Hídlap, 2005. október-december (3. évfolyam, 193-257. szám)
2005-12-16 / 246. szám
2 www.esztergom.hu • HÍDLAP • 2005. december 16., péntek Évbúcsúztató ülés zárószavazásokkal (H) Összesen harminckét előterjesztés, köztük a jövő évi költségvetési javaslat zárószavazására kerül sor az Országgyűlés jövő hétfői, idei utolsó, rendkívüli ülésén - mondta el újságíróknak Szili Katalin házelnök csütörtökön. A harminckét végszavazásra váró előterjesztésből tizenöt esetében záróvita is lesz. Végszavazás előtt áll többek között az adózás rendjéről szóló törvény egyes rendelkezéseinek alkalmazásáról és módosításáról, az Országos Fejlesztés- politikai Koncepcióról, illetve a nyugdíjak korrekciós célú emeléséről szóló javaslat. Az államfőhöz fordul az MDF (H) Az MDF a köztársasági elnökhöz fordul a pártok ingyenes ingatlan- használatának megszüntetésére vonatkozó törvény miatt - közölte Dávid Ibolya pártelnök. Mint mondta, pártja megfontolásra ajánlja Sólyom Lászlónak, hogy küldje vissza a jogszabályt az Országgyűlésnek, vagy éljen az Alkotmánybíróság előtt a normakontroll lehetőségével. Megjelent a jövő' évi felvételi tájékoztató (H) Megjelent a jövő évi felsőoktatási felvételi tájékoztató, a diákok eligazodását a felvételi lap kitöltéséhez, a megfelelő képzések kiválasztásához több kiadvány is segíti - közölte az oktatási miniszter csütörtökön. Magyar Bálint elmondta: az új képzési szerkezetre való átállás jegyében a korábbi 413 szak helyett most csak 102 bemeneti szakot találhatnak majd a felsőfokú alapképzésben a kiadványt forgatók. Diákhitel törlesztés januárig (H) Január S-ig be kell érkeznie a diákhitel első törlesztő részletének a Diákhitel Központ számlájára, az intézmény még e hónapban levélben értesíti az érintetteket a pontos összegekről - közölte a központ kommunikációs igazgatója. Őri András elmondta: késedelmes, vagy nem kellő összegű átutalás esetén a jogszabály szerint kamatot kell felszámítaniuk. A diákhitel kötelező törlesztőrészlete az első két törlesztési évben a mindenkori minimálbér hat százaléka. Csökkent a munkanélküliek száma Szlovákiában (SK) A Statisztikai Hivatal felmérése szerint novemberben csökkent a munkanélküliek száma Szlovákiában. Az októberi adatokhoz képest novemberben 10,86 százalék volt a munkanélküliek aránya, számszerűleg ez 322 608 embert jelent. Befektető érkezhet Losoncra (SK) Az autókábeleket gyártó német Druxmeyer Losoncon szeretné felépíteni új gyárát, amelyben előreláthatólag 1200 ember vállalhatna munkát. Milan Marko, Losonc polgármestere elmondta, hogy a németek egy héthektáros területen építenék fel a gyárat, a város a területet 20 millió koronáért adná el. A szerződés aláírása után a gyártás 2006 második fél évében kezdődhetne meg. Gyurcsány nem zárta ki a magyar vétót A kormányfő szerint a Benelux és a visegrádi országok többsége elveti a brit javaslatot A Fidesz szerint sem elfogadható Pokorni Zoltán fideszes frakcióvezető-helyettes szerint is elfogadhatatlan a szerdán előterjesztett második brit költségvetési javaslat, mivel 750-770 milliárd forintot venne ki a magyar emberek zsebéből. A politikus elfogadhatatlannak nevezte az agrártámogatások brit átszervezési javaslatát, ami álláspontja szerint még jobban nehezítené a magyar gazdák amúgy sem rózsás helyzetét. A frakcióvezető-helyettes szintén elfogadhatatlannak nevezte a megosztott Európa konzerválását régiekre és újakra, mert ez véleménye szerint vasfüggöny előtti helyzetet elevenítené fel. A Benelux államok, valamint a visegrádi államok egyetértenek abban, hogy az Európai Uniónak szüksége van hosszú távú költség- vetésre a 2007 és 2013 közötti időszakra, de hatan közülük nem tartják elfogadhatónak jelenlegi formájában a legfrissebb elnökségi kompromisszumos javaslatot - mondta Gyurcsány Ferenc magyar miniszterelnök a hét ország kormányfőjének csütörtöki brüsszeli tanácskozása után. Az unió soros elnökségét betöltő Nagy-Britannia a lapzártánk után kezdődött uniós csúcsértekezlet számára készített javaslatban a hét év alatt nem egészen 850 milliárd eurót elérő büdzsé elfogadását kérte. Ez valamivel magasabb, mint a 847 milliárd euróra rúgó előző terv, amely a korábbiakhoz képest jelentős csökkenést irányzott elő az új tagállamoknak jutó felzárkóztatási támogatásokban. Az előzetes találkozót követően Gyurcsány Ferenc elmondta, a hét ország álláspontja sok tekintetben nem azonos attól a ponttól kezdve, hogy költségvetésre szükség van. Van például olyan ország, amely már a jelenlegi javaslatot elfogadhatónak tartja. (A miniszterelnök nem közölte, melyik államról van szó, de a javaslat szerdai ismertetése után napvilágot látott nyilatkozatok alapján valószínű, hogy Szlovákiáról.) A visegrádi országok vezetői Brüsszelben külön is egyeztettek, és egyetértettek abban, hogy az új javaslatot három tekintetben kell átfogalmazni. Az egyik, hogy a szolidaritás elve átfogóbban és mélyebben érvényesüljön, a másik, hogy növeljék a költségvetés nagyságát, a harmadik, hogy javítsák a javaslat szabályozási részét, minőségét, tegyék alkalmassá arra, hogy kielégítse az új tagországok nemzeti érdekeit is - sorolta fel Gyurcsány Ferenc. A magyar álláspontról a miniszter- elnök kifejtette: a jelenlegi javaslatot el kell utasítani, mert a nemzeti és az európai felelősséget egyaránt sérti, javítani kell rajta, de abban is érdekelt az ország, hogy az uniónak legyen költségvetése. Ezzel a javaslattal nem kell kompromisszumot kötni, el kell utasítani - emelte ki. • Koncz Endre Az Európai Parlament döntött a költségvetési tervről Az Európai Parlament elfogadta az EU 2006-os költségvetési tervét, melynek végösszege 111 milliárd 969 millió euró. Az a keret az EP, az Európai Tanács és az Európai Bizottság közös, decemberi összefogásának eredménye. Az EP a költségvetési terv mellett olyan ideiglenes vizsgálóbizottságok létrehozásáról is döntést hozott, amely a CIA titkos börtöneivel kapcsolatos dolgokat ellenőrzi. Falaztak Kovács Lászlónak? A Nemzetbiztonsági Hivatal nem vizsgálódik A Napi Ász szerint évek óta a legmagasabb kormányzati szinten falaztak Kovács Lászlónak nőügyeiben - a bulvárlap szakemberekre hivatkozva azt írja, hogy ezek a kalandok nemzetbiztonsági kockázatot is jelentettek. A külügyminiszter a kémelhárítás által az egyik leginkább védett személy, így az elhárítóknak a legapróbb zsarolási lehetőségről is tudniuk kell, legyen az akár egy futó kapcsolat. A lap úgy tudja, hogy korábban a volt MSZP-el- nök sofőrje már jelentette felfelé Endrényi Éva felbukkanását a politikus életében, mivel többször kellett hazafuvaroznia a hölgyet. A Napi Ász úgy értesült, hogy ezt a kémelhárítás is jelezte az illetékeseknek, hiába. Úgy tudni, Endrényi azért tűnt veszélyesnek, mert a nemzetbiztonságiak szerint ő kezdeményezte a kapcsolatot. Az üzletasz- szony ezt a lapnak nyilatkozva cáfolta. Kovácsot egyébként külügyminiszterként megillette az állandó látható védelem is, ám a bulvárlap értesülése szerint egy napra sem kért testőröket otthonához. A Nemzetbiztonsági Hivatal egyébként nem vizsgálja Kovács László és szeretője kapcsolatát. • (vári) Vezet a Fidesz a Mediánnál A teljes választókorú népesség körében a Fidesz 35, az MSZP 32 százalékos támogatottságot mondhatott magáénak e hónap elején - áll a Medián közvéleménykutatóintézetnek a HVG hetilap számára készült felmérésében. A választani tudó „biztos” szavazók körében a Fidesz 47, az MSZP 44, az SZDSZ 5 százalékon áll. E három párton túl az egyéb pártok együttesen 6 százalékos támogatottságot élveznek a teljes választókorú népesség körében, a biztos szavazók és biztos pártválasztók körében egyaránt 4 százalékos a támogatottságuk. A választópolgárok 25 százaléka egyik pártot sem mondja magáénak. „Decemberben folytatódott az utóbbi fél év alapvető tendenciája, az MSZP támogatottságának lassú növekedése” - kommentálta az országos felmérés eredményeit. „Figyelemre méltó változás, hogy míg az utóbbi két évben egyértelmű többségben voltak azok, akik szerint a Fidesz lenne a győzte- seegy ,most vasárnapi’ választásnak, mára kiegyenlítetté vált a két nagy párt győzelmi esélyének a megítélése, és az MSZP támogatói immár ugyanolyan arányban bíznak pártjuk győzelmében, mint a Fideszéi” - írta a hetilap. • K.E. A Smer megbuktatná Zajacot A Smer pártja idő előtt leváltaná posztjáról Rudolf Zajac, egészség- ügyi minisztert. Ezt a párt elnöke, Robert Fico jelentette be egy sajtó- tájékoztatón Pozsonyban. „A leváltás oka könnyen megmagyarázható: az egészségügyi miniszter nem végzi el a rábízott munkát és az egészségügy reformja nem akceptálható” - jelentette ki a Smer pártjának elnöke. Robert Fico úgy tartja, hogy az egészségügyi miniszter a különböző biztosítások reformjával újabb KO-t vitt be a betegeknek. Az elnök szerint az új reformoknak köszönhetően tovább nőnek majd a betegek kiadásai. „A miniszteri lépésekben a hármas koalíció is szerepet játszik, így ők is okolhatók a kialakult helyzetért” - folytatta Fico. „A reformok átgondolatlansága mellett további probléma, hogy az egészségügyi miniszter tehet arról, hogy egyre több orvos és egészségügyi dolgozó külföldön próbál meg munkát találni. Az egyetlen megoldásnak az látszik, hogy megvonjuk a bizalmat Rudolf Zajactól.” • (hajdú) Nemzetbiztonsági vizsgálattal fenyegették meg az elnököt Az egyik nagy szakszervezeti szövetség, a Munkástanácsok elnöke szerint az ÁPV Rt. vezérigazgatója megfenyegette a Budapest Airport üzemi tanácsának elnökét, Kovács Zoltánt. Kovács Zoltán úgy fogalmazott: nem írt alá titoktartási fogadalmat, amikor a reptér pályázóival tárgyalt. Az üzemi tanács elnöke sajtóértekezleten ismertette az ÁPV Rt. vezér- igazgatójának levelét. Mint mondta, Vági Márton nemzetbiztonsági vizsgálattal fenyegette meg arra az esetre, ha információkat szivárogtat ki a ferihegyi magánosításról. A Munkástanácsok Országos Szövetségének elnöke ennek kapcsán kijelentette: „titkos- szolgálati, csendőrállami módszernek tekintjük azt, hogy magát baloldalinak nevező kormányzat ilyen eszközökhöz nyúl, miközben magát szakszervezetbarátnak, baloldalinak nevezi”. Ismét sztárjkhelyzet lehet Ferihegyen A Budapest Airport bértárgyalásain továbbra sem közelednek az álláspontok. Ha ez így marad, akkor a szakszervezetek fontolóra veszik, hogy munkabeszüntetést hirdetnek - közölte a sztrájkbizottság szóvivője. Hilmer Sándor hozzátette: a munkáltató által ajánlott 4 százalékos jövő évi béremelési ajánlat messze esik az érdekképviselet követelésétől. A munkaügyi miniszter a privatizáció kapcsán azt állítja: nem tudja, hogy tervez-e létszámleépítést a külföldi üzemeltető. Csizmár Gábor közölte: „Nekem nincs jogosultságom megnézni az angol pályázatot, ezért számomra ez egy híresztelés. Ha lesz szerződés, és a tartalma alapján előáll létszámmozgás, azt természetesen fogom kommentálni” • (palotás) „Kapkodó” vasútreform? A vasúti árufuvarozás kiszervezését bírálja a Fidesz A Fidesz szerint a kormányzat dilettantizmusát jelzi, hogy a MÁV egyetlen nyereséges bevételi forrását, az árufuvarozást készülnek kiszervezni a cégből - közölte Arnóth Sándor, a párt országgyűlési képviselője. Arnóth úgy fogalmazott: „koncepciótlan kapkodás” jellemzi a kabinet vasúttal kapcsolatos intézkedéseit. „A kormányzat dilettantizmusát jól jelzi, hogy a MÁV egyetlen nyereséges bevételi forrását, az árufuvarozást készül kiszervezni a cégből” - állapította meg a képviselő, aki szerint Kóka János a vasúti reformról és sikerekről beszélve, elfeledkezik a MÁV idei 82 milliárdos veszteségéről. Az ellenzéki honatya beszélt arról is: a Fidesz nem támogatja a kormány által a parlament elé terjesztett vasúti törvényt, mert az ellenzéki párt szerint a tervezett jogszabály a közlekedési ágazat társadalmi szerepét, hatásait teljesen figyelmen kívül hagyva csak piaci, céges érdekeket képvisel. • (koncze) Lebuktak a korrupt rendőrök Korrupcióval vádolják azt a 15 rendőrt, akiket szerdán tartóztattak le a kommandósok az ukrán-szlovák határon. A rendőrök több embert engedtek át a felsőnémeti határon cigaretta és pénz fejében. A tizenöt rendőrt két nappal ezelőtt tartóztatták le, közülük mindannyian a felsőnémeti határátkelőnél teljesítettek szolgálatot. A 15 fő mellett egy valamikori rendőr is a letartóztatás áldozata lett. Vladimír Palkó, szlovák belügyminiszter az esettel kapcsolatban elmondta, hogy a rendőrök többsége pénzt és cigarettát kért az emberektől, ennek fejében kivételezett engedéllyel kelhettek át a határon. A letartóztatott rendőröket azonnali hatállyal menesztették az állománytól, ők háromtól nyolc évig tartó börtönbüntetésre számíthatnak. • (nagy)