Hídlap, 2005. október-december (3. évfolyam, 193-257. szám)
2005-11-29 / 233. szám
2 HÍDLAP • 2005. november 29., kedd www.esztergom.hu Megmozdulás a nők elleni erőszak ellen (H) Több mint százan vettek részt a nőket családon belül ért erőszak elleni - felvonulással egybekötött - fővárosi demonstráción vasárnap. A résztvevők ember nagyságú formafigurákkal vonulva emlékeztek a családon belüli erőszak áldozataira. A téren szónoklatokban hívták fel a figyelmet a hiányos távoltartási törvényre, annak általuk rossznak vélt koncepciójára, valamint arra a tényre, hogy hetente egy-két nő esik áldozatul párkapcsolati erőszaknak. Betörtek a Fidesz irodájába (H) A szövetség tiszaújvárosi irodájába hétvégén ismeretlen tettesek törtek be. Az elkövetők az erkélyajtót feszítették fel, majd felforgatták az egész irodát, ám úgy tűnik, hogy semmit sem vittek el. A rendőrség vizsgálja az esetet. Kétezer gyereket oltottak be (SK) Hazatért a földrengés sújtotta Pakisztánból a szlovák Vöröskereszt egészségügyi csapata, melynek tagjai közel kétezer gyereket oltottak be. A Vöröskereszt hat munkatársa, Dusán Raffaja vezetésével november 18-a óta különböző betegségek ellen 2047 gyereknek nyújtott segítséget. A vakcinák beszerzését különböző szlovák szponzorok biztosították. Félezer közlekedési baleset Szlovákiában (SK) 546 közlekedési balesetet regisztráltak a hét végén Szlovákiában, melyben három személy veszítette életét, hatan súlyosan, 42-en pedig könnyebben sérültek meg. Az anyagi kár meghaladta a 37 millió koronát. A halálos eseteknél gyalogos gázolás történt, és a rendőrség közleménye szerint a gép- járművezetők segítségnyújtás nélkül hajtottak el a helyszínről. Mutálódott a vírus A kínai egészségügyi minisztérium által hétfőn kiadott közlemény szerint emberekben mutatták ki a madárinfluenza vírusának mutáción átment változatát. A korábban felfedezett és az emberre legveszélyesebbnek tartott H5N1 vírustól eltérő törzsét mutatták ki a kínai orvosok az influenzával fertőzött emberek szervezetében. Rajtunk spórolna Blair A következő EU-költségvetési tervezet 118 milliárd fontos (170 milliárd eurós) lefaragását, ezen belül a keleteurópai új EU-tagoknak szánt strukturális juttatások 10 százalékos csökkentését fogja javasolni az unió soros elnöki tisztségét betöltő Nagy-Britan- nia kormányfője Budapesten és Tallinnban, ahová a következő napokban látogat - írta hétfőn a The Daily Telegraph. A napilap szerint Tony Blair ezeket a csökkentéseket a júniusi EU-csúcson általa megtorpedózott költségvetési tervezethez, illetve az uniós bizottság eredeti terveihez képest próbálja elérni, abból a célból, hogy fel lehessen oldani a költségvetési patthelyzetet. A lap szerint „ez nagy szerencsejáték”, tekintve, hogy az új tagállamok hasznos szövetségesnek bizonyultak Blair atlantista, szabadkereskedelmi elképzeléseiben. ORSZÁG-VILÁG Áramár-csökkentést szorgalmaz Orbán Gyurcsány ígérete szerint januártól sem gyógyszer-, sem gázáremelés nem lesz A Fidesz elnöke arra tett javaslatot hétfőn az Országgyűlésben, hogy 2006. március elsejétől tíz százalékkal csökkenjen a villamos energia díja a kisfogyasztók számára. Orbán Viktor közölte: legyen közös cél, hogy jövő év március elsejétől az emberek ne fizessenek többet ezért a szolgáltatásért, mint ameny- nyi indokolt, vagyis ne kelljen a magyar embereknek mások luxusprofitját megfizetniük. A pártelnök a parlamenti pártok támogatását kérte a Fidesz e célból benyújtott ország- gyűlési határozati javaslatához. A politikus szerint egyetértés van abban, hogy luxusprofit mégiscsak van, és annak oka a hosszú távú szerződések és a verseny hiánya. Közölte: abban is egyetértenek lassan, hogy mekkora a luxusprofit mértéke. Az ellenzéki politikus azt mondta: különbséget kell tenni a tisztességes és luxusprofit között. A pártelnök szerint a tisztességes profitot védeni, támogatni kell, a luxusprofitot, a nyerészkedést le kell törni. „Adjuk meg a lehetőséget az ország választó- polgárainak arra, hogy minél hamarabb maguk dönthessék el, hogy kitől vásárolják és mennyiért a villanyáramot” — fűzte hozzá. Gyurcsány: nem lesz áremelés 2006. január elsejétől nem lesz gyógyszeráremelés, lakossági elektromos áram- és lakossági gázáremelés - jelentette ki a miniszterelnök hétfőn, napirend előtt a parlamentben. Gyurcsány Ferenc közölte: az áfacsökkentés miatt legalább négy százalékkal csökken a lakossági áram díja, a gyógyszergyártókkal másfél hónappal ezelőtt kötött megállapodás pedig garantálja, hogy nem lesz, vagy legfeljebb csak elhanyagolható, egy százalék alatti gyógyszeráremelés jövő év január elsejétől. A miniszterelnök az elmúlt hét egyik legfontosabb belpolitikai eseményének nevezte a minimálbérről az Országos Egyeztető Tanácsban kötött megállapodást. Az egyezség új elemei közé sorolta, hogy először a rendszerváltás óta, három évre sikerült megállapodnia a kormánynak a munkaadókkal és a munkavállalókkal. • KONCZ ENDRE Magyar területre ért a ciánszennyeződés Nincsen olyan veszély Magyarországon a romániai ciánszennyezés miatt, ami számottevő problémát okozhatna - mondta a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium politikai államtitkára hétfőn. Gombos András közölte: a Romániában szombaton észlelt szennyezés hétfőn reggel 8 óra és dél között érte el a Tiszán a magyar határt. A Tiszabecsnél fél óránként elvégzett mérések előzetes eredményei alapján megállapítható, hogy a ciántartalom nem közelíti meg az ivóvízben megengedett határértéket - mondta. Gombos András hozzáfűzte: a vízügy készenlétben áll arra az esetre, ha mégis védekezni kellene. A magyar kormány mindent megtesz, ami a lakosság biztonsága érdekében szükséges. • (vári) Cél a luxusprofit letörése Orbán konzultálni fog az energiatermelőkkel Harc a terrorizmus ellen Megkezdődött az első euromediterrán csúcsértekezlet A Fidesz elnöke a luxusprofittal kapcsolatos munkamegbeszélésre küldött meghívót hétfőn a Magyar Villamos Müveknek és annak az öt nagy energiatermelő vállalatnak, amellyel a magyar államnak hosz- szú távú megállapodása van. Orbán Viktor sajtótájékoztatóján elmondta: az egyeztetést csütörtökön 11 órakor tartják a parlamentben, ahol arról tárgyalnak majd, hogyan érhető el a luxusprofit letörése és a tisztességes profit biztosítása ezeknek a cégeknek. Az ellenzéki vezető kijelentette: az elmúlt hét sikeres volt, mert a háztartási villamos energia árának ügyében a politikusok eljutottak a teljes szembenállástól az egyetértés közelébe, „vagy talán magáig az egyetértésig is”. A politikus emlékeztetett arra, hogy az energiahivatal is közzétett hivatalos adatokat, és az áramtermelők profitját 22 százalékban mutatta ki, ami „kétségkívül luxus”. „Egyetértés született egy negyedik pontban is, ez pedig az, hogy a luxusprofitot le kell tömi, vagyis a Nem változtatott a jelenlegi, szeptember 20-a óta érvényes, hat százalékos alapkamaton a Monetáris Tanács hétfői ülésén. A döntés megfelel az elemzői várakozásoknak. A monetáris politika mozgásterét jelenleg a tartósan alacsony infláció és a potenciális ütem körüli gazdasági növekedés, valamint az egyensúlyi problémák állandósulása, és Az év faluja címet idén a rozsnyói járásban fekvő Oláhpatak (Vlachovo) nyerte el, a második helyen Feketebalog (Cierny Balog), míg a harmadik helyen az érsekújvári járásban található Komáromszemere végzett. Harmadik alkalommal került megrendezésre idén az év faluja verseny, melyen 13 település vett részt egész Szlovákia területéről. A zsűri - a tavalyi versenyben résztvevő falvak polgármesterei - több szempontból is megvizsgálta a jelentkezőket. A legfontosabb kritériumnak az utóbbi egy évben elért eredmények számítottak, de több más szempont is szerepet játszott a döntésben. A 2005-ös díjat a rozsnyói járásban lévő Oláhpatak kapta, a második helyen Fekeháztartási villamos energia árát csökkenteni kell” - közölte Orbán Viktor. Mint mondta, továbbra is tarják azt az álláspontjukat, hogy a szerződések felülvizsgálatával és a verseny előrehozatalával 10 százalékos árcsökkenés érhető el a háztartások számára. A pártelnök elmondta azt is, hogy az Európai Unió bizottságának fő- igazgatósága hivatalos vizsgálatot kezdeményezett ezen hosszú távú megállapodások ügyében. az abból fakadó pénzügyi piaci bizonytalanság határozza meg - áll a testület hétfői közleményében. Az állásfoglalás szerint az inflációs kilátások továbbra is kedvezőek, az adóintézkedések átmeneti, elsősorban 2006-ban jelentkező hatása után 2007-ben várhatóan a 3 százalékos középtávú inflációs cél közelében alakul az éves árnövekedési ütem. Oláhpatak (Vlachovo) Oláhpatak a Szlovák Érchegységben fekszik, 21 kilométerre Rozsnyótól. Bányásztelepülésként alapult a XIV. században, az első' írásos emlék 1427-ből való. A XV. századtól főleg juhászok lakták a települést, a XVI. századig a Stítnik család tulajdonában volt, ezt követően pedig az Andrássy családé volt. tebalog, a harmadik pedig Komáromszemere végzett (érsekújvári járás.) A győztes település december elején kapja meg a tiszteletbeli díjat és lehetősége lesz arra, hogy képviselje Szlovákiát az európai versenyben is, amit 1990-től rendeznek meg. • (hajdú) I. János Károly spanyol király nyitotta meg az első euromediterrán csúcsértekezletet hétfőn délelőtt Barcelonában, ahol éppen tíz éve kezdeményezték, hogy a Földközi-tenger két partvidékén élő nemzetek munkálkodjanak közösen a köztük lévő gazdasági, társadalmi és kulturális szakadék áthidalásán. Az uralkodó az együttműködés fontosságát hangsúlyozta köszöntőjében. A csúcstalálkozó két legfőbb témája az illegális bevándorlás és a terrorizmus, ugyanakkor fontos tervek születtek a politikai reformok, a gazdaságfejlesztés és az oktatás terén is. Az unió 25 tagja és a 10 teljes jogú déli partner a tervek szerint közös nyilatkozatot, ötéves munkatervet és a terrorizmusról szóló ENSZ-határo- zatok következetes betartását sürgető „magatartási kódexet” fogad el. Ez utóbbi esetében már megmutatkoztak az ellentétek, mivel vita folyik arról, hogy mit is értsenek a terrorizmus fogalma alatt. Egyes arab államok ragaszkodnak ahhoz, hogy a szövegben tegyenek különbséget a terrorizmus és a jogos ellenállás között. Szlovákia az euró bevezetéséhez szükséges utolsó lépést tette meg hétfőn, mikor rögzítve a korona euróhoz való átváltási arányát 38,455 szinten belépett az árfolyam-mechanizmusba. A tervek szerint 2009-ben csatlakozik az ország az eurózónához. A visegrádi négyek közül Szlovákia lépett be elsőként az ERM 2-nek nevezett árfolyam-mechanizmusba, amely előfeltétele az euró bevezetésének. Bár a tervek szerint csak jövő év májusában tervezte az ország ezt a lépést, a kedvező árfolyamok és a korona erősödése miatt előbbre hozták a csatlakozást. Hétfőn az aktuális árfolyamon rögzítették a korona euróhoz történő átváltási arányát, amelytől az elkövetkező két évben plusz-mínusz 15 százalékban térhetnek csak el. Ha ez idő alatt végig ebben a sávban tudják tartani az átváltási arányt, 2009-ben csatlakozhatnak az eurózónához. Az új tagországok közül egyébként Szlovákia a hetedik ország, amely belépett az ERM2-be, Lengyelország, CsehorVasárnap délután utazott el Barcelonába Mikulás Dzurinda, szlovák miniszterelnök, hogy részt vegyen az Euro-mediterrán Partnerség konferenciáján, még aznap találkozott Juan Carlos spanyol királlyal és az EuroMed térségeinek vezetőivel. Dzurinda tegnap az EuroMed plenáris ülésén vett részt, ahol megvitatták az elmúlt tíz esztendő eredményeit és megbeszélték a tanács előtt álló új feladatokat. A plenáris ülésen felszólaló Sólyom László köztársasági elnök Magyarország támogatását fejezte ki az euromediterrán együttműködés fő céljai iránt, hangsúlyozva, hogy lendületbe kell hozni ezt a fórumot. Az államfő megerősítette, hogy Magyarország nem ismer kompromisszumot a terrorizmus elleni harcban. Az euromediterrán régió közös terveihez való hozzájárulásként a köztársasági elnök felajánlotta a demokratikus átmenetben és a regionális együttműködésben a közelmúltban szerzett tapasztalatok átadását, s ennek eszközéül a budapesti székhelyű Demokrácia Központot javasolta. Konszenzus az euró bevezetéséről Az SZDSZ-frakció ülésen egyetértés alakult ki abban, hogy Magyarország gazdasága képes 2008-ra teljesíteni azokat a feltételeket, amelyek lehetővé teszik az euró 2010- es bevezetését; az ennek érdekében szükséges változtatásokról a parlament a következő hónapokban a döntéseket meghozza. Erről a pénzügyminiszter beszélt, miután részt vett a kisebbik kormánypárt frakciójának hétfői ülésén. szág és Magyarország még nem tudott a mechanizmushoz csatlakozni. Mikulás Dzurinda kormányfő szerint országa megpróbálta utolérni a többi visegrádi államot, a versengés eredménye az lett, hogy lépéselőnyre tettek szert. A hirtelen döntésben az is közre játszott, hogy a környező országok mostanában csak visszahúzták Szlovákiát, és a nem megfelelő ütemű folyamatok miatt valutáik gyengítették a koronát. • (nagy) • (palotás) Nem változott az alapkamat Oláhpatak lett az év faluja Szlovákiában A harmadik helyen Komáromszemere végzett • (koncz) Szlovákia az euró előszobájában Dzurinda szerint a többi visegrádi állam visszahúzta országát