Hídlap, 2005. október-december (3. évfolyam, 193-257. szám)
2005-10-06 / 196. szám
3 www.esztergom.hu ESZTERGOM 2005. október 6., csütörtök • HÍDLAP • Elénk testvérvárosi kapcsolatok November végén 50 esztergomi középiskolás utazhat majd Canter- burybe, tanárok, művészek kíséretében - tájékoztatott Halász Zsuzsa, az önkormányzat sajtószóvivője. Esztergom „legújabb” testvérvárosában színes, tartalmas programok várják majd a diákokat. A négynapos szakmai út alatt a diákok részt vehetnek kulturális, gasztronómiai esten és az Eurofair nemzetközi turisztikai vásáron, ahol bemutatkozik Esztergom városa is. Az önkormányzat által indított Szent Miklós Alap programjának kibővítéseként távlati cél, hogy középiskolai tanulmányai alatt minden diák legalább egyszer ellátogathasson Esztergom egyik testvérvárosába, nem utolsósorban nyelvgyakorlás céljából. • Sz.H. • • Esztergom Város Önkormányzata •• tisztelettel meghívja Ont az Aradi vértanúk emlékére rendezett ünnepségekre 2005.október 6-án 12.45 Aradi vértanúk tere Kegyeleti staféta érkezése 13.00 Ünnepi megemlékezés Beszédet mond: Meggyes Tamás polgármester Megemlékező beszéd hangzik el Ágoston Pétertől, a Temesvári Pelbárt Ferences Gimnázium tanulójától Felkészítő tanárok: Pásztó András és Bánhidy Vajk Ünnepi műsorral fellépnek a Petőfi Sándor Általános Iskola tanulói Felkészítő tanárok: Borossné Bakon Erika és Spisák Balázs Közreműködik a Petőfi Sándor Általános Iskola énekkara Énekkarvezető: Baloghné Major Éva 18.00 Belvárosi Plébániatemplom Szentmise 19.00 Hangverseny a Belvárosi Plébániatemplomban M.Haydn: St.Leopold mise Schubert: Magnificat Közreműködnek: Dunai Éva szoprán, Kaszner Hajnalka szoprán, Seres Gerda alt Balassa Bálint és Szt. Margit kórus Városi Szimfonikus Zenekar Vezényel: Reményi Károly Már a magyar utakon az új Suzuki Esztergomi „ kémfotó ” a japán és az olasz gyár közös autójáról Folytatás az 1. oldalról Az első próbakocsik tehát már javában járják az ország útjait, leginkább az Esztergom körüli hegyi utakon találkozhatnak a szerencsésebbek a kíváncsi tekintetek miatt még úgymond lemaszkolt, takaró matricával álcázott autókkal. Lapunknak sikerült lencsevégre kapnia egy ilyen modellt, amint visszafelé tartott a Suzuki gyárba Dobogókő irányából. A fekete, kissé emelt hasmagasságú kocsi külső megjelenése némileg eltér a szaksajtóban korábban beharangozott változattól. Az „olaszos” karosszériaforma kis mértékben emlékeztet a sorozatgyártású Ignisre (ám annál dinamikusabb és robosztu- sabb), az M-osztályos Mercedesre és valamelyest a FIAT Paliora. A legömbölyített élek és az optikai tuningelemek miatt a jármű tekintélyt parancsoló megjelenése eleganciát is sugároz, az autó orr-részén a lökhárítóból kiindulva pedig audisan a motorháztetőre simulnak a markáns légbeömlő-rácsozat külső peremének karosszéria-hajlításai. (A fényszórók felső élének Peugeot-os lekerekítése senkit ne tévesszen meg, azt szintén tenyérnyi fekete takarómatricával érték el a gyáriak!) Az általunk készített „kémfotón” is jól kivehető, hogy a kocsin nincs márkajelzés, de az emblématartó formája arra utal, hogy ez a típus FIAT- ként kerül majd forgalomba. Láttunk egyébként egy másik hasonló, új modellt is Dobogókő közelében, amelyen fekete matricával a Suzuki embléma volt kitakarva. Talán nem mellékes, hogy mindkét járműben öltönyös, olaszul beszélő társaság utazott, vagyis minden jel szerint megkezdődött a jövő téli torinói olimpia hivatalos autóinak hivatalos tesztje, ezúttal Magyarországon. • B.K. Lobbiszámokat sejtenek a Klubrádió győzelme mögött Médiaharc az esztergomi 98.1-es hullámsávért Farkas Attila az 0RTT titkárságának vezetője a „lobbipontszámok” értelmezésével kapcsolatban közölte, hogy ez nem hivatalos kifejezés, már ha egyáltalán létezik. Az ORTT elmúlt időszakban hozott, frekvenciákkal kapcsolatos döntéseibe és a frekvencia-kiírásokba is több olyan elem került, melyek szubjektív megítélés alá estek. Ezek a szubjektív pontszámok teszik lehetővé, hogy a testület olyan értékelést adjon, ami nem lehet teljesen objektív. Minden testületi tag pontozhatja az adott műsorszolgáltató pályázatát, a különböző pályázati paramétereket. Farkas Attila hozzátette, lehet, hogy ezeket nevezik lobbipontoknak, mert itt a testületi tag maga dönti el .hogy az egyes műsorszolgáltató pályázatára hány pontot ad. A döntéshozó testület egyes tagjai ezt már többször kifogásolták, és a beküldött pályázatok paramétereire objektiven épülő pályázati elbírálási rendszert javasoltak. Ezeket a javaslatokat a testület azonban rendszeresen elutasította. Az Országos Rádió és Televízió Testület júniusi közleménye alapján a Klubrádió műsorszolgáltatási jogosultságot nyert az esztergomi 98.1-es frekvencián. A Klubrádiónak már csak néhány engedély megérkezésére és bizonyos technikai fejlesztésre kell várnia, hogy elkezdhesse régiónkban az adást. A hálózat nemrég növelte vételkörzetét, mely változás egyes szakmai megfigyelők szerint a lefedettség tekintetében a Kossuth Rádióval való rivalizálásra is alapot adhat. Az FM 98.1-es frekvencián nem hallhatjuk többet a Dunakanyar Rádiót. Az Esztergom vételkörzetében fogható adás közönsége október 3-án, délután 3 órakor hallhatta Horváth Miklós búcsúját, melyben a rádióadó nevében elköszönt a hallgatóktól. Horváth Miklós, aki egyben az Esztergomi Helyi Rádiós Egyesület teljes körű meghatalmazottja, lapunknak elmondta, hogy a Dunakanyar Rádiónak az ORTT idei nyári közleménye szerint ezen a frekvencián hivatalosan már idén június 30-ig le kellett volna állnia. Az ezen időpont utáni adások jogosultságához egy, a Dunakanyar Rádió ORTT-hez intézett kérdése adta az alapot, az adáshoz való joggal összefüggő kérdés megválaszolásáig az adó működött. A Dunakanyar Rádió az országos testület közleményében leírtakban „lobbipontszámokat” sejt. Ahogy Horváth Miklós fogalmazott: „Ma már ezeket a pontszámokat maga az ORTT is lobbipontszámoknak hívja.” Mint Horváth Miklóstól a továbbiakban megtudtuk, a Dunakanyar Rádió hálózatában a stáb ugyanúgy együttdolgozik, ugyanis a komáromi adást is itt, Esztergomban készítik, valamint továbbra is fenntartják modulációs vonalukat is. Eközben tárgyalások folynak a Nemzeti Hírközlési Hatósággal, Pados László frekvenciatervezővel és csapatával, hogy a régi helyett új frekvenciát találjanak, de biztos, ami biztos,- az ORTT-hez is benyújtották frekvenciaigényüket. A Dunakanyar Rádió stábja tehát tovább dolgozik, ráadásul ugyanabban a stúdióban, ahol eddig. Ök úgy látják, hogy fél évnél hamarabb biztosan nem lesz hallható a Dunakanyar Rádió adása Esztergomban. A Klubrádió potenciális hallgatóinak száma az elmúlt időszakban 4-500 ezer fővel bővült, és új vételkörzete potenciálisan 3-3,5 millió ember elérésével számolhat. A vélemény- és hírrádió jelenleg nyolc frekvencián hallható. Ablonczy Ákos, a Klubrádió kereskedelmi és marketing igazgatója elmondta, hogy a rádió jelenlegi műsorprofilja: maximum 10 százalék zene, ezen felül interaktív, tematikus magazinműsorok és negyedóránként hírek 0-tól 24 óráig. A Klubrádió országos lefedettségének politikai folyományáról Ablonczy Ákos annyit mondott: „Politikai folyományai nincsenek, hiszen mi egy kereskedelmi rádió vagyunk. A rádió fő célkitűzése pedig, hogy nyereségessé tegyük a médiumot. Az említett megállapítás - a Klubrádió esetében is - a hálózatba kapcsolásból adódó technikai lefedettséget jelenti. Mi magunk is ebben a vonatkozásban szeretnénk mind a hirdetőknek, mind pedig a hallgatóknak a Klubrádiót a közszolgálati tartalom zászlajával alternatívaként ajánlani.” • Pötlt ”Oxi” Zoltán Kezdődnek az őszi érettségi vizsgák A szigorításoktól várják a zavartalan vizsgáztatást Utoljára lesz hagyományos típusú vizsga és utoljára lehet idegen nyelvi érettségit nyelvvizsga-bizonyítvánnyal kiváltani idén ősszel. Ugyanakkor szigorodik a vizsgatételek kibontása és eljuttatása az iskolákhoz is, így remélhetőleg nem fordul elő a tavaszi érettségihez hasonló fiaskó. Az őszi vizsgák október 21-én kezdődnek, az írásbelik november 5-én zárulnak, míg a szóbelik november 16-tól 30-ig tartanak majd. A tavaszi érettségihez hasonlóan az őszi érettségi vizsga funkciója is megváltozott az új, kétszintű vizsga- rendszer bevezetésével, ezért idén nemcsak javító és pótló vizsgák lesznek, hanem előrehozott és ismétlő vizsgák is. Az iskolákra egyre több feladatot hárító intézkedés miatt helyezték át a vizsgák dátumát szeptember-október helyett október-novemberre, így viszont a tanulók is kaptak plusz egy hónapot a felkészülésre. A diákokat ugyan nem érinti újabb jogszabályi változás, és a vizsgakövetelmények sem változnak, de a tételek célba juttatása és őrzése jelentősen szigorodik, így próbálják megelőzni a tavaszi érettségi vizsgákhoz hasonló botrányokat. Idén ősszel országszerte 36 683 tanuló jelentkezett az érettségi vizsgákra, Esztergomban a Balassa Bálint Gazdasági Szakközépiskola és Szakiskola fogja lebonyolítani a vizsgáztatást. Meszes Balázs igazgató kérdésünkre elmondta, hogy intézményüknél csak az esztergomi, városi fenntartású középiskolák diákjai fognak érettségizni, összesen 17 tanuló, közülük többen előrehozott nyelvi vizsgát is tesznek majd. A megyei fenntartású intézmények tanulói - mint például a Dobó Katalin Gimnázium vagy a Bottyán János Műszaki Szakközépiskola diákjai viszont valószínűleg Tatabányán fognak vizsgázni. Az egyik esztergomi gimnázium iskolatitkára szerint az érettségi vizsga-rendszer egyre áttekinthetetlenebb. Példaként elmondta, hogy náluk a középszintű érettségit írók helyben vizsgázhatnak, míg az emelt szinten vizsgázók az OKÉV (Országos Közoktatási Értékelési Vizsgaközpont) által kijelölt intézményben teszik ugyanezt. Most ősszel utoljára lehet kiváltani legalább középfokú „C” típusú, államilag elismert nyelvvizsga-bizonyítvánnyal az idegen nyelvi érettségit. Mivel olyanok is jelentkezhettek az őszi érettségire, akiknek még nincs a kezükben a nyelvvizsga-bizonyítvány, ezért azt legkésőbb az érettségi vizsga záróértekezletén kell bemutatni, ugyanakkor bizonyítvány helyett a bizonyítvány-számot tartalmazó előzetes igazolást ezentúl nem fogadják el nyelvvizsgaként. Jövőre tehát már nem váltható ki a nyelvi érettségi, hanem kötelező lesz, viszont ha valaki az emelt szintű nyelvi érettségin meghatározott pontot elér, automatikusan megkapja az adott nyelvből a középfokú nyelvvizsgát. Ez egyébként már a tavaszi érettséginél is így volt. A következő érettségi vizsgaidőszak a szóbelikkel együtt 2006. február 17-től március 31-ig tart majd, a nyári vizsga- időszak pedig május 5-től június 30-ig. Az új rendelet kimondja, hogy nem az iskolák őrzik az írásbelik előtt a tételeket, hanem a körzetközponti jegyzők. A feladatlapokat tartalmazó csomagokat szolgálati titokká minősítették, a jegyzőknek eszerint kell kezelni azokat. Az iskolaigazgatók előre egyeztetett időpontban ellenőrzik a tételeket tartalmazó dobozokat a jegyzőkkel, anélkül, hogy a zárt feladatlap-csomagokat felbontanák. Az ellenőrzés célja, hogy kiderüljön, megfelelő-e a darabszám és a tartalom. Az írásbeli vizsgák napjának reggelén csak az aznapi feladatlapokat veszik át az igazgatók a jegyzőktől és viszik az iskolákba, ott pedig háromtagú bizottság bontja ki a csomagokat. • Győrffi Diána 1 U 0 i > L í I-1 7 J It y 1 t } í >1