Hídlap, 2006. február (4. évfolyam, 22–41. szám)
2006-02-25 / 40. szám
• HÍDLAP • 2006. február 25., szombat Indiai magazin Géza, a nagy fejedelem Ma éppen Géza napja van. Bár ezt a napjainkban ritkábban használatos férfinevet kiszorították a köztudatból az úgynevezett „divatosabbak ”, Géza napján mégis illendő megemlékezni arról a jeles történelmi személyiségről, akinek valójában a magyar államiság szervezése és számos nagy, a magyarság fönnmaradása érdekében tett felismerés megfogalmazása köszönhető. Géza Taksony fia volt és mintha benne kelt volna életre ismételten Almos és Árpád egykori hatalma. Arról nem is beszélve, hogy államszervező működése éppen itt, Esztergomban zajlott. Nyilvánvaló, hogy a hittérítés és az állam valamint az egyház megszervezése Szent István műve, ám mindennek előkészítése Géza fejedelem nevéhez fűződik. Az uralkodása kezdetekor, 970 körül még törzsi-nemzetségi szervezeteben élő magyarok nyilvánvalóan elfogadták vezérüknek Gézát, Árpád dédunokáját. Ennek ellenkezője kérdésként sem merülhetett föl, hiszen az ősi törvény értelmében Árpád leszármazottainak mindig a legidősebb sarja volt e cím várományosa. Míg azonban ezidáig a seniorátus törvénye érvényesült, Géza kiterjesztette hatalmát a többi nemzetségfő fölött, nagy eréllyel kezdte irányítani az országot, olyannyira, hogy a források szerint „kezéhez vér tapadt”. Az örklődés rendjét is megváltoztatta. Míg eddig, a „seniorátus” törvénye szerint Árpád utódainak legidősebbje volt a fejedelmi cím várományosa, Géza bevezette az Európában más szokásos „seniorátus” törvényét, azaz nem a nemzetség, hanem az elhalt fejedelem legidősebb fia örökli a hatalmat. Ezzel ténylegesen is elfogadta az Európában szokásos jogrendet. Későbben ez vezet majd István és Koppány legendás összetűzéséhez. Legnagyobb tette talán mégis az volt, hogy 972-ben követeket küldött Quedlinburgba Nagy Ottó császárhoz és hittérítőket kért Magyarországra. Felismerte ugyanis, hogy kizárólag a kereszténység felvétele mentheti meg azt a már keresztény Európában élő magyarságot a megsemmisüléstől. Az is jellemző, hogy nem személyesen ment a birodalmi gyűlésbe, hanem követei útján kérte a hittérítőket, mintegy jelezve: egyenrangú fejedelemnek tekinti magát a császárral. Mindezen túl fia, Vajk, azaz István számára megszerezte a német-római császár leányát, Bajor Gizellát feleségül. Az első hittérítők természetesen bencés szerzetesek voltak, közülük is kiemelkedett a későbbi pogánylázadáskor a Kelen-hegyről letaszított Szent Gellért püspök. Érdemes megjegyezni, hogy a magyarság körében a keresztény tanítás korántsem volt ismeretlen. Ám, akik pogány szokásaikkal szakítva elfogadták a keresztény tanítást, nem Róma, hanem Bizánc hitére tértek. Nem véletlen, hiszen a kaladozásoknak nevezett rablóportyák jobbára a keleti kereszténységet érintették. Géza nagy felismerése többek között az volt, ebben a germán és szláv tengerben Magyarország csak úgy maradhat fenn, ha Rómát választja. Mindemellett említésre érdemes, hogy Thietmar német krónikás szerint Gézát az udvarában tartózkodó püspöknek meg kellett intenie, hogy miért is nem hagy fel teljesen a pogány szokásokkal, illetve a pogány istenek tiszteletével. Erre adta a fejedelem a legendás választ, miszerint van ő olyan gazdag, hogy egyszerre két istennek is áldozzon. E válaszból nyilvánvalóan kitűnik, hogy a keresztény tanítás lényegével tulajdonképpen nem volt egészen tisztába, annak fölvállalása és erőszakos terjesztése pusztán politikai szándékból történt. A fejedelem nagyszerű és merészen átgondolt uralkodása után 997-ben halt meg. Reformjainak sikerét majd fia, István fogja igazolni. • Rainer Egy reformer császár A felvilágosult egyeduralkodók sorában megkülönböztetett hely illeti meg II. József császárt, Magyarország koronázatlan királyát. Mária Terézia és Lotharingiai Ferenc fiaként látta meg a napvilágot 1741-ben. Noha anyja a kormányzás kérdéseibe nem engedte beleszólni, már tizennégy esztendó's korában meggyőzó'dött az osztrák államigazgatás kuszaságáról és a reformok szükségességéről. Mária Terézia minisztereit csak „beporosodott múmiák gyülekezetének” nevezte. Igaz, 1765-ben apjától megörökölte a császári címet, de ez valóban nem volt más, csak puszta cím, tényleges hatalommal nem járt. Elhagyta hát Bécset és Flankenstein gróf álnéven külföldi tanulmányutakat tett. Járt Nagy Katalin udvarában és II. Frigyes porosz királynál is, akitől híres jelmondatát tanulta: „Mindent a népért, de semmit a nép által.” Párizsi tartózkodása során ismerkedett meg a francia felvilágosodás gondolatatival, felkereste Rousseaut és Bouffont. Amikor 1780-ban meghalt Mária Terézia, a császár csaknem negyvenesztendős volt. A közeli halálát érző ember sietségével látott neki a birodalom megreformálásának. Csökkentette rokonai járandóságát, felszámolta a főhercegek udvartartását, véget vetett a költséges spanyol etikettnek. Egyszerű szalmazsákon aludt, nyáron hajnali ötkor, télen hat órakor kelt, királyi viselet helyett mindig katonai egyenruhát hordott és asztalára sem engedett fölszolgálni többet, mint hat fogást. Az étkezések alkalmával és jeles fogadásokkor is csak vizet ivott. Napjai feszített munkával teltek, „foglalkozása” volt az, hogy uralkodott. Abszolutisztikus uralkodásának tíz esztendeje alatt mintegy hatezer rendeletet adott ki. Célja valóban az volt, hogy birodalma népeit boldoggá tegye, ám nem vette tekintetbe e soknemzetiségű ország egyes népeinek hagyományait. Magyar királlyá például takarékosságra hivatkozva nem koronáztatta meg magát. Erről írta Ányom Pál a következőket: „Iszonyú hatalom, még ez sem volt nálunk, hogy korona nélkül lett volna királyunk.” Intézkedési népszerűségével egyáltalán nem foglalkozott. Rendeletéi elsőként az egyházat érintették. Csak Magyarországon 140 kolostort és zárdát záratott be, azokat, amelyek nem foglalkoztak tényleges munkával, tehát nem tanítottak, vagy nem működtettek kórházakat. Száműzte a templomokból a pompát, még azt is meghatározta, hogy hány gyertya éghet az oltárokon. Ugyanakkor az állami papneveldéket támogatta. Mindemellett csökkentette az ünnepek számát és véget vetett a protestánsüldözéseknek. Jellemző és szinte hihetetlen az a történet, amelyet Jókai is megörökített a Rab Rábyban, tudniillik hogy a császár az őt kritizáló röplapokat utánnyomatta és harmad- negyedáron dobta piacra. Egységesítette a birodalomban az iskolai tankönyveket és mindenütt a németet tette hivatalos nyelvvé. Magyarországon megszüntette a vármegyéket és tíz kerületre osztotta az országot. A nemesség jórésze megválni kényszerült jól jövedelmező pozícióitól. Egyébként is hosszú távon a nemesi adómentesség megszüntetése volt a célja. Jobbágyrendelete ugyanakkor viszonylag semmitmondónak tekinthető, valójában csak a „jobbágy” név használatát törölte el, intézkedése földosztással nem párosult. Külpolitikája békés volt egészen addig, amíg II. Nagy Katalin rá nem vette, hogy lépjen be a Törökország elleni háborúba. A császár a hadjárat során megbetegedett, egészségi állapota soha többé nem állt helyre. Halálos ágyán visszavonta csaknem minden rendeletét mondván: „Ilyen körülmények között semmit nem ér a fél tett. Hogy egyszer s mindenkorra elejét vegyem a magyar és erdélyi rendek panaszainak, minden uralkodásom alatt kelt általános rendeletet és intézkedést eltörlök...” Visszaküldte Budára Szent István koronáját is, amelyet addig Bécsben, a kincstárban őriztek. Budán éppen hálaadó Te Deumot tartottak, amikor a Szent Koronát utolérte a császár halálhíre, amelyet birodalomszerte örömünnepségek kísértek. 1790. február 20-án halt meg. • Históriás Ördögi kísértetek Ami a 16. században élt erdélyi szász Heltai Gáspárnál bölcs nyugalommal előadott epika a Bornemissza Péternél végletekig kihegyezett dráma vagy csattanós rövidségíí novella. A kalandos életű író, aki 1535. február 22-én született minden kétséget kizáróan végletek között feszülő korának tipikus gyermeke volt. Bejárta Német- és Olaszországot, magyarra fordított Szophoklész Elektráját, de volt királyi kancelláriai tisztviselő is, nem különben nevelő nemesi udvaroknál. Kevesen tudják, hogy például ő tanította betűvetésre Balassi Bálintot is, - nem kevés sikerrel. Azután egy hirtelen sugallat hatására prédikátor lett. Galgócon majd Semtén működött. 1578-ban megjelent „Ördögi kísértetek” című munkájában olyan szenvedéllyel támadta az uralkodó rétegeket, hogy papi bírósággal elítélték, majd Bécsben raboskodott felségsértés miatt. Ám innen sikerült megszöknie, és attól kezdve Balassi István detrekői várában és környékén bujdosott. Épp egy világkrónika megírásának a tervét fontolgatta, amikor 1584-ben váratlanul meghalt. Bornemissza jószerint minden műfajban kipróbálta a tehetségét. Szerzett vallásos énekeket, remekbe sikerült búcsúéneke a „Siralmas énnéköm” ő vetette papírra az első magyar nyelvű tragédiát, amely a reformáció és a humanizmus szintézise. Prédiká- ciós könyvei tele vannak személyes megfigyelésekkel, önvallomásokkal. De műveiben feltárulnak a korabeli magyar városok, udvarházak, vásárok és kastélyok egyaránt. írásaiban ott nyüzsög a 16. század egész magyar társadalma. Nagyszerű munkája, az „Ördögi kísértetek” valódi önfeltáró mű. Lelki tusakodásairól szól, kifejtve saját kora emberének az előző századokéhoz képest szokatlan és újszerű vívódásait. Szinte aggályos gonddal és kegyetlen őszinteséggel ír azért, hogy olvasóinak utat mutasson, vigaszt nyújtson. Jelentőségét talán saját nyilatkozata jellemzi a legjobban: „mind ez sok históriáknak írásai pedig arra valók és az én sok beszédeim arra mennek, hogy az emberi természet micsoda is önmagáiul?” Éppen az emberi természetnek ez az izgatottan kíváncsi keresése teszi őt nagy íróvá, a magyar irodalom addigi eredményeinek összegzőjévé. Ö már nem találja meg a lélek vallás kínálta csendességét. Egy új korszak küszöbén tapogatózva ő a magyar írók barokk felé vezető úttörője. Az utat, amit megkezdett majd a következő század járja végig. • Petrov