Hídlap, 2005. október-december (3. évfolyam, 193-257. szám)
2005-12-01 / 235. szám
8 HÍDLAP • 2005. december 1., csütörtök BULVÁR www.istergranum.hu Tíz napja került a boltok polcaira az az összeállítás, melyen Fenyő Miklós és Dolly együtt énekel. A magyar könnyűzenei élet legnagyobb sikereit magáénak tudható 8o-as évekbeli együttes, a Hungária két alapító tagja hosszú idő óta nem volt hajlandó egymással dolgozni. A békülés okait sűrű homály fedi, de azt a Novai Gábor által két éve életre keltett Nova Kultur Zenekar népszerűségéből sejteni lehetett, hogy ismét van igény az ilyen rock and roll muzsikára. Fenyő Miklós pedig mindig is arról volt híres, hogy nemcsak dalszerzőként, énekes-zongoristaként, hanem üzletemberként is elsőosztályú. Az örökzöld zenész most tizennégy új felvétellel lepte meg a jampikat A és jampipiket. A Hungária m együttes korábbi korongjai, a mi Rock And Roll Party, a Hotel [1 Menthol és az Aréna mind-mind ^ platinalemezek lettek. A Hungária zenéje pedig évtizedekre meghatározta a honi házibulik szőnyegfeltekerős, retro-twistelős jel- Juk 'MmWtíkms A Megasztár második szériájának első kiesőjét eddig nem halmozták el ajánlatokkal, most azonban eljött az ő ideje is. Több fordulós válogatáson végül rá esett az Unisex együttes frontemberének, Erdélyi Lászlónak a választása és Ivett elfogadta a felajánlást. Erdélyi szerint a lány hangja tökéletes az Unisex által képviselt zenei irányhoz, a korábbi énekesnővel egyébként szakmai nézeteltéréseik voltak, azért váltak el az útjaik. Kosa Ivett befutott ■ I Friderikusz Sándor megjárta már az összes médiumot széles e hazában, és nemigen akad olyan munkahelye, ahonnan jó szívvel vált volna el. A Szólás szabadsága című műsorral Fridi új színt vitt a magyar királyi tévé amúgy elég unalmas műsorstruktúrájába, de sokszor vádolták a műsorvezetőt részlehajlással. Aztán anyagi viták miatt annyira elmérgesedett a vita a köztévé vezetése és a showman cége között, hogy Friderikuszt leváltották. A gyermeket váró Krizsó Szilviát pedig most a tapasztalt televíziós, rádiós Győrffy Miklós váltja fel. Mindezzel azonban nincs vége a műsort érintő újdonságoknak. A közeljövőben a műsor vezetését érintően újabb meglepetést is tartogat a Magyar Televízió a nézők számára. A szólás szabadsága - Fridi nélkül Hamis madárinfluenza-vakcina Hamis madárinfluenza elleni vakcina árusítása miatt kilenc embert vettek őrizetbe Kínában. A helyi rendőrség két, belső-mongóliai gyógyszergyár vezetőit vette őrizetbe, akik kétszázezer adag hamis, a madárinfluenza vírusa ellen hatástalan vakcinát adtak el, s a gyanú szerint ezzel hozzájárultak a helyzet súlyosbodásához egy északkelet-kínai járványgóc kialakulásában. A vizsgálat eddigi adatai szerint a gyárak hamisított gyártási engedéllyel állították elő az oltóanyagot, amelynek egy részét a madárinfluenza által leginkább sújtott kínai tartományban, Liaoningban értékesítették. Kína megkezdte a területén található több mint ötmilliárd szárnyas beoltását, de a kormány többször figyelmeztetett arra, hogy a hamisított vakcinák katasztrófához vezethetnek. Garázdák a pesti éjszakában Rettegve várják a hétvégét a BKV éjszakai járatainak sofőrjei, mivel a két hónapig működő biztonsági szolgálattal a cég felmondta a szerződést, így nincs ki megvédje a dolgozókat a randalírozóktól. Egy névtelenséget kérő sofőr szerint csatatérré válnak a buszok péntek és szombat éjjel. - Nem keresem magamnak a bajt, inkább bezárom a kabin ajtaját, és megvárom, hogy a verekedők leszálljanak - mondta a buszvezető. - Gyakran szipuszacskók, használt tűk hevernek a padlón, a buszt összehányják, néha az utas a nagydolgát is ott végzi. Zsig- mond Gábor, a BKV sajtóosztályának munkatársa szerint korántsem pénzhiány miatt mondtak le a biztonsági emberek alkalmazásáról. - Komolyabb incidens nem történt az éjszakai járatainkon, néha előfordul, hogy az utasokat szennyezett ruházat miatt kell leszállítani - indokolt Zsigmond. - Utasok vagy sofőrök megveréséről nem tudunk, így nincs szükség a két hónapja kipróbált biztonságiakra. Megrongálták Bruce Lee szobrát Mindössze pár órával az után, hogy szombaton felavatták, máris megrongálták Bruce Lee, a boszniai Mostarban felállított életnagyságú szobrát. A szobrot, mely védekező pozícióban, nuncsakuval kezében ábrázolja a híres harcművész-színészt, kettős céllal állították: szimbolikus tiltakozásként az etnikai megosztás ellen, illetve tisztelgésként a mester 65. születésnapja előtt. Mindenki tetszését azonban valószínűleg nem nyerte el az alkotás, mivel a szoboravatás utáni nap reggelén már hiányzott a nuncsaku lánca és egyik fogója, és a szobor körül üres sörös- és borospalackok hevertek. „Hallottam egy hangos csattanást, de egyedül voltam, és nem bírtam megállítani őket. A rendőrségnek agilisabb- nak kellett volna lennie, mivel köztudott, hogy a huligánok rendszeresen látogatják a parkot.” - mesélte a park őre a vandál tinédzserekről. Beckhamné karambolozott Új autót kapott Victoria Bechkham, ám azt már rögtön az első napon összetörte. A hölgy hiába él már egy ideje Madridban, nem tudta megszokni az eltérő közlekedési szabályokat, nevezetesen, hogy az útnak a jobb oldalán kell közlekedni. A nem megfelelő sávválasztást a kocsi kereke bánta, nagyobb baj nem történt. A híres latin sztár, Enrique Iglesias nemrégiben bejelentette, hogy saját tervezésű óvszer forgalmazásával szeretné civil életét megalapozni. A dolog érdekes módon személyes indíttatású, hisz az énekesnek hosszú időn át gondot jelentett, hogy megfelelő méretű óvszert találjon magának. A hagyományos típusúak ugyanis túlságosan nagynak bizonyultak Enrique számára. így, gondolván a kisebb mérettel megáldott sorstársaira, speciális óvszereket terveztetett. Mindezzel egy kisebbfajta missziót is végrehajt, mivel azt reméli, hogy azzal, hogy kiállt a nyilvánosság elé, más, szégyenlős férfiak önbizalmán is javíthat egy kicsit... HOROSZKÓP DECEMBERI Sápszki Márta diplomás asztrológus kos 03.21-04.20. Ideje kivenni a szabadságát, egyre nehezebben húzza az igát. Helyzetén családja sem könnyít: a perpatvarok állandósulnak, s a vita a pénz körül forog. BIKA O4.2i-O5.2O. t j) Lélegzetvételnyi szünethez jut, s A ezt felhasználhatja arra, hogy rendezze adósságait, amelyek igencsak összegyűltek az elmúlt hetekben. Gyűrje le szokásos túlzó hajlamát: még ráér megvenni a karácsonyi ajándékokat. IKREK O5.2i-06.2i. t Mára mintha elfújták volna tegnapi rosszkedvét. Nyakig ül ugyan a pácban, de készen áll arra, hogy kiálljon a küzdőporondra és visszanyerje, amit elveszített. RÁK 06.22-O7.22. Legyen óvatos ma, mert valaki olyan irányba szeretné eltéríte- : ni, amely rosszfeté vezet. Keservesen kellene viselnie a következményeit, ha engedne a befolyásnak. OROSZLÁN 07.23-08.23. Vigyázzon azokkal, akik túl ked- f)ÁC vesek vagy a szokottnál mézeset mázosabbak Önnel. Jó tanácsaikat ma nem érdemes megfogadni, hiszen valószínűleg rosszindulatú csipkelődésről van szó. szűz 08.24-09.23. Olyan régen játszott már, döb- ben rá a parkbéli öregurak ko- 1 mótos játszmáját figyelve. Hazaérvén aztán nem hagy nyugtot senkinek. Hol van a magyar kártya? MÉRLEG O9.24-IO.23. Miközben önmagával szemben ^ roppant elnéző, a másik csele- ^kedeteit nagyító alá teszi, s minduntalan egy torz képpel találkozik. Szabjon határt féltékenységének, különben magára marad. SKORPIÓ lO.24-ll.22. Szertelen jókedvében alig bír magával, amit kollégái csak <>„? azért nem méltányolnak, mert tudják, hogy a Skorpió veszélyes játékos. Számára a játék nem csupán öncélú szórakozás. NYILAS ll.23-i2.2i. Pénzügyi helyzete tovább ro- v molhat, egészségét is veszély fenyegeti. Mivel figyelme szétszórt, kettőzött éberséggel ügyeljen, hogy elzárta-e a gázt és ne feledkezzen meg az ajtózárakról sem. BAK 12.22-01.20. Gondolja át még egyszer azt az Jt JC üzleti ajánlatot, amelyet most Vr kapott. Ne ugorjon rögtön fejest, mert nem biztos, hogy partnere valóban megbízható. Még ha olyan bomba üzletnek látszik is, előbb puhatolózzon. VÍZÖNTŐ Ol.2i-O2.i9. 1 Lelkileg viszonylag kiegyensú- lyozott. Megnyugtatja hatalmas emberismerete is. Azt hiszi, belelát mások gondolataiba, titkaiba, és felfedezhet valami olyat is, ami mások előtt eleddig rejtve volt. HALAK O2.2O-O3.2O. Kedélye nyugodt, semmi külö- S nős esemény nem zavarja meg nyugalmát. Megfontoltan cselekszik, ha cselekszik egyáltalán. Ma inkább csak elfogadja azt, amit mások cselekszenek Ön helyett. Jacko egykori felesége kitálalt A botrányhős popénekes, Michael Jackson egykori felesége Debbie Rowe egy ír lapnak nyilatkozva elmondta, hogy gyerekeinek nem az énekes az apja. Hároméves házasságuk alatt - eddig legalábbis mindenki úgy tudta - hogy Michael és Paris nevű közös gyerekeik születtek. Bár sokan már korában is kételkedtek Jackson apaságában, mivel a gyerekek fehér bőrűek, most az egykori feleség az interjúban is megerősítette: spermabankból való a két csemete, Jacksonnak pedig semmi köze hozzájuk. Az ifjabbik Iglesias nem széavenlős