Hídlap, 2005. október-december (3. évfolyam, 193-257. szám)

2005-12-17 / 247. szám

• HÍDLAP

2005. december 17., szombat

hídlapmairgzm

Kocsis L. Mihály

Durcás Fletó Snagovban

A szorosabbra fűzés átmeneti nehézségei (Második rész)

Kedves Náném! Illetve Nene'm. Néném. Daragoj Szeretteim. Mint látják, Fletó király -al- mellett sok szép új káty szót és kifejezést tanulok, főleg sok nyelvújítás korabelit. Ezek közé tartozik például a „da" is a kissé bizony már unalmas és poros „igen ” helyett. Ez alapvetően a „nem ” tagadószócskát váltotta fel a szovjet-káty barátság szorosabbra fűzésének első éveiben, gyors elterjedése a káty társadalom vezető köreiben nagyon is érthető, hiszen sokkal rövidebb és célratörőbb, igaz, a későbbiek során szívesen használták szóismétléses formában, így: „dada", ebből lett a „dádá", amely aztán oly sok kellemes percet szerzett a káty köznépnek, úgy is, mint az ideológiai meggyőzés eszköze. Erre nagy súlyt fektetett az akkori káty hatalom. Később viszont valamit enyhítettek a terheken, amiért nem győzött hálás lenni a nép. Erről Fletóval is sokat beszélgettünk, hiszen itt, Snagovban, ahonnan jelen tudósításomat küldöm, van rá időnk, addig is, amíg nem tisztázódik az az apró félreértés, ami jelen helyzetünkbe hozott (segített bele - kölcsönös gazdasági segítség) minket.

M

indjárt le kell szögeznem, hogy Snagov szép hely. Rögtön megértettem, miért volt annyira kedves Nagy Imrének, a forradalom miniszterelnökének, hogy egész családját elhozta magával, mielőtt - átmenetileg - kivégezték volna, hogy aztán szobrot és érdemrendet emeljenek neki (kvázi a forradalom fényét). Bevallom, a káty házasodási szokásokban még nem igazodom el maradéktalanul, nem vagyok biztos tehát, hogy első nekifutásra le tudnám vezetni Fletó vezér és kancellár családfáját, különös tekintettel az oldalágakra, de tudjuk, hogy teher alatt nő a pálma, hogyne volna ez igaz az olyan ősi szittya tölgyre, mint amilyen a Fletóé. (Mélyen kapaszkodik a káty földbe, sőt állítólag még léggyökerei is vannak, amelyek különösen a határok légiesítése idején használhatók igen eredményesen. Úgy bírnak szállni, mint valamely győzelmi zászló; szállj, szállj fel, magasra...) Nos tehát, valami homályos kapcsolat - tudom - fűzi a káty uralkodót (Bruxelles nagyherceg jóváhagyásával) Nagy Imréhez, ezért is használta ki az alkalmat, hogy a történelminek nevezhető testvéri közös kormányülés előtt fejet - valamint törzset - hajtson (esetleg új leveleket is) az átmenetileg osztályárulóvá vált miniszterelnök emléke előtt. (Ez különben egyike a legszebb káty népszokásoknak! Megható az a szeretet és tisztelet, amellyel kivégzett miniszterelnökeik emlékét körülveszik. Szobrok, fák, emlékparkok, tudományos előadások szegélyezik ezeknek a nemes áldozatoknak sírját, noha lassanként majd új parcellát kell nyitni a köztemetőben, annyira elharapózott az igény e tisztelet folyamatos gyakorlására, valamint a nemzeti ünnepek iránt.)

Egy szép nagy (illetve több kicsi) fehér könyvben olvastam, hogy Nagy Imre annak idején nem csak osztályát (munkás-paraszt, illetve haladó értelmiségi, beleértve a fejőnőket is) árulta el, hanem a kommunizmus ügyét szintén, amit rossz néven vettek tőle. A nemzetközi sakk kismester - aki őt követte a miniszter- elnöki székben (noha valami félreértés folytán őt nem végezték ki, pedig sokan faragtak volna kopjafát neki is) - annyira neheztelt rá emiatt, hogy a nevét sem volt hajlandó használni, még más vonatkozásban sem. Sose mondta ki például, hogy „nagy baj van”, helyette mindig a „szépen fejlődünk, noha vannak még problémák” formulát használta. De még egyik miniszterelnökét is következetesen Grósznak szólította, csakhogy ne kelljen nagyot mondania. Mesélik, hogy ezért lettek volna olyan jó esélyei Kiss Péternek a miniszterelnöki székre, de sajnos addigra már csak Kádár szelleme élt, igaz persze, hogy az nagyon. (Pardon.) így futott be Fletó a surranó pályán, de meg is koronáztatta magát sietve, nehogy be kelljen állnia a sorba (bakód- nevet változtatott). O különben is csak abba a sorba szeret beállni - de oda kétszer is -, ahol a szerencsét osztogatják. Ha belegondolunk, jobban is illene hozzá a Szerencsés Ferenc név, mint a Durcás Fletó - de erről végső soron úgyis a történelem dönt.

Fletó (al)király családjában Pirinene a családfő (mint mondják: ő az egyetlen férfi; legény a talpán, tudják, amin járni szokott, ha nem viszik, és persze dehogy, majd pont őt!). Bizalmasan megsúgta nekem, hogy eredetileg őt szerette volna magával hozni, ide, Snagovba, de Nene (Piroschka) nem jött, noha erőnek erejével, hiszen a tanácsaira is szükség lett volna a (közös) kormányülésen, von Haus aus. A Rummániával (Cujka) való kapcsolatok ugyan nagyon jók, vagyis örvendetesen feljavultak az utóbbi időkben - mióta ő Kátyúföld Fletója (első) de azért nem árt óvatosnak lenni. Hanem Pirinene ezúttal megkötötte magát, mondván, ilyen éles privatizációs helyzetben (Malév tender) valakinek a helyén kell maradnia (akinek esze is van). Akkor - másodsorban - Clarára gondolt, hitvesére, hiszen ő még talán Pirinenénél is szebben tud koszorúzni (ami az ilyen emlékezésnél nem utolsó szempont).

De nem akarok túl mélyen belebonyolódni a családi történetbe. Hiszen amúgy is olyan egyedül voltunk itt, Fletóval, mint az ujjam. Leszámítva persze Dumitrut, a gondnokot.

Dumitru különös figura volt. Alig, vagy csak nagyon keveset, beszélt. Látszott, hogy azt is csak töri. Nehezen igazodott el a káty szavakban, de például a „tovariscsi” olyan tisztán hangzott a szájából, mintha csak a

Köztársaság téren lettünk volna. Leginkább jelekkel érintkeztünk vele. Amikör tisztázódott, hogy valóban mi vagyunk a káty kormánydelegáció, összetette a két kezét a hasa előtt, majd felemelte jobb kezét és a mutatóujját felállítva, gyorsan előre-hátra mozgatta, amiről tudjuk, hogy nemzetközileg azt jelenti: „nana”. (Különösen olyan baráti relációban, mint amilyenben mi voltunk.) Fletó persze félreértette (miért éppen ezt ne?), megismételte a mozdulatot, de az egymásra tett - ökölbe szorított - két kezét aztán felemelte, egymásba kulcsolta és a feje fölé emelte. Rázni kezdte, sőt meg is hajolt. (Taps azonban - ezúttal - sehol sem csattant fel. Csodálkozott is.) „Durák” - legyintett erre Dumitru. Fletó is bemutatkozott, miközben súgva kérdezte tőlem: „Nem Dumitrut mondott az előbb? Lehet, hogy a vezetékneve. Dumitru Durá- kovics. Szép név. Nem akarja privatizálni a Széchényi Könyvtárat, Durákovics elvtárs? Túl sokba van az államnak...”

Egyszóval, láthatóan használni szerette volna legendás diplomáciai érzékét. Erre utal az is, hogy mindjárt elejtett néhány kedves viccet a szaud-arábiai labdarúgókról, de Dumitru ekkor még nem vette fel. (A beszélgetés fonalát.) Viszont kezdtünk megéhezni.

Pedig Avarkeszi doktor nagyon a lelkünkre kötötte, hogy gondosan kell ügyelni Fletó csá..., királyuralkodó étkezésére. Mert hajlamos megfeledkezni róla, ami nagy veszélyeket rejt magában, hiszen egy fejlődő szervezetnek roppant fontos a rendszeres táplálkozás, és Fletó - ezt maga is elismeri, ha megszorítják - állandó fejlődésben van, szinte nem múlik el nap (olykor félnap sem), hogy ne fejlődne valamiben. Olykor kettőben is. Ezúttal sem bíztak semmit a véletlenre. Szkipetáriában ugyan megfelelő a közellátás (sőt a távolba látás terén is szép eredményeket értek el), de a delegáció megszervezésekor nem mertek csupán erre támaszkodni. (Bizony, előfordult már, hogy rosszul sült el a kölcsönös segítségnyújtásban a búzabomba, s Fletónak amúgy is roppant érzékeny a gyomra.) Nett kabinfőnöke (kabin nett) bizalmasan megsúgta nekem utazásunk elején, hogy a káty közétkeztetés fellegvárából, a Mágnáskertből szervezik meg az utánpótlást, ami ugyan nem kétfillér (durva számítások szerint akár három is lehet), de megéri, hiszen egészen Söjtörig kiépültek már a vonalak, s onnan deszant alakulatok légi úton vállalták a továbbítást, persze megfelelő biztosítással (Alozanc Hungária). Veszélyes árunak számít az ilyesmi, különösen a hideg fogas ízelítő és a libamáj - a Káty Stratégiai Élelmezési Kutató és Találó Intézet külön tanulmányban foglalkozott a kérdéssel - ami érthető, hiszen a madárinfluenzával kapcsolatos kérdések eminensen érdeklik az uralkodót is, mióta őt magát beoltották a védekező szérummal. (Eleinte félt is attól, hogy repülni fog, mára azonban szerencsésen megváltoztak a közvélemény-kutatási adatok, noha - ugyanakkor - megtalálta az írótollát; azóta parallel irányítja kedves népét - valamint országát - és ír. Utóbbi sok közeli ismerősét meglepte, akik egészen eddig meg voltak győződve arról, hogy skót. Csak mintegy mellékesen jegyzem meg, hogy legújabb műve is nagy siker, most tervezik szürkemarha-bőrbe kötött díszkiadását, ha egyes akadékoskodó állattenyésztők a példányszám miatt nem féltenék a génállományt. A Káty Könny-kiadók és Könnyű- valamint Nehéz-terjesztők Egyesülése próbálta megajánlani helyette a mangalicát, de Fletó a mongol-káty kapcsolatokra tekintettel ez elől elzárkózott, pláne, hogy Ica - viszont, ha már, jöhetne tévébemondónak az esti híradóba, s akkor két legyet ütne egy csapásra. Illetve szúnyogot.)

Hát igen, elérkezett itt, Snagovban is az estebéd ideje, de híre-hamva sem volt a mágnáskerti különítménynek. Erre ugyancsak én figyeltem fel először, hiszen Fletó - ha dolgozik, és mikor nem - semmi mással nem tud foglalkozni, csak a munkával. (Munkamániákus, bipolárisan. Van, hogy akár vendégmunkásnak is elmenne, annyira.) Ilyenkor kell valaki, aki rávezeti a helyes útra, illetve vissza. Persze, ő is megérti (ha akarja), hogy neki nem maga miatt kell vigyáznia az egészségére, hanem a küldetés miatt, amit betölt (pontosabban: ahova betöltötték). Legendaszámba megy, hogy menynyire komolyan vette, amikor Clara asszony felhívta a figyelmét arra, hogy netán rákos lenne (volna), még mit nem, mondta meghökken- ve, hisz annak a rossz emlékű időszaknak már régen vége szakadt, rákos..., ezt felejtse el; jó, hogy nem mindjárt Rosenfeld, azért mégis. Ezért bírt olyan gyorsan felgyógyulni. Mert volt hozzá akaratereje. Neki rákosit legyőzni ennyi, akkor is, ha magában van benne. (Magányos harcos. Kóved boy. Tiszteletem!)

De azóta vigyáz a rendszeres étkezésre (noha ő maga csak elfogyasztja). És most itt álltunk (Snagovban), Mágnáskert nélkül, ráadásul Petru is messze volt, akivel legalább jól el lehet beszélgetni (a régi szép időkről, amikor még Fletó adott neki főtanácsokat - igazán visszaadhatna néhányat belőlük!, de persze, nem mindegy, melyikeket). Jelekkel próbáltam megértetni Dumitruval, mi a gondunk. O bólintott, majd kisvártatva egy kecskével tért vissza. Mutatta: hogyan kell megfejni.

Komolyan féltettem Fletó királyt (vezér és kancellár) ezekben a kiélezett pillanatokban. Úgy elsápadt, mint amikor első körben kiderült, hogy nem az Altusé lesz a káty dohányjövedék, hanem csak a nyolcvan százaléka. Altus! Fortis! Maximus! (Persze, az akaratereje ezen is átsegítette.) Szerettem volna segíteni neki (rajta), hiszen a sors mintegy famulusául sodort mellé e nehéz napokban, de ő határozott mozdulattal elhárította (ezt még Petrutól tanulta - elhárítani, istenem! látni kellett volna...). Hanem először a szarvánál fogta meg (szarva közt a tőgy it), a kecske ingerülten mekegett, féltettem, hogy valami baj történik. Szelíd, de határozott mozdulattal tettem az alkirályi felség kezét a kecske hasa alá. Csodálkozva felnézett rám. (Nemcsak a kecske.) Bólintottam.- Úgy, úgy, Fenség! Mintha csak éppen adót emelne. Gondolja azt, hogy a kedves káty nép van ezúttal is a keze ügyében. Van-e ott folyó (van), és földje jó (jó), legelőin fű kövér (kövér), használt-e a megöntözés, a pártos honfivér (használt, használt)...

Ereztem, hogy megtaláltam a megfelelő szavakat. A felséges úr arcán valamit oldódott a feszültség (illetve alig volt), dolgozni kezdett, bizony.

Ha ezt a népe láthatta volna?!

Kedves Nénémasszony (a távoli szigetországban, valamint a nagy tiszteletű Királyi Földrajzi Társaság)! Nem tudom, meddig bírjuk kecsketejen itt, Snagovban (ami, most látom, nem egy Rodostó, pláne, hogy nehézségek vannak a törökországi csatlakozással), ahol I. (Durcás) Fletó szeretett volna tisztelegni nagy elődje emléke előtt, de kicsit megcsúszott a protokoll.

A Szkipetárok földjén szerencsére korán esteledik. Elalvás előtt még odasúgta nekem az uralkodó, most örül csak igazán, hogy megszavazta vendéglátói európai integrációját. Talán ott majd találkozik velük. (Minden lehetséges.)

(folytatás a jövő heti magazinban)