Hídlap, 2006. február (4. évfolyam, 22–41. szám)
2006-02-07 / 26. szám
2 HÍDLAP • 2006. február 7., kedd www.esztergom.hu Nyomoznak Gyurcsány cége ügyében (H) Nyomoz a Nomentana-ügyben a Központi Nyomozó Főügyészség - közölte a szervezet vezetője. Gyurcsány Ferenc miniszterelnök egykori cégének ügyében február másodikán tett feljelentést három fideszes országgyűlési képviselő: Deutsch-Für Tamás, Répássy Róbert és Szijjártó Péter. Előzőleg a Magyar Nemzet írta cikksorozatában, hogy a kormányfő cége jogi értelemben nem létezett 1993 és 1995 között, mert a cégbíróság elutasította a bejegyzését. A feljelentők szerint a mostani kormányfő akkoriban több jogsértést követett el, illetve nem készítette el a törvényben előírt elszámolási mérleget és adóbevallásokat. Megválasztották az OVB tagjait (H) Fazekas Mariannát, Halmai Gábort, Ivancsics Imrét, Molnár Miklóst és Szigeti Pétert az Országos Választási Bizottság tagjának, Beregi Zoltánt és Tóth Károlyt a testület póttagjának választotta az Országgyűlés hétfőn. A Ház egyetlen szavazással, 326 igen, egy nem vokssal és egy tartózkodással döntött a testület tagjairól. Gyurcsány: a mostani koalíció a legsikeresebb (H) Gyurcsány Ferenc az elmúlt 16 év legsikeresebb koalíciós együttműködésének nevezte a jelenlegi MSZP- SZDSZ koalíciót hétfői sajtótájékoztatóján. „Sikeres volt, mert tiszteletben tartotta az együttműködő pártok önállóságát, szervezeti és politikai értelemben, sikeres volt, mert az önálló programokat jól tudta egy közös kormányzati akarattá formálni” - mondta a miniszterelnök, miután részt vett a Szabad Demokraták Szövetségének frakcióülésén hétfőn a Parlamentben. Kuncze Gábor, az SZDSZ elnöke közölte: a kormánypártok között egyetértés van abban, hogy ha a választók úgy döntenek, és a pártprogramok harmonizálhatóak, akkor szükséges a koalíciós kormányzás folytatása. Itthon nincs veszély a Mohammed-karikatúrák miatt (H) Deák Péter biztonságpolitikai szakértő szerint a Mohammed-rajzok miatt kitört botrány újabb éket ver az iszlám világ és a zsidó-keresztény civilizáció közé, amelynek viszonyát eddig számos nézeteltérés terhelte. A szakember kifejtette: a mostani vitában a demokrácia alapjául szolgáló szabad véleményközlés, valamint az emberi méltóság tiszteletben tartásának követelménye került szembe egymással. Deák Péter elmondta, úgy tűnik, hogy a botrány erőszakos, polgári engedetlenséghez köthető része lecsengőben van. Kiemelte, hogy maguk az arab országok kormányai léptek fel a tiltakozókkal szemben. A vita Magyarországra nem jelent közvetlen veszélyt, a világ gazdaságát ugyanakkor vélhetően megrendíti. Közel 350 baleset az utakon (SK) Péntektől vasárnapig - a rendőrségi statisztikák szerint - 349 közlekedési baleset történt a szlovák utakon. A balesetekben egy ember meghalt, nyolcán súlyosan, míg 28-an könnyebben sérültek meg. A halálos baleset a trencséni járásban történt, a legtöbb ütközést a pozsonyi járásban regisztráltak. Olcsóbb otthonteremtést akar a Fidesz Kovács Lászlóval egyeztetetnének az áfacsökkentésről Matolcsy szerint 2010-re eurót kíván az üzleti élet Kiszámítható gazdaságpolitikát, a jelenleginél jóval kisebb tb-járulékot és 2010-re - jó árfolyamon - bevezetendő eurót kívánnak a Fidesz által megkérdezett vállalkozók - tolmácsolta a véleményeket Matolcsy György volt gazdasági miniszter a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara hétfői konzultációján. Az egykulcsos családi és jövedelemadóra a Fidesz szerint még nem érett a helyzet, ezért 13 százalékos alsó és 15-20 százalékos felső adókulcs lenne kívánatos - mondta Matolcsy György. Hozzátette: vissza kell állítani a kis és közepes vállalatok tőkejuttatási programját és változást kell elérni a közbeszerzések terén. A Fidesz a lakásfelújítás és a szociális lakásépítés áfájának csökkentése ügyében egyeztetést javasol európai parlamenti képviseló'i és Kovács László, az Európai Bizottság adóügyi biztosa között - közölte az ellenzéki párt alelnöke hétfői sajtótájékoztatóján. Varga Mihály a kezdeményezést indokolva elmondta: „fontosnak tartjuk azt, hogy Kovács László megismerje a Fidesz indokait, érveit, és még hatékonyabban tudja képviselni a brüsszeli hatóságoknál ezt a magyar érdeket, ezt a reméljük, hogy közös magyar álláspontot”. A Fidesz gazdasági kabinetvezetője közölte: elkészítették Tállai Andrással és Mádi Lászlóval közösen jegyzett törvénymódosító javaslatukat, amelyben a lakásfelújítás és a szociális lakásépítés áfájának öt százalékra csökkentését kezdeményezik, az Európai Unió döntése alapján. Az indítvány tegnap a parlament elé is került. A szakpolitikus arról is beszélt, hogy számításaik szerint maximum 10 milliárd forintos áfabevétel-kiesést jelentene a csökkentés, de az is elképzelhető, hogy nem változik a bevétel, vagyis - mint mondta - „az egyenleg nulla lesz a végén”. Hozzátette: azért nehéz ezt kiszámolni, mert egy olyan területről van szó, ahol elég nagy a számla nélküli forgalom, becslések szerint tízből hét-nyolc esetben nem adnak számlát. Ugyanakkor véleménye szerint a csökkentés arra készteti majd a vállalkozókat, hogy számlát állítsanak ki az elvégzett munkáról. így az áfa csökkentése egyfelől segít a fekete- gazdaság kifehérítésében, és a gazdaság teljesítményének erősítésével szerepet játszik a munkahelyteremtésben - fogalmazott Varga Mihály. Orbán Viktor pártelnök vasárnap jelentette be azt a Fidesz-javaslatot, miszerint, az Európai Unió adta lehetőséggel élve Magyarországon a lakásfelújítás és a szociális lakásépítés áfája csökkenjen 5 százalékra. Az Európai Unió nemrégiben döntést hozott arról, hogy bizonyos szolgáltatások áfáját a tagállamok a felső kulcsból a kedvezményes kulcsba vihetik le. Brüsszel arra nyújt lehetőséget, hogy hat szolgáltatási kategóriából - kisebb javítási szolgáltatások, magánlakások felújítása és javítása, ablak- tisztítás és takarítás magánháztartásokban, házi gondozói szolgálat, fodrászat, szociális célú lakásépítés - minden tagállam kettőt válasszon, ahol csökkentheti az áfát - emlékeztetett az ellenzéki pártelnök. A Fidesz a Szabad Európa Központ értékelése, elemzése alapján azt javasolja, hogy a kormány március 31-ig jelentse be az uniónak, hogy a magánlakások felújítása, valamint a szociális lakásépítés esetében akarja a jelenlegi 20 százalékról 5 százalékra csökkenteni az áfát és ezt vezesse be április 1-től - közölte a Fidesz elnöke, jelezve, hogy a kivitelezés, vagyis a munkadíj áfáját csökkentenék. • KONCZ ENDRE A napokban kézbesítik a kopogtatócédulákat Nem gyűjthető ajánlószelvény egészségügyi, közigazgatási vagy önkormányzati intézményben, továbbá tömegközlekedési eszközön - hívta fel a figyelmet az Országos Választási Iroda vezetője annak kapcsán, hogy a választópolgárok az elkövetkező napokban kapják kézhez kopogtatócédulájukat és ajánlószelvényüket Rytkó Emília elmondta: a választási törvény értelmében munkahelyen is tiltott a szelvények gyűjtése, továbbá nem zavarhatja az állampolgárokat életvitelükben sem. Ha ilyen eset a választási szervek tudomására jut, altkor az így szerzett ajánlásokat a választási bizottság érvényteleníti. Az értesítőt és az ajánlószelvényeket hétfőtől péntekig a Magyar Posta, vagy a helyi önkormányzatok dolgozói kézbesítik a mintegy 8,1 millió választó postaládájába. Aki február 10-éig nem kapta meg ajánlószelvényét, vagy kopogtatócéduláját, annak ezt a helyi jegyzőnél kell jeleznie, illetve újat kérnie. Az ajánlás csak akkor érvényes, ha azon szerepel a jelölt és a jelölő szervezet neve, az ajánlást tevő választó- polgár neve, címe, személyi azonosító száma, valamint saját kezű aláírása. Jelöltet állítani csak az ajánlószelvény kitöltésével és átadásával lehet, az ajánlás vissza nem vonható. Az ajánlás nem kötelező, mert szabad elhatározáson alapul. • K.E. Sólyom: nem jöhet szóba határrevízió Az államfő nem adna engedményt a leendő EU-tagoknak Ismét terítéken az ügynöktörvény Mécs Imre szabad demokrata képviselő azt kérte az Országgyűlés elnökének vasárnap írt levelében, hogy a parlament sürgősséggel tárgyalja az egykori ügynökök átvilágításáról szóló, több mint egy éve benyújtott törvényjavaslatot. Mécs Imre emlékeztetett arra, hogy az említett törvényjavaslatot a parlament már tárgysorozatba vette. A nemzetbiztonsági bizottság már tárgyalta is, így már csak az emberi jogi és a kulturális bizottság elé kell terjeszteni. Arra is felhívta a figyelmet, hogy a törvényjavaslathoz benyújtott módosító indítvánnyal az alkotmány megváltoztatása nélkül is rendezni lehet az átvilágítottak körét. Fodor Gábor, a liberális párt ügyvivője vasárnap azt közölte: az SZDSZ zárószavazás előtti módosító javaslatot nyújt be jövő héten az állambiztonsági levéltárakról szóló úgynevezett ügynöktörvényhez, hogy azt még ebben a kormányzati ciklusban elfogadhassa az Országgyűlés. Elmondta: az Alkotmánybíróság ügynöktörvénnyel szemben megfogalmazott kifogásait figyelembe vették a módosítás kidolgozásakor. Ultimátum a kormányfőnek Komoly válság a szlovák koalícióban Sólyom László nem akar engedményt az EU-ba készülődő országoknak - írta hétfőn a konzervatív Frankfurter Allgemeine Zeitung. A frankfurti lap munkatársa a magyar államfő hivatalos berlini látogatása alkalmából rendezett kerekasztal- beszélgetés anyagát dolgozta fel. „Amennyiben a bebocsátásra váró országok nem birkóznak meg az Európához való alkalmazkodással, hanem csak politikai okokból veszik fel őket, az az egész térségre nézve káros” - idézte a német lap a magyar államfőt, aki szerint Nyugat-Európában a közép-kelet- európai államokat egységnek tekintik, és amennyiben valamelyik állam nem tesz eleget az Európai Unió normáinak, az összes többi is imázskárt szenved. A magyar államfő kifejtette, hogy csak a nemzeti azonosságtudat segíti elő az európai identitást, sajnálja, hogy a franciák és a hollandok elutasították az európai alkotmányt, a szavazásra jogosultak nem az alkotmányt, hanem más szempontokat helyeztek előtérbe. Szólt arról is, hogy az anyaországban és a határokon kívül élő magyarok Nem kapják meg a Kia beszállítói a szlovák államtól a megígért 663,9 millió koronás támogatást. A Zsolna mellé települt gyár ezért azt fontolgatja, hogy más országba helyezi át beszállítóit. A korábbi szlovák gazdasági miniszter, Pavel Rusko tett ígéretet a Kiának, hogy beszállítói megkapják a 663,9 millió koronás - mintegy 4,4, milliárd forintos - állami támogatást. Utódja, Jirko Malchárek azonban kijelentette: Rusko ígérete mögött nem volt kormányhatározat, így a tíz beszállító - az írásos ígéret ellenére - nem kapja meg a megígért állami támogatást. A jelenlegi „nemzeti egységet” alkotnak, s hogy a magyar társadalom vallja: a határok revíziója nem jöhet szóba. Sólyom László szerint itt az ideje annak, hogy a polgárok Európájukat „kulturális egységnek” tekintsék. Szerinte a polgárok mostanáig torz képet kapnak, mert Brüsszellel mindig csak a nehézségeket azonosítják, míg az előnyöket, amelyeket az unió jelent polgárai számára, az egyes államok maguknak tulajdonítják. A magyar államfő elmondta: azért írta ki a lehető legkorábbi időpontra a magyarországi választásokat, hogy az új kormány mielőbb munkához láthasson. • (palotás) gazdasági miniszter szerint Ruskon- ak nem volt joga ekkora mértékű dotációt megállapítani, mivel ez* csak azokba az országrészekbe települő beruházásoknak jár, ahol tíz százalék feletti a munkanélküliség, Zsolna térsége azonban nem tartozik ebbe a körbe. A jogtalanul hozott döntés miatt hatalommal való visszaélés gyanúja okán Malchárek feljelentést tett Rusko ellen. Az autógyár a támogatás megvonása miatt tiltakozik, és egyes lapértesülések szerint elképzelhető, hogy beszállítói hálózatát áthelyezi más országba. A Kia tesztüzeme két hónapon belül kezdődik a Zsolna melletti gyárban. • G.K. Hétvégén Pavol Hrusovsky, a kereszténydemokraták elnöke bejelentette, amennyiben a kormány szerdán nem tárgyalja meg a lelkiismeretről szóló vatikáni utószerződést, a KDH kilép a kormányból. Arról nincs hír, hogy a KDH mit lépne, ha a kormány elfogadná, a parlament viszont elutasítaná a szerződést. KDH ultimátuma a gyakorlatban annyit jelent, hogy Pavol Hrusovsky házelnök mellett a három, KDH holdudvarához tartozó miniszter (Palkó, Lipsic és Frone), négy államtitkár és több köztisztviselő is lemondana funkciójáról, amennyiben az SDKÚ elutasítaná a KDH kérését. A politológusok viszont a kormány pozitív hozzáállása esetén sem látnak esélyt a szerződés parlamentben történő elfogadására. Egyrészt a kormánypártok már huzamosabb idő óta nem rendelkeznek parlamenti többséggel, másrészt a lelkiismereti törvényt koalíción belül is csupán az MKP támogatja. Az eddig elhangzott nyilatkozatok alapján leszögezhető, hogy a három, liberális eszméket valló miniszter (Malchárek, Zajac, Tóth) nem fogja megszavazni A vatikáni utószerződést az Európai Bizottság által létrehozott jogászcsoport is bírálja. Meglátásuk szerint elfogadásával Szlovákia megsértené az uniós előírásokat, mert a jövőben mind a mesterséges megtermékenyítés, mind a terhesség-megszakítás terén akadályok merülhetnének fel. Az orvosok tudniillik lelkiismereti okokból megtagadhatnák az ilyen jellegű beavatkozásokat. Ezen kívül a bírálók úgy vélik, hogy hívőkkel szemben a szerződés hátrányosan érintené az ateistákat - megnehezíthetné a válások kimondását, problémákat vethetne fel az oktatásügyben, és olyan munkahelyeken, ahol vasárnap is dolgoznak. a javaslatot. Emellett csaknem biztosra vehető, hogy a témával kapcsolatban mind a kommunisták, mind a Smer képviselői elutasító álláspontra helyezkednek. A Szabad Fórum az ügyben népszavazást kezdeményezne. Ellenzéken belül talán csak a HZDS honatyáinak támogatására számíthat a KDH. • O.F. A Kia-beruházás is kútba eshet?