Hídlap, 2006. január (4. évfolyam, 1–21. szám)
2006-01-28 / 20. szám
HÍDLAP • 2006. január 28., szombat hídlaj magazin Kinek fütyül a madár? Szlovákia, ha megvalósulnak a tervek, madárvédelmi nagyhatalom lesz 2003-ban Szlovákiában egy kormányrendelet 38 madárvédelmi terület létrehozását állapította meg. A tervek szerint ez több mint 1,25 millió hektárnyi területet érintene! Szlovákia tehát néhány év leforgása alatt madárvédelmi nagyhatalommá válik. E bben a területben benne foglaltatik például szinte az egész Bodrogköz. Kassa és Zsolna megye területének csaknem a fele. Ha a terv megvalósul, Szlovákiában gyakorlatilag minden negyedik négyzetméter madárvédelmi terület lesz, vagyis az ország területének több mint 25 százaléka! Csak összehasonlításként: a szomszédos Ausztriában ez az arány 14,4 százalék, Franciaországban 1,6 százalék, Írországban 3,2 százalék, Portugáliában 9,2 százalék, Finnországban 8,1 százalék, de arányaiban még a legtöbb madárvédelmi területet felmutató Hollandiában (24,1 százalék) és Dániában (22,3 százalék) is kisebb ez az arány. A szlovák természetvédők tehát 2007 után elmondhatják, hogy Európa-csúcsot döntöttek. A buzgalom oka Örülhetnénk tehát, hogy az öt évtizedes kommunista rablógazdálkodás után végre nálunk is védeni kezdik a természetet. Am a számokat nézve az embernek kételyei támadnak. Vajon miért kell ennek a kis ország területének az egynegyedét levédeni? Mindenkinél jobbak és szebbek akarunk lenni? Vagy itt él Európában a legtöbb védelemre szoruló madár? Tény és való, hogy természeti kincseinkből sokkal több megmaradt, mint például Nyugat-Európában, ahol az intenzív mezőgazdasági termelés, az ipar és az urbanizáció nagyobb károkat okozott, mint nálunk. De azért mégis túlzottnak tűnik ez a buzgalom. Ha azonban figyelembe vesszük, hogy a természetvédelem az Európai Unióban jó üzletnek számít, hiszen Brüsszelben már a mi uniós csatlakozásunk előtt elkezdték a nagy természetvédelmi programok kidolgozását, és az unió rengeteg pénzt fordít a természetvédelemre, mindjárt kapisgálni kezdjük a dolgot. Az oroszvári Ürgepuszta esete a túzokkal Szlovákiában megpróbálkoztak a túzok mesterséges tartásával. A terv kudarcba fulladt, az utolsó élő példány, amely Karcsi névre hallgatott, pár évvel ezelőtt költözött el az árnyékvilágból. Pedig a túzok életrevaló madár. Az évek során például feladta monogám életmódját, hallgatva a fajfenntartás ösztönére. Ez sem segített rajta. Csak a hatékony védelem mentheti meg ezt a pompás, gyönyörű madarat. Aztán telt-múlt az idő, és az első túzokok egyszer csak megjelentek a magyar-szlovák-osztrák hármashatár térségében. Pontosabban mindig is előfordultak itt, de most már egyre nagyobb csapatokban legelésznek az oroszvári határban is. Ez főleg annak köszönhető, hogy Magyarországon a Moson Projekt révén, az intenzív védelem jóvoltából örvendetesen elszaporodtak. Állományuk az eredeti kéttucatnyiról néhány év alatt megtízszereződött. S mivel a túzok nem ismeri az államhatár fogalmát, és Trianonról sem olvasott, életterét bővítve elkezdett terjeszkedni. A Mosonmagyaróvár térségében élő túzokok fokozatosan megjelentek Szlovákia és Ausztria területén is. Ezt ismerték fel a környezetvédők, és kaptak az alkalmon: ha itt vannak, védeni kell őket! Akár úgy is, hogy kissé kozmetikázunk, és az uniós pályázatban a valóságtól eltérő adatokat tüntetünk fel. Például négy fészekről ott, ahol talán egy sincs. Nagy Sándor biológus, az Otis Tarda polgári társulás tagja állítja, hogy 1994-ben észleltek fészkelést utoljára a területen, azóta sajnos nem sikerült megállapítani: „Két éve járok a területre és végzek megfigyeléseket, de ez alatt nem sikerült fészkelést tapasztalnom, sem a tyúkok viselkedéséből, sem kiköltött csibék röptéből. Nálunk egyébként ez az utolsó hely, ahol előfordul. Ráadásul tavaly 150-160 túzok telelt ezen a területen! Ha újra extenzív gazdálkodás folyna itt, és olyan rezsim lenne, ami figyelembe venné a fészkelé- si időszakot, alkalmazkodna az életéhez, még több túzok lenne itt, és valószínűleg fészkelne is. Az 1994-ben megépített autópálya például kettészeli a túzok területét, és visszaszorította az állományt. Persze, a túzok ezen át tud repülni. Sőt, arra is van esély, hogy egyszer átrepüli a Dunát, és visszatér a régi területeire. Ezért nem ártana elvégezni egy országos moni- toringot a régi, eredeti élőhelyein, hogy tudjuk, mennyiben változtak meg azok a területek, milyen akadályok épültek időközben. Az életterük egyébként nagyon változó. Tavaly az Ürge- pusztán, egy harmincöt hektáros repceföldön 160 túzok telelt át! Amikor megjön a tavasz, a dürgés ideje, szétszélednek. Visszatérnek a régi költőhelyekre, újat keresnek. Ilyenkor több tízezer hektár a területük.” Döntés, a földtulajdonosok nélkül? „A csunyi-oroszvári madárvédelmi terület létrehozásánál a 2003-as ígéreteket nem tartották be” - mondja Mede Vencel, a Magyar Koalíció Pártjának Pozsony megyei elnöke. „Az ön- kormányzat nem tudta befolyásolni a rendelet tartalmát, a tulajdonosokkal nem tárgyaltak. Ezen a területen mintegy 600-700 földtulajdonos birtoka kerül a madárvédelmi területbe. Közülük csak 4-gyel vitatták meg a dolgot. Ezek egyike Csehországban, egyike Kanadában él, ketten pedig Pozsonyban. Vagyis egyikük sem oroszvári polgár. Az önkormányzat ekkor jött rá, milyen következményekkel járhat a dolog. Az autópálya és az osztrák határ közötti területet ugyanis szeretnék lezárni. Olyan tiltások kerültek bele a rendeletbe, melyek szerint egy bizonyos időszakban nem lehet a szántóra menni, a füvesített területet nem lehet beszántani, nem lehet a parcellát elkeríteni stb. Amivel gyakorlatilag ugyanolyan átjárhatatlan határ épülne ki, amilyen 1989 előtt volt Oroszvár és Ausztria, a burgenlandi falvak között. Ezzel a shengeni határok megszűnte után lehetetlenné teszik a határok mentén történő kapcsolat- tartást, együttműködést, ami természetesen gazdasági hátrányokkal is jár.” Mede Vencel igyekszik rávilágítani a természetvédők buzgalmára. „Ugyanazok a személyek, akik a madárvédelmi terület megállapítását végezték, voltak jelen a rendelet megalkotásánál. Ok álltak az európai uniós projekt megfogalmazásánál, és ugyancsak az ő polgári társulásaik csak ebből a projektből kb. 19 millió koronát kapnak a tevékenységük finanszírozására. Szomorú vagyok, mert a túzok szép madár, de tudomásom szerint ebből az összegből eddig egyetlen koronát sem fordítottak túzokvédelemre. Szemináriumok, tanfolyamok rendezésére fordítják a pénzt. Remélem, ennek a társaságnak a körmére néz valaki. Mert ezek a személyek hihetetlen lehetőségekkel bírnak: képesek természetvédelmi területet kreálni, tiltásokat fogalmazni, és előnyét élvezni annak a munkának, amit állami alkalmazottként és egyszersmind pogári társulások igazgatóiként végeznek. Esetükben egy értelemű az érdekütközés.” Kiszántott fészek és szélmalmok Miközben a sajtó tavaly arról cikkezett, hogy nehézkerekű traktorok pusztítják Dél-Szlová- kiában a túzokot, és az oroszvári szövetkezet kiszántotta a fészkeit, hogy az Ürgepusztán felkapaszkodott újgazdagok golfpályával akarják tönkretenni a területet, valójában egy önmagát jól megszervezett érdekcsoport veri a dobokat. Azok, akik egyik fenekükkel az állami hivatal biztos bástyái mögül állapítják meg, hol legyen madárvédelmi terület, másik fenekükkel pedig polgári társulások igazgatói székében ülve veszik fel az Európai Unióból érkező eurók százezreit. Az Állami Környezetvédelmi Hivatal (Státna ochrara prírody) hatásköre ugyanis felér egy minisztériuméval. Ami önmagában nem lenne gond. Ha azonban ugyanaz a személy ténykedik itt is, és egyben igazgatója annak a polgári társulásnak, amely az oroszvári térségben a madárvédelemmel foglalkozik (Ochrana dravcov na Slovensku), azon a területen, ahol az ő ösztönzésére alakítottak ki madárvédelmi területet, mindjárt más a leányzó fekvése. Ráadásul az osztrák energetikai lobbi érdekeit védi, hiszen Burgenland tartomány energetikai programjában az önellátás szerepel, ezért százával építik a szélerőműveket a hármashatár közelében. Vagyis a túzok életterét szűkítik, miközben az osztrák természetvédők egyik támogatója ugyanaz a cég, amely a szélmalmokat építi! A legmeglepőbb, hogy éppen osztrák természetvédő intézett az Európai Bizottsághoz levelet, amikor az oroszvári szövetkezet beszántotta a saját tulajdonát. Ugyanakkor, ha valaki átmegy a határon, Bécs felé haladva szélmalmok erdejét látja az út mentén. A malmok suhognak az éjszakában, villózik az egész horizont. A burgenlandi gyerek már nem is lát csillagos eget, csak a villogó piros lámpák sziporkáját. Az osztrák természetvédő kolléga arról nem beszél, hogy ott például kavicsot bányásznak, de azt fájlalja, hogy egy itteni szövetkezetnek elfogy a türelme, és felszántja a területét. Valahogy úgy fest a dolog, hogy ugyanazon a területen ti védjetek, mi meg majd termelünk. A fészekszántásból egyébként semmi sem igaz. A szántás ősszel történt, a túzok pedig tavasz végén, nyár elején fészkel. Az egész arra volt jó, hogy a közvéleményt „megdolgozzák”. A parasztnak nem biznisz A 2003-ban kidolgozott tervek szerint a 38 madárvédelmi területet úgy határoznák meg, hogy mielőtt a kormányrendelet megszületne, anyagi vonzatait megállapítva figyelembe veszik a földtulajdonosok, önkormányzatok és szövetkezetek, vagyis az érintett területen gazdálkodók véleményét is, hiszen őket egzisztenciálisan érinti a dolog. Ebből azonban, mint az ürgepusztai példa is mutatja, vajmi kevés teljesült. A 2004-2006-os környezetvédelmi program sokak szerint amúgyis célt tévesztett Szlovákiában, mert jórészt csak a hegyvidéki területeken gazdálkodó földművelők csatlakoztak hozzá, akiknél a termőföld minőségéből adódóan megérte a támogatás ellenében nagy területeket évekig parlagon hagyni. A jó szántókkal rendelkező csallóközi parasztok még mindig többet ki tudnak termelni, mintsem megérje nekik védeni a területet. Míg nálunk egy hektárra 1500 koronát fizetett az állam kompenzációként, a szomszédos Ausztriában ez az összeg a hússzorosa, eléri a 800 eurót hektáronként. Ráadásul a sógoroknál önkéntes alapon működik a dolog. Az a gazda, aki úgy gondolja, hogy eleget pihentette a földjét, kiléphet a programból; legfeljebb elesik a hektáronkénti nyolcszáz eurós támogatástól. Nálunk nem ilyen egyszerű a dolog, hatalmi pozícióból jön a represszió, és a meggondolatlan földtulajdonos milliós büntetést fizet. A ló túlsó oldala A múgy a madárvédelem igen örvendetes dolog. Valahányszor úton vagyok, az ország bármelyik zugában forduljak meg, mindig figyelem az állatvilágot. A gyermekkoromban oly természetesnek tetsző madárbőség szinte mindenütt megszűnt. Az évtizedekkel ezelőtt mindenütt nagy csapatokban csiripelő-pittyegő cinke, sármány, vörösbegy, szajkó, rigó, de még a legegyszerűbb szürke eminenciás, a háziveréb állományai is úgy lecsökkentek, hogy szabadon, a természetben szinte ordító a hiányuk. A madarakat tehát védeni kell. Remélhetően azonban nem olyan eszetlenül, mint például a kormoránokat, amiről a halászok, a halastavak gazdái tudnának mesélni. Csak a margóra jegyzem meg: a kormorán például éppen a dunai galócának, vizeink egykori királynőjének a takarmányhalát pusztítja, életterét szűkíti. Annak a dunai galócának, amely egyre kevesebb vízben fordul elő, és olyan kincsnek számít, hogy Szlovákiában évente egyet foghat a horgász, azt is külön engedéllyel! Horgász lévén, egyre nagyobb ellenszenvvel figyelem a feketeruhás csapatokat a vén Duna fölött, az egykor háborítatlan ágvizek mentén a kormoránürüléktől kísértetiesen fehérlő fákat. Ezt a halpusztítót természetesen nem lehet korlátok közé zárni, most már a Garamban vagy a Vág folyóban is ott álldogálnak élő tilalomfaként, ahol azelőtt senki sem látta őket. A fejetlen és parttalan védelem tehát viszszaütött alkotóira. Pontosabban a természetre. A kényes egyensúly felborult. Mi pedig a Kárpát-medencében, miként a török veszedelem idején védtük Nyugat-Európa kultúráját, egzisztenciáját, most védjük a kárókatonát. Minden áron. A túzok vagy a kékvércse természetesen nem hasonlítható a kormoránhoz, amiként a medve sem az ürgéhez. Talán a Szlovákiában oly divatos megalománia helyett arra kellene törekedni, hogy megtalálják az arany középutat, hogy a természet, a gazda, az illető vidék is jól járjon. Ellenkező esetben visszaüt a dolog. • Kövesdi Károly
