Hídlap, 2006. január (4. évfolyam, 1–21. szám)

2006-01-07 / 5. szám

• HÍDLAP • 2006. január 7., szombat Indiai magazin Kocsis L. Mihály Durcás Fletó Snagovban A szorosabbra fűzés átmeneti nehézségei (Ötödik rész) Bús elnök volt meglepve a legjobban. Tényleg ő a Lordmájer? Nem győ­zött csodálkozni, hiszen annyit hallott már róla. Nem is érti, hogyhogy nem ismerte fel azonnal. Kicsit meg is szidta a CIA főnökét, őpedig az­zal próbálta menteni magát, hogy nem tehet róla, annyi zacskó volt az ürgénél, hogy azt hitte, valami börtönből szökött meg, különben is na­gyon hajaz egy síitára vagy szunnitára, nem is tudja, de gyanús. A káty főváros első emberét Fletó király (al) is gyanakvó szemmel mére­gette, mint aki nem tudja eldönteni, hogy koalíciót akar vagy sem, eset­leg beéri a lengyel trónnal, már ha igaz a vérvonal, amit annyit rebes­getnek jól fizetett politológusok. A Máj er urat (fő) azonban tényleg valami nagy sokk érhette, hi­szen egyáltalán nem beszélt. Csak nézett maga elé, mereven, mint amikor a Városházán in­terpellálják (amit nagyon elítél, mint a régi dik­tatórikus rendszerből itt maradt rossz szokást, ami ellen annyit járt a beszélőre, de persze ön­kéntességi alapon, előre bejelentve látogatását és kitöltve a kapucédulát a Fő utcában - igaz, az nem a történelemé volt, hanem csak egy hi­vatalé). De a legnehezebben én nyugodtam meg, hiszen - mint már annyiszor említettem tudósításaimban - kátyúföldi expedíciómnak egyik legfőbb célja az volt, hogy személyesen is megismerhessem (mi több, esetleg szót vált­hassak, vagy ha azt nem, hát valutát) ezt a nagy embert. Ehelyett jutott nekem Fletó vezér és kancellár (valamint Bruxelles nagyherceg leg­magasabb jóváhagyásával teljes alelnöki jog­körrel felruházott alkirály, amely okmányra egyébként - csak a rend kedvéért említeném - a leisztingeri nagypecsét is rákerült, privatizá­ciós széljegyzettel). Itt álltunk tehát (vagy ültünk már?, nem is tudom) Snagovban, Nagy Imre egykori üdülő­helyén - ahova pedig csak az emlékezés virága­it elhelyezni jöttünk volt Durcással (Fletó). De legalább bővült a társaságunk. Bús elnök és kí­sérete, valamint a Lordmájer üdítő változást je­lentett az eddigi ingerszegény környezethez képest, amelyben a hallgatag gondnokkal szemben mégis csak a kecske volt a kommuni­katívabb társ, hiszen legalább mekegett, amikor Fletó túl erősen húzta meg a tőgyét. (Mondtam is neki: „Fenség, óvatosabban! Ez nem a kedves népe, amely kvázi igényli a kemény kéz politi­káját fejés közben...”) Fletó őkegyelmessége szerencsére gyorsan feltalálta magát (ez különben szinte szokásává vált, mióta átvette a Politikai Szerepvállalók Feltalálmányi Hivatalának elnöki tisztét is), gondolta: ha már ilyen szerencsésen alakulnak a dolgok, jó volna üzletet kötni Dzsordzzsal, akit mindannyian Dzsordzsnak szólíthattunk Dzsordzs egyenes felszólítására, hiszen mint megjegyezte: maga az Úr is így szók tenni, amikor kiadja neki a napi feladatokat, mikor, melyik országot kell megszállnia, illetve hol kell esetleg békét teremteni vagy ilyesmit. (Gyapotot. Olajat. Vetni vagy önteni. A tűzre.) Első pillanatra megfigyeltem, hogy Dzsordzs mennyire közvetlen és emberi (ez utóbbin kü­lönösen csodálkoztam, mert amíg csak messzi­ről láthattam, erre nem is gondoltam), Fletót azonnal Öcsinek szólította, amitől Fletó elsírta magát. (Ha ezt Viktor látná!? - súgta nekem Durcás. Meg is kért nyomban, hogy adjak ki róla titkos nagyköveti jelentést, amint hazaé­rünk. Haza? Istenem! Hol van az én hazám?! Meglátom-e valahára?) Az üzlet azonban üzlet - ezt Dzsordzs mondta (de - mint később bevallotta - Fletó is ezt gondolta).- Ha már ilyen szépen összejöttünk, igazán megbeszélhetnénk ezt a börtön-bizniszt, így magunk között - ránézett a zacskósra. - Májer úr biztos hallgatni fog. És tényleg hallgatott. (Ami nagy erőfeszíté­sébe került, láthatóan, de végül egyetlen tévé­kamerát sem látott, és száját valóban nem nyi­totta szóra. Igaz, megpróbált felfújni egy zacs­kót, és ez majdnem sikerült neki. Felfújásban még mindig jó.) Fletó viszont vérszemet kapott (pedig az elő­ző sem volt igazán szép).- Dzsordzs - kérdezte, mintha csak amúgy, mellékesen -, nem érdekel a könyvem?- Milyen könyvelés? - kérdezte az Egyesült Áramok elnöke (Dzsordzs), aki értett hozzá, mert egykor bézból-csapata volt (nemcsak sap­kája). - Kettős?- Útközben. Ez a címe. Én írtam. Szinte egy­magám. - Fletó ezt mindig elmondja, s én a ma­gam részéről elhiszem neki, hiszen együttlétünk alatt többször is tapasztalhattam, hogy a nyom­tatott nagybetűket milyen könnyen felismeri. És szinte folyékonyan olvas a tekintetetekből (kár, hogy többnyire lesütik előtte). Egy valóságos - és titkos - két lábon járó dísz lexikon. Vagy lexi- a? Mindenesetre szavakat úgy cikkekre vágni nem tud más, ahogy ő. Meg is lepődtem, hogy most milyen slágfertig beszél Dzsordzzsal, igaz, az angolt is töri, de legalább nem kerékbe. A könyv láthatóan érdekelte Dzsordzsot, akit a káty történelemből is láthatóan felkészítettek, noha nem tudhatta, hogy magával Fletóval fog találkozni ezen a kies fürdőhelyen, ami azonban börtönnek, a CIA jelentései szerint, egyszer már kiválóan szuperált. (Ó, rossz szupremáció! Illetve jó.) Kár, hogy nem volt kéznél. Mindegy, barterban hajlandó volt nagyobb tételt átvenni, mert alágyújtósra a Fehér Házban is szükség van, amikor nagy-nagy tüzet kell rakni, hogy melegednének a világ szegény rab népei. (Úgy­mint.) Addig is, javasolta Dzsordzs, játsszunk valamit! Erre Életó mindig kapható. (Hisz’ nagy játékos maga is.) Azonnal kavarni kezdte a lapo­kat, pontosabban keverni. „Rabló ultit?” - kér­dezte. „Habár - tette hozzá megfontoltan - a rabló privatizációt jobban szeretem.” És tényleg egészen megélénkült. Általában is élénk, persze, de amikor ráadásul még meg is élénkül, akkor időnként annyira, hogy nyugtatót kell adni. (A környezetének.) Otthon ilyenkor Pirinene apró­kat üt a fejére - de csak éppen annyira, hogy meg ne sántuljon! -, és nyugtatóan mondja ne­ki: „Nyugodj meg, fiam! Mert csökkentem a zsebpénzedet.” Ez mindig hat, erre fokozottan érzékeny, különösen a jobb zsebére hall nagyot. Ezért előbb mindig a balra üt, amikor büszkén kijelenti, hogy neki fütyöl. (Balra üt, jobb fele sújt - lefekvés előtt is mindig gyakorolja.) Hirtelen mintha megérezte volna, hogy egy­szeri lehetőség nyílt előtte, hogy így, mintegy véletlenül a világ első emberével hozta össze a Sors (vagy ez is a Soros keze volna?). Ismét fél térdre ereszkedett (bátran, mint aki cseppet sem fél):- Nagy jó uram! Valamint parancsolom! - mondta szokott természetességével, ami Dzsordzsot is meglepte, szemlátomást (és tényleg, Fletónak kissé vérágas volt a szeme, ta­lán álmatlanság gyötri - de ez a kecsketejtől is lehet; csak nem Madám-influenza?) - Volna egy príma, első osztályú ajánlatom, jobb, mint a Tankönyvkiadó, komolyan mondom, nem akarlak bevinni az Erdősbe, ő különben is ákos-bogas gondokkal küzd, noha nem a bará­tom és még csak nem is üzlettársam, nem is is­merem, szinte, mindig bemutatkozunk egy­másnak, ha összefutunk valahol, mondjuk, a konyhában... Dzsordzs nagyon figyelt, hogy megértsen valamit, s ebből is látszott, hogy nem véletlenül ő a Világ első számú vezetője (mert mintha ér­tette volna; valóban - időnként meg-megcsil- lant az értelem a szemében; láttam, hogy ezt mindig jelentik kíséretéből, nem tudom, kinek, de az biztos, hogy igen gondterhelten).- Lassabban mondd, hogy Viktor is megért­se! - figyelmeztette azért (biztos, ami biztos, de hogy Kovácsra gondolt volna, abban koránt­sem vagyok biztos). Persze, nem tudhatta, hogy vannak bizonyos szavak, amikre Fletó (vezér és kancellár) nagyon érzékeny. Ezért vá­ratlanul érte, hogy Durcás felüvöltött. Az el­nök őrző-védő angyalai azonnal fegyvert rán­tottak, már-már attól tartottam, vér fog folyni, de nem. Hiszen Fletó gyorsan megnyugodott, amikor Dzsordzs simogatni kezdte.- Ne félj, szentem-lelkem! Szóba se állok ve­le, és ha mégis, akkor is csak állófogadáson. Ezt azonban meg kell értened, mert egy vezetőnek mindig két pasast kell tartani a tűzbe. Hanem hát, nem eszik olyan forrón a kását, de még bi­zony a sóletet sem, a paprikás szalámitak­tikáról nem beszélve.- De nem akar velem találkozni soha! - hüppögte Fletó. - Pedig múltkor már egyene­sen én mentem hozzá (épphogy felépülve a gerincbántalmaimból), dacolva a koalícióval, ahol futótűzként terjedt el, hogy átültem az ellenzék padsoraiba. Kuncevót fel is hívták a dácsájában. Kis híján megütötte a szél, de ő tudja, hogy nem az a legény, aki adja, hanem aki állja. Én írok önnek, Viktor Viktorovics! Ja vám pisu... Dzsordzs hirtelen nem tudta, mit tegyen. Ilyenkor persze messze van az Úr (pedig neki ebben nagy gyakorlata van). Miért küldhette ide, Snagovba? Ültesse vajon a térdére? De lassanként Fletó (szerencsére) megnyu­godott, és ismét ő ragadta magához a beszélge­tés fonalát.- Van itten nekünk ez a repülőtér... BA. Ér­port. Beért. Az eladásra. Az árában megegye­zünk, csak az a lényeg, hogy gyorsan fizesse­tek. Kétszer ad, aki gyorsan ad. Ez tényleg érdekelte Dzsordzsot. Repülőtér­re általában vevő, mert valahol mindig le kell szállni (vagy megszállni), röpködnek ezek a CIA-gépek, különben is már az összes iskola tömve van az Áramokban, úgy szaporodnak ezek az arab tenoristák, mint a nyulak, múltkor már a New York-i Metropolitanból is kivágták a magas Céget. Basszuskulcs. Mindez kiolvasható volt a tekintetéből (ami a snagovi késő őszi napsütésben jól látszott). Ha­marosan akár az üzlet is megköttetik, mintha csak örökbarátsági szerződés volna.- Bubópestis nyílt város - mondta Fletó, a félreértések elkerülése végett. Erre azonban megint váratlan dolog történt. Az eddig hallgatag (és teljesen ártalmatlannak látszó) Májer vesztette el a fejét. (De mindjárt meg is találta, amire azért volt szüksége, mert ott szokta viselni a száját.)- Bubópestist nem adom! - sikoltotta. - Bubópestis az enyém! Én vagyok Bubópestis! Minden kátyúját ismerem, aki gépen száll fölé­be, annak térkép a táj és nem tudja, hol lakott Demszky Gábor. Azonban erre még ő is selmán elmosolyo­dott.- Megjegyzem - mondta, ekkor már társal­gási stílusban -, azt ő maga sem tudja mindig. Pest? Buda? Horvátország? Wife House? Steinmetz kapitány majd jól elállja az útját minden parlamenti képviselőnek, aki engedé­lyem nélkül akar tenderezni. Dzsordzs segítségkérőn nézett Fletóra, aki azonban tudta, hogy amelyik kutya ugat, az nem harap. Amúgy is, annyi kutyazacskó volt kéznél, hogy azzal Dumát, sőt akár tendert le­hetne rekeszteni. De a vitát is. (Be.)- Gyere, Bodri kutyám - mondta, figyel­meztetően felemelve az ujját -, szedd a sátorfá­dat, kiverted a balhét, kövesd a gazdádat... Ácsi! Sose halunk meg! Dzsordzsot, valamint teljes kíséretét, látha­tóan lenyűgözte ez a káty virtus (ami azonban engem, Market Place-t, már meg sem lepett). Az Egyesült Áramok elnöke kedvtelve nézeget­te a végül koalícióban összeborult két káty ve­zető politikust, egyikük ráadásul alkirály (a másik ál).-Az én kedves ötödik hadoszlopom... - je­gyezte meg, már-már elérzékenyülve. - Lám, itt, a távoli snagovi sztyeppéken sincs egyedül a világdemokráciáért folytatott harcában az ember. Ezt jó, ha Cséni is tudja, sőt Lord Hen­rik Kissinger. Schön? Tán? Ekkor a CIA főnöke (Boss - csak a cipője Gucci) lefoglalta a kecskét az amerikai nép ne­vében, előre jelezve, hogy át fogják majd vezet­ni az Áramokba, ahol csak száztíz Volt van, szemben Ájrópával, ahol kétszázhúsz - ez dön­tő különbség a tej hozam tekintetében. Dzsor­dzs Dumitruval (a hallgatag gondnokkal) kez­dett pusmogni. A két káty a Kállai-kettős járta (mintha csak születtek volna rá). Csak én ma­radtam egyedül. Istenem, fohászkodtam ekkor, vajon lesz-e majd s mikor, jó Budában lakóparkom?!... Mert úgy vágytam vissza a Kárpótlás-medence biztonságot adó ölelésébe, mint Alekszandr Petyefi, a nagy káty költő Szibériába, amikor a Tudományos Akadékia megállapította, hogy ő csak egy szegény izraelita vallású női csontváz, tehát még csak keresztet sem vethetett az egészre. (Talán már bánta is, hogy nem maradt a Segesvártán, ülve. De ez egy régi történet.) Nekünk viszont itt, Snagovban a világpoliti­ka nehezedik a vállainkra. Dzsordzs azonban sietve búcsúzkodott, s ez­úttal már a Lordmájerral is lekezelt (a nagy emberek lekezelését tanítani kéne!), sőt néhány zacskót is átvett tőle a barátsága jeléül. A heli­kopter (Number One) ajtajában megállt egy pillanatra, s nagy V betűt formázva ujjaiból még egy utolsót beintett. Őfelsége Fletó nagykirály ekkor elsápadt.- A jel... - motyogta -, a jel... - és elájult. Azóta mossuk. Lassanként kezd tisztulni. (Fel.) (folytatás a jövő heti magazinban)

Next

/
Thumbnails
Contents