Hídlap, 2005. október-december (3. évfolyam, 193-257. szám)

2005-10-12 / 200. szám

8 • HÍDLAP • 2005. október 12., szerda BULVÁR www.istergranum.hu F mm Már két napja Pakisztánban tar­tózkodik az Aid24 mentőalakula- ta. „Tizenöt órája érkeztünk meg Iszlámábádba, ahol egy éjszakát el kellett töltenünk” - mondta az Indexnek Gál Dávid, a régebbi nevén Babtista Szeretetszolgálat néven működő segélyszervezet koordinátora. % t»* I« A magyar alakulat a tervek szerint tegnap indult tovább a földrengés által leginkább sújtott, pakisztáni ellenőrzés alatt álló kasmíri terü­letekre. „Katonai helikopterekkel az epicentrum közelébe me­gyünk” - mondta Gál. Az Aid24 tíz emberrel és két mentőkutyával érkezett, el­sősorban a túlélők felkutatá­sára és orvosi ellátására ké­szülnek. A múlt hét végi, 7,7 tizedes földrengés a helyi hatóságok becslései szerint legalább negyvenezer ál­dozatot követelt, pakisz­táni illetékesek szerint az áldozatok jelentős része gyermek. Egyes híradá­sok már odáig mennek, hogy egy teljes generá­ció elvesztéséről beszél­nek, eközben pedig a túl­élők körében egyre na­gyobb az elégedetlenség a mentés lassúsága miatt. A földrengés az infrastruktúrát is teljesen elpusztította, ezért a men­tőalakulatokat kizárólag a pakisz­táni hadsereg tudja korlátozott ka­pacitásaival a helyszínre szállíta­ni. A segélyek lassúsága miatt egyre több helyről jelentenek fosztogatásokat. Muzafarabatban, ahol tizenegyezer halálos áldoza­tot becsülnek a hatóságok, a túl­élők katonai konvojokra támadtak, ételt és sátrakat zsákmányoltak, a helyi boltosok pedig kövekkel fel­fegyverkezve próbálják üzleteiktől távol tartani a fosztogatókat. „A legtöbben a kormányt gyalázzák, mert még mindig nem kaptak megfelelő segítséget” - nyilatkoz­ta a BBC-nek egy, a mentésen dol­gozó orvosegyetemista. Macskaevő piton Floridában Elveszett a macskája egy floridai nőnek a minap, jw, ettől még nem került volna fel az intemet- hír, különben másról .se tehetne olvasni a hálón, mint elveszett kutyákról, vagy megker- gült macskákról. Érdekessé, az tette a hírt, hogy mint minden jó gazda, a fiatal nő is először a kertben akarta ellenőrizni, nincs-e ott az elkóbo­rolt házikedvenc. A macskája helyett azonban egy jól megtermett pitont talált. A baj, azon kí­vül, hogy mit keres egy kertben egy óriás hül­lő, az volt, hogy az állat teste feltűnően ki volt púposodva, egy körülbelül hétkilós préda da­gaszthatta a gyomrát. Az asszony, Elidia Rodriguez eltűnt macskája is hétkilós lehetett, így a rejtély hamar megoldódott. A szakértők szerint a macskának esélye sem volt az óriáshú'llővel szemben. A kígyót befogták és a Barnes Nemzeti Park Érzékek és Csodák Termé­szeti Központjába szállították. Floridában egyéb­ként nem ez volt az első eset, az elmúlt hetek­ben megszaporodtak az ilyen támadások. A hó­nap elején egy piton felrobbant, miután lenyelt egy kifejlett aligátort. I * Az utolsó reménysugár is eltűnt Zalatnay Cini, élete egéről. Nagyon bízott abban, hogy az új j köztársasági elnök kezeimet ad neki, Sólyom . László azonban elutasította kérelmét Most már ; \ tehát biztos, hogy még egy évet a rácsok mö- gött kell töltenie az énekesnőnek. Ha jó magavi­seleté miatt hamarabb engedik ki, leghamarabb I akkor is csak jövőre szabadulhat. Pute a n]U2uinjii/j A Mecca-Cola után megjelent az arab világban Barbie is, csak ép­pen sötét szemű, kendővel eltakart hajú kivitelben. A szíriai NewBoy Design Studio dobta piacra Fullát, a hatalmas sikernek örvendő mu­zulmán Barbie-t. Rózsaszínű do­bozban árulják, mint amerikai „ro­konát” és a modern divatholmik mellett leginkább a tradicionális muzulmán női ruhatárral kapható. A szíriai játéktervező stúdió mun­katársa szerint a reklámokban sok pozitív üzenetet közvetítenek Fulla karakteréről, mint például, hogy szorgalmas, szeretetteljes és tisz­teli a szüleit. Fulla egyébként nem­sokára megjelenik tanárnő és or­vosnő változatban is. Drogozik a FIAT főnöke Valószínűleg kábítószer túladagolás miatt szállítot­ták kórházba tegnap éjjel Lapo Elkannt, a FIAT autó­gyár egyik vezetőjét Az olasz lapok úgy értesültek, hétfő hajnalban egy torinói apartmanba riasztották a mentősöket, őket pedig egy fiatal lány értesítette. A helyszínre érkező men­tősök eszméletlen állapot­ban találták az olasz autó- konszern vezetőjét, ahon­nan azonnal a helyi Mauriziano kórházba szál­lították. A FIAT marketing­igazgatója kokainból és különböző gyógyszerekből készített koktélt fogyasz­tott, életveszélyben volt, de állapotát stabilizálták - közölték egy nappal ké­sőbb a fiatosok, akiknek ezzel komoly folt keletke­zett a nemzetközi üzleti életben fontos pedigréjü- kön. A 28 éves Lapo Elkann az egyik leggazda­gabb olasz család, az Agnelli-família leszárma­zottja, nagyapja, Gianni Agnelli 2003-as haláláig az autógyár résztulajdono­sa, illetve a Ferrari és a juventus labdarúgó klub tiszteletbeli elnöke volt. Unokáját 2002-ben nevez­ték ki a cég egyik legfon­tosabb posztjára, feladata a csődközeiben lévő gyár fellendítése volt Rendőri túlkapások NEW ORLEANS-BAN Stresszes állapotban lévő rendőrök vertek meg egy ál­lítólag részeg afroamerikait és egy, a bántalmazást rög­zítő újságírót New Orleans-ban. A rendőrfőnök szerint a szolgálatot végző rendőrök ingerlékeny és felfokozott állapota a pokoli körülményeknek köszönhető. A Katrina pusztítása során a testület jelentős része dezertált, akik maradtak, azoknak több műszakban kellett helytállniuk az elöntött városban. Demfillo rendőrfőnök elmondása szerint, annak ellenére, hogy az áldozat fekete, nincs szó rasszista bűncselekményről. A három tettest azon­nal felfüggesztették és bántalmazás miatt megindították az eljárást ellenük. Osztálykirándulás a bordélvházba Rómában az eredetileg ígért háromcsillagos hotel helyett egy bordélyházban szállá­soltak el egy belgrádi gim­náziumi osztályt. Amikor ki­derült, hogy a szálloda Ró­ma egyik prostituáltak által is kedvelt vadászterülete ­az örömlányok látványát már a lépcsőházban élvezhette a kiránduló csoport - a kísérő tanárok föllázadtak és kites­sékelték a diákokat az épü­letből. Miután értesítették a szerb konzulátust, a konzul segítségével azonnal átköl­tözhettek a négycsillagos Villa Maria hotelbe, ahol a diplomata fájdalomdíjként mindenkinek fizetett egy koktélt. A belgrádi utazási iroda, aki az utat szervezte, elismerte, hogy hibáztak a szállásfoglalásnál. HOROSZKÓP OKTÓBER 11 Sápszki Márta diplomás asztrológus kos 03.21-04.20. Torkig lesz valakinek a stílusá­val, de mivel neki ezt nem mondhatja meg, egy hozzá kö­zel álló személyen áll bosszút. BIKA O4.2i-O5.2O. Egy ismerősről olyan titok de­rül ki, amely megdöbbenti. A szerelemben csalódottnak érzi magát, mert félreértette valakinek a viselkedését. IKREK O5.2i-O6.2i. Jobban kell vigyáznia az egészségére. Szedjen immun- erősítő cseppeket, mert lázas, vírusos betegség hirtelen ágynak döntheti. RÁK 06.22-O7.22. Amire hosszabb ideje készülő­dik, arról most kiderülhet, hogy mégsem olyan, mint ami­lyennek elképzelte. Nem baj, mert las­san már a templom egere is jobban áll anyagilag önnél. OROSZLÁN 07.23-08.23. Munkahelyén ne menjen bele )m csalásba, ne hazudjon a felet- tesének, és ügyeljen arra, hogy kis titkai ne derüljenek ki, mert ennek megélhetési következményei lesznek! szűz 08.24-09.23. Egyszerűen unja a munkát, a kollégákat, a robotot és azt is, ; 1 hogy mindenki önre számít. Ha teheti, vegyen ki néhány nap szabad­ságot, lazítson, és foglalkozzon a csa­ládtagokkal, az otthonával! MÉRLEG O9.24-IO.23. A nagy anyagi átverés napja a j M mai! Semmiféle üzletbe nem szabad kezdeni, jobban teszi, a vásárlásokat, hitelfelvételt is a jövő hétre időzíti, és egy vasat sem ad. házastársának SKORPIÓ lO.24-ll.22. t Munkahelyén a háttérben nagy fúrás, szervezkedés folyik, ami befolyással lesz a megélheté­sére. Érdemes lenne tanulmányba kezdeni, mert egy másik szakmában több pénzt kereshetne. NYILAS ll.23-i2.2i. Hihetetlennek tart a munkahe­lyén egy hírt, pedig igaz! Meg­döbbenve tapasztalja, hogy mennyire elértéktelenedett a világ, és mennyire nem számít a tehetség, ha­nem csak a kapcsolatok. BAK 12.22-01.20. t Ne utazzon külföldre, vagy ne költözzön távol mostani lakó­helyétől. Még akkor sem, ha őrülten szerelmes lett egy másik vá­rosban vagy külföldön élő személybe. VÍZÖNTŐ Ol.2i-O2.i9. Engedelmeskednie kell egy fy olyan személy akaratának, aki- vei nem igazán kedvelik egy­mást, és talán még némi rivalizálás is van önök között. HALAK O2.2O-O3.2O. Örömében fejbe lőtte magát a horvát szurkoló A hírek szerint a 22 éves horvát futballrajongó éppen a levegőbe akart puffogtatni örömében, annak örvendezve, hogy a horvát futball­válogatott legyőzte a svédeket, amikor a szerencsétlen baleset tör­tént. A rajongó diadalittasan a le­vegőbe akart lőni, ám pisztolya csütörtököt mondott. Ezután pró­baképpen a halántékához(?) tar­tóttá a fegyvert, és ismét elsütötte - ezúttal azonban sikeresen. Életét a gyors orvosi beavatkozás sem tudta már megmenteni. um him yj>m ii !/j a w iMw

Next

/
Thumbnails
Contents