Hídlap, 2005. október-december (3. évfolyam, 193-257. szám)

2005-11-25 / 231. szám

www.istergranum.hu REGIO 2005. november 25., péntek • HÍDLAP 5 Kétszer fizetjük meg az áruhitelt A hitelintézeteknek üzlet a karácsony, nem árt odafigyelni a részletekre Folytatás az 1. oldalról Nem ritka, hogy a reklámokban szereplő ajánlatokról már az apró be­tűs részek elolvasásakor kiderül a tur­pisság, vagyis az, hogy nullaszázalé­kos kamat nem létezik, kezelési költ­ség azonban igen. A Pénzügyi Szer­vezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) ezért ebben az időszakban fokozottan figyeli, hogy a hitelintézetek betart­ják-e a fogyasztási kölcsönökkel kap­csolatos fogyasztóvédelmi előíráso­kat, például a banki hirdetmények, hirdetések valóságtartalmára és a szerződéskötést megelőző teljes körű ügyfél-tájékoztatásra vonatkozóan - derül ki a PSZÁF nyilatkozatából. A Banki Hitel Károsultjainak Egyesüle­te a mégis csapdába került ügyfelek zavaros pénzügyeit, és sérelmeit igyekszik orvosolni. Polgár Ákos, az egyesület elnöke kérdésünkre el­mondta, óva intenek azoknak a hite­leknek a felvételétől, amelyek fizeté­sét elegendő csak a felvétel idejétől számított néhány hónapon belül megkezdeni. A THM, vagyis a kama­tok és járulékos költségek teljes össze­ge ilyen esetekben elérheti akár a 40 százalékot is, amelynek törlesztése egy nagyobb összegű hitel esetén ba­jos lehet. Egy váratlan baleset, vagy munkahelyi elbocsátás pedig az egyébként jó anyagi körülmények kö­zött élőket is fizetésképtelen helyzet­be hozhatja. Polgár Ákos elmondta, sokan elsiklanak a részletek felett, vagy bele sem gondolnak, hogy hosz- szú hónapokig, évekig tartó kötele­zettséget vettek a nyakukba. Érdemes tehát jogásszal, családtagokkal is átol­vastatni a hitelfelvételi szerződéseket, hiszen több szem többet lát. A banki ügyintéző által elmondottak jegyző­könyvbe foglalásától sem kell meg­ijedni, hiszen bárki élhet ezzel a kére­lemmel. Egy később felmerülő prob­léma esetén ugyanis minden hasznos lehet. Nem szabad megfeledkezni ar­ról, hogy a bankok az ügyfelekből él­nek, vagyis ragaszkodni kell az ügy­félközpontú bánásmódhoz, hiszen óriási a választék az egyes hitelkonst­rukciók és hitelintézetek palettáján - hangsúlyozta Polgár Ákos. • (juhász) Az elektronikus számláé a jövő Minden jogszabályi akadály elhárult a számítógépes számlázás elől Az ügyintézés során egyre na­gyobb szerepet kap az Internet. Többek között letölthetővé váltak az adóbevallási ívek, januártól pe­dig tovább csökkennek a papírhe­gyek azáltal, hogy megindulhat az elektronikus számlázás a vállala­tok között. Az áttérést már 2003 óta szorgalmazza az ECR Hungary, a multinacionális vállalatokat tö­mörítő egyesület, melyhez csatla­kozott a Magyar Gépjárműipari Szövetség is. A tárgyalásokban az APEH is részt vállalt. Az elektronikus ügyintézésnek, számlázásnak számtalan előnye van a hagyományos postai pénzküldéssel szemben. Lényegesen gyorsabb, ol­csóbb és nem utolsósorban környe­zetkímélő módszerről van szó, elter­jedése nem csupán az ügyfelek, ha­nem az APEH érdeke is, hiszen nagymértékben leegyszerűsíti az el­lenőrzéseket egy-egy floppy vagy CD elszállítása hatalmas papírhal­mok helyett. Az elektronikus szám­lázás elterjedése a gördülékeny ügy­intézés alapja - mondta a rendszer egyik kezdeményezője, a Magyar Gépjárműipari Szövetség (MGSZ) ügyvezető elnöke, Lukács Pál. A gépjármű-kereskedőknek, de legfő­képp a kisebb vállalkozásoknak ele­mi érdeke volt egy, az eddiginél jóval olcsóbb rendszer kialakítása. Ezzel felszámolhatók például az eddigi raktárak is, melyet néhány nagy cég kénytelen volt bérelni kizárólag a számlái tárolásához. Az egyeztetés természetesen nem volt könnyű, számtalan kérdés merült fel, például azzal kapcsolatban: hiteles, eredeti dokumentumnak számít-e egy PDF formátumban kinyomtatott számla? A technikai feltételek, speciális el­lenőrzési módszertan és a revizorok felkészítése az APEH részéről min­denesetre megtörtént. • Sz. H. Szelektíven támogatott tanulmányok Az egyetemek maguk döntenek az ösztöndíjak mértékéről Szlovákiában Múlt héten tíz felsőoktatási intéz­mény kapta meg Szlovákiában az úgynevezett ösztönző támogatásra elkülönített pénzcsomagot. A 93 millió koronás összegből a legjobb tanulmányi eredményeket elért diá­kok részesülhetnek. Idén a jó tanulók ösztönzésére 93 millió koronát különített el az Okta­tásügyi Minisztérium, jövőre ennek a dupláját kaphatják meg a diákok. Bár a kritériumokat az egyes iskolák állítják fel, azok a hallgatók, akik évet ismételtek, illetve halasztottak, min­den iskolában kevesebb eséllyel in­dulnak a motivációs díjért. A stipen­diumot csak nappali tagozatos diákok kaphatják meg. A pénz elosztásáról az egyetemek maguk döntenek, ennek köszönhe­tően míg az egyik felsőoktatási in­tézménynél még l^f-es átlaggal is le­het támogatásért folyamodni, a má­siknál csak az kaphat ösztönző tá­mogatást, akinek a tanulmányi eredményei nem lépik túl az 1,2-es átlagot. Különbségek az egyes fa­kultásokon belül is mutatkoznak, a kritériumokat ugyanis az egyes in­tézmények állítják fel. • -r. -a. APEH-kommandósok a megyében Előzetes bejelentés nélkül ellenőriznek az adóhivatal munkatársai Komárom-Esztergom megyében is hatékony az APEH különleges Rapid kommandója. Az adóellen­őrök ezen csoportja bejelentés nél­kül vizsgál cégeket, így nincs idő el­tüntetni a dokumentumokat. Rá­adásul speciális számítógéppel is fel vannak szerelve és egy fegyveres pénzügyőr védelmében végzik a vizsgálatokat. A fegyveres őrre azért van szükség, mert a „hétköznapi” adóellenőröket már fizikailag is több esetben megfenyegették, megfélem­lítették. Hogy Komárom-Eszter­gom megyében konkrétan milyen hatékonysággal és hányán dolgoz­nak a kommandóban, azt a tevé­kenység jellege miatt nem közölte lapunkkal az APEH, ahogyan azt sem, hogy melyik volt a megyében az eddigi legnagyobb „fogásuk”. • GY. D. Venne-e fel hitelt karácsonyi ajándékra? A december az extra-költekezések idősza­ka. Egyre többen vannak, akik az aján­dékvásárlást a boltok és bankok által kí­nált hitelekből oldják meg, ami az első ránézésre kedvezőnek tűnő feltételek elle­nére is mindig többe kerül, mint ha azonnal kifizetnénk a terméket. Kovács Rozi (marketing- és reklámügyintéző) Édesapámtól annyi pénzt szoktam kapni karácsonyra, hogy ab­ból ki tudom gazdál­kodni a barátaimnak vásárolt meglepetése­ket és a magamnak szánt ajándékot is. Januárban ol­csóbb minden, ezért amit félrete­szek saját célra, abból már jövőre veszem meg azt, ami megtetszik. Zakar György (földmérő) Szívesen megörven­deztetném egy heli­kopterrel a barátnő­met, de hitelt azért mégsem veszek fel. A hitelfelvétel kará­csonykor is csak a bankok számára igazi ajándék. In­kább írok egy verset, vagy rajzolok valami szépet, mintsem, hogy adósságba verjem magam. Nyitrainé Ágnes (pénzügyi előadó) Ha olyan szituációba kerülnék, élnék a hitel­lel. Vannak dolgok, amikhez nem lehet egyszerű spórolással adott időben hozzájut­ni. Ha akad valami na­gyon fontos, amit mindenképp meg szeretne vásárolni az ember, muszáj a hitel lehetőségéhez nyúlni. Balogh Ibolya (szociális gyakornok) Soha nem vettem fel semmilyen hitelt és nem is szeretnék. Az emberek nincsenek tisztában azzal, hogy mit vállalnak. Jól hang­zik, hogy havi ötezer forint ellenében kapnak egy plazma­tévét, de nem látják, hogy e mögött mi van. Eszméletlen magas kamat, és sokkal többet kell visszafizetni, mint amennyi a felvett összeg. Szlovákiában még luxus az internet A kistelepüléseken a háztartások csak drágán jutnak az alacsony szintű szolgáltatáshoz Elnapolták az újfasiszták perét Már Slota is szorgalmazná a mozgalom betiltását Folytatás az 1. oldalról A hírek arról is szóltak, hogy a ja­vaslat eredetileg hatezer koronával (39 ezer forint) számolt, a Pénzügy­minisztérium viszont ezt az összeget csökkentette. Peter Papánek, a pénz­ügyi tárca sajtószóvivője azonban la­punknak cáfolta azt a hírt, hogy az ügyről döntés született volna, és az ilyen jellegű információkat pontatla­noknak nevezte. A sajtószóvivő csak annyit erősített meg, hogy az úgyne­vezett Minerva projekten belül való­ban tervezik az internetszolgáltatás kiépítésének támogatását is, bővebb információ ezzel kapcsolatban azon­ban csak az év végén várható. Egyelőre tehát csak annyi bizonyos, hogy az eredeti tervekkel ellentétben a számítógépek vásárlását államilag nem támogatják. Ez talán annak is be­tudható, hogy míg számítógép min­den negyedik szlovák háztartásban ta­lálható, addig internetkapcsolat csak a háztartások mintegy egynegyedében van. Szlovákiában a szélessávú DSL-t csupán százezer háztartás és kisválla­lat használja ki. Az Ister-Granum Eurorégió településein jellemzően az ISDN szolgáltatás működik. Ez vi­szont a DSL-el szemben analóg tele­fonvonalon nagyon lassú. További problémát jelent az is, hogy míg a ha­vi bérlet a telefonra 250 korona, az ISDN bekötése után viszont plusz 720 koronát kell fizetni a szolgáltatásért. Értesüléseink szerint Párkányban csak a DSL-t mintegy 100 háztartásban használják, illetve ezenfelül működik még a Lakáskezelő Vállalaton keresztül az úgynevezett lakás-internet (bytovy internet) is, amelyet azonban csak a la­kótelepeken élők vehetnek igénybe „Ez amolyan helyettes megoldás, bár a sebessége kifogásolható. Itt 500 koronát fizet havonta a felhasználó. Ennél a szolgáltatásnál nem kell kü­lön fizetni a telefonhasználatért, és egyéb járulékos költségek sincsenek” - mondta lapunknak Tóth Ernő. • Czigler Mónika Határozatlan időre elnapolta a besztercebányai járási bíróság a Szlovák Testvériség Mozgalmának ügyével kapcsolatos tárgyalást. Az újfasiszta pártot az Emberek a Rasszizmus Ellen Polgári Társulás tagjai jelentették fel. A Szlovák Testvériség Mozgalom tagjai tegnapelőtt nem jelentek rafg az említett tárgyaláson, ezért napol­ta el a bíróság azt meghatározatlan időre. A polgári társulás azért jelen­tette fel az újfasiszta mozgalmat, mert Kotleba a polgári társulást az­zal vádolta meg, hogy ők irányítot­ták az ellene elkövetett szeptemberi támadást. A polgári társulás úgy véli, a jó hírnevük csorbult Kotleba ezen kijelentésével, ezért a társulás 200 ezer korona jóvátételt kért, va­lamint azt is követelte, hogy a mé­dián keresztül is kérjen tőlük Kotleba bocsánatot. A párt tagjainak körében csak „ve­zérnek” szólított Kotlebát és édes­anyját eddig ismeretlen tettesek még szeptember 7-én támadták meg besztercebányai panellakásuk előtt. A két személyre baseball ütővel tá­madtak, az esetet követően mind­ketten kórházi ápolásra szorultak. A Szlovák Testvériség Mozgalom betiltását eközben a szlovák Alkot­mánybíróság vizsgálja, mivel annak alapszabályzata, programja és tevé­kenysége ellenkezik az alkotmány­nyal. Még a nacionalista politikájáról híres Ján Slota is a párt betiltását tá­mogatná, valamint a pozsonyi Du- na-parton történt gyilkosság után Slota kijelentette: vissza kellene állí­tani Szlovákiában a halálbüntetést. • Cz. M.

Next

/
Thumbnails
Contents