Hídlap, 2006. január (4. évfolyam, 1–21. szám)
2006-01-03 / 1. szám
2 HÍDLAP • 2006. január 3., kedd www.esztergom.hu Fejlesztés 840 milliárdból (H) Az Európai Unió strukturális alapjainak támogatásával az ország több mint 1.700 településén, összesen 840 milliárd forint értékben valósul meg valamilyen fejlesztés, 40 ezer új munkahely megteremtését és 110 ezer munkahely megtartását lehetővé téve - közölte a Nemzeti Fejlesztési Hivatal. A közlemény szerint a Nemzeti Fejlesztési Terv operatív programjainak 2005 végi gyorsmérlege: több mint 30 ezer benyújtott pályázat, 12 ezer nyertes pályázó, 567 milliárd forint megítélt, 488 milliárd forint leszerződött és 126 milliárd forint kifizetett támogatás. Megéri MSZP-tagnak lenni? (H) Az MSZP tagjai a közeljövőben kedvezményesen vásárolhatnak majd könyvet, színház- és mozijegyet is. A párt ugyanis csippel ellátott tagkártyákat akar bevezetni és ehhez kapcsolódóan azt tervezik, hogy támogatják majd a tagok kulturális szórakozását is. Erről Nyakó István, az MSZP szóvivője beszélt az mno.hu-nak. Hogy mikortól működik majd a szolgáltatás, a szóvivő nem tudott nyilatkozni, de ha megvalósítják, akkor - a fenti kedvezményeken kívül - még egyes vendéglátóhelyek szolgáltatásait is olcsóbban vehetnék igénybe a párttagok. Folytatódik az önreklámozás (H) Kiss Péter kancellária miniszter hétfőn ismertette a Medgyessy- Gyurcsány-kormány elért sikereit, így az áfa-csökkentés és a babakötvény megvalósulását. A Fidesz sajtó- közleményben erre úgy reagált, hogy a kormány folytatja az öntömjénezést, ráadásul nem oldja meg a valós problémákat sem. Megdöbbentő gyilkosság (H) Meggyilkoltak egy gyermekeit egyedül nevelő nőt Derecskén - közölte a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője hétfőn. A bejelentés december 30-án, nem sokkal reggel 7 óra után érkezett a berettyóújfalui rendőrkapitányság derecskéi rendőrőrsére. Az eddigi rendelkezésre álló adatok alapján a nőt valamikor a hajnali órákban családi házában gyilkolták meg. Még aznap a déli órákban a rendőrök előállítottak egy 18 éves derecskéi fiatalembert, aki megalapozottan gyanúsítható a bűncselekmény elkövetésével. Hrusovsky bízik a koalícióban (SK) A KDH elnöke, Pavol Hrusovsky szerint egyre kisebb a valószínűsége annak - főleg a parlamenti választások közeledtével -, hogy szétesik a kormány- koalíció. „Annak lehetünk mostanság szemtanúi, hogy minden párt a közelgő parlamenti választásokra erősít. Nincs senkinek kedve arra, hogy a jelenlegi kormányt leváltsa” - mondta az elnök. Ideiglenes elnök a Nemzeti Színház élén (SK) Marián Chudovsky lett ideiglenesen a Szlovák Nemzeti Színház igazgatója - erről döntött Frantisek Tóth, szlovák kulturális miniszter. Az általános elvárás mindössze a jó kommunikációs kézség volt, de a minisztérium szerint januárban új pályázatot írnak ki az igazgatói posztra. Sólyom: Ne legyen lejárató kampány! A köztársasági elnök gondolataival mind a négy parlamenti párt egyetértett Óvott a lejárató kampánytól, a teljesíthetetlen ígéretektől, és az egyéni felelősségre hívta fel a figyelmet Sólyom László köztársasági elnök újévi beszédében, a 2006- os parlamenti választások kapcsán. A négy parlamenti párt vasárnap délután üdvözölte az államfő szavait, és egyetértett a beszédben megfogalmazott gondolatokkal. A köztársasági elnök a köztévé vasárnap délelőtt sugárzott adásában kijelentette: „A felelős ember ad magára. Megköveteli, hogy ne akarják teljesíthetetlen ígéretekkel, vagy mások kárára megnyerni támogatását. Én arra lennék büszke, ha Magyarországon nem lehetne lejárató kampánnyal választást nyerni. Sok jelét látom annak, hogy az embereknek elegük van abból, hogy a politikában ellenségképpel dolgoznak”. Mint mondta, a felelős ember reális, hosszú távú programot akar látni, s annak hiteles jelét, hogy az adott pártban lesz elszántság véghezvinni mindazt, amit ígért. Az államfő emlékeztetett azokra az időkre, amelyeket a faji alapon gyártott ellenség, az osztályellenség, a külső és a belső ellenség elleni küzdelem uralt. Kiemelte: a rendszerváltás utáni politika súlyos bűne, hogy nem szüntette meg ezt a módszert. Mint mondta, bízik benne, hogy megjelenik és eredményessé válik a magyar politikai életben is az a minta, amely a pozitívumokra épít. A Fidesz parlamenti frakciójának szóvivője elmondta: a párt egyetért az államfő újévi beszédének minden gondolatával. „Értelemszerű, hogy egy emelkedett beszéd minden emberhez, minden magyarhoz közvetlenül szólt, de az a helyes, hogyha a beszédben foglaltakat a politikai pártok is megértik és megszívlelik” - mondta Halász János. Lendvai Ildikó, az MSZP frakció- vezetője a beszéd kapcsán azt mondta: „készek vagyunk arra, hogy ne szálljunk be az ígéretlicitbe, és hogy ne fessünk szarvakat és patákat a politikai ellenfélre. Ehelyett inkább hosszú távú és felelős programokkal szeretnénk versenyezni”. Fodor Gábor, a szabad demokraták ügyvivője azt mondta: az SZDSZ egyetért azzal, hogy Sólyom László köztársasági elnök újévi beszédében a popul izmus veszélyére figyelmeztet, mert a párt szerint ez a legnagyobb probléma a közéletben. Dávid Ibolya elmondta: az MDF politikai hitvallását hallotta vissza az államfő újévi beszédében, annak minden szavával egyetért. • KONCZ ENDRE Ismét tárgyalnak a pártingatlanokról Szili Katalin a pártok ingatlan- használatáról szóló törvény újbóli tárgyalásának előkészítésére kéri fel az Országgyűlés alkotmány- és igazságügyi bizottságát - közölte az Országgyűlés sajtófőnöke. Eszerint a jogszabály újratárgyalására várhatóan februárban kerül sor. Sólyom László köztársasági elnök december 30-án, az alkotmányban biztosított jogkörével élve, megfontolásra visszaküldte az Országgyűlésnek az állam tulajdonában álló ingatlanokon pártok számára biztosított ingyenes ingatlanhasználat megszüntetéséről szóló törvényt. Közleményében az államfő akkor leszögezte, nem tud egyetérteni azzal, hogy a törvény egy, a pártok esélyegyenlőségét biztosító, elvileg minden párt számára elérhető, nyitott szabályozást szüntet meg, és az eddigi feltételes és határozott célhoz kötött juttatás helyett egyszeri, végleges anyagi támogatásban részesíti a kedvezményezett pártokat. Ezért megfontolásra és újratárgyalásra visszaküldte a törvényt az Országgyűlésnek. • (vári) Már csak az EU-betegkártya érvényes külföldön Január elsejétől már csak az európai egészségbiztosítási kártyával kaphatnak egészségügyi ellátást a magyar állampolgárok az Európai Unió tagállamaiban, illetve Norvégiában, Izlandon és Lichtensteinben. Az eddig használatos Elll-es nyomtatvány vasárnap óta nem érvényes. Az új kártya a múlt év novembere óta szerezhető be az egészség- biztosítási pénztárnál. A régi forma- nyomtatványt december végéig még elfogadták. Az év eleje óta azonban csak az új kártyával tudják igazolni a magyar utazók, hogy van társadalombiztosításuk, s így ott is jogosultak egészségügyi ellátásra. Az illetékesek ugyanakkor arra hívták fel a figyelmet, hogy a kártya nem helyettesíti a klasszikus utasbiztosítást - így például nem fedezi a poggyászkárokból adódó költségeket. Viszont minden olyan ellátást igénybe lehet venni vele, ami a kint érvényes szabályok szerint jár az adott ország polgárainak, ha megbetegszenek, vagy balesetet szenvednek, és nem minősülnek úgynevezett előre tervezhető szolgáltatásnak. Azt is jó tudni, hogy a kártyát csak azok a szolgáltatók fogadják el, amelyeknek van szerződésük az adott ország társadalombiztosítási szervével, ráadásul az EU-tagállamok többségében ezekben sem ingyenes minden egészségügyi szolgáltatás. Ezért valamekkora önrészt a biztosítottnak is fizetnie kell. Ugyanez érvényes a kártyával érkező magyar állampolgárokra is. Az európai egészségbiztosítási kártya egyébként a kiváltásától számított egy évig érvényes, de nyugdíjasok és 17 évesnél fiatalabbak esetében három év az érvényességi idő. Kiváltása nagyon egyszerű: a lakóhely szerint illetékes Megyei Egészségbiztosítási Pénztárak ügyfélszolgálata azonnal és díjmentesen kiállítja. • (palotás) Feszültségekkel teli év elé nézünk Gasparovic újévi beszédében a kormányt és a reformokat bírálta Ivan Gasparovic szerint a szlovákok várakozással tekintenek 2006- ra, hisz parlamenti és önkormányzati választások is lesznek Szlovákiában. Úgy véli, hogy az országban számos területen tetten érhető a feszültség. Differenciálódott a lakosság, elmélyült a szegények és a gazdagok közötti szakadék, a politikusok állandóan marják egymást, a hívők és az egyház privilegizálását ellenzők, valamint etnikumok között is érzékelhető a feszültég. A politikusok gyakran felesleges, eredménytelen vitákra pazarolják energiájukat. A politikai kultúra terén 2005 nem hozott kedvező változást, ellenkezőleg, tovább csökkent a színvonal. Ivan Gasparovic szerint a pártoknak többet kellene foglalkozniuk az emberek valós problémáival. Különben elismerte, hogy a kormány reformintézkedéseire szükség volt, és e reformoknak köszönhetően emelkedhet az Miroslav Kusy ismert politológus a szlovák államfő újévi beszédében számos olyan elemet vélt felfedezni, amelyek Robert Fico (Smer) retorikájára emlékeztetnek. Szerinte Ivan Gasparovic újévi beszéde nem egy független köztársasági elnökhöz méltó beszéd volt, valójában az ellenzék politikai helyzetelemzésének felelt meg. életszínvonal, a foglalkoztatottság, fejlődhet a gazdaság. Ugyanakkor nem rejtette véka alá, hogy a reformokból eredő változásoknak vesztesei is vannak. Az egészségügyi és a nyugdíjreform elsősorban a betegek és idős emberek életét nehezítette, emellett óriási a különbség az ország egyes régiói közt. Az évről évre bekövetkező áremelések nem csupán a rossz szociális helyzetben levőket, hanem minden családot kedvezőtlenül sújtanak. • (zc) Kiemelt események 1,1 milliárd kulturális rendezvények támogatására A Nemzeti Kulturális Alapprogram (NKA) ideiglenes szakmai kollégiuma 1,1 milliárd forintot ítélt oda 89, jövőre megvalósuló kiemelt kulturális rendezvény támogatására - közölte a Kiemelt Kulturális Események Ideiglenes Szakmai Kollégiumának elnöke hétfőn. A novemberi és decemberi határidővel megjelent felhívásokra 91 rendezvény támogatására 1,8 milliárd forintos igény érkezett, ami 63 százalékkal haladta meg a szétosztható keretet - áll Inkei Péter közleményében. Mint írja, a héttagú ideiglenes kuratórium 62 millió forintot a Budapesti Őszi Fesztivál, 58 millió forintot a Szegedi Szabadtéri Játékok, 50 millió forintot a Nemzeti Galéria Matisse kiállításának támogatására szavazott meg. A Művészetek Völgye 47 millió, a Múzeumok Éjszakája 37 millió, a Győri táncfesztivál 35 millió, míg a nyíregyházi Vidor színházi fesztivál 34,2 millió forintos támogatásban részesülhet. • K.E. Körözhetőek az elveszett személyik Január elsejétől körözhetőek lettek a személyi igazolványok a visz- szaélések elkerülése érdekében. Ha pedig elavult lakcímadatot tartalmaznak, érvénytelenné válnak - derül ki a kormányszóvivői iroda közleményéből. Vasárnap óta bárki ellenőrizheti a neki felmutatott igazolvány valódiságát és érvényességét. Korábban a rendőrségnek nem volt tudomása arról, ha valaki elvesztette a személyi igazolványát, vagy ellopták azt, mostantól viszont, ha bejelentik, az ilyen okmány szerepelni fog a rendőrség körözési jegyzékében. Az ellenőrzéshez - üzleti tranzakcióknál, adásvételi szerződések készítésénél - elég lesz egy kérelemben megadni az igazolvány számát a Belügyminisztérium Központi Hivatalánál, vagy az interneten. A választ a hivatal legkésőbb 30 napon belül megadja, és abból kiderül, hogy a szóban forgó igazolvány valódi-e. • (koncz) Megbénult a közlekedés Szlovákiában Több halálos áldozata van a hétvégi havazásnak Szlovákiában. A lehullott és a szél hordta hó komoly gondokat okozott a közúti és vasúti közlekedésben szinte az egész ország területén. Az emberek a legnagyobb problémával az északi országrészekben (főleg Kiszuca és Árva környékén) szembesültek, ahol csaknem fél méteres hó hullott. Zsolna és Ruttka (Vrútky) térségében néhány helyen lavina zúdult az utakra. A rendőrőrök és tűzoltók ezerszámra dolgoztak a közlekedési balesetek felszámolásán, de voltak olyan helyek, ahol bevezették a katonaságot is. Az ítéletidő Dél-Szlovákiát sem kímélte. Révkomárom lakosainak csaknem fele villanyáram nélkül maradt. A számítógépek kiesése folytán a telefontársaságok jóval több mobilhívást, SMS-küldést regisztráltak, és órákon át le voltak terhelve a hálózatok. Párkány és környékét főként pénteken érintette kellemetlenül a hófúvás. A vonatok nem közlekedtek Párkány és Csata között, Pozsonyból késtek. Emellett számos autóbusz nem érkezet meg időben az adott megállóhoz, ültetve a célállomásra. A Pozsony-Párkány vonalon közlekedő járat például pénteken délután Búcs előtt elakadt, és csaknem hétórányi késéssel éjfél körül érkezett Párkányba. Péntek délután és éjjel, de még szombaton hajnalban is régiónkban, az Érsekújvári és a Komáromi járásban számos falu gépjárművel (ez alól a sürgősségi mentőszolgálat járművei sem képeztek kivételt) megközelíthetetlen volt. v • (ORAVETZ)