Hídlap, 2005. október-december (3. évfolyam, 193-257. szám)
2005-11-26 / 232. szám
2005. november 26., szombat Legyetek éberek! Közeleg a karácsony, amelyet a négy adventi hét, a fölkészülés napjai előznek meg. A szó maga „eljövetelt” jelent, azt az időt, amikor a keresztény világ várja Jézus születését, a Megváltó eljövetelét. Advent - egyben az egyházi év- a Szent András ünnepéhez legközelebb eső vasárnappal, illetve annak előestéjével kezdődik. Négy hétből áll, a negyedik többnyire csonka. A liturgikus szín a viola. December 17-től már a közvetlen karácsonyi előkészület jeles napjait tartjuk. Régen éjféli harangzúgással jelezték a várakozás idejének kezdetét, egyben az egyházi év megnyitását is. Egykoron a vallásos emberek szigorú böjtöt tartottak ezen idő alatt, falun hajnali misére, roratéra jártak, amit a középkorból eredeztetett kifejezésekkel angyali vagy aranyos misének is hívtak, és Szűz Mária tiszteletére ajánlottak. Hozzá tartozik a várakozás heteihez az adventi koszorú is, négy figyelmeztető gyertyájával. Az első karácson}’, amikor a koszorú az áhítatos várakozás részévé vált, 1860-ban volt, amikor a berlini árvaházban Johann Heinrich Wiehern evangélikus lelkipásztor az ünnep előtt gyertyákkal díszített kör alakú, abroncsos csilláron jelezte a még karácsonyig hátra lévő idő múlását. Talán az árvaházi gyerekek másoknál még türelmetlenebbül várhatták a karácsony érkezését. Még előbb, a románkori templomokban is voltak körcsillárok, de a múló idő jelzése meggyújtott gyertyákkal, ez a gondolat volt maga az újdonság. A fenyőkoszorút kezdték használni erre a célra világszerte. A népszokás szerint koszorút kötöttek a nyári napforduló napján is, amikor legrövidebb az éjszaka, vagyis június 24-én Keresztelő Szent János, vagy a hagyományos hazai megnevezés szerint Szent Iván napján: virágokból, aratás befejeztével kalászos szalmából, szüret végeztével szőlőből. E nagy múltú szokások mellé a 19 század második felében került az adventi koszorú hagyománya. Sokféleképpen készülhetünk december 24-nek éjszakájára. A vásárlás lázától őrületté fokozódó mindennapokkal épp úgy, mint az egyre hosszabbodó éjszakák csöndes elvonultságában elmélkedve a megváltás misztériumáról. Amint R Barsi Balázs írja Magasság és mélység című könyvében, nem azt mondja az Úr Jézus, hogy Noé korában az emberek loptak, csaltak, hazudtak, paráználkodtak és gyilkoltak, hanem hogy ettek, ittak és házasodtak. Nincs is ebben semmi bűn. Noé kortársai nem azzal vétkeztek, amit tettek, hanem azzal, amit nem tettek. Csendesen és egyetemesen kihagyták Istent az életükből. Ma is Noé korát éljük. Az emberek ma sem rosszabbak vagy gonoszabbak, mint korábban voltak. Az advent mégis arra szólít föl, hogy „kezdd el építeni a bárkád!” Mentsd meg testvéreidet, családodat, mindazokat, akik még megmenthetők. Ha magad a megtérés útjára léptél, hívj másokat is a megtérésre, vezesd be őket a bárkádba. Mondd meg nekik, hogy a bárka nem gettó. Egykor nem Noé zárta ki az embereket a bárkájából, hanem a kortársai zárták ki Noét maguk közül. Vigyázz a statisztikákra, a mögöttük működő, nyíltan hangoztatott ideológiára, hogy amit a többség tesz, az jó. Ne akarj a modem világ nyelvén beszélni! Isten szavával szólj! Légy éber! Ezt az éberséget segíti megszületni szívünkben méltatlanságunk átérzése, hiszen, amint Izajás próféta mondja: „Nem tudhatjátok, mikor érkezik meg a ház ura!” Izajás kiáltó szó a pusztában. Mit jelent ez? Sokféle kiáltó szó lehet. A fuldoklónak egy utolsó kiáltása: Mentsetek meg! Milyen szörnyű ez a kiáltás! Hang az éjszakában: tűz van, vagy vihar közeleg. Van azután más kiáltás is: amikor egy-egy emberi korszak sötétedik el. Jön a vihar! De ez a vihar nem égi háború, nem sújtó villám, mégis az emberi bűn következménye. Megvan a maga jégverése és csattogó villáma. Amikor bekiált egy hang a szívek mélyébe. Emberek! Ezen az úton egy lépés sincs tovább! Térjetek meg hát és tartsatok bűnbánatot! Milyen hatalmas, milyen megrendítő ez a kiáltó hang! Ebben a szent időben mondd el becsületesen Isten előtt mindazt, amiben vétkeztél. Ám már az is micsoda megkönnyebbülés, ha csak ember előtt mondod is el. Hányszor van az úgy, hogy ember ellen vétkeztem, - hitvestársam, szülőm, vagy bárki más ellen. Vagy ellenem vétettek Nincs öröm, nincs békesség a szívemben. Egyszer aztán megmozdul valami a lelkem mélyén. Mondd el annak a másiknak, ha fáj, - bocsáss meg, hogy neked is megbocsássanak! Hogy fel tud vidulni egyszerre minden! Gondold csak meg! Nem éppen a megkönnyebülés és a hála érzése hiányzik mindennapi emberi kapcsolatainkból? Hogy tudhatnánk éber szívvel készülni és várakozni, ha egymásra sem tudunk figyelni? Ha csak elért eredményeink és jogos igényeink vannak, ám az ajándékozási lázban nem látjuk, hogy mekkora ajándék a másik ember és mekkora ajándék maga az élet. Könnyítsetek a szíveteken! Csak annak a szíve nem nehezedik el, aki önző világát képes önkezével ledönteni. Számtalan körülöttünk a nyomorúság, ám épp ez az, amiből kihajt a hit és a remény A karácsonyi készületben vállaljuk fel egymás gyengéit, nyomorúságait, gyógyíthatatlan testi és lelki bajait, hogy megtisztultam könnyű szívvel fogadjuk be szenteste a „Mennyből az angyal” megindító sorait. • Varga Péter Dénes A muszáj-Herkules 128 éves lenne Ady Endre „Legkedvesebb nótáját húzta a cigány, amikor észrevétlen távozott el a félig elázott, jókedvű kompániából. Még egyszer keresztülment az üres és már kihalt báltermen, szinte jólesett megválnia illatos, fojtó légkörétől s tele tüdővel szívni magába a reggel nedves, hideg levegőjét. Felülről még lehallatszott a borízű hangoktól kísért nóta: Jaj de nehéz a szerelmet titkolni...” Mintha Ady, Árnyak című novellájának kezdő soraiban össze akarta volna foglalni egész életének minden együtthatóját. A kocsmát, a bort és a szerelemet. E néhány sorból talán csak a „tele tüdővel tiszta levegőt” vágyakozó politikus poéta alakja hiányzik, akit „Megöl a disznó-fejű nagyúr”. Egy negyedszázadon keresztül minálunk minden Ady Endrét készítette elő. Az irodalomban Reviczky óta tartott az erjedés állapota, fiatal nemzedékek keresték az újat, a korszerűt, s velük szemben a maradiság, az epigonizmus, az álszemérem egyre szervezettebben védekezett. A feltételek tehát kedveztek Adynak, de Ady, ő kellett hozzá, hogy beteljesítse a szükségszerűt. Amint Szerb Antal írja, ő volt az, akiben teljes lett az idő, akinek elébe jutottak az előfutárok, aki kimondta a szót, amit ki kellett mondani. Az egész nemzedék köréje csoportosult, olyannyira, hogyha a régi egyéniségtisztelő iskola hívei lennénk, Ady Endre koráról kellene beszélni. Adyban volt valami profetikus, volt benne valami a „jelből, amelynek ellentmondatik”. Az első pillanattól kezdve, amint feltűnt, egyszerre formát kapott az addig kaotikus irodalmi tudat. Neve két ellenséges táborra osztotta az embereket, egyszerre mindenki pontosan tudta a helyét. Jelentősége messze elhagyta az irodalom határait, és a pro vagy kontra Ady-állásfoglalás politikai és világnézeti felfogások elkeseredett szembenállását váltotta ki. A körülötte folyt harcok, az általa megindított nagy áttörés, a mögé csoportosuló társadalom lendülete nélkül más lett volna a kortárs- és egészében a magyar irodalom. 1877 november 27-én született Szatmár megyében, Érmindszenten. Élete nagy állomásai Debrecen, Nagyvárad, Párizs és Budapest. Hiába kiáltották ki kezdetben „érthetetlennek” a nagy költő egész költészetét és hiába tartották „formátlannak” verselését. Egyazon verselési elvet vártak el tőle, hogy minden költeményéből világosan kitűnjön: az ő tollából származik, az ő elméjében fogant. Csakhogy épp Ady esetében ez óriási tévedés. A költő elsősorban nem a versformáról, hanem gondolati tartalmáról, szóhasználatáról ismerszik meg. Az őt értők és ismerők egyvalamiben mindig is egyetértettek. Ady zseni volt, Petőfi után a várva várt újabb zsenije e páratlan magyar költészetnek. Bár Ady szerette magát magányos harcosnak nevezni - ezzel is fokozva szerepe nagyságát valójában a századelő reformnemzedéke, a Huszadik Század és a Nyugat köre teljes mellszélességgel felsorakozott mögé. Költészetében jelen van a lángoló és egyben gyötrelmes szerelem, mint a Lédával a bálban, a Héja-nász az avaron, vagy az Elbocsátó szép üzenet. De minhta verseiben a halál is életté válna, szendergéssé, amelyből nem keltenek fel, csak titokzatos erők ragadnak magukkal, ahová kell. Messiás volt, a magyar költészet messiása, fölföldobott kő, akinek életében épp olyan gyakorta fordult meg az ősz, mint amilyen gyakran Párizsban is járt. Legragyogóbb tolmácsolójának - mindezidáig utánozhatatlanul - az úgyszintén zseniális Latinovits Zoltánt tekinthetjük. Kalendárium Valaki feljelentett száz évvel ezelőtt egy kocsmárost, ám az ezért járó jutalmat már nem vette feL A titokzatos rosszakarón kívül továbbra is a nánai úttal foglalkoztak a legtöbbet a környékünkön megjelent újságok. Egy lapszámon belül foglalkozik a kocsmáros feljelentésével és a titokzatos feljelentővel az Esztergom november 26-i számában. Először maga az eset „A pince titka" címmel. „A helybeli fogyasztási adóhivatal egy névtelen levél alapján nyomozást indított Vas István Ixlybeli korcsmám ellen, mert az állítólag egy rejtett pincében nagy mennyiségű bort tart s ezt eltitkolja. A korcsmám az ellette felhozott vádra nevetett és készséggel nyitotta fel a pincét. A pincében levő bor mind fogyasztási adó alá volt véve s a legélesebb fináncszetn sem vett észre semmi különöset. Egyszer azonban a vizsgálók szeme egy nagy kádra esett, mely olyanféle volt, mint amilyent szüretkor használnak. Ez a kád kissé gyanúsan volt a falhoz támasztva s körülötte apró és könnyen elmozdítható pince-edények voltak. Elguritották a kádat s ekkor látták, hogy a pince tulajdonképen csak most nyílt meg. A titkos pincében nem kevesebb, mint 6000 liter fogyasztási adó alá nem vett bort találtak. A birság mint halljuk, néhány ezer koronát fog kitenni.” A találgatás persze elindult, ki lehetett a névtelen levélíró, aki még a neki járó jutalomért sem jelentkezik. „A mai pénzszük világban, mikor minden garasnak foga van, nem érdektelen hir, hogy a városházán 1000 korona hever és nem találkozik gazdája. Vas István korcsmárost ugyanis a fogyasztási adóhivatal 2000 korona birsággal sújtotta, a büntetés pénz fele a fogyasztási adótörvények szerint a feljelentőt illeti. A névtelen valaki azjonban nem jelentkezik az ő 1000 koronájáért. ” Ami persze érthető, hiszen így hamar kiderülne ki is volt valójában a titkos rosszakaró. \Jgy tűnik nem teljesen oldódott meg a nánai út körüli bonyodalom, amint azt a Szabadság november 30-i számának két cikke is jelzi. Az áldatlan közlekedési állapotokról szól a „Pokol" című írása a lapnak. „A nánai indulóházhoz most Nána község felé kell menni. Az arrafelé vezető községi úton hétfőn reggel vette kezdetét a közlekedés s délfelé már tengelyig járt a kocsi a sárban s olyanokat zökkent a kátyúkban, hogy a poklok fenekén képzelte magát az ember. Estére már úgy átformálódott az uj út, hogy csak tépésben lehetett hajtani. Bizonyos, hogy két nap alatt teljesen járhatatlanná válik ez az út is és a nánai indulóházat csak léghajón lehet majd megközelíteni. ” Ezt az állapotot tetézte még egy rablás is. „A hatóságilag elzárt nánai utón hétfőn reggel vakmerő utonállás történt. Ismeretlen tettesek egy vándorlót megtámadtak, rajta több szúrást ejtetek, s mikor eszméletlen állapotba jutott, megrabolták. Csak néhány koronát találtak nála. A mi nála pénz volt, alsó testrészéhez volt kötve és igy a rablók nem találták meg. Az összeszurkált vándorlót a közkórházba szállitották. ” Szerencsétlenül járt egy asszony is száz évvel ezelőtt, de ő egészen más körülmények között. Az Esztergomi Lapok írja november 30-án: „Elmebajos kereskedő. Schwon Hermann tokodi kereskedőn - ki már egy alkalommal elmebaj miatt megfigyelés alatt volt - újból kitört a téboly. A szerencsétlen ember tört zúzott mindent, ami csak a keze ügyébe esett, sőt a feleségét is megsebesítette. ” • Gál Kata • Rainer
