Hídlap, 2005. október-december (3. évfolyam, 193-257. szám)
2005-12-03 / 237. szám
2005. december 3., szombat A HÍDLAP hétvégi melléklete 46. szám Szerkesztette: Ámon Adrienn Majd jön valaki, aki elűzi a sötétséget, és sose látott fényt gyújt a világnak Advent második hetén A karácsonyt, Jézus születésének ünnepét előkészítő adventi időszak egyik legfontosabb része az ajándékozás. Nem más célt szolgál, mint kinyilvás nítani a hozzánk közelállók iránt érzett szeretetünket. Am mint annyi minden ebben a feje tetejére állított világban, az ajándékozás is egyre inkább elveszti azt a meghitt érzést, amit jelenteni hivatott. Vásárlási lázba kezdünk, papírokra írjuk a névsort, hogy kinek „kell” vennünk valamit és főként, hogy mit. Pénztárcánk vastagságától függően igyekszünk egymást túllicitálva minél több és minél drágább holmikat összehordani a fa alá. Vajon a lelkiismeretünket igyekszünk megnyugtatni ilyenkor? Az év közben elkövetett szeretetlensége- inket, önzésünket, közömbösségünket csomagoljuk csillogó papírosokba? Erzünk-e valódi boldogságot akkor, ha a bevásárlás mindössze egy kellemetlen futkosás üzletről üzletre, olyan elpocsékolt idő, amit „értelmesebb dolgokra” is fordíthattunk volna? Olyan kidobott pénz, amit másra szívesebben költöttünk volna? Mi értelme akkor az egésznek? Emlékszem, gyerekkoromban mi készítettük az ajándékokat szüléinknek, nagyszüleinknek. Mennyivel többet ért egy-egy rajzlapra zsírkrétával odamázolt Kisjézus a bölcsőben, vagy Mikulás a szánkójával. Igaz, néha el kellett magyarázni, hogy mit is rajzoltunk voltképpen, de szeretetből tettük és édesanyánk éjjeliszekrényén sokáig ott díszelgett a mi ajándékunk. Vártuk az ünnepet, izgatottan és türelmetlenül, amint minden gyerek tette ezt azóta az első karácsony óta. Ehhez a türelmetlenséghez kapcsolódik egy napjainkban már szintén kiveszőben lévő szokás, az adventi naptár, a meglepetés kincsesháza. Ezt a szokást egy édesanya találta ki kisfia vigasztalására. A fiú minden este azt kérdezgette, mennyit kell még aludnia, hogy megjöjjön a Jézuska. Anyukája ezért egy kartonlapból huszonnégy ablakot vágott és az ablakok mindegyikére egy bonbont akasztott. Később a fiúból felnőtt lett, és nemhogy nem felejtette el ezt a kedves ajándékot, hanem az adventi kalendáriumok árusításával maga is több millió gyermeknek szerzett örömet. E naptár édestestvére volt az adventi házikó. A szülők papírból házikót készítettek a gyerekeknek, amelyen annyi ablak volt, ahányszor „aludni kellett” még a karácsonyig. Minden napon kinyitottak egy újabb ablakot, ahol egy-egy bibliai idézet volt. A néphagyományok körébe tartozott egy másik, kedves adventi szokás is. A lányok december 4-én vízbe állítottak egy cseresznye-, egy barack-, egy orgona- vagy egy mandulafaágat, esetleg aranyesőt. Ha az ág kizöldült, az annyit jelentett, hogy a követő évben megkérik a lány kezét. Ha nem zöldült ki, a leányzónak bizony várnia kellett még egy évet, hogy újra próbálkozhasson. Az ünnep kellemetlennek érzett velejárói helyett gondoljunk az írás szavaira! „Erősítsétek meg az elemyedt kezeket, és a roskadozó térdeket szilárdítsátok meg! Mondjátok a csüggedt szívűeknek: Bátorság! Ne féljetek! íme eljön Istenetek, eljön, hogy szabadulást hozzon nektek”. Óriási felelősség tartania a lelket valakiben, aki szenvedve várakozik és egyre jobban belefárad a várakozásba. Az ilyen embert szenvedésében gyakran még az írás szavai sem vigasztalják. Tenni kell érte, míg fel nem fedezi Jézusban az örök vigasztalást, míg új távlatot nem kap pislákoló reménykedése. A szenvedő számára könnyen lehet, hogy a mi hitünk eszközli ki a gyógyulást, a bűneitől való megszabadulást. A bűnöktől való megszabadulásnak pedig egyetlen jele van: a bűnbocsánat. Ha mi meg tudunk bocsátani a nekünk ártóknak, hogy ne tudna megbocsátani Isten, papja által a szentgyónásban. „Ember, bocsánatot nyertek bűneid. Menj békével!” Amint Kiss László plébános elmondotta, az adventi-karácsonyi ünnepkör semmiképpen sem az a bennünket körülvevő csinnadratta, amely már az adventét megelőzően körülvesz bennünket úgy, hogy közben többek figyelme elterelődik a lényegről. A gonoszságtól, önzéstől megtisztított bensőnkből kell megajándékoznunk a másikat. Sokszor elegendő a jó szó, a törődés, az odafigyelés, az egyetértésre törekvés, a segítőkészség. Különösen az egyedülállók számára kell bizonyítani, hogy Isten őket sem hagyta magukra. A Szentháromság szeretetét hirdető famíliák ugyan igyekeznek az összetartozást a legerőteljesebben kifejező napon együtt lenni, de mindez semmit sem ér, ha az együvé tartozásból fakadó öröm csupán néhány napra korlátozódik. Kosztolányi Dezső egyik pap barátjához intézett levelében ekképp ragadja meg a kegyelemteljes ünnep lényegét: „A nappalok egyre rövidebbek lesznek, a sötétség egyre sűrűbb és hosszabb. És Ti azt mondjátok, nem kell félni. Majd jön valaki, aki elűzi a sötétséget, és sose látott fényt gyújt a világnak. Az adventi emberek remélnek és várják a fényt. „Úgy legyen! • Varga PÉtER Dénes A vén cigány Kétszáznégy éves lenne Vörösmarty Mihály Nemzeti történelmünk, irodalmunk, képző- művészetünk nagyjairól hajlamosak vagyunk superlativusokban beszélni. A „legynagyobb uralkodó, legnagyobb költő, legnagyobb komponista” és így tovább. Pedig nem árt, ha mindegyikőjüket a maguk korában, a maguk szellemi áramlatai sodrában értékeljük, méltatjuk jelentőségüket. December í-jén, születésének 204. évfordulóján Vörösmarty Mi- hályra emlékezünk. Vörösmarty azon kevesek közé tartozik, akiknek lírájában Babits Mihály szerint „az egyetemesre nyílik rálátás”. A magyar romantikának kétségtelenül ő a főszereplője, Csokonai és Petőfi között versenytárs nélkül a legkimagaslóbb költői egyéniség. Fellépésével gazdagabb lett az egész magyar irodalom. Helye világviszonylatban is a romantika nagyjai között van, Byron, Victor Hugo, Lermontov, Mickiewicz társaságában. Ami a század elejétől fogva készülődött, - vele vált teljessé. Ösztönös zseni, a hazai romantikus költészet klasszikusa. Egyszeriben ugrott ki miliőjéből, egyszeriben érte utol korszakát. A Zalán futása vitézei ragyogóbbak és színesebbek Walter Scott valamennyi kortársáénál. Verseiben magyar, keleti és balkáni tónusokat vegyít, hősei szimbólumai benne élnek. Tolla ser- cenéseiben Homérosz ős formája romantikus vers lesz. A Csongor és Tünde az Ezeregyéjszakái meséjét idézi, megteremtve vele a hazai romantika remekművét, vegyítve azt a vele született keletiességgel. És egyszeriben, az egyébként epikusnak induló Vörösmarty romantikus költő lett. Romantikus költő és filozófus. Gondolataiban be-bejárta a végtelent, és egyre komorabbá vált. Színeit sokaságuk és zsúfoltságuk mind mélyebb hatásúvá tették. Szelleme egyre inkább a pesszimizmus felé sodródott. Egy tarka, virágos ösvényen indult el, ám útja egyre sötétebb virágok felé sodorta. Ezen az úton vált nemzeti költővé. A Szózat már a nemzeti és az egyéni sors tragédiájának lírai elemzése. Hatása nem elsősorban esztétikai megformálásában, hanem erkölcsi tanításában rejlik. Úgy vállalni a jelenben a múltat, hogy azzal egyszeriben a jövőt is alakítsuk. Sosem vált forradalmárrá, magáévá téve Széchenyi eszmeiségét, mindvégig a reformok híve maradt, a forradalom és szabadságharc bukása után megtagadva egykori nagy pártfogolt- ját, Petőfit is. A reformok szellemében született a Gondolatok a könyvtárban című nagy verse. „Mi dolgunk a világban?”, teszi föl a kérdést, hogy azonnal meg is adja rá a választ: „küzdeni / Erőnk szerint a legnebesbekért.” Küzdeni, de nem forradalommal, hanem „a szellemharcok tiszta sugaránál”. A szabadságharc leverését ő az ember egyetemes bukásaként élte meg, és nem látott kiutat, az emberiség és a világ kibékíthetetlen ellentétéből. Ilyen lelkiállapotban írta meg 1854-ben utolsó remekművét, A vén cigányt. A „vén cigány” maga a költő. Egyéni világképének megszemélyesítője és egyben összegezője. Gondolatvilágának merész képzeti társításai a költemény majdnem felét kitevő hosszú refrén sorok mégsem a reménytelenséget tükrözik. A vers befejezése kifejezetten a remény, a bizakodás végső kicsengését emeli ki. „Húzd, s ne gondolj a világ gondjával!”, inti önmagát, kortársait és követőit, a jövendő magyarságát. Kalendárium Megőrült szabósegéd, figyelmetlen nyomdász, haragos hitelkérő és a nánai úton elsüllyedt kereskedő esetéről cikkeztek a száz évvel ezelőtt környékünkön megjelent újságok. Nem csoda ennyi szörnyűség láttán, hogy sok család kerekedett fel és vándorolt ki Amerikába. Az Esztergomi Lapok december 3-án sorra számol be a hátborzongató, megdöbbentő eseményekről. A nyomdában történt eset a következő: „Laiszky János helybeli nyomdatulajdonos nyomdahelyiségében könnyen végzetessé válható baleset érte Henczi Teréz munkásleányt. A leány a kisebb amerikai sajtóba rakta be a nyomásra szánt papiriveket, midőn a gép hirtelen elkapta jobb kezét, két ujját összemorzsolta, a harmadikat pedig a nagy nyomás szétpattantotta. A szerencsétlenüljárt leányt azonnal bevitték a Kolos kórházba. A nyomban folyamatban tett vizsgálat során megállapítást nyert, hogy a szerencsétlenség körül senkit sem terhel mulasztás, egyedül Teréz vigyázatlansága idézte elő a bajt.” Máshol is történt baj, ám ennek oka nem derült ki pontosan. „Megőrült szabósegéd. Pelczmann László szabómester egyik segédmunkása f. hó 1-én a műhelyben hirtelen megőrül. A szerencsétlen ember, akin előzőleg semmiféle jelét sem lehetett kon- statláni a kezdődő elmebajnak - az orvosok állítása szerint - valamely régebbi tiagyobbfoku lelki izgalom folytán kaphatta a baját. ” A nem mindennapi viselkedésű adós történetét a Szabadság december 6-i számában olvashatjuk, megdöbbenve a száz évvel ezelőtti állapotokon. „Bottal fizet. Kiss József azon tiszteletreméltó adósok gárdájába tartozik, a kik sokkal szívesebben elégítik ki hitelezőiket bottal, mint a járandó összegekkel. Kiss József nemrégiben sertéseket vet és 34 koronával adós maradt. A hitelező többször kérte a pénzét, de eredménytelenül, az adós nem fizetett. A napokban aztán nagyobb hatásosság kedvéért a feleségével együtt állított be adósához és fenyegette, hogy bepereli, ha nem adja meg a pénzt. Kiss erre kifizette őket olyképpen, hogy megragadva ólmos botját, azzal úgy elverte a hitelező házaspárt, hogy még hazamenni sem tudtak a maguk lábán. A szenvedett sérülésekért bepanaszolták a bottal fizető adóst. ” A nánai út közlekedése továbbra sem megoldott, az Esztergomi Lapok egy elsüllyedt kabát esetét adta közre. „Elnyelte a sár. Ne tessék csodálkozni! Igenis elnyelte a sár. Es pedig a párkány-nátiai in- dóházhoz vezető utón lévő sár. Még a múlt héten történt, hogy egy párkány i vállalkozó arra vállalkozott, hogy kocsin fog kimenni a nánai indóház- hoz. Alig ért azonban az út közepére a kocsi hirtelen féloldalra borult és a vállalkozó drága prémes bundája kiesett a kocsiból. A bundát azonnal keresni kezdték, de bizony azt a szónak legszorosabb értelmében úgy elnyelte a sár, hogy nem bírták megtalálni. Most halászok keresik az elnyelt bundát. Ha a halászokon kívül más valaki találná meg a vállalkozó bundáját és a becsületes megtaláló czimet és jelleget megszerezni óhajtja,jelentkez- hetik szerkesztőségünkben. ” Még ha csak a fele igaz a történetnek, akkor is borzasztó „mu- csai” állapot uralkodhatott a környéken. • Gál Kata • Rainer
