Hídlap, 2005. október-december (3. évfolyam, 193-257. szám)
2005-12-24 / 252. szám
2005. december 24., szombat • HÍDLAP • Itt a Karácsony, a szeretet ünnepe. De vajon tényleg olyan az otthoni hangulat, ami mindenki számára meghitt és ünnepi? Gondolunk-e arra, hogy idén mivel tegyük hangulatosabbá otthonunkat és szeretetteljesebbé szívünket? A közös készülődés elengedhetetlen a karácsonyi hangulat megteremtésében és az ünnepre való várakozásban. A titkolózást, az ajándékozás szépségeit, a készülődés bizsergető izgalmait minden évben újra-és újra átélhetjük. Lehet, hogy az ajándékokkal mindenki gondban van, nincs elég ideje rá, és utolsó pillanatra hagyja, de nem felejtkezhetünk el a saját külső és belső környezetünkről sem. Igazán nem nagy vesződség minden este meggyújtani az adventi koszorú gyertyáit és illóolajat párologtatni egy kis mécsessel! Máris könnyebben ki tudunk kapcsolódni az otthon melegében egy fárasztó nap után. A lakást illik ilyentájt kicsinosítani néhány újonnan beszerzett vagy saját kezűleg készített dekorációval. Máskor sem lényegtelen, de ilyenkor nagyon fontos a jó szervezés, a körültekintő felkészülés, mert sok időt és energiát takaríthatunk meg vele. A konyha táján az ünnepi menü ösz- szeállítása és elkészítése nem egyszerű feladat, és ne feledkezzünk meg a karácsonyi süteményekről és a kihagyhatatlan diós, mákos vagy gesztenyés bejgliről sem. Vonjuk be a sütésbe a gyerekeket is, hagyjuk, hadd gyúrják egy kicsit a tésztát, szaggathatnak mézeskalács figurákat, hogy ők is kicsit részt vegyenek a konyhai munkálatokban, és nem utolsó sorban, hogy élvezzék a ritka pillanatokat. Mert hát nem sok anyuka veszi elő a sodrófát és a gyúródeszkát manapság a hétköznapokban. Ha saját magunk nekiveselkedünk és időt nem kímélve, otthon sütjük meg a bejglit, sokkal nagyobb megbecsülést kap, mintha a boltban vesszük készen. Az ünnepek őrzött hagyományait a családok némileg a maguk képére igazítva adják tovább a következő nemzedéknek, így talán egyre jobban leegyszerűsödnek a szokások. Oda kell figyelni a Karácsony meghittségére, hogy gyermekeinknek is olyan élményben legyen része, amilyenben nekünk volt! Gondoljunk a szomszédunkban élő magányos idős emberekre is. Egy képeslap jókívánságokkal, egy az ajtóra akasztott mézeskalácsos kis csomag szívet melengető érzés lehet. Akár milyen is a készülődés, hogy az ajándékokat magunk készítettük szobánkban nagy titkolózások közepette vagy boltban vettük, a Karácsony a családon és a szereteten kívül bizony az evésről is szól. Miközben ezeket a sorokat írom, már jó néhány család kádjában lubickol a ponty, aki mit sejt vacsorabeli főszerepléséről miközben a gyerekek „csokimikik” tucatjainak harapják le fejét. A kis piros kabátosok ezt nem is veszik zokon, ebből is látni, nemcsak mi szeretjük őket, hanem ők is minket. A felnőttek pedig minden bizonnyal néhány pohár remek borral, házi pálinkával, sörrel nyomják le a sültek és a bejglik keltette túlnyomást. És ugye a tizedik töltött káposzta után már éjjel is ott ül a szörny a hasunkon. Na és ne is beszéljünk, a mérleg mutatta csúnyaságokról, amikor ráállunk az ünnepek után. Szóval mi lenne, ha ilyenkor kihasználva a reggeli, az ebéd, a délutáni süti és a „vacsi- azanyóssal” közti rövid szüneteket és kimennénk sportolni egy picit. Talán sokan el is felejtették, hogy milyen csodás romantika van a jégpályákon. Boldog arccal sikló fiúk és lányok, szól a zene és égnek az elfogyasztott kalóriák. Gyermekeink pedig biztos, hogy örülnek a közös játéknak, hiszen évközben a munka, az iskola nem sok időt hagy a közös programokra. És ha a sok ezer szinglire gondolok, akkor a jégpálya optimális egy kis karácsonyi flörtölés- re. Talán szilveszterkor így már nem csak magunkkal koccintunk. Szóval irány a jég!!! Na de, mit mondjunk a kiszemelt lánynak vagy fiúnak? Csak semmilyen sablonos szöveg, mivel az még Karácsonykor sem jön be. Viszont, megkérdezhetjük, hogy tudja-e, hogy a korcsolyázás a világ legrégebbi sportja? Fogadjunk, hogy nem fogja tudni? így hát el kell neki mesélni: A történelem legrégebbi, állati álkapcsokból készített 5000 éves jégkorcsolyáit a szlovákiai Tmavy városka mellett találta egy Childe nevű brit régész ásatásai során. Akkor már meg sem kell lepődni, azon, hogy az ókori rómaiak már hobbiként űzték a korizást, ha ráuntak a gladiátorosdira. Európában leginkább a disznólábak erős csontjait használták fel, ezen téli örömök gyakorlásához. A röfidöfi után a boldog gyerkőcök bőrszíjakkal erősítették fel cipőjükre a csontokat majd ezeken csúszkáltak a befagyott tavakon, folyókon. A gyorsabb haladás érdekében ekkor még botokkal lökték magukat előre a korizók, a sífutókhoz hasonlóan. Németországban, a csülökben található csontot, mind a mai napig, „Eisbeinnek”, azaz jéglábnak hívják kőris múltja miatt. Bizony még a 19. század elején is csontikorikat faragtak Karácsonyra a gyerekeknek. A mai szuper korcsolyákról akkoriban még csak nem is álmodtak. De az almákkal, dióval és színes papírba csomagolt süvegcukor darabkákkal díszített fenyőfák alatt ez jelentette az igazi boldogságot a rongybabák mellett. A hosszú skandináv tél hamar elkoptatta a csontokat, így rájöttek, hogy a csontot egy fémdarabbal helyettesítve gyors és tartós korit készíthetnek. A recept egyszerű volt. Egy fatalpba erősítették a korcsolyát, majd ezt szíjakkal a cipőhöz erősítették. 1865-ben az amerikai Jackson Haines nagy merészen megalkotta az első igazi műkorcsolyát. A siker akkora volt, hogy hamarosan vízzel felöntöttek minden iskolaudvart és sportpályát a karácsonyi ünnepek alatt. A kanadaiak pedig télidőben áttették a gyephokit a jégre. A siker akkora volt, hogy 1870-ben már bajnokságot is rendeztek. Azóta is töretlen lelkesedéssel ütik a korongot és püfölik egymást a jégen. Hiába, ami jó, az időtálló. Persze van, aki csak legyint, és azt mondja, hogy a síelés, a király. Ám legyen. A deszkákkal nemcsak szintén óriásit lehet zúgni, hanem történelme szintén visszanyúlik a kőkorszakba, amint ezt barlangrajzok bizonyítják Skandináviából és Észak-Oroszországból. Formájukat tekintve az őslécek szinte semmiben nem különböztek a maiaktól. Bozontos elődeink szintén két bottal hajtották magukat előre a havas tundrán. Kötésként bőrszíjak szolgáltak. A „hócipőt” ahogy északon akkortájt hívták a sít a norvégek tökéletesítették. Már a XVI. században rájöttek, hogy érdemes kissé felfele hajlítani a sílécek orrát, ezzel megnövelik hatékonyságát. Országukban, a hosszú, havas teleken a sí volt a legközkedveltebb hójáró eszköz. A lécek azonban még jóval hosszabbak voltak, 2 sőt 3 méter hosszúságúak. Persze szlalomra és műlesiklásra akkoriban még senki sem gondolt. Az 1800-as évekre már egyre tökéletesedett a felszerelés. Megjelentek a rövid, sportos lécek, a síbakancs, a komolyabb botok és az első versenyek. A Skandináv országokban a XIX. században a legkedveltebb téli időtöltés lett a síversenyek látogatása, akár versenyzőként, akár csak nézőként. Hogy a svéd, vagy norvég királyok indulnak versenyeken és olimpiákon szinte magától érthetődő a tradíciók miatt. Európa többi részén irigyen nézték a vidáman csúszkáló norvégokat-finneket és svédeket. Persze megpróbáltak Németországban, Ausztriában és Svájcban is síléceket készíteni, de hiányzott a tapasztalat és a puha fenyőlécek törtek. A túl hosszú síkkel nem tudtak irányt változtatni... Végül Norvégiából kezdték el importálni a léceket. Ám egész más az ottani szelíd lankákon síelni, mint mondjuk az Alpok nyaktörő lejtőin. Sokan komoly sérüléseket szenvedtek, mivel nem tudtak fékezni a lejtő alján. Az óvatosabb polgárok csak a behavazott utcákon próbálkoztak egy kis „sífutással”, de ez nem volt az igazi. Ezért ne is csodálkozzunk azon, hogy a sílécek még hosszú évtizedekre eltűntek a fészerek zugában. 1891-ben megjelent több fordításban Nansen könyve „Sílécekkel Grönlandon át”. Ez sok városi ember fantáziáját megmozgatta és gondolták, hogy mozgásigényüket síelve fogják levezetni. Ezen felbuzdulva egy lelkes osztrák sí-pionír, Matthias Zdarsky kidolgozta az alpin-lesiklás technikáját. Ezen felbuzdulva lassan megalakultak az első igazi síiskolák, sportklubok. Ezen fellelkesülve több norvég síoktató ment Ausztriába és Németországba és hétvégi kurzusokon tanították a sport iránt érdeklődőket. 1924-ben megalakult a Nemzetközi Síszövetség és még ebben az évben a Chamonixben rendezett téli olimpián első ízben indulnak síelők az érmekért. Ezután nem volt megállás. A sí annyira populáris lett az Alpokban, hogy élelmes üzletemberek felépítették az első sílifteket. Szállodák épültek a pályák közelébe és lassan egy egész iparág kezdett foglalkozni a lécek, a cipők és a ruházat tökéletesítésével. Tehát ha szakértelmünkkel így csillogunk, akkor biztos a siker. Higgyetek a tapasztalt sportembernek! Manapság síelni egyszerűen muszáj. És persze szuper egészséges. Ezért érdemes elgondolkodni azon, hogy az agyromboló computer játékok helyett egy pár sílécet, korit vagy snowboardot tenni a karácsonyfa alá. Akkor talán még több gyerek megtanulná, hogy nem morogni kell a hideg miatt, hanem ki kell használni a szabadban. Aki nem hiszi, csúszkáljon utána! Persze nem csak sportból él az ember. Vannak, akik tényleg egyedül vannak, és ezért nem tartják fontosnak a sütést főzést, hanem remélik, hogy nyitva van kedvenc kínai kajáldájuk, vagy ami még rosszabb valami mélyhűtött dolgokat melegítenek maguknak. Kérjük, ne tegyétek! Mégis csak Karácsony van. Egy-két apróság és némi idő ráfordításával még magunk is ünnepélyessé tehetjük esténket. Karácsonyi ajándék: mézeskalács í kg méz ■ í kg liszt ío dkg margarin ío dkg cukor í egész tojás 2 tojássárgája és tejföl a kenéshez í csapott kávéskanál szódabikarbóna 1 evó'kanál mézeskalács fűszer A meleg mézben felolvasztjuk a vajat, hozzáadjuk a cukrot, lisztet, az egész tojást, a fűszert és simára gyúrjuk. í cm-re nyújtjuk, és formákat szaggatunk belőle. Tetejét tejfölös tojássárgájával megkenjük és díszítjük dióval, mandulával. 10-12 percig sütjük 190 Celsius fokon. Miután kihűlt, cukormázzal is díszíthetjük, tojásfehérjéhez fokozatosan hozzáadott cukrot habosra verünk • Karsay Luca és Georg Spöttle A közös készülődés öröme
