Hídlap, 2005. október-december (3. évfolyam, 193-257. szám)
2005-12-06 / 238. szám
4 HÍDLAP • 2005. december 6., kedd www.istergranum.hu Felvidéki kitüntetés a magyarságért A hét végén vette át Búcs polgármestere a Pro Unitae Hungarorum díjat Folytatás az 1. oldalról A polgármester beszédében elmondta, hogy nagy örömet jelent számára, hogy egy fiatalokból álló szervezettől érdemelte ki a fent említett kitüntetést. „Az pedig külön jól esik, hogy elsőként és egyhangúlag ítélték nekem a díjat, amely a továbbiakban hitet ad nekem ahhoz, hogy érdemes élni és magyarnak lenni, végezni azt a tevékenységet, amit az ember magyarként, emberként és polgármesterként végez, és nem utolsósorban pedig segít továbbra is azon dolgozni, hogy a magyar egység megmaradjon” - mondta Szigeti János. Az ünnepi beszédek után Bújna Zoltán arról a kerékpárral megtett, 8000 kilométeres útról tartott előadást, amelyet a nyár folyamán hét- ről-hétre a Hídlap is nyomon követett. Mint emlékezetes, a kerékpáros mindezzel Vámbéry Árminnak, a híres magyarság- és kelet-kutatónak szeretett volna emléket állítani. Vasárnap tovább folytatódott a megemlékezés Búcson: nemzeti emlékestet tartottak, amellyel szintén a népszavazás évfordulójára emlékeztek. Az est vendégei közt szerepelt Koltay Gábor, író, filmrendező, Duray Miklós, író, az MKP ügyvezető alelnöke, Koltay Gergely, a Kossuth rádió zenei igazgatója, a Kor- morán zenekar vezetője. A progam keretén belül levetítésre került az a kisfilm is, amelyet a Budapesti Sportarénában forgattak, a Székelyföldért segélykoncert bevételének átadásakor. Az est zárásaként a Kor- morán zenekar adott koncertet. • Szép Éva Budakeszi emléket állít a Himnusznak Nehezen gyűlik a pénz a nemes kezdeményezés megvalósítására Folytatás az 1. oldalról Emellett Budakeszi önkormányzata is hozzájárult hárommillió forinttal a megvalósításhoz, ebből az öszszegből alakítják ki az emlékmű talapzatát és környezetét. Ezen kívül jótékonysági koncerteket, gyűjtéseket szervezett az e célra életre hívott PSZÜÁRT, a Eélek Művészete Alapítvány is. Mivel a kezdeményezés politikától, pártoktól, vallásoktól független, így csupán lakossági gyűjtésekből és adományokból fog felépülni az emlékmű. Jelenleg a harangok öntése folyik, illetve Süttőről nemsokára leszállítják a szükséges márványt és mészkövet - erősítette meg V Majzik Mária. A tervek szerint az emlékmű középpontjában egy domborművön Isten alakja áll, körülötte sugaras szerkezetben lesz olvasható a Himnusz teljes szövege. A dombormű egy félköríves falon áll majd, amelyet hét boltív vesz körül. A boltívekben huszonegy harang kap helyet a 64 vármegye nevével, illetve „a világon bárhol élő magyarok” felirattal. Az emlékmű másik oldalán híres magyarok kézlenyomatai találhatók, ezt a részt különböző ősi magyar motívumok díszítik majd. A Himnusz-szobor Nagy Attila Gábor építész tervei alapján kerül elhelyezésre. • Gy. D. LAP(SZ)EL Vödrös Attila Bűn az élet - hirdette a Mikulás A Mikulás házhoz rendelhető! - ütötte meg szememet e felirat a minap, és eszembe jutott, hogy volt hajdan egy azóta megszűnt szolgáltatás, amely a Boy Szolgálat nevet viselte, persze még a szocializmusban. És történt, hogy anyám egyetlen unokájához barátnőm, mindenféle tiltakozásunk ellenére, hívott egy Boy-Mikulást, mert a Boy szolgáltatási köréhez ez is hozzátartozott. Említett barátnőm, roppant bőkezűen arany nyaklánccal kívánta megajándékozni az akkor tán háromesztendős gyermeket, no meg került a Mikulás puttonyába arany dió, piros alma, amint az már illendő. De még a puttony nem volt sehol, hiszen a puttonyos, túlterhelt lévén, este kilenc óra után csengetett be kísérőjével együtt, akinek öltözéke nem, ám ábrázata eléggé krampuszos volt. A nem kis előszoba, Mikulás és kísérője érkezése után söntés avagy harmad- osztályú váróterem illatúvá változott, s barátnőm bizony félve adta át a médiumnak, azaz a közvetítőnek az arany láncot, tartván attól, nehogy csen-csen gyűrű módjára eltűnjék, s ne érkezzék meg a címzetthez csak a díszdoboz. Komoly gondot okozott Mikulásunk számára, hogy kész költemény felolvasására lett kényszerítve, amiért rögtön egy plusz piroshasú (papír száz forintos) átadására szólított fel. (Ifjabbak kedvéért: akkor nyolc forint húszba került egy korsó sör, 440 forintba egy doboz füstszűrös Fecske cigaretta, és egy forintba a villamos vonaljegy). Aztán létrejött a várva várt találkozó. Édua emelt fővel, érezvén a családi háttér légkörének melegét, bátran állt a Mikulás bácsi elé, aki versbe szedve sorolta fel erényeit, miszerint nagymamájának szorgoskodva segít a pogácsasütésben, de nem eszi meg a karalábét meg a spenótot. A gyerek kicsit fintorgott, kicsit húzódozott a vers vége felé már a Mikulástól, valószínűleg az abból áradó rum és sör keverékének szaga miatt, amely ekkorra már Mikulásunkkal együtt behúzódott, s elárasztotta a nagy ebédlőt. És ekkor került sor az ajándékok átadására, mely művelet közepette a piros palást alól kicsúszó szőrös mancs fölötti egyik csuklón jól olvashatóvá vált a tetoválás: Bűn az élet. A másikon pedig ez: Üss... (Rémület futott át rajtunk.) Amikor eltávoztak, kissé fellélegzett a család, mindenki megtapogatta, meg van-e még a pénztárcája, a retikülök a helyükön vannak-e. Szegény édesanyánk pedig kéréssel fordult hozzánk: Édes gyermekeim, szeretném, ha karácsony szent estéjére nem hívnátok angyalkákat a Rákóczi térről... Halálos autóbaleset Tegnap reggel negyed hét után kettő perccel riasztották az esztergomi tűzoltókat, hogy az esztergomi Boty- tyán-tónál baleset történt, egy Opel Omega típusú személygépkocsi egy fának ütközött. Az autó egyetlen utasa, egy 56 éves esztergomi férfi a helyszínen életét vesztette. A rendőrség megyei sajtóreferensétől lapunk úgy értesült, hogy az eddigi vizsgálatok alapján megállapítható, a sofőr nem az út- és időjárás viszonyoknak megfelelően vezette járművét. Gázolások hétvégéje Szűkebb régiónkban a hétvégén két súlyosabb gázolás történt. Sárisápon egy kerékpáros férfit gázolt el egy autós, a szerencsétlenül járt férfi 8 napon túl gyógyuló bokasérülést szenvedett. Pilismaróton szombat délután történt baleset: egy útszélén gyalogló 27 éves nőt gázolt el egy személyautó. Felújítás euró-milliókból Révkomárom. Átadták az új szennyvíztisztítót a Duna-parti városban. A beruházás 2,6 millió euróba került, ennek 50 százalékát az Európai Unió, az összeg másik részét az állam és a város közösen fizette. A fejlődés jele a közlekedési dugó? A folyamatos kocsisor pokollá tette a 10-es út mentén lakók életét Folytatás az 1. oldalról Gyakorlatilag egész álló nap áll a forgalom a városban. Három új zebrát építtettünk idén a 10-es útra, de az sem segít, hiszen a gyalogos csak akkor tud áthaladni, ha megáll a hömpölygő autóáradat. Reggelente a polgárőrök és a rendőrök segítenek az iskolásoknak az átkelésben, de így sem tudunk mindenhol ott lenni. Egyre sűrűbbek a koccanásos balesetek is, ezért az autósok Csobánka felé próbálnak menekülni. Az az út viszont kanyargós, ilyen időben csúszós is, egyáltalán nem alkalmas nagy forgalomra” - panaszolta Grószné Krupp Erzsébet. A Budapestre tartó autóforgalom Óbudán tornyosul, ez megnehezíti az ott élők életét is. Már nemcsak csúcsidőben, hanem napközben is állnak, araszolnak az autók a Bécsi úton. Az általános iskolásoknak lámpás átkelők segítenek, és szerencsére minden köz- intézmény közelébe tudtak gyalogos átkelőt telepíteni. A helyzet azonban mára már tarthatatlanná vált, sokszor egyáltalán nem lehet felhajtani az Árpád hídra, a Flórián tér pedig teljesen „bedugul”. - tudtuk meg Csire János óbudai alpolgármestertől. Holnap délután egy órakor folytatódik a Fővárosi Bíróságon a to-es elkerülő út ügye. A Levegő Munka- csoport megtámadta ugyanis az első ütem mindössze négy kilométeres szakaszának környezetvédelmi engedélyeit. Szeptember elején zajlott le a tárgyalás első szakasza, ekkor a bíróság az iratok ismertetése után úgy döntött, december 7-én folytatja a tárgyalást és ekkor már ítéletet is hirdet az ügyben. Az egyik menekülőút, amit a kocsik választanak, Pilisszentkereszten keresztül halad. A falu polgármestere, Havelka Miklós elmondta: jelentősen megnőtt az átmenő autók száma az elmúlt hetekben, sokan még Kesztölcről is visszafordulnak, hogy feléjük kerüljenek. Az utak állapota erősen megromlott, sok helyen 10-15 méteres szakadások, kátyúk láthatóak az alap nélküli, kis forgalomra tervezett utakon. Ráadásul a falu évek óta nem kap gyalogátkelőhelyet, így a buszról leszállók, és a kisiskolások is a száguldozó kocsik, és a kamionok között kénytelenek lavírozni. • Pálovics Klára / Újabb tekervény tésztaügyben Nem nyugodott bele az áprilisban hozott jogerős bírói ítéletbe a Mary-Ker Kft., bár tésztáinak csomagolását megváltoztatta törvényességi felülvizsgálati kérelmet nyújtott be a Legfelsó'bb Bírósághoz. A Gyermely Rt. nem foglalkozik a konkurencia kérelmével, hiszen ők elérték céljukat. Egyébként folyamatban van további két bírósági ügy is a tésztagyártók között. Az 1998 óta tartó tésztaháborúra ez év áprilisának végén került pont, a Fővárosi ítélőtábla jogerős ítélete a Gyermelyi Rt-nek kedvező döntést hozott. Megállapította, hogy a Mary- Ker Kft. tisztességtelen piaci magatartást folytatott, mert Korona tésztájának csomagolása nagyon hasonlított a gyermelyiéhez és ítéletében elrendelte, hogy más külsővel forgalmazza tésztáját. A „vesztes” gyártó még júliusban a Legfelsőbb Bírósághoz fordult, törvényességi felülvizsgálati kérelmet nyújtott be, amelyet a napokban elfogadott a testület. Hogy a továbbiakban mi várható a Gyermelyi Rt.-t kérdeztük meg, Bokros Zsig- mond elnök-igazgatója azonban azt mondta: ők elérték céljukat, a Mary- Ker eleget tett a bírósági végzésnek, számukra, ezzel lezárult az ügy. Bokros úgy tudja, hogy a felülvizsgálati kérelem egy jogi lehetőség csupán, amely- lyel élt a Mary-Ker. Véleménye szerint pusztán arról van szó, hogy ha a jelenleg is folyó kártérítési perben a Korona tészta gyártója ellen döntenek, mégse kelljen kifizetni a megítélt összeget, a kártérítési per ugyanis még folyamatban van. Ezen kívül beszámolt arról is, hogy folyik egy másik per is, ugyanis a Mary-Ker beperelte a Gyermelyi Rt.-t jó hírnév megsértése miatt. A Mary- Ker honlapján olvasható közlemény szerint egyébként a döntés és az átcsomagolás ellenére nem csökkent tésztájuk forgalma, amely szerintük azt bizonyítja, hogy az emberek tudatosan választják terméküket. • Gál Kata Nemzetegyesítés vagy politikai megosztás? A határon túliak státuszának rendezése többet árt, mint használ P A magyar kormány még a múlt héten többségi támogatással elfogadta a határon túli magyarok közjogi státusáról szóló előterjesztést. Avarkeszi Dezső, a határon túli magyarokat érintő jogszabályok kidolgozásáért felelős kormánymegbízott szerint a cél az, hogy az alkotmány a jelenleginél határozottabban fejezze ki a határon túli magyarok nemzethez való tartozását. Duray Miklós szerint a Fidesz által szintén nem támogatott módosítás az összetartozás helyett az eddigieknél is jobban megosztja majd a magyarságot. Avarkeszi tájékoztatása szerint az alkotmány jelenleg is kimondja azt, hogy Magyarország felelősséget érez a határon túli magyarokért. „A módosításban ezt bővebben szeretnénk kifejteni, és az alkotmányba belefoglalni azt, hogy a határon túli magyarok részei a nemzetnek, mint közös nyelvi, kulturális, történelmi hagyományokkal rendelkező közösség. így az alkotmány eszközével is a nemzet részévé lennének nyilvánítva”- mondta el lapunknak a kormánymegbízott. Avarkeszi szerint törvényt kell alkotni a magyar-magyar kapcsolatokról is, a határon túli magyarokat bizonyos jogokhoz kell juttatni Magyarország területén, és támogatni kell a Szülőföld Alapot, a kedvezményörvényt és az állampolgárság megszerzését is. Duray Miklós, az MKP tiszteletbeli elnöke szerint sohasem a jelenlegi állapotot kell rögzíteni, hanem a kitűzött célt. Ezzel a módosítással lényegében kizárják a határon túli magyarokat, mert kimondják azt, hogy semmi közük az összmagyar politikához. Ezzel egy új megosztási folyamatot indítanak el. Duray Miklós véleménye szerint a módosítás a jelenlegi formájában abszolút elfogadhatatlan, és le kell venni a parlament programjáról. „A módosítás tekintetében a magyar politikában sincs egyetértés, az SZDSZ sem ért vele egyet. Az MKP is megfogalmazta a kritikáját, miszerint további tárgyalásokra alkalmatlannak tartja azt. Az előterjesztés olyan helyzetet kodifikál, amelyet nem szabadna. 1920-ig a magyar nemzet egyben politikai nemzet is volt, most meg ezt teljesen kizárnák és kimondanák azt, hogy Magyarország politikai egység, a magyarság pedig nemzeti egység.” - mondta a tiszteletbeli elnök. Ezzel szemben Avarkeszi véleménye szerint a határon túliaknak a magyar politikában nem kell részt vállalniuk. A képviselő elmondta, hogy a kormány felkérte őt és Petrétei József igazságügy-minisztert arra, hogy bonyolítsák le a hivatalos egyeztetéseket a hazai és határon túli politikai pártokkal, és a határon túli szervezetekkel. Informális egyeztetéseket eddig is folytattak már, például az MKP véleményét többször is kikérték. A javaslatot egyelőre nem terjesztik a parlament elé, mert az egyeztetések során a fent említett szervezetek támogatását szeretnék kivívni. • -p -a