Hídlap, 2005. október-december (3. évfolyam, 193-257. szám)
2005-11-26 / 232. szám
• HÍDLAP • 2005. november 26., szombat Indiai magazin Utószülöt László király Örök dilemma a magyar történészek és a történelmet kedvelők körében az úgynevezett Habs- burg-kérdés. Jó volt-e nekünk, hogy a 15. századtól e későbben nagymúltúvá lett dinasztia örökölte rendre Szent István koronáját, vagy Magyarországnak csupán hátránya származott belőle. Jó volt-e, hogy - Mátyástól eltekintve - idegenek állottak az ország élén, olyan királyok, akik sokszor még a magyar nyelven sem tudtak megszólalni. A kérdésnek ma már nem sok értelme van. Any- nyi mindenesetre bizonyos, hogy ha a mai örökös, Habsburg Ottó megjelenik Magyarországon, a legitimisták és szimpatizánsok örömujjongások közepette fogadják tisztelve tekintélyét és a hazánk iránt érzett szeretetét. De nézzük, hogy is kezdődött a történet! Svájc egyik kantonjában, Aargauban, ott, ahol a Reuss folyó az Aare-ba ömlik, még ma is megtalálhatók egy vár maradványai. Habichtsburgnak hívták eredetileg, ebből lett később Habsburg. 1090-ben az egyik sváb feudális úr, Ottó, erről a várról nevezi magát Habsburgnak és utódai előkelő házasságok kötésével és bő gyermek- áldásaiknak köszönhetően gyorsan felemelkedésnek indultak, és hamarosan hercegi rangot kaptak. II. Frigyes német-római császár halála után a hercegek nem tudtak megegyezni az új császár személyében, így sokáig betöltetlen maradt a császári trón. Olyan herceget kerestek hát, aki nem olyan nagy és hatalmas, hogy veszélyeztetné a birodalmi hercegek nagyságát és hatalmát. így esett hát a választás Habsburg Rudolfra, akit 1273. október 1-jén egyhangúlag német-római királlyá választottak, majd a pápa később császárrá koronázta. Ettől kezdve a Habsburgok hatalma kikezdhetetlen volt. Mindig jól házasodtak és mindig sikeres szövetségeket kötöttek. Utódai igen korán szemet vetettek az akkor nagyhatalomnak számító Magyar- és Csehországra is. Időközben ugyan Luxemburgi Zsigmond szerezte meg a császári címet, veje ugyanakkor Habsburg Albert lett. Amikor Zsigmond meghalt, a magyar rendek őt választották királyukká és ezzel egy időben a cseh trónt is megörökölte. Ám Albert alig két esztendő után követte Zsigmondot a sírba, fia, László csak néhány hónappal apja halála után jött a világra. A császári trónt Habsburg (III.) Frigyes nyerte el, aki egyben a gyermek V László gyámja is lett. Igaz ugyan, hogy V László koronás magyar király lett még csecsemőként, ám ezt itthon senki nem vette komolyan. Anyja, Erzsébet ugyanis oly módon igyekezett törvényessé tenni fia királyságát, hogy udvarhölgyével, Kottaner Ilonával ellopatta a Szent Koronát és egy hevenyészetten átalakított miseruhába öltöztetve megkoronáztatta az akkor tizenkét hetes csecsemőt. Ennek ellenére a magyar rendek 1440- ben a lengyel királyt, I. Ulászlót ültették a trónra, ám annak négy esztendővel később bekövetkezett halála után beleegyeztek V László királyságába. V László uralkodása nem sok jót hozott az országra, pedig a rendek nem véletlenül békültek ki a személyével. A török jelenlét egyre fenyegetőbbé vált a Délvidéken, László gyámja, III. Frigyes császár pedig a határozott katonai fellépés esélyével kecsegtetett. Saját erőből 1456-ban Nándorfehérvár volt az utolsó nagy győzelem, ugyanakkor az ország vezetői jól tudták: Magyarország önmagában nem elég erős a már Bizáncot is elfoglaló invázor megfékezésére. Mindeközben a trónon egy akkor tizenhat esztendős gyerek-ember ült, gyámja, a császár a messzi, Prágából uralkodott népei fölött, hazánkban pedig a hatalmat leginkább Ciliéi Ulrik gyakorolta. El is érte, hogy a király végeztesse ki Hunyadi János idősebbik fiát, Lászlót. Maga a király 1453 januárjában jött először Magyarországra, rövid ideig tartózkodott Pozsonyban és ezt ugyanaz évben megismételte. Budán 1456 első felében fordult meg, mígnem 1457-ben, tizenhét esztendős korában, nagykorúvá nyilvánítása előtt meghalt. Ekkor kerülhetett sor arra, hogy a rendek, elsősorban a Hunyadiak pártján álló köznemesség érvényt szerezzen akaratának a nagy törökverő fiát, Mátyást emelje az ország élére, aki majd Európa egyik legtekintélyesebb uralkodójaként meg fogja teremteni Magyarország történetének utolsó dicsőséges évtizedeit. V László hamvait Prágában, a Szent Vitus székesegyházban helyezték örök nyugalomba. • Históriás ✓ En műtárgyak között élek... Mudrák Attila, a rejtett kincsek dokumentarista-illusztrátora Varga Péter jegyzete Az egykori ferences diák... Szívesen használnék szójátékot egy, a gazdasági miniszter nevéből képzett gondolattársítással és írnám Kóka János helyett azt, hogy Kóka(dt) János, csak egyrészt nem tartom illendőnek, másrészt nem is lenne igaz, egyelőre legalábbis még nem. Mindazonáltal gyakran kissé szégyellem, hogy gyerekkora óta ismerem, azt pedig különösen, hogy egykor tanítottam. No nem arra, mint amit eddigi közszereplése sejtetni enged. Vitatott kijelentései, a Fidesz reprivatizációs felvetésére reagáló „kissztálinok- kisorbánok”-hasonlat, az elhíresült Playboy-interjú a másfél milliós karóráról, a nyolcvan darab méretre csináltatott öltönyről, stb. korántsem azt a szellemiséget tükrözik, amelyet középiskolás korában az őt körülvevő miliő sugárzott. Mindenesetre úgy tűnik, az alapok nem lehettek rosszak, mert Kóka János szinte mindenhez ért. Orvosból lett informatikus szakember, majd Gyurcsány Ferenc vélhetően megbízható embereként gazdasági miniszter. Két hónappal kinevezése után döntötte el, hogy pártpolitikus lesz, akkor olvasta el az SZDSZ programját a „korszak- váltásról”. (Csak akkor?) Saját bevallása szerint is liberális elveket vall a társadalompolitika és a gazdaságfilozófia terén, és ehhez tartja is magát. Egyelőre úgy tűnik, hogy az SZDSZ színeiben kíván indulni a közeledő választásokon, bár ott sokan nem szeretik, hogy a miniszter folyamatosan „gazdasági csodát”, „pannon pumát”, „dübörgő gazdaságot” emleget. „Túl magabiztos egy tépelődő, borongós közegben, ahol közismerten szkeptikus az értelmiség” - mondta egy befolyásos szabad demokrata politikus, és noha állandó közszerepléseinek köszönhetően egyre közismertebb, pártvezetői álmokat a nála sokkal ismertebb Kuncze Gáborral szemben még kevés eséllyel kergethetne. A közéletbe szabályosan berobbanó Kóka János - saját bevallása szerint - az SZDSZ-be való belépése esetén egyelőre nem tervezi párttisztség vállalását. „Miniszterként abban vagyok érdekelt, hogy végigvigyem az elkezdett sokéves programokat; az autópálya-építést, a vasúti reformot, a közigazgatás átalakítását. Politikusként pedig a liberális pártot szeretném erősíteni” - fogalmazott az Origó kérdésére. Majd meglátjuk. Annyi mindenesetre bizonyos, hogy Kóka - diákszlenggel élve - nyomul és nagyon úgy tűnik, egyelőre nem is sikertelenül. Az Esztergomi Művészek Céhe új kiállításán, a Duna Múzeumban Mudrák Attila is szerepel képekkel. A fotóművészt műtermében látogattam meg, ahol kiderülhetett, hogy az alkalmazott művészet embereként főként több száz példányban kiadott művészettörténeti albumba alkot. Ezeknek az általa illusztrált könyveknek elsősorban a tudósok látják közvetlenül hasznát. De Mudrák Attila tematikus fotógyűjteményeivel iskolákban is szeret kiállítani. A dokumentarista- illusztrátor emellett „fikciós” képeket is alkot. Szerintem azok a legizgalmasabbak, de a közönség ezeket láthatja a legritkábban. Á műterem hatalmas, a hozzá tartozó oldalsó kis raktárból egyre több fotográfia kerül elő, a majd 30 éve alkotó fotós tevékenységének egy-egy állomásai ezek. Az első percekben egy XVII. századi németalföldi grafikák reprodukcióit nézzük egy hatalmas albumban. A fényképfelvételeket Mudrák Attila készítette egy angol nyelvű kiadványba, melyet speciális volta miatt nem találhatjuk meg a könyvesboltok polcain. A főként tudományos kutatóknak készített nagyméretű könyv az egyik jó példája, Mudrák Attila tájkép-, és műtárgyfotó munkáinak. Csak az összehasonlítás végett, egy ilyen kiadvány 300 euro-t kóstál, a műremekek fotóit is tartalmazó könyv maga is alkotás. A galériázott, templomszerű meghittséget adó műteremben több ilyen könyve is belelapozunk. A fotós hatalmas reflektorállványok és hagyományos és modern fényképezőgépek mellett, egy sarokba invitál, ahol egy kis asztalra rakva tornyosulnak válogatott fotói. A dobozokban, paszpartúrákon lévő fényképek a tájaknál, műtárgyaknál kristályos letisztultságot, a „fikciós” felvételeknél bravúros és helyenként humoros is megoldásokat láthatunk. Mudrák Attila nem csak tájkép és műtárgy fotós és gyűjtő, illetve illusztrátor, valamint dokumentarista, hanem a Vitéz János főiskola médiaszakos hallgatóinak esetenkénti oktatója. Ezekből ő a műtárgyfotózást emeli ki, hiszen ezzel foglalkozik a legtöbbet. A gimnáziumi éveket követően a fotografálás fogásait Szelényi Károly fényképésztől tanulta. Már ebben az időszakban az ország jelentős múzeumait és galériáit járva, az ott található műtárgyak fotózása vált érdeklődésének középpontjává. Kiemelkedő korai munkája volt, amikor mestere mellett munkatársként dolgozott az 1978-ban Magyarországra visszatért Szent Korona fényképezésénél. Ehhez hasonló fényképészeti élmény volt a 80-as években többször erdélyi illetve későbbi Kárpát-medencei útjai során végzett fotós munkái, melyek már-már néprajzkutatói tevékenységet feltételeznek. Egy másik fényképsorozat a magyar alföld középkori várai megmaradt romjairól szólt. A fotóművész gyűjteményéről is tudnak a szakmabeliek. Ennek most magam is tanúja lehettem, a műteremben sok templomról készült fényképet láthattam. Ezek közül állít ki idén decemberben Szófiában Mudrák Attila egy összeállítást. Az építészeti műremekekkel és a képzőművészeti műkincsekkel kapcsolatban a fotóművész elmondta, hogy az előző korokban egy-egy építő-, illetve díszítőmesteri csoport járta be például Európát, hogy a templomokhoz, kastélyokhoz, várakhoz elkészítsék ugyanazt az épületrészt, díszítést. Ezeket az egyedi motívumokat, mint rejtett kincseket tartalmazó helyeket most a hozzá hasonló fotósok keresik fel és rögzítik a művészettörténészet és a szélesebb közönség számára. Kiderült az is, hogy a művészettörténészek egy-két esetben pont a fotográfustól tudták meg, hogy az adott bécsi templomban a vérző Krisztusról nemcsak az ismert képek, hanem több más olajkép is található. Mudrák Attila az Esztergomi Művészek Céhével kapcsolatban elmondta, hogy hiteles artisztikus keresztmetszet bemutatása mellett, közösségteremtő feladata is van. Mudrák Attila azt is elismerte, hogy számára a kiállítás nem olyan jelentős, mint a fentebb említett fotográfusi munkái. Ugyanakkor, ahogy számomra is kivételes vizuális élmény volt, amikor most, a cikk elkészítése kapcsán nála tett látogatásomnál megtekinthettem, bizonyára a közönség is szívesen fogadná például Mudrák Attila 1984-es sorkatonai szolgálata alatt készült kordokumentumnak is beillő fényképeit. Ezek mellett kifejezetten vannak a tőle megszokott magasztosabb, meghittebb témáktól eltérő, de pikáns tartalmúnak nevezhető felvételek is. Ilyenek a Kádár Jánosról és feleségéről, valamint Losonczy Pálról, az akkori elnöki tanács elnökéről készített dokumentum erejű fotók, melyek az 1985-ben Budapesten megtartott utolsó katonai díszszemlén készültek. Amikor búcsúzok tőle megállapítjuk, hogy sokan, ha vegyes érzelmekkel is, de szívesen megtekintenék ezeket a fotókat. De talán amennyiben a művész ideje engedi, ezeket a felbecsülhetetlen értékű eredeti fényképeket, a sorkatonai felvételekkel együtt egy tematikus kiállításon bemutatja majd a publikumnak. Erre azonban még várni kell, mert a műtárgyakról szóló albumok illusztrálásának újabb és újabb sora várja Mudrák Attilát. • Berger Norbert
