Hídlap, 2005. október-december (3. évfolyam, 193-257. szám)
2005-12-10 / 242. szám
8 HÍDLAP • 2005. december 10., szombat BULVÁR www.istergranum.hu A filmkoktél legmenőbb manója A XXI. század animációs filmekkel foglalkozó szakértői is jól tudják, hogy egy erős, jól eltalált figura fontosabb, mint maga a látvány: sokszor egyetlen zseniálisan meghúzott vonal is elég a világhírhez. A középkorúak még jól emlékezhetnek az or- dibáló és köpködő manóra, akinek kalandjaiból több mint 120 epizód készült a hetvenes években, hogy aztán Magyarországon is gyorsan közkedveltté váljon a Szombat esti filmkoktél töltelékeként. „1969-ben történt: épp az asztalomon próbáltam rendet rakni, de a fejemben is káosz uralkodott. Majd ötvenéves voltam, harminc éve animátor - mégis úgy éreztem, hogy a rutin, a felhalmozódott taIIIIII pasztalat csak hátráltat. Le akartam térni a kitaposott ösvényről. Magam elé tettem egy üres papírlapot, aztán a toll csak járt fel-alá, a végén az egész lap megtelt. Néztem a vo- nal-kavalkádot, és egyszeriben rám tört a felismerés: meg kell próbálnom egyetlen vonallal megrajzolni mindent” - emlékezett az alkotó, Osvaldo Cavandoli. Az eredetileg a Lagostina nevű, konyhafelszereléseket gyártó cég reklámfigurájának készült manófigura kalandjainak dramaturgiája minden esetben azonos: a 3D világból benyúló kéz fehér vonalemberkét rajzol egy szürkés alapra, amely életre kél, nagy örömmel kinyújtózik, majd különféle kalandokba bonyolódik. Időnként ki-kiszól a képből, magyaráz a „kéznek”, az pedig készségesen hol további utat, vizet, falat, állatokat, hangszereket és egyéb tárgyakat rajzol a Menő Manónak - az pedig mindent lelkesen használatba is vesz. A Menő Manó hangját illetően is különféle találgatások láttak napvilágot, mely szerint a hangmérnökök arab nyelvű hangfelvételeket játszottak visszafelé és torzítva. A valóság ismét a végletekig egyszerű: egy Carlo Bonomi nevű „gumihangú” szinkronszínész kölcsönözte hangját a folyton perlekedő figurának. Ráadásul a Menő Manó utánozhatatlan halandzsaszövegeit, öröm- és dühkitöréseit mindennemű technikai segítség nélkül rögzítették. Vissza a kubai gyökerekhez Az Ocean's Eleven - Tripla vagy semmi c. film sztárja, Andy Garcia főszereplője, írója és rendezője is egyben a most készülő The Lost City című filmnek. A történet Kubában játszódik, Castro hatalomra kerülése után, amikor egy havannai bártulajdonos arra kényszerül, hogy a diktatúra elől New Yorkba meneküljön. Ficot, a bártulajdonost maga Andy Garda alakítja, partnerei pedig olyan nagyágyúk, mint a Meyer Lanskyt játszó Dustin Hoffman, vagy a filmben pusztán csak „az íróként” emlegetett Bill Murray. A további szerepekben Steven Bauer és Javier Bardem látható. Garcia, aki maga is kubai származású, most rendezőként hazája előtt tiszteleg a The Lost Cit-vel, melyet alig 20 millió dollárból készített el. A filmet a jövő év elején mutatják be Amerikában, a honi mozikban pedig 2006 tavaszától látható a Paradigma Film forgalmazásában. Süllyed Mexikóváros Ha süllyedő városról hall az ember, már jó ideje automatikusan Velence jut az eszünkbe, pedig Mexikóváros központjának egy része az olasz várost is meghaladó tempóban süllyed - tudta meg a BBC. Mexikó fővárosában több mint 20 millió ember lakik és dolgozik, így nem meglepő, hogy a várost állandóan szürke szmogfelhő borítja. Ami viszont ennél is aggasztóbb, akár megoldhatatlannak tűnő probléma, az a város süllyedése, Mexikóváros ugyanis legalább 9 métert süllyedt az elmúlt évszázadban. Az okok több száz évre vezethetők vissza: valamikor a 16. században egy spanyol hódítót megbabonázott a hely, ahol ma Mexikóváros áll, és felépített egy várost egy tó közepére, teljes harmóniában a környezettel. A háborítatlanság azonban nem tartott sokáig, a tó vizét egy víztározóba terelték, és nagyszabású építkezésekbe kezdtek. A mára gigantikussá nőtt város egy részét tehát egy ingatag tómederre alapozták. DVD visszatekerő készülék A napelemes zseblámpa óta tudjuk, bármi megtörténhet. Amerika újabb hasznos készülékkel állt elő, ez pedig az elektromos DVD és CD visszatekerő gép. A gyártók eredetileg poénnak szánták, nem is álmodtak arról, hogy ekkora sikere lesz a szerkezetnek. A teljesen haszontalan termék 21 dollár 99 centbe, azaz körülbelül 4700 forintba kerül, bekapcsolás után a masinára helyezett lemez persze nem pörög, hanem a beépített hangszóróból egy percig a gyorsan visszatekerődő VHS kazetták jellegzetes hangja szól. Utána kigyullad egy kis zöld lámpa, jelezvén a naiv vásárlónak, hogy a lemezen tárolt film ismét(!) lejátszható. Beyoncé és Jay-Z 2006-os násza A Destinys Child afro-amerikai női énektrió vezérszopránja, Beyoncé jövőre tervezi esküvőjét. A legnagyobb slágere megírásakor és lemezre éneklésekor vele dolgozó Jay-Z rapper bolondulásig beleszeretett az istennői idomokkal megáldott dívába. A Crazy In Love megasláger elég volt Beyoncé-nak, hogy teljesen elkülönüljön a Destinys Child-tól. Ennek a felvételnek és a popszakma amerikai sztárjainak segítségével meglehetősen megnőtt Beyoncé ázsiója, Missy Eliott, Luther Wandross és Sean Paul is támogatta a fekete bőrű szépség karrierjét. Jay-Z és Beyoncé most úgy tervezik, hogy mivel bankszámlájuk már korántsem nevezhető zsírszegénynek, a Karib-szigeteken tartják meg a nászt. Az ilyenkor túlzottan nagy médiaérdeklődésre tekintettel a pop-pár már előre bejelentette, hogy nem kívánnak sajtóközleményt kiadni az esküvőn elfogyasztott 14 fogá- sos menüről, az ünnepségre érkező sztárokat szállító Lamborghini-k és Bentley-k számáról, illetve színéről. HOROSZKÓP Sápszki Márta diplomás asztrológus kos 03.21-04.20. A Vénusz azt jelzi, hogy rengeteget foglalkozik az otthonával, és a családja körében érzi magát biztonságban. Talán jobb is, ha kerüli a társaságot, mert ha mégis találkozna a barátaival, szinte biztos, hogy csúnyán összevesznének. BIKA O4.2i-O5.2O. Hajlamos lesz a családi életben ^túlkomplikálni a dolgokat. Ha nem szab határt vitatkozó kedvének, akkor a problémák nem szűnnek meg sem otthon, sem a munkahelyén. Kezdjen el mással is foglalkozni, amelyben sokkal több örömet lel. IKREK O5.2i-06.2i. t Most igazán jól érezheti magát! Barátságai elmélyülhetnek,és egy forró csoki mellett elálmodozhat az adventi időszak szépségéről. Ez most a lelki készülődés ideje az Ön számára. A hétvégét töltse természetközeiben, keresse a szépet! RÁK 06.22-O7.22. o3Sjj Sokan titkolóznak Ön előtt. Ez komoly lelki válságot okozhat, főleg akkor, ha Önnel kapcsolatban hallgatnak el fontos dolgokat. Okosan puhatolja ki a titkokat, bogozza ki a szálakat, és maradjon a háttérben! OROSZLÁN 07.23-08.23. yosv Tervei megvalósítása során vá- 'íSüf ratlan akadályokkal találja maws gát szembe. Falakba ütközik, fafejekkel kénytelen vitatkozni. Mindenesetre halálra idegesíti magát, s megbánt valakit, akit pedig igazán szeret. szűz 08.24-09.23. Ha tegnap az egekben járt, ma r «. úgy közlekedik a földön is, mint- ha szárnyai lennének. Partnerére úgy néz fel, akár egy istenre, és még azt is megengedné neki, hogy fát vágjon a hátán. Ma élvezet a társasága. MÉRLEG O9.24-IO.23. v Ma sikeres napja lesz. A mai na- ^ £ pot a szerelem, a barátság ural- J=~ja. Ha nem zárkózik el előlük, emlékezetes órákra számíthat. Nem keli előre megtervezni minden programot. SKORPIÓ lO.24-ll.22. p Partnere azzal férkőzik ismét a kegyeibe, hogy kitalálja legtitko- ,3 sabb vágyait is. Ne legyen követelődző! Az évek óta elkent vagy elhallgatott dolgok most a felszínre kerülhetnek, s jó esély kínálkozik a kölcsönösen előnyös megoldásra is. NYILAS ll.23-i2.2i. Cís Hosszú idő eltelte után végre beköszönt újra a szerencsés idő- rr\' szak. Testi értelemben nincsen ereje teljében, mégis kimagasló teljesítményekre képes a szellemiek terén. Bátrabban kockáztathat, mint máskor. BAK 12.22-01.20. tyCZD, Mint egy számítógép, olyan az agya. Egyszer hallott dolgokra is (A' kiválóan emlékszik. Érdemes fejleszteni ebbéli képességét. Már most figyeljen oda, hogy vállalkozása nyereséges legyen. VÍZÖNTŐ Ol.2i-O2.i9. ■ Ha járatja az agyát, egyáltalán nem baj. Olyan emberek előtt azonban ne fitogtassa agyafúrtságát, akik földhöz és fillérekhez ragadtak. Legyen büszke rá, ha este jó diplomatának könyvelheti el magát. HALAK O2.2O-O3.2O. Sok mindennel számot vet, van, íCxív amivel leszámol. Szándéka sze- rint örökre... De okosabb, ha megvárja, míg kellő rálátása lesz az eseményekre. Tanuljon saját baklövéseiből, ha már arra képtelen, hogy a másét saját hasznára fordítsa.