Hídlap, 2005. október-december (3. évfolyam, 193-257. szám)
2005-10-06 / 196. szám
- www.istergranum.hu SPORT 7 2005. október 6., csütörtök • HÍDLAP • Hazaértek Heidelberg hősei A hatodik helyen végzett az U20-as rögbiválogatott a németországi Európa-bajnokságon RÖGBI Szeptember végén indult útnak a magyar l)20-as rögbiválogatott Heidelbergbe, ahol a kontinens legjobb csapatai szerepeltek. Az Európa-bajnokságon az előzetes várakozásoktól elmaradt a magyarok teljesítménye, de a hatodik hely is bravúrnak számít a nagyon erős mezőnyben. b Az Európa-bajnokság előtti felkészülés során 41 játékost próbált ki Tóth István szövetségi kapitány és Stiglmayer Gábor segítő, de Heidelbergbe már csak 22 rögbis utazott el. Hét magyar klub adott játékost a fiiagyar válogatottba, a legnagyobb kuriózumnak Harry Nash számított, akinek a nagymamája és az édesanyja is magyar származású, így sikerült elintézni, hogy magára húzhassa a címeres mezt.- A magyar válogatott a megérkezés után két nappal játszotta le első mérHaspel Gergő jó teljesítményt nyújtott kőzését, ez volt a torna nyitómeccse, melyet a belgákkal vívtak a mieink. A mérkőzés magyar szempontból jól kezdődött, a vezetést is megszerezték Tóth István legényei, de a folytatásban a bíró gyenge napjának és az ellenfél szabálytalan játékának köszönhetően elhúztak a belgák. A második játékrészben tovább nőtt a belgák előnye, a magyarok egy-két támadást leszámítva, statisztaszerepet játszottak. A nap további meccsein a nagyon fegyelmezett litvánok, egy szorosabb első félidő után 42-8-ra legyőzték a szer- beket. A csehek óriási küzdelemben, 24-23-ra múlták felül a látványosan játszó svájciakat úgy, hogy a félidőben még 23-O-ra a luzitánok vezettek. A nap utolsó találkozóján Németország válogatottja Báden-Würtenberg válogatott- “ ja ellen lépett pályára. A német váloga- tott lehengerlő játékkal, 86-0-ra gyűrte £ le kissé hitehagyott ellenfelét. A második játéknapon következtek a negyeddöntők. Az alsó ágon (az első napon vesztes csapatok) a Svájc-Szer- bia és a Báden-Würtenberg-Magyar- ország mérkőzést rendezték. Tóth István fiai remekül kezdték a találkozót, de a németek keménykedésének köszönhetően egyik csapat sem tudott elhúzni, a félidőben 12-19-re a bádeniek vezettek. A folytatásban beleerősítettek a magyarok, akik megfordították Az eredmények: Magyarország -Belgium 6-47 (3-30), Báden- Würtenberg-Magyarország 26-43 (19-12). Az ötödik helyért: Magyar- ország-Svájc 0-40 (0-26) A torna végeredménye: 1. Németország, 2. Litvánia, 3. Belgium, 4. Csehország, 5. Svájc, 6. Magyarország, 7. Báden-Würtenberg, 8. Szerbia-Montenegró. az állást, de két perc elteltével újra a németeknél volt az előny. A mérkőzés végét viszont jobban bírta a magyar válogatott, amely erőn felül teljesített és 43-26-ra győzte le Báden- Würtenberg együttesét. A magyar válogatott a német tartományi csapat legyőzésével az ötödik helyért játszhatott, az ellenfél Svájc csapata volt. Ezen a mérkőzésen semmi nem jött össze a válogatott rögbiseknek, a svájciak a félidőben 26-0-ra vezettek, és a második félidőben sem álltak le, így a vége 40-Ó lett. • Nagy Balázs Győzelemre éhesek a sakkozók Novemberben indul a megyei bajnokság Olimpiai szinten birkóztak a tátiak A BVSC-Ganz-Tát lett a Diákolimpia abszolút győztese SAKK Tíz csapat részvételével kezdődik meg november 6-án az első osztályú megyei sakkbajnokság. A 2005/2006-os szezonban Esztergomot két csapat is képviseli. Tatabányán már elkészítették az első osztályú megyei sakkbajnokság idei Esztergomi SC 1.: Burghardt József, Horváth Márió, Vass Ferenc, Meixner Ferenc, Bereczki János, Szűcs Vladimír, Horváth István, Tóth Gyula, Gál Lajos, Kovács Géza, Berek Géza, Tóth Tímea, Kovács Vilmos, Szabó Gábor, Flórián Márk, Gyebnár András, Gerendás Bálint, Szopkó Gergely, Szemes Valentina, Kovács Regő. Esztergomi SC II.: Malatinszky Csaba, Oravetz Ferenc, Egri Gyula, Forgács Péter, Szebellai László, Bör- csök András, Ónodi Sándor, Szőke Tamás, Pásztor-Túrák Péter, Erős János, Pálinkás Bálint, Balonyi Roland, Fülöp Barnabás, Berek Gergő, Patos Benjamin, Erdei Csanád, Pap Norbert, Csaba Bence, Karvai S. Gábor, Csaba Péter. szezonjának sorsolását is, ahol kiderült, hogy tíz csapattal indul útjára a 2005/2006-os szezon. Esztergom - hasonlóan, mint tavaly - idén is tagja az elitnek, de az idei bajnokságban nem egy, hanem két csapattal szerepelnek. Az NB Il-es bajnokságra is esélyes Esztergomi Sakk Club erősebb kerettel vág neki az idei bajnoki szezonnak, mint a tavalyinak. A csapatba visszatért az érsekújvári Horváth Márió nemzetközi mester, sőt felvidéki mes-. terjelöltek - Vass Ferenc és Szűcs Vladimír - is erősítik az együttest. Kovács Géza szakosztályvezető és Malatinszky Csaba csapatvezető két húsz fős erőlistát (keretet) állított össze, ők fog- | ják képviselni a királyvárost. A megyei első osztályú bajnokság november 6-án rajtol, ezzel ellentétben a Komárom-Esztergom megyei gyermek csapat sakkbajnokság már elkezdődött. A 16 csapatos bajnokságnak tagja az esztergomi klub is, mely az első fordulóban Dorogon a Zrínyi- Móra dorogi-tokodi vegyescsapattal találkozott. Az esztergomi sakk-tehetségek 9-7-re múlták felül ellenfelüket. Pontszerzők: Balonyi R. 4, Erdei Cs.-Csaba B. 2-2, Paros B. 1, illetve Fülöp B.-Berek G. 3-3, Rónyai 1. • N.B. BIRKÓZÁS A Papp László Aréna mögötti Sl- MA-csarnokban került sor minden idők egyik legnagyobb nyílt diákolimpiájára, ahol 78 szakosztály több mint 1200 versenyzője lépett szőnyegre. A BVSC-Ganz-Tát birkózói szenzációs teljesítményt nyújtottak a viadalon. A Lévai Zoltán és Székely Gyula irányítása alatt a BVSC-GANZ- TÁT táti szakosztálya a legerősebb utánpótlást nevelő klubbá nőtte ki Lányok: 31 kg: 1. Lévai Mónika, 2. Molnár Enikő, 35 kg: 1. Szakmár Alexandra, 40 kg: 1. Czomba Katalin, 42 kg: 3. Jager Szimonetta, +57 kg: 1. Tokai Nikolett. Fiúk: 38 kg: 1. Molnár Ádám, 47 kg: 1. Lévai István, 59 kg: 1. Htavati Dániel, 38 kg: 3. Papp György, 42 kg: 2. Tokai Attila, 3. Tóth András, 55 kg: 1. Brilla Gergő, 26 kg: 1. Lévai Zoltán, 28 kg: 5. Czomba Péter, 37 kg: 3. Készéi Krisztián. Csapatverseny: 1. BVSC-Ganz-Tát, 2. Cegléd, 3. Bp. Vasas. magát az évek során. Mindenki nagy izgalommal várta a megmérettetést, ami szenzációsra sikeredett, az egyéni eredmények összegzése után az is kiderült, hogy a BVSC-Ganz-Tát nyerte az összetett fiú csapatversenyt, és az összetett lány csapatversenyt is, így ezzel az egész Diákolimpia abszolút győztese lett. A mezőnyből a lányoknál Czomba Katalin, a fiúknál Hlavati Dániel teljesítménye emelkedett ki, ők kü- löndíjban részesültek, ugyanis korcsoportjuk legtechnikásabb versenyzőjének választotta őket a szervezőbizottság. • Kéméndi Ausztráliában eveznek a maratoni kajakosok A magyar kajak-kenusok nagy eséllyel indulnak a maratoni világbajnokságon Az első lépés a jégen JÉGKORONG A Magyar Jégkorong Szövetség fő támogatója a Pannon GSM október 8-án jégkorongfesztivált rendez a fővárosban. Az első gyermek jégkorongfesztivált a káposztásmegyeri Budapesti Koriközpontban rendezik meg, a rendezvény mindenkinek izgalmas szórakozást kínál. Az egyéb progra- rmok mellett a fesztivál elsősorban a jégkorongról szól. Az asztalihokin és a PlayStation bajnokságon kívül valódi mérkőzésekben sem lesz hiány: jégre lépnek a hazai szupermini és mini korosztályú csapatok, azaz az jösszes, 9 évesnél nem idősebb hazai reménység mutatja be tudását a közönségnek. A mérkőzések között a magyar felnőtt válogatott játékosaival találkozhatnak a kilátogatok. KAJAK-KENU Győrött bemutatkozott az október 15. és 16. között az ausztráliai Perth-ben sorra kerülő maratoni világbajnokságra készülő magyar kajak-kenu válogatott. A szakemberek több versenyzőt is éremesélyesnek tartanak a viadalon. A győri Városházán megtartott sajtótájékoztatón Balogh József polgár- mester méltatta a városban edzőtáborozó csapatot. „Világversenyek rendezőiként nálunk számos szurkolója van a maratoni kajakosoknak és kenusoknak, ezért nagy várakozással tekintünk vb-szereplésük elé. Reméljük, jó híreket kapunk Ausztráliából, s több kiváló versenyzővel találkozunk majd 2007-ben a győri világbajnokságon is.” Kadler Gusztáv, a Magyar Kajak- Kenu Szövetség általános alelnöke elmondta: „hosszú idény végére érünk október közepén, hiszen májusban már az Európa-bajnokságon szerepeltek versenyzőink, akik eddig 22 érmet gyűjtöttek be, de nagyon bízom benne, hogy ez a szép szám hamarosan emelkedni fog.” Ezt követően Borsodi Géza maratoni szakágvezető és Weisz Róbert, az ifjúsági csapat vezető edzője mutatta be a felnőtt és az ifi válogatott tagjait. A szakmai képviselői közül Borsodi három-öt éremre számít, míg Weisz akkor lenne elégedett, ha mindhárom szakágból kikerülne egy-egy dobogós (a fiataloknál elsősorban a női kajakosok és a férfi kenusok között vannak esélyesek). Borsodi Géza sokat vár a kenuban világbajnoki címvédő, egyesben és párosban is induló Csabai Edvintől és társától, a kenu kettessel aranyszólóban vb-ezüstérmes Győré Attilától. A legnépesebb mezőnyben, a férfi kajakosoknál - az Eb-n megszerzett három érme ellenére - most nem kockáztat a duplázással a Saiga István, Jámbor Attila kettős: maradnak a páros számnál. Jámbor bárhol indul, a sportág legendájaként tartják számon - köszönhetően a világversenyeken begyűjtött 14 (!) érmének. Hasonlóan kiemelkedő pályafutásra lehet büszke a női kajak párosban induló Csay Renáta és Szonda Kornélia. Előbbi gyermeke, Brúnó születése miatt kihagyta a tavalyi szezont, ám edzője szerint minden eddiginél jobb formában tér vissza. A magyar csapat tegnap elutazott Perth-be, ahol 15-én az egyes, 16-án a páros versenyeket rendezik. • HAJDÚ Csehül áll a Sparta • Felmentették a Sparta Praha vezetőedzőjét, Jaroslav Hrebiket. A klubtulajdonosok a csapat idei gyenge teljesítményével indokol- i ták döntésüket. A prágai együttes je- I lenleg csak a tizedik hazája pontvadá- j szatában, legutóbb hazai pályán a I Teplice ellen szenvedtek vereséget, j így kilenc pont a hátránya a tabellát I vezető Libereccel szemben, ráadásul ; a BL-ben is gyengén muzsikált eddig : a csapat. Az új edző személye egyelő- j re ismeretlen, a klubvezetés jövő hét I végéig szeretné megtalálni a cseh i mester utódját. Lékó remizett, Polgár kikapott Továbbra is meglehetősen gyengén muzsikál mindkét magyar résztvevője az argentínai sakk-világbaj- nokságnak. Lékó Péter az üzbég világbajnok, Rusztam Kaszimdzsanov ellen ismét csak egy döntetlenre volt képes, míg Polgár Juditnak szinte esélye sem volt a fantasztikus formában játszó, a vb-t fölényesen vezető bolgár Topalovval szemben. A vb állása hat forduló után: l.Veszelin Topalov 5,5 pont, 2. Viswanathan Anand és Peter Szvidler 3,5 pont, 4. Rusztam Kaszimdzsanov 3 pont, 5. Lékó Péter 2,5 pont, 6. Polgár Judit, Michael Adams és Alek- sZandr Morozevics 2 pont Tovább dagad a Gera-botrány Nem csitulnak a i kedélyek Gera Zoltán körül: angol klubja, a West Bromwich továbbra sem akarja elengedni a játékost a magyar válogatott Bul- I gária és Horvátország elleni mérkő- I zésre. Az angolok szerint a „magyarok I csak messziről okoskodnak”, Gera nincs olyan állapotban, hogy pályára ! léphessen, mivel lágyéksérülése miatt j folyamatos speciális kezelésre szorul. I A FIFA is döntött az ügyben, Gera I Zoltánnak - ha klubja nem engedi - i nem kell a magyar válogatott rendel- i kezésére állnia, a WBA jogosan tartja a szigetországban a csatárt. Olvadó magyar hoki-remények Az Interliga legutóbbi játéknapján három érdekelt magyar csapat közül mindössze egynek sikerült diadalmaskodnia. Az Álba Volán-FeVita csapata hazai pályán magabiztosan győzött 4-2-re a horvát Medvescak Zagreb együttese ellen, de az Újpest (a Slavia Ljubljana ellen) és a DAC (az Olimpia Ljubljana ellen) sima ve- j reséget szenvedett. I SPORTSZILÁNKOK A győriek bevállalták Az utóbbi mérkőzéseken meglehetősen harmatosán muzsikáló Győri ETO játékosai - a klubvezetők nyomására - bevállalták Csemus doktort, pontosabban azt, hogy részt vesznek a sztárpszichiáter csoportos terápiáján. Csemus korábban már több egyétti sportolóval dolgozott együtt, ez az első alkalom, hogy egy komplett csa- 1 pat lelkivilágát pátyolgatja. Egyébként \ nem ez az első, hogy a csapatok más szakterület segítségét hívják, korábban több \ egyesület dolgozott együtt pszichiáterek- \ kel, sőt, előfordult, hogy papok is segítet- j ték a játékosokat a felkészülés során.