Hídlap, 2005. október-december (3. évfolyam, 193-257. szám)
2005-11-29 / 233. szám
www.istergranum.hu SPORT 2005. november 29., kedd • HÍDLAP 7 A játékvezető nem fújt, a partjelző nem jelzett Botrányos bírói döntések tarkították a Ferencváros-Debrecen összecsapást Erős Gábor (balra) megvédte a meccsen hibázó Kassai Viktort LABDARÚGÁS Vasárnap rendezték meg a Borsodi Liga 13. fordulójának záró mérkőzését, melyen a Ferencváros hazai pályán fogadta a tavalyi aranyérmes Debrecent. A találkozón több rossz bírói döntés is született, Kassai Viktor - a magyar sportnapilap szerint - kritikán aluli teljesítményt nyújtott. A találkozó egyik partjelzője az esztergomi Erős Gábor volt, aki elismerte, hogy hibáztak, de kritikán aluli teljesítményről azért szó sincs. „Egy nap telt el az ominózus Fra- di-Debrecen rangadó óta és már túl vagyunk az elemzésen” - nyilatkozott lapunknak Erős Gábor, a meccs partjelzője. „Tény, hogy voltak játékvezetői bakik, a legnagyobb talán a meg nem adott tizenegyes volt, azt elnézte Kassai Viktor. A magam védelmében csak annyit, hogy az én szemszögemből nem látszódott az eset. Olyan szituáció volt, hogy nem tehettem semmit. Annak ellenére, hogy gyanús volt, nincs jogalapom RÖGBI Az őszi szezon végeztével sem áll meg az élet a honi rögbivilágban. A versenyszerű rögbi a Városi Általános Iskolai bajnokságban folyik tovább, ahol öt csapat küzd a minél jobb helyezésért. Az iskolában lebonyolított találkozókat a terem adottságaihoz igazított szabályrendszerrel bonyolítják le, az eddig lejátszott találkozókon a József Attila Általános Iskola bizonyult a legjobbnak, négy mérkőzéséből mind a négyet győzelemmel zárta. A képzeletbeli dobogó második fokán a Babits Mihály Általános Iskola csapata áll (három győzelem, egy vereség), megelőzve a harmadik helyezett Vitéz János Tanítóképző Főiskola Gyakorló Általános Iskolájának együttesét (egy győzelem, három vereség). • (hajdú) arra, hogy felülbíráljam a játékvezető döntését.” A meg nem adott góllal kapcsolatban az esztergomi FIFA-partjelző elmondta, hogy abban az esetben igazságos döntés született, mivel a debreceniek játékosa lesen állt. „Kikockáztuk videón az esetet és igazunk volt, Sidibének a feje és a teste is előrébb volt” - folytatta Erős. „Az is igaz, hogy a találkozó másik partjelzője több helyzetben is rosszul döntött. Összességében annyit, hogy a meg nem adott tizenegyes döntően befolyásolta az eredmény alakulását, így jogos a DVSC felháborodása, de mi is csak emberek vagyunk.” Erős Gábor hozzátette, hogy bántja a dolog, mert minden hiba sokkoló hatású, de a helyén kell kezelni ezt is. „Engem nem érint a dolog, az viszont biztos, hogy Kassai Viktor idén már nem vezet Borsodi Liga mérkőzést” - mondta a partjelző. „Hogy milyen döntés születik az ügyben, az csak később derül ki, ezzel meg kell várni az elnökség határozatát.” Kassai Viktor és Erős Gábor nem foglalkozhat sokat a dologgal, hiszen a héten mindketten nagy feladat előtt állnak. A két FIFA-kerettag holnap Izraelbe utazik, hogy a szerdán sorra kerülő M. Petach-Tikva-Lokomotív Moszkva találkozón bizonyítsanak. • (nagy) Olasz zakó a Tatabányának Bár a soproniak olasz gólzsákja, Giuseppe Signori csak a második félidőben lépett pályára a Tatabánya ellen, az utolsó öltés az ő nevéhez (is) fűződik a hazaiak által szabott méretes zakóban: beadását a három gólig jutó Balogh lőtte a vendégek hálójába, beállítva az S-l-es végeredményt. A mérkőzés egyébként már az első félidőben eldőlt, 45 perc után 3-0-ra vezetett a Sopron, a vendégeknek a második játékrészben is csak a szépítő gólra futotta Márkus Tibor révén. A Toyota az első' fecske Három hónappal a száguldó cirkusz rajtja előtt mutatta be az F 1-es csapatok közül elsőként a Toyota a 2006-os autóját. A TFIO6-0S nevű gép hátulját átépítették, és átalakították a légterelőket is. Az autó már az új V8-as motorral debütált, amelyet már 2004 óta fejlesztenek a japán mérnökök. Az új versenyautóval a Toyota már ma megkezdi a teszteléseket, hogy a következő szezon rajtjáig kijavíthassák az esetlegesen előforduló hibákat. Százezer embert várnak Best temetésére A Manchester United korábbi világhírű játékosa, a pénteken elhunyt George Best temetésére több mint félmillió gyászolót várnak Belfastba. A Tony Blair miniszterelnök által a minden idők legjobb brit futballistájának nevezett, súlyos alkoholfüggőséggel küzdő labdarúgó tiszteletére a hét végi bajnoki mérkőzések előtt egyperces gyászszünetre kerül sor. SP0RTSZILÁNK0K Klicsko politikusi pályára lép? Az egy hónappal ezelőtt visszavonulását bejelentő Vitalij Klicsko szívesen kipróbálná magát a ring után a politikai szorítóban is. Az Ukrajnában rendkívül népszerű ökölvívó bejelentette, hogy a politikai életben szeretne szerepet vállalni, a hírek szerint a kormányhivatalban, vagy a kijevi polgármesteri hivatalban kaphat tisztséget. Klicsko azonban - úgy tűnik - csakúgy, mint a sportban, a politikai életben sem éri be ennyivel, mint mondta, szívesen megmérettetné magát a kijevi polgármesteri választásokon is. A rögbi az általános iskolában is hódít Fókuszban a világbajnokság sztárjai (4. rész) Először szerepel a vb programján az aero-kick-box K I C K - B 0 X November 30-tól december 4-ig rendezik meg a szegedi kickbox világbajnokságot. Négyrészes sorozatunkban a megyei válogatott versenyzőket mutatjuk be, akik nagy eséllyel szállnak harcba a vb-érmekért. Sorozatunk negyedik, egyben utolsó részében két hölgy versenyzőt, Kocsis Tündét és Gazdag Brigittát mutatjuk be. Az aero-kick-box elnevezés sokak számára nem mond semmit, de ez a sportág egyre több hívet vonz nemcsak a világon, hanem már Magyar- országon is. Az Amerikában nagy sikerrel bevezetett új edzésmódszer az önvédelmi sportágak és a zenés mozgásformák ötvözéséből született. Az egy nap múlva kezdődő szegedi világbajnokságon is a I programban szerepel, ez lesz az első verseny, ahol aero- kick-boxban érmeket osztanak. Sorozatunk utolsó részében Kocsis Tünde és Gazdag Brigitta - mint a világ- bajnokság résztvevői - beszélnek erről az új sportágról. „Mi nem voltunk ott a tatai edzőtáborban, csak egy-két napra utaztunk le, hogy gyakoroljuk az elemeket” - nyilatkozott lapunknak Kocsis Tünde. „Ez az új sportág a hagyományos kick-box elemeket és az aerobicot elegyíti, zenére készül egy műsor, amit zsűri előtt mutatunk be. Nem tudjuk, hogy milyen lesz a mezőny, mivel ebben a sportágban ez lesz az első világbajnokság, igazi úttörőnek számítunk majd. Úgy érzem éremesélyes a produkcióm, de mivel nem tudom pontosan, milyen erős a felhozatal, nem mehetek biztosra.” Gazdag Brigitta is az aero-kick- boxban szerepel a hazai rendezésű viadalon, a fiatal versenyző álma egy dobogós hely. „Kevés időm volt a felkészülésre, egy hete raktam össze a programomat, de bízom benne, hogy a rajtig sikerül tökéletesen begyakorolnom” - vette át a szót Gazdag Brigitta. „Én sem ismerem a mezőnyt, de bízom benne, hogy sikeres leszek. Szeretnék mindenképpen dobogóra állni, de sok függ a pillanatnyi formától.” • Nagy BalAzs A Komárom-Esztergom Megyei Munkaügyi Központ kirendeltségeinek állásajánlatai A Komárom-Esztergom Megyei Munkaügyi Központ kirendeltségeinek állásajánlatai Esztergomi kirendeltség • építőipari szak- és segédmunkás (autocad ismeret) • traktoros Komáromi kirendeltség (Esztergom, Lázár Vilmos u. 74.) • esztergályos • nehézgépkezelő (catepiller) • varrónő (Komárom, Igmándi u. 45.) Telefon: 33/413-350 • faipari betanított munka • operátor • vas-műszaki eladó Telefon: 34/340-143. • ács-állványozó (megváltozott • operátor (1 műszak) • villamosmérnök • áru feltöltő • ács-állványozó (szak-, betanított munkaképességűeknek) • pék (plc-ismeret) • betanított varrónő és segédmunkás) • felszolgáló • szakács • villamossági karbantartó • gyakorlattal rendelkező • asztalos • felvonószerelő (lakatos, • szállítmányozási operátor (elektroműszerész, plc) nyomdaipari gépkezelő • bádogos villanyszerelő is jó) (jó angol nyelvtudás) • villanyszerelő • gyártósori • betanított csomagoló • gépészmérnök • szerkezetlakatos összeszerelő • cnc forgácsoló • gépszerelő lakatos • szerszámkészítő Dorogi kirendeltség • pultos • cnc gépkezelő • gyártósori összeszerelő • szerszámüzemi (Dorog, Kálvária u. 18. sz.). • raktári segédmunkás • cukrász (Suzuki) szakoktató tanár Telefon: 33/431-448. • raktáros (targoncavezetői • csőszerelő (lánghegesztő) • hidegburkoló • szobafestő-mázoló • betanított kábelszerelő jogosítvánnyal) • dukkozó • karbantartó lakatos • takarító (állandó éjszaka) • betanított kőműves • technikus • egészségügyi asszisztens • kátyúzó • technikus operátor • egyéb művészeti (angol nyelvtudással) • eladó (épületgépészeti technikus • kőműves • tehergépkocsi-vezető (E kát. foglalkozások • vagyonőr vagy szakmunkás) • központifűtés-szerelő jogosítvány) • kőműves • élelmiszer-eladó • kubikus • testnevelés, fizika• műszaki eladó Hasznos munkaerő-piaci információk • építőhatósági ügyintéző • lótenyésztő számítástechnika szakos tanár • pénztáros+hostess és további állásajánlatok ismerheépítészmérnök vagy (5 év gyakorlattal) • titkárnő • szakács tők meg az Állami Foglalkoztatási településmémök végzettség) • műszaki gépész ügyintéző (német-angol nyelvtudás) • személygépkocsi-vezető Szolgálat www.afsz.hu honlapjáról! Puhl: vérlázító hibát követett el Kassai Puhl Sándor, a Játékvezetői Testület elnöke szerint Kassai Viktor olyan hibát vétett, ami egy FIFA- kerettag helyzetében megmagyarázhatatlan. „Kassai Viktor az első számú magyar bírónak számít, s bár minden hiba bosszantó, a Fra- di-Debrecen meccsen történtekre nincs magyarázat. A meg nem adott tizenegyesnek súlyos következményei lesznek, a december 22-i testületi ülésen dől el Kassai Viktor sorsa” - mondta Puhl Sándor az eset kapcsán.