Hídlap, 2005. október-december (3. évfolyam, 193-257. szám)
2005-12-29 / 255. szám
2 HÍDLAP • 2005. december 29., csütörtök www.esztergom.hu A Hídépítő-Strabag építheti a Duna-hidat (H) A Hídépítő-Strabag alkotta konzorcium építheti meg az Északi MO-ás Duna-hidat, 61,9 milliárd forintért, miután elnyerte a megbízó Nemzeti Autópálya (NA) Rt. által kiírt nyílt közbeszerzési eljárást. A közlemény szerint az MO-ás körgyűrű északi szektorában 2-szer 2 sávos autóút kivitelezése magában foglalja a komplett Duna-híd megvalósítását és 2 darab külön szintű forgalmi csomópont megépítését is. Új vezető a HTMH élén (H) Komlós Attila foglalhatja el a jövő év elejétől a Határon Túli Magyarok Hivatalának elnöki posztját - erősítette meg szerdán az erről szóló lapinformációt a Miniszterelnöki Hivatal kisebbségi ügyekért felelős politikai államtitkára. Szabó Vilmos azt mondta: ’’meg tudom erősíteni, hogy felkértük Komlós Attilát, és ő erre igent mondott; a kinevezési folyamat elindult". A „miskolci banda” űjabb tagját fogták el (H) Elfogták egy magyar betörőbanda egyik vezetőjét — közölték az osztrák hatóságok. A 35 éves magyar férfit Horvátországban érték tetten, majd átadták a felső-ausztriai hatóságoknak. A "miskolci banda" néven ismert, nagy létszámú bűnszervezet összesen nyolcmillió euró kárt okozott betörésekkel, ebből 470 ezer eurónyit 1995- 96-ban Ausztriában. Felső-Ausztriá- ban, Salzburgban, Stájerországban, Tirolban és Alsó-Ausztriában. Felkészült a kormány a rendkívüli hóhelyzetre (H) A kabinet felkészült egy esetleges rendkívüli hóhelyzetre - mondta Batiz András. Közölte: „ha az emberek alapellátása veszélybe kerül, akkor kormányzati szintre kerül a mentési munkálatok koordinálása. Összeül az úgynevezett kormányzati koordinációs bizottság, a Belügyminisztériumban megalakul egy operatív törzs, amely tartja a kapcsolatot a különböző szervezetekkel és koordinál. Ha szükséges a honvédség bevonása, akkor azt is ők intézik". Egy esetleges rendkívüli helyzet esetére civil segítségre is lehet számítani. Áramegyezség Ukrajnával (SK) Szlovákia a tervek szerint 2008-tól ukrán exportárammal fedezné szükségleteit. A két ország illetékesei szóban már megállapodtak arról, hogy Szlovákia lesz az első uniós ország, amely a komoly energiatartalékokkal rendelkező Ukrajnától áramot vásárol. Szlovákia azért kényszerül áramimportra, mivel a tervek szerint 2008- tól leállítják a Jaslovské Bohunice-i atomerőművet, és az így kieső energiát nem tudják máshogy pótolni. Vízum nélkül Trinidad és Tobagoba (SK) Az érvényes útlevéllel rendelkező szlovák állampolgárok egy hónapon keresztül vízum nélkül utazhatnak Trinidad és Tobagoba. A vízummentesség csak a személyforgalomra érvényes, a kereskedelemben továbbra is szükség van a megfelelő vízumra. Szinte mindenért többet fizetünk januártól A választások miatt az energiaárakkal felemás módon bánik a kabinet Nem EU-konform az új áfa-szabályozás A Világgazdaság című lap szerint kaotikus állapotok alakulhatnak ki a pályázati piacon, mivel a 2006. január í-jétől változó áfa-törvény nem lesz visszamenőleges hatályú. A pályázók január í-jétől visszaigényelhetik a kifizetéseik után felmerült áfát. A jogszabály ugyanakkor csak azokra a kedvezményezettekre és azokra a kifizetésekre érvényes, amelyek 2006. január í-jétől merülnek fel. A lap elemzése szerint a pórul járt nyertessel két eset történhet: vagy hazai bírósághoz fordul, és amennyiben az elfogadja az EB-döntést, akkor fél év alatt lezárul az ügy, vagy pedig a hazai bíróság újra kikéri az EB véleményét, és akkor két évig is tarthat az eljárás. Az áfa-kulcs csökkenése miatt nem csak áremelkedéssel kell számolni az év elejétől. A felső áfakulcs csökkentése elvileg négyszázalékos árcsökkentést jelentene, azonban a szakemberek ebben a termékcsoportban egy és három százalék közötti csökkenést várnak. A kőolaj és a kőolajtermékek kivételével minden termék jövedéki adója változik az év elejétől. Azon termékeknél és szolgáltatásoknál, melyekre 15 százaléknyi forgalmi adót kell fizetni, csekély drágulásra kell készülni. Ugyanakkor országszerte drágulnak a közszolgáltatások: a víz-, szemátszállítási és csatornahasználati díjak átlagosan hat százalékkal emelkednek. A fővárosban az inflációt jóval meghaladó mértékben emel árakat a BKV amely azonban még a 185 forintos vonaljegyárral sem lesz képes működésének 40 százalékánál többet fedezni a jegyárakból. És drágábbak lesznek az autópálya-matricák is, itt a legnagyobb, ötszázalékos emelés a 12 tonnánál nehezebb járművek kategóriáját érinti. Néhány vidéki várost kivéve drágul a parkolás is: Budapesten ugyan öt forinttal csökken az alaptarifa, de az áfa-csökkenés mértékét ez alulmúlja. A választások miatt az energiaárakkal felemás módon bánik a kabinet: a nem lakossági fogyasztóknak a novemberi 19 százalék után január közepétől nyolc százalékkal ismét drágul a gáz ára. A kőolaj és a kőolajtermékek kivételével minden termék jövedéki adója változik az év elejétől. A bor kivételével minden alkoholtermék jövedéki adója olyan mértékben emelkedik, hogy ellensúlyozza az áfa-kulcs csökkenését. A cigarettáé még ennél is nagyobb mértékben, az áfa-kompenzáción felül további 7,5 százalékkal nő - írja összefoglalójában az Index. Csaknem 15 százalékkal emelkedik a tömény szeszes italok jövedéki adója és ugyanennyivel nő a bérfőzési szeszadó is. Ötödével emelkedik a sör jövedéki adója, a pezsgőnél 25 százalékos a növekedés. A cigaretták ára az uniós elvárások miatt az áfa-kompenzáción felül további 7,5 százalékkal, a finomra vágott fogyasztási dohányé 7,9 százalékkal emelkedik. • (koncz) Egyezség a babakötvényről Még nem tudni, mely bankoknál lehet Start-számlát nyitni Megállapodott a kormány a Magyar Bankszövetséggel és az Országos Takarékszövetkezeti Szövetséggel annak érdekében, hogy 2006. január elsejétől minél több pénzintézetnél meg lehessen nyitni a babakötvényhez szükséges Start-számlát - jelentette be a kormányszóvivő. Batiz András közölte: ma még nem lehet pontosan tudni, mely pénzintézetek kínálják majd a Start-számla megnyitásának lehetőségét, de az a cél, hogy erre minél több helyen mód legyen. Biztosra vehető, hogy januárban már lehet nyitni babakötvényes számlákat mind takarékszövetkezetekben, mind bankokban”. Az állam minden 2006-ban született gyermek számára automatikusan 40 ezer forintot utal át a baba Start-számlájára, amelyet a szülő nyit meg valamelyik hitelintézetnél. Az államkincstár automatikusan számlát nyit és vezet azoknak is, akiknek szülei ezt elmulasztják. A rászorultak 7 és 14 éves korukban toAz esztergomi példa a jó A Fidesz támogatásáról biztosította a babakötvényt, de a párt véleménye továbbra is az, hogy számlára elhelyezett összeg nem nyújt elég segítséget a családoknak és a fiataloknak. Soltész Miklós, az ellenzéki párt képviselője elmondta, hogy a Gyurcsány-kormány nem foglalkozott rendesen az esztergomi felterjesztéssel, ugyanis a fideszes vezetésű város felajánlotta saját konstrukcióját. Soltész szerint a királyvárosi babakötvény jóval több pénzt biztosít a családoknak és a fiataloknak, abból az összegből biztosított a továbbtanulás és az otthonteremtés. vábbi 42-42 ezer forintot kapnak az adófizetők pénzéből. A Start-számlán összegyűlt pénzhez csak a 18. életévét betöltött fiatal juthat hozzá, és csak ő rendelkezhet ezzel a pénzzel - mondta Batiz András. • Koncz Endre Euró: leghamarabb 2013-ban jöhet? A Magyar Nemzeti Bank elnöke szerint csak az elodázhatatlan reformok megvalósulása után csatlakozhat Magyarország az eurózónához. Járai Zsigmond úgy fogalmazott: „Megközelítettük az árstabilitást, de úgy gondoljuk, ha évente körülbelül három százalékkal emelkednek az árak, az jelent Magyarországon árstabilitást”. A nemzeti bank elnöke szerint ugyanakkor a költségvetés állapota bizonytalanságot eredményez és veszélyezteti a pénzügyi stabilitást. Mint mondta, a befektetők nagyon ingatagnak ítélik meg a magyar gazdaság helyzetét. Járai Zsigmond hangsúlyozta: „azt hiszem, hogy 2005-öt inkább a kettősség jellemezte, hogy egyrészt egy viszonylag gyors gazdasági növekedés mellett a gazdaság sebezhetősége nagyon magas szintre emelkedett, döntően az államháztartás rossz helyzete, magas hiánya és az állam- adósság gyors növekedése miatt”. • (vári) Változások várhatók a lánglovagoknál Több dolog is megváltozik a jövő évtől a szlovák tűzoltók háza táján. A lánglovagok több pénzért dolgoznak 2006 januárjától és köny- nyebben lehet valakiből tűzoltó, mint ezelőtt. A január 1-jétől életbe lépő törvények értelmében a tűzoltók több prémiumot vihetnek majd haza, de akkor is nagyobb anyagi támogatást kapnak, ha orvosi kivizsgálás miatt maradnak távol a szolgálattól. A lánglovagok a jövő évtől - rang szerint - több prémiumot kapnak majd, az alhadnagy 2950 koronával kap majd többet, a hadnagy 3150-nel, míg a főhadnagy prémiuma januártól 3350 szlovák koronára nő. A tűzoltó kapitány esetében 3550, az őrnagynál 3750 koronával fizetnek többet. Januártól az a személy, aki a tűzoltó szakmát választja foglalkozásának, nem kizáró ok, hogy nem volt katonai szolgálaton. Az újévtől megújul a tűzoltók iskoláztatása is. Változások lesznek a téves riasztások esetében is, aki csak jó vicc miatt tárcsázza a tűzoltókat, az akár ötezer koronás büntetést is fizethet. • (nagy) Orbán: bajban van az Akadémia A Fidesz elnöke szerint a Magyar Tudományos Akadémia, a magyar tudományos kutatás és fejlesztés „bajban van”. Orbán Viktor ezt azután mondta, hogy tárgyalt az intézmény elnökével szerdán, Budapesten. „Európai összehasonlításban a magyar Akadémia csehül áll” - jelentette ki a politikus hozzátéve, hogy az európai nemzetek jóval többet fordítanak nemzeti össztermékük arányában kutatás- fejlesztésre, akadémiai tevékenységre, mint a magyarok. A pártelnök kiemelte: a mindenkori kormánynak kötelessége támogatni, biztosítani, garantálni az Akadémia működését. Hangsúlyozta: amikor a kutatás-fejlesztésre fordított összegek csökkenni kezdenek, az mindig arról vall, hogy nincs jövőkép. Mint mondta, a Fidesz azt a gondolkodási irányt képviseli, amely kiemelt fontosságot tulajdonít az Akadémiának. Ezért - ha erre lehetőség nyílik - folytatni szeretné azt a politikát, amely évről évre növelte az MTA kutatásra és fejlesztésre fordítható támogatását - tette hozzá. Vizi E. Szilveszter, az MTA elnöke elmondta: meghívására látogatott el Orbán Viktor az Akadémia székházába, hogy megtárgyalják a magyar kutatás-fejlesztés helyzetét. Kiemelte, hogy e területen komoly problémák vannak, hiszen a nemzeti jövedelemből egyre kevesebb jut kutatás-fejlesztésre. • (palotás) Közpénzből kampányol az MSZP? Már aláírták a szerződéseket A Nemzeti Fejlesztési Terv házhoz jön program tanácsadói hálózata kapcsán - erősítette meg a Magyar Nemzetnek a kormányszóvivő. A fideszes Kovács Zoltán szerint a kabinet semmibe vette a parlament döntését, és közpénzen kíván kampánycsapatot finanszírozni. Batiz András kabinetszóvivő a lapnak azt mondta: négyszáz helyett kétszáz fővel, kétmilliárd helyett egy- milliárd forintból, de mindenképpen felállítja a kormány az európai uniós tanácsadó testületét. Hozzátette: a hálózatot abból a pénzből hozzák létre, amelyet a zárszámadási törvényben hagyott jóvá a parlament. A parlament ugyanakkor a 2006-os büdzsé kapcsán SZDSZ-es módosító indítványra nem támogatta, hogy további egymilliárd forintot adjanak erre a célra. Ezt követően az ellenzéki honatyák a szabad demokratákkal együtt leszavazták Baráth Etele interpellációra adott válaszát az ügyben. Kovács Zoltán fideszes képviselő az újságnak elmondta: innentől kezdve alapos a gyanú, hogy a kormány valójában költségvetési pénzen kampánycsapatot kíván létrehozni. • K.E. Bugár: az idei év nagyon nehéz volt A Magyar Koalíció Pártjának elnöke, Bugár Béla nagyon nehéz esztendőnek titulálta a 2005-ös évet. A SITA hírügynökségnek tett nyilatkozatában elmondta, hogy a hétéves kormányzati szakasz alatt idén kellett a legtöbb problémát megoldani. „Amióta az MKP a kormánykoalícióban van - hét év -, ez volt a legkeményebb esztendő” - nyilatkozott a SITA hírügynökségnek Bugár Béla. „Rengeteg külső tényező hátráltatta a munkánkat, a legnagyobbat a Pavol Rusko körül kialakult probléma okozta. Arra való tekintettel, hogy kisebbségben voltunk, nehezebb volt elfogadtatni egy-egy javaslatot. Bugár Béla hozzátette: ha reálisan nézzük a dolgokat, akkor több olyan programtervezet sem valósult meg, amit évekkel ezelőtt elterveztünk, megemlíthetném a kisebbségről szóló törvényt, amit már idén el kellett volna fogadni, de úgy néz ki, hogy még jövőre sem lesz belőle semmi. Az MKP elnöke nem akart esélylatolgatásokba bonyolódni abban az ügyben, hogy kivel tudnának koalícióra lépni a jövő évi parlamenti választások után. „Örülnék neki, ha azokkal a pártokkal tudnánk folytatni a megkezdett munkát, akivel jelenleg is kapcsolatban állunk, mert őket már ismerjük” - mondta Bugár. • (kéméndi)