Hídlap, 2006. január (4. évfolyam, 1–21. szám)
2006-01-24 / 16. szám
8 HÍDLAP • 2006. január 24., kedd www.istergranum.hu BULVÁR Görög Zitától retteg Amerika Bár az amerikai filmkritikusoknak sem vetítették le premier előtt, valószínűnek látszik, hogy a hét végén a tengerentúli jegyeladási lista élén nyit majd a vámpírsztori folytatása, melyben újra feltűnik Görög Zita. A várakozások szerint az Underworld: Evolution című filmnek jó esélye van arra, hogy a hét végén az amerikai jegyeladási lista élére törjön. Bár a filmet az amerikai kritikusok is csak tegnap láthatták először, a YahooMovies oldalán már elérhető öt rövid részlet. Sajnos ezekből sem derül ki, hogy a filmben Ameliát alakító Görög Zita mennyit szerepel a filmben, van-e jelentősebb alakítása, amely a magyar színésznőt jobban megismertethetné az amerikai közönséggel. A film magyarországi premierjéről egyelőre nincs hír. Alternatív hajtású járművek versenye A győri Széchenyi István Egyetem meghirdette az I. Alternatív hajtású járművek versenyét. A megmérettetésre olyan, 2-7 fős csapatok jelentkezését várják, amelyek tagjai vállalják egy alternatív energiaforrás felhasználásával működtetett jármű megtervezését, elkészítését és azzal a versenyen való részvételt. A szervezők célja, hogy az indulók számára olyan lehetőséget biztosítsanak, melynek során az elméleti oktatás alatt keletkező ötleteik a gyakorlatban is megvalósulhassanak. A résztvevők, a számukra rendkívül értékes szakmai és gyakorlati tapasztalat mellett, komoly tárgyi és pénzdíjban is részesülnek. Alsónadrágban a metrón Alsónadrágban metrózott egy csapat férfi New Yorkban a hét végén, állításuk szerint azért, hogy felvidítsák az utasokat, de nekik a végén nem sok okuk maradt a vígasságra, mivel a rendőrök tetszését nem nyerte el a műsor. Charlie Todd, a kezdeményező már ötödször hívta követőit a nadrégtalan metrózásra - mint mondta, azért, hogy az utasoknak legyen egy kis nevetni valójuk -, és vagy 160 ember jelent meg alsónadrágban a spontán akció helyszínén. A New York-i zsaruknak azonban nem tetszett a fehérnemű-bemutató, és nyolc főt őrizetbe vettek a közrend megzavarása miatt. 414 millió a James Bond-autóért Kevés drágább autó akad a világon, mint az az Aston Martin, melyet Sean Connery vezetett a Tűzgolyó és a Goldfinger című James Bond-filmekben. A fullextrás négykerekűt egy arizonai aukción több mint 2 millió dollárért, közel 414 millió forintért árverezték el. A kocsiban maradt néhány filmgyári eredeti extra is, így például a mozgatható golyóálló pajzs vagy az olajspriccelő, de például a katapult ülést kicserélték egy normál ülésre. A szuperautó új tulajdonosa egy európai gyűjtő, aki felttébb elégedett lehet, hiszen az árverésen kimagaslóan nagy volt az érdelődés a Bond-autó iránt. A TAVALYI EV LEGNAGYOBB MOZIS MEGLEPETESE AZ ÉJSZAKAI ŐRSÉG CIMU OROSZ FILM VOLT A különleges hangulatú fantasy, mely a moszkvai hagyományokat keverte a legújabb filmdivatokkal, nemcsak hazájában aratott elsöprő sikert, de a Twentieth Century Fox segítségével a világ minden országába eljutott. A sikeren felbuzdulva a producerek úgy döntöttek, gyorsan megcsinálják a második és a harmadik részt is, és nem is kellett csalódniuk. A második rész, a Nappali őrség még az előzőnél is több nézőt vonzott: a film minden eddigi orosz rekordot megdöntött, és minden idők legtöbb bevételt hozó orosz filmjévé vált, a második helyre utasítva ezzel Fjodor Bondarcsuk afgán háborús drámáját, a 9. dandár-t. A Nappali őrség rész digitális utómunkálatai már Los Angelesben készültek, a produkció amerikai szemmel mégis elképesztően olcsó: a speciális effektusok mindössze 3 millió dollárba kerültek. Puhányak az angolok? Évszázadok óta tart a rivalizálás az angolok és franciák között, de úgy tűnik, sohasem ér véget. Most újabb fejezettel gazdagodott a nemzetközi csipkelődés, ezúttal az angolok sérelmére. Az francia idegenlégió szóvivője szerint az angol fiatalok nem tudnak megfelelni az idegenlégió szigorú követelményeinek, mivel valószínűleg pu- hányokká tette őket a sör, a televízió és a fegyelmezetlenség. A szóvivő ^zerint a számok magukért beszélnek: a legendás francia harci egységben a britek száma a történelmi minimumra esett, az 1930- as években még több százan harcoltak a légióban a mai néhány tucattal szemben. A „Johnny”-kat, ahogy a légióban hívják őket, mára felülmúlják a Balkánról és a volt Szovjetunióból érkezettek, akik minden szempontból edzettebbek. Megnyílt a jovo börtöne A hollandiai Lelystad városkában megnyílt az első „high- tech” börtön, ahol a foglárok monitoron követhetik a foglyok mozgását a tiszta üveg cellában és kipróbálhatják az elektronikus csuklószorítót. A holland kormány állásfoglalása szerint egy ilyen típusú börtön sokkal olcsóbb a hagyományosnál, ráadásul nem sérti az emberi jogokat és kedvezőbb az elítélteknek is. A foglyokat itt 4 ágyas cellákban helyezik el, és ha használni akarják a konyhát, vagy a mosógépet, netán tornázni, vagy tanulni szeretnének, csak egy ujjmozdulattal kell jelezniük az érintésre működő képernyőn. Lehet, hogy Hollandiában beválik az új kezdeményezés, de Magyarországon egy ilyen intézmény alaposan rontana a bűnügyi statisztikákon. Nem tudni, hogy más nyelvekben milyen kifejezést használnak az olyan időre, amikor az emberfia örül, ha egy cserépkályha mellett forró teát iszogathat, nálunk mindenesetre évszázadok óta használjuk a kutya hideg mondást. Ebben a Szibériát idéző tajgai télben azonban lehet, hogy módosítanunk kell közmondásainkat is, amit az alábbi kép is jól mutat. A szerkesztőségbeli zsűrinek nehéz dolga volt, mivel macska zimankó, vagy a cicafagy nem aratott osztatlan sikert, így egyelőre marad a kutya hideg hangzatos szófordulata. Az viszont biztos, hogy kedvenc házibarátaink is meg- sínylik a szokatlan hideget, de ha a macskánk mégis havat akarna lapátolni a kertben, bátran engedjük ki az udvarra! HOROSZKÓP JANUÁR 24. Sápszki Márta diplomás asztrológus KOS 03.21-04.20. ítéletei ma nagyon bizonytalanok, túlságosan is érzékeny, olyannyira, hogy észre sem veszi, hogy megsért másokat. BIKA O4.2i-O5.2O. OROSZLÁN O7.23-O8.23. Állást kell foglalnia egy olyan két szeretett ügyben, melyben tís családtagja viaskodik. Bárhogy döntsön is, az egyik felet akaratlanul is magára haragítja. szűz 08.24-09.23. Főnöke vagy előléptetését közli, vagy külföldi tanulmányútra kül- Ez utóbbit most jobban szeretné, mert úgy érzi, kicsit elege van a megszokott mindennapokból. MÉRLEG O9.24-IO.23. Ez a nap elsősorban a művészeitek területén jeleskedő Mérlegeké. De sikerélményük lehet azoknak is, akik nincsenek megáldva különleges művészi képességekkel, csupán jó ízléssel próbálják berendezni, megújítani lakásukat. SKORPIÓ lO.24-ll.22. 4^, Egy telefonhívással nem tud mit kezdeni, és bosszantja a dolog, fJ hogy csak áll tehetetlenül. Ne szégyelljen segítséget kérni, más is volt már ilyen helyzetben. NYILAS ll.23-i2.2i. Elérhetetlen vágyakat hajszol, \ amelyek megvalósulásához csodára van szükség, vagy azok ki- sebb-nagyobb erőfeszítések árán elérhetőknek bizonyulnak? Ha csodára vár, lehet, hogy csalódnia kell. BAK 12.22-01.20. Az utóbbi időben egyre többet s l/"<) egyre reménytelenebből foglalko- V<' zott önmagával, s nem volt semmi, ami kimozdíthatta volna az önemésztésből. Ismét befelé fordult, megint képtelen volt másokkal érintkezni. VÍZÖNTŐ Ol.2i-O2.i9. • Olyan gyors hangulatváltozásokra képes, hogy környezete képtelen követni a tempót. Még hozzá sem szoktak tegnapi zsörtölődé- séhez, máris a kedves, jóravaló, alkalmazkodó barátjukkal állnak szemben. HALAK O2.2O-O3.2O. Keressen olyan feladatokat, íCxív amelyeket rutinból is könnyest dén megoldhat, s közben még arra is marad ideje, hogy kedvenc időtöltésének, az álmodozásnak hódoljon. J V" Oly ís; Tanfolyam az asszonyverőnek Flamand nyelvtanfolyamra ítélt egy belga bíró egy férfit, aki verte a feleségét és kidobta az utcára.A bíró azzal küldte iskolapadba a húsz évvel ezelőtt bevándorolt és azóta állampolgárságot szerzett 43 éves férfit, hogy még mindig alig beszéli az ország nyelvét. Ezért gyakorlatilag nem rendelkezik társadalmi, baráti kapcsolatokkal, ami viszont táptalaja a családon belüli erőszaknak - érvelt a bíró. Andre Van Praet bíró négy hónapi börtönre ítélte a férfit, de a végrehajtást felfüggesztette azzal a feltétellel, hogy az elítélt nyelvtanfolyamra jár. Ha az erőszakos férj erre nem hajlandó, azonnal rács mögé kerül.