Hídlap, 2005. október-december (3. évfolyam, 193-257. szám)
2005-11-25 / 231. szám
2 HÍDLAP • 2005. november 25., péntek www.esztergom.hu ORSZÁG VILÁG Veres ragaszkodik 2008-hoz (H) Reális esélye van annak, hogy Magyarország 2008-ra teljesíti a konvergencia kritériumokat, ez áll majd az EU-nak december elsején benyújtandó konvergenciaprogram-kiegészítés- ben is - mondta a pénzügyminiszter egy gazdasági konferencián. Veres János hangsúlyozta, hogy az euró bevezetésének időpontjáról 2008-ban kell dönteni, és ehhez az eurózóna tagjainak beleegyezése is szükséges. Elismerte, hogy a kritériumok teljesítéséhez szükséges lépések komoly társadalmi támogatottságot igényelnek Határontúli magyar püspökökBudapesten (H) A Fidesz elnöke adventi találkozón fogadta a határontúli magyar püspököket csütörtökön Budapesten - közölte a párt sajtóosztálya. A közlemény szerint a találkozón szó esett a határontúli magyar közösségek helyzetéről és arról, milyen fontos a magyar vállalkozói tőke eljutása a szomszéd országokba. Tiltakoznak az iskolafenntartók (H) Nyílt levélben tiltakozik a jövő évi költségvetési törvény normatív támogatásának tervezett mértéke miatt az Oktatási Intézményeket Fenntartók Országos Szövetsége. Az iskolafenntartók véleménye szerint, a jelenlegi normatív támogatási összeg is kevés, hogy biztosítsa a felnövekvő nemzedék oktatását. A szervezet elnöke szerint csődbe juttatja a közoktatást a 2006-os támogatási rendszer. Kedden szavaznak a költségvetés fő számairól (H) Jövő kedden döntés születik a törvényhozásban a jövő évi költségvetés fő számairól, a kiadási és bevételi oldal összegeiről és a fejezeti főösszegekről - mondta el az Országgyűlés elnöke a Házbizottság csütörtöki ülése után. Szili Katalin közölte: kedd reggel, közvetlenül a napirend előtti felszólalások elhangzása után nekilát a parlament a 2006. évi büdzséről szóló törvényjavaslat módosító javaslatairól történő szavazáshoz. A terrorizmus elleni harcról tárgyaltak (SK) Többórás megbeszélést folytatott egymással Dániel Lipsic, szlovák igazságügyi miniszter és Catherine Ashton, Nagy-Britannia igazságügyi minisztere. A megbeszélésen elsősorban a terrorizmus elleni harcról esett szó, a két miniszter egyetértett abban, hogy egyes telefonbeszélgetéseket is fel lehessen használni bizonyítékként, de csak a kapcsolási helyszínt és időt kísérné nagyobb figyelem. Négy hajléktalan fagyott meg Szlovákiában (SK) Négy ötven év körüli hajléktalan fagyott meg Szlovákiában az elmúlt éjszaka. Két embert Pozsonyban egy elhagyatott házban találtak meg, az orvosi vizsgálat megállapította, hogy a nagy hideg okozta a halálukat. A másik eset Prievidzán történt, a két hajléktalan egy hipermarket mellett feküdt. Az egyik hajléktalan már halott volt, míg a másik a kórházba szállítás közben veszítette életét. Egyetértés az energiaárak kapcsán? A Fidesz a kormányfő véleményét várja a luxusprofitról A Fidesz a miniszterelnök álláspontját várja a luxusprofit elleni javaslatról - hangsúlyozta csütörtöki sajtótájékoztatóján a Fidesz frakció- vezetője, aki szerint úgy tűnik, a célokban egyetértés van a kormánypártok és a Fidesz között. Ader János szerint Kóka János gazdasági miniszter hétfőn a parlamentben, Orbán Viktornak adott válaszával csak „sorozatos alkalmatlanságának újabb tanújelét adta”. A frakció- vezető arra várja a választ Gyurcsány Ferenctől, hogy felül kívánja-e vizsgálni a kabinet a hosszú távú áramvásárlási szerződéseket, és ha igen, akkor milyen határidővel. Emellett arra is kíváncsi, hogy milyen mértékben és milyen jogi eszközökkel kívánják csökkenteni a luxusprofitot. A miniszterelnök arról szokott beszélni, nagyobb felelősségre van szükség fent, akkor most miért nem kér nagyobb felelősséget az eddig indokolatlanul nagy nyereséget felhalmozó cégektől - kérdezte Ader. Az ellenzéki politikus mondta: Orbán Viktor hétfői bejelentése óta kiderült, hogy a kormánypártok egyetértenek a Fidesszel abban, hogy drága Magyarországon a villamos energia ára, hogy rossz hosszú távú szerződéseket kötöttek a Horn- kormány idején, amelyeket felül kell vizsgálni. Ader János a Magyar Energia Hivatal elnökének november 10-i, erőműveknek írt levelére hivatkozva hozzátette: most már abban sincs véleménykülönbség a kormány és a Fidesz között, hogy van-e luxusprofit, hiszen a levélben az erőművek nyereségének indokolt szintre való csökkentését tartja kívánatosnak a szervezet. A levél szerint „a hivatal elengedhetetlennek tartja, hogy a versenypiaci kockázatoktól független hosszú távú szerződések alapján történő kifizetések ne biztosítsanak indokolatlanul magas nyereséget az erőműveknek”. • K.E. Nem lett kevesebb munkanélküli A munkanélküliségi ráta 7,3 százalék volt az idén az augusztus-októberi időszakban. Ez 1,2 százalék- ponttal magasabb a tavalyinál és megegyezik a július-szeptemberivel - közölte a Központi Statisztikai Hivatal csütörtökön. A foglalkoztatottak száma 3 millió 932 ezer, a munkanélküliek száma 308 ezer fő volt. A 2005. augusztus-októberi időszak átlagában a 15-74 éves népesség 54,9 százaléka jelent meg a munkaerőpiacon. A munkavállalási korúak 654 százaléka minősült gazdaságilag aktívnak a felvétel fogalmi rendszere szerint. A 3 millió 932 ezres foglalkoztatotti létszám 18 ezer fővel haladta meg az előző év azonos időszakait. Az év eleji, január-márciusi állapothoz viszonyítva a foglalkoztatottak létszáma 62 ezer fővel nőtt, ami csak részben vezethető vissza a szezonális hatásokra a KSH szerint. • (vári) Eldőlt a választások időpontja Sólyom László egyelőre nem árulja el a pontos dátumot Az államfőnek már van álláspontja arról, mikorra tűzi ki a parlamenti választásokat - Sólyom László ezt egy lapinterjúban mondta, hozzátéve, hogy a dátumról senkivel sem fog egyeztetni, mivel nincs ilyen alkotmányos kötelezettsége. A köztársasági elnök a Népszabadságnak nyilatkozva úgy fogalmazott: „a választás két fordulójának időpontját nem a pártok, hanem az egész ország érdekének figyelembe vételével kívánom kitűzni”. Mint mondta, „a pártoknak nyilván megvannak a saját szempontjaik, a pártok aktuális kívánságai nem válhatnak viszonyítási ponttá a döntésben”. Az időpontra vonatkozó kérdésre válaszolva Sólyom László elmondta: a jogszabály szerint a választást legkésőbb 72 nappal a szavazás napja előtt ki kell tűzni, és a voksolásokat április elseje és május 31. között kell megtartani, de ő „nyilván” a 72 napos határidőnél korábban megnevezi az időpontot, hogy - mint mondta - elejét vegye a spekulációnak. A választások időpontját meghatározó szempontok között nincs olyan, amelyik a legfőbb ügyész személyével összefüggésben lenne: „a két kérdést teljesen külön kezelem” - válaszolta az államfő arra a felvetésre, hogy mikor akarja megnevezni jelöltjét a legfőbb ügyészi posztra, mivel Polt Péter megbízatása május 16-án lejár. Elmondta azt is, hogy még nem döntött arról, mikor teszi meg személyi javaslatát, de arról igen, hogy a jelöltje nevét legkésőbb a választások első fordulója előtt nyilvánosságra hozza. • (palotás) A szerbek újra nemet mondtak az autonómiára Elfogadhatatlan Rasim Ljajic szer- bia-montenegrói emberi jogi és kisebbségügyi miniszter számára három vajdasági magyar párt azon kezdeményezése, hogy a koszovói státustárgyalásokkal egy időben kezdődjenek megbeszélések a vajdasági magyarok autonómiájáról is. A Danas című belgrádi napilapban megjelent interjúban Ljajic leszögezte: semmilyen szempontból sem lehet összehasonlítani a Vajdaságot és Koszovói, amint nem lehet párhuzamot vonni a vajdasági magyarok és a koszovói szerbek helyzete között sem. Három kisebb magyar párt vezetői kedden jelentették be, hogy közösen keresik fel autonómiakoncepcióikkal Budapestet, Belgrádot, Brüsszelt és Martti Ahtisaari koszovói ENSZ-különmeg- bízottat, mert úgy vélik, hogy a koszovói rendezés folyamatában időszerű lenne foglalkozni a magyar perszonális és területi autonómia kérdésével is. • (koncze) Jövőre már fizetni kell a mentésért Abban az esetben, ha 2006. januárjától valaki tátrai balesetet szenved, vagy eltűnik, és a hegyi mentők a keresésére indulnak, komoly pénzösszeget fizethet a mentők ilyen kisszállásáért. A szlovák parlament határozata alapján a kereséssel, a balesettel kapcsolatos költségeket az érintett személynek kell megtérítenie. Az ilyen eseteket csupán úgy tudjuk kivédeni, ha speciális balesetbiztosítást kötünk valamelyik biztosító társasággal. Egyébként a szlovák parlament által elfogadott törvényhez hasonló jogszabály az Alpokban már évek óta érvényben van. Bár a frissen elfogadott törvény 2006. január 1-jétől lesz hatályos, balesetbiztosítást csak júliustól köthetünk. A biztosítótársaságoknak ugyanis több hónapra van szükségük a hegyi mentőszolgálat kiszállásaival, szolgáltatásaival kapcsolatos költségek beszerzésére és az új termék kidolgozására. Becslések szerint az új jogszabálynak köszönhetően a szlovák hegyi-mentőszolgálat évente csaknem hétmillió korona pluszbevételhez jut. Turisták zöme üdvözli a jogszabály-módosítást. A biztosító társaságok tudniillik eddig csak a külföldi kirándulásokra és alkalmi sportolóknak kínáltak hasonló speciális szerződéseket. Egy-egy sportoló által aláírt biztosítás éves összege megközelítőleg 3500 koronára rúgott, amely értelemszerűen az esetleges balesetekre is vonatkozott. • -z.-c. Révkomáromban járt Orbán A Fidesz elnöke Kárpát-medencei összefogást sürget Szlovákiai magyar gazdasági vezetőkkel, vállalkozókkal és polgár- mesterekkel tartott Révkomáromban gazdasági konzultációt Orbán Viktor. A Fidesz elnöke szerint patrióta gazdaságpolitikára, egy Kárpát-medencei gazdasági összefogásra lenne szükség. A gazdasági konzultációt azzal a céllal indította el mintegy két hónappal ezelőtt a Fidesz, hogy összekapcsolja a magyarországi és határontúli gazdasági szféra szereplőit és ezzel egy új, magyar gazdaságpolitika körvonalait alakítsa ki. A párt gazdasági programjában is felvállalt konzultációs sorozat szerint ki kell bővíteni az államhatárokon kívülre is a gazdaságpolitikai gondolkodást, mivel szoros együttműködéssel, egy Kárpát-medencei összefogással van csak lehetőség egy erős életképes egység létrehozására. Orbán szerint ma a magyar gazdaság alatt két dolog értendő: egy erős, a nemzetközi piacon is jelentős magyar gazdaság, és a túlélésért küzdő kis- és középvállalkozások. A politikus hangsúlyozta, hogy adócsökkentésre és további változásokra, a bürokrácia leépítésére van szükség. Orbán további fontos tennivalónak nevezte a megbeszélésen a tisztességes kereskedelem szabályainak megteremtését. • -CS-N Az együttműködés harmadik útjáról regél Gyurcsány Magyarország az EU-n belüli „harmadik út” mellett van címmel számolt be csütörtökön a Frankfurter Allgemeine Zeitung arról a beszélgetésről, amelyet Gyurcsány Ferenc kormányfő folytatott európai lapok munkatársaival. A német lap a találkozóról azt írta, hogy a magyar kormányfő politikai területeken, valamint az oktatási és a szociálpolitikában szorosabb együttműködéshez akarja megnyerni az európai partnereket. Gyurcsány Ferenc az európai alkotmány eddigi kudarcával indokolta a szerződések nyújtotta lehetőségeken túlnyúló együttműködési formák szorgalmazását. Gyurcsány szerint Európában, nem utolsósorban az északi EU- országokban már most is vannak jó példák arra, hogy EU-szerződések nyújtotta keretfeltételek nélkül is lehetségesek az együttműködés szorosabb formái. Gyurcsány „az együttműködés harmadik útjáról” beszélt, amely az EU által megadott törvényi keretek és a szorosabb együttműködés klasszikus formái mellett adódna - áll a lapban. A magyar kormányfő visszafogottan nyilvánított véleményt arról, hogy az év végi EU-csúcson képesek lesznek-e megegyezni a 2007-2013-as időszak pénzügyi kereteiben. „Nagyon messze vagyunk a kompromisszumtól” - mondta Gyurcsány. A kormányfő emellett elfogadhatatlannak minősítette azt az elképzelést, hogy az új EU-tagok infrastruktúrájának korszerűsítését segítő EU-támogatás csökkentése révén érjenek el egyezséget. • (koncz) Megbüntethetik az autógyárat Jirko Malchárek gazdasági miniszter biztos benne, hogy a zsolnai Kia gyárban időben elkezdődik az autók gyártása. Ellenkező esetben a nagyvállalatnak több milliárd koronás büntetést kéne kifizetnie. A gépjárművek gyártása a zsolnai Hyundai/Kia autógyárban - a gazdasági miniszter szerint - az előre tervezett időpontban kezdődik meg, jövő év végén gurulhat le az első autó a szalagról. „A gyártás megkezdésének időpontja nem változik” - mondta Malchárek. „A zsolnai gyár építése a tervek szerint halad, de ha a dél-koreai vállalat eltér a megbeszélt terminusoktól, akkor havonta négymilliárd koronát lesz kénytelen kifizetni az államnak.” A gazdasági miniszter hozzátette, hogy a zsolnai gyár körüli problémák megoldódtak, a gyártással kapcsolatos dolgok legálisak. „Nincs már harc az építtetők és a földtulajdonosok között” - mondta Malchárek. • (nagy)