Hídlap, 2005. október-december (3. évfolyam, 193-257. szám)
2005-12-24 / 252. szám
2005. december 24., szombat Teremtette Isten... ✓ / „ Annak okáért az Ur Isten bocsátott nagy mély álmot Adámra, és elaluvék, és egy oldala tetemét kivévén, hússal tölté bé annak a helyét. Es azt a csontot, amelyet az Ur vett valaki ki Adámból, építé asszonyi / / állattá és vivé azt az Adámhoz és monda Adám: Immár találtam hozzám hasonló társot, ki az én csontomból való csont, és az én testemből való test, és nevezetetik asszonyi embernek mert férfiemberből vétet- tetett. Annak okáért elhagyja a férfiú az ő atyját és az ő anyját, és ragaszkodjék feleségéhez és lésznek egy testté... ” A Biblia így meséli el az ember teremtésének történetét. Szép történet, még akkor is, ha mese. És ez nem valamiféle istentelen megnyilatkozás, távol legyen tőlem! Csak érdemes a szöveget egy kicsit értelmezni. Az „Adam” szó ugyanis a héberben „embereket” jelent és nincs egyesszámú alakja. Isten tehát Adám személyében az embereket teremtette meg, Uram bocsá’ az emberiséget, akinek dolga az, hogy szaporodjon, sokasodjon és töltse be a világot. Mi pedig azóta is szaporodunk, sokasodunk, hogy betöltsük a világot. Néha kicsit túl sokan vagyunk, olyankor jönnek járványok, háborúk és a rend megint helyreáll. Micsoda titok maga az ember! Az egyszeri és megismételhetetlen. És micsoda világ az embert teremtő Úristen világa! De foglalkozzunk ma inkább a mi apró titkainkkal! A gondosan becsomagolt ajándékok már odakerültek a fa alá, előre örülünk annak, hogy szerettünknek milyen örömet szereztünk, miközben a fenyőillatú szobában, ahol a gondos háziasszony már megterítette az asztalt egyszerre mindannyiunkat megszáll a „hószín- szárnyú béke.” Egykor persze voltak a karácsonynak csodálatos hagyományai, szokásai. Minden fogásból az első falatot, többfelé, a megmaradt morzsákat - az asztál alá helyezett növényi magvakkal együtt - a jószágoknak tették félre, hogy szaporák legyenek. Ugyancsak babonás hiedelmek társultak az éjféli miséhez is. A Luca-székre állók megpillanthatták a falu boszorkányát, még a hívekre leselkedő gonoszokat ostorcsattogatással riasztották el a pásztorok, köszöntvén vele Jézus Krisztus születését. Természetesen elmaradhatatlan alkalma volt a karácsonyesti örömszerzésnek a házról házra járó gyerekek ablak alatti köszöntő éneke, rigmusos mondókája. Gyakran énekelték a még talán ma is ismert, régi karácsonyi népéneket: „Csordapásztorok, midőn Betlehemben Csordát őriznek éjjel a mezőben Isten Angyali jövének melléjek, Nagy félelemmel telék- meg ő szivek...” Már talán feledésbe merült a Krisztus-tuskó égetésének ősrégi szokáss is, Karácsony estéjén. A kiszemelt tuskót a ház szabad köményes tűzhelyén gyújtották meg, s ha sikerül elérni azt, hogy 12 éjszakáján keresztül égjen, akkor ez bőséges áldást jelentett az elkövetkező esztendőre. Megóvta a házat a tolvajoktól, tűzvésztől és más csapásoktól. Gyógyító erőt tulajdonítottak a visszamaradt hamunak is: belekeverték az állatok takarmányába, s a hóborította földekre is szórtak belőle, hogy növeljék a talaj termékenységét. Nagykarácsony első napján, és ezt követően egészen kiskarácsonyig (újév ünnepéig) tilos volt dolgozni. Ez az időszak oldottabb hangulatban telt el: először a Jánosok, majd az Istvánok köszöntésével. Őket köszöntötték a szintén házról házra bekopogtató „Szent István láncos botokkal zörgető szolgái”, a regősök. Néprajztudósok kimutatták, hogy az esztendő egyetlen szakaszához sem tapadt ennyi jókedvű, vidám hagyomány, mint az évváltás körüli napokhoz. „Apró szentek” napján - december huszon- nyolcadikán - volt szokás a gyermekek és a jószágok „megkorbácsolása”, „megsubrikálása”, hogy egészségesek maradjanak. 1750 táján Bőd Péter jegyezte fel a következőt: „Ezen a napon a gyermekecskéket jó reggel vesszővel meg- ütögetik az Atyák, ahogy a gyermekek szenvedtek Heródes idején, ennek emlékezetére.” Elgondolkodom. A hazátlanok, hajléktalanok jutnak az eszembe. Nem a húsz forintokért kuncsorgó szélhámosok, hanem az otthontalanok, nincstelenek. Értük is szól a „Mennyből az angyal”. • Varga Péter Dénes Kalendárium Szép karácsonyi ünnepségeket, úgynevezett karácsonyfaünnepélyt rendeztek többfelé a környéken száz évvel ezelőtt. Sajnos a borzalmas események kissé beárnyékolták a szeretet ünnepét. Tuba Károly tollából az ünnephez méltó verset közölt december 24-i számában az Esztergom és Vidéke. A költemény záró akkordjai a következők: „Adj a szegénynek nyugodalmat; Irgalmasságot a gazdagnak, A haragvónak szelídséget, A fold áldó békességet. A bűnösnek szív-tisztaságot, A hitetlennek bizonyságot, S a szeret etet adjad nekünk, Hogy Jézusunkhoz méltók legyünk/” „Karácsonyfa-ünnepséget" rendeztek több intézményben is, így a „vízivárosi zárdaiskolában” és az „esztergom-belvárosi egyesületi kisdedóvó-intézetben” is, amely a következőképpen zajlott az Esztergom tudósítása alapján: „Kubicza Anna intézeti kisdedóvónő buzgó vezetése mellett az apró növendékek csacsogó ajkakkal, a szív őszinte hangján verseltek, beszéltek a kicsiny Jézusnak, a gyermekek barátjának jóságáról s hálás örömmel emlékeztek meg jótevőikről is. Annyi megható, kedves jelenséget láttunk az ügyesen összeállított műsor előadásában, hogy igazán együtt örültünk a kisdedekkel s meghatva osztoztunk ártatlan örömükben. ” Karácsony előtt sem nyugodtak meg a gyilkos kedélyek, amint az az Esztergomi Lapok december 24-i számából kiderül. „Titokzatos bűntény. Tegnap hajnalban a párkánynánai vasúti állomáshoz vezető utón az arra járókelők egy gyalogoskatona hullájára akadtak. A hullán késszurások és bitütések nyomai látszottak. Azonnal értesitették a csendőrséget, mely a helyszínén megjelenvén, megállapitotta, hogy a meggyilkolt Fischovszky nevű szabadságolt 26-os szakaszvezető. ” A Szabadság december 30-i számában már a tettes elfogásáról is olvashatunk: „A gyilkost egy kiszolgált katona személyében a csendőrség elfogta. ” Sajnos további bűntények is történek, amelyekről az Esztergomi Lapok adott hírt egy századdal ezelőtt. „Állat az emberben. Schromeisz Mária, 14 esztendős nyergesujfalui hajadon a múlt hónap 26-án éjfélkor garde de dame nélkül lejtett haza valami táncmulatságról. Észrevette ezt négy szál falusi Don Juan, sötét elhatározás fogamzott meg a gerincagyvelejükben. A táncmulatság aranyos emlékein merengő leányzót megragadták és becipelték egy polyvás pajta sötét homályába. A büntető törvénykönyv paragrafusaiba ütköző verista regényrészlet a csendőrség aktáin folytatódott. ” A további bűntények részletes leírásától az ünnepre való tekintettel megkíméljük az olvasót. Annyit azonban a Szabadság nyomán megjegvzünk, hogy nem sokat változott a környék közbiztonsága a rendőrkapitány leváltása óta. Az utód személyéről is ekkor olvashatunk a fent említett lapban. Bizakodva tekintünk ténykedése elé. „A városi rendőrkapitányi állás megüresedvén, a főispán Unger Hugó alkapitányt nevezte ki e díszes és felelősségteljes tisztségre. Mi agraduálispromocio hívei vagyunk és igy örömmel látjuk Ungert jól megérdemelt előléptetésében. De teljes megnyugvással fogadhatja a közönség is az uj főkapitányt, kinek a rendőrség szolgálatában eltöltött 10 évi működése alatt felismert képességei és kifejtett tevékenysége teljes garanciát nyújtanak arra, hogy a főkapitányi tisztet közmegelégedésre fogja betölteni. ” Mivel a Szabadság ebben a heti intervallumban december 30- án jelent meg az évben utoljára érthető, hogy szilveszterhez közeledve a vidámságot helyezte előtérbe. De talán az alább idézett mulatságos párbeszéd feledteti az emberi gyarlóságról szóló írásokat. „Házi jelenet. Asszony: (a férjével vívott erős csata után): - 0 bárcsak sohasem ismertelek volna meg téged! Férj: - Most persze megsajnálsz, mikor már késő. ” „Fürdőhelyen. - Daktarléb mán hat hete vadjok ittend és nem érzek semmi hotás o kúrától.- Majd utólag érzi.- Hát lesz küvetkezméndje?- Ha kölcsönpénzen időzött itten, akkor lesz. ” • GAl Kata
