Hídlap, 2005. október-december (3. évfolyam, 193-257. szám)

2005-11-12 / 222. szám

Mül • HIDLAP • 2005. november 12., szombat hídlafmiaffazin Afrika tetején Hillary, Tensing Norgai, Reinhold Messner, csupa férfi, így nem is csoda, hogy a hegymá­szás és a magashegyi tracking, mint igazi kihívás és férfias sport él a köztudatban. Pedig ez már rég nem így van. Egyre több nő is keresi fel a Kaukázus, a Himalája vagy a Kilimandzsá­ró hófedte csúcsait. Érdemes bevállalni ezt az életre szóló élményt, de csak akkor ha megfelelően felkészültünk a fizikai és a lelki kihívásokra. És ezt bizony itthon kell elkezdeni a Budai-hegyekben és az edzőteremben! A titokzatos, hófödte csúcs már gyermekkorom óta csábított. Főleg, hogy Tanzániában fekszik, a nagyvadak földjén. Végtelen szavannák, feldühödött orrszarvúk, vágtázó gnúcsordák, massai harcosok ... Hát kell ennél több? Hát igen, némi pénz és alapos felkészülés, hogy meghódítsuk az 5896 m magas Uhuru-Peakot a Kibó csúcsán. Mivel ritkán viselünk megpakolt hátizsákot, érdemes ezzel kezdeni a fel­készülést. A hátizsák kiválasztása már fél siker, ezért mindenképen egy expedíciós szaküzletben vásárol­juk meg, kikérve az ottani szakember véleményét! Magasságunk, izomzatúnk figyelembevételével válasszunk! Ez vonatkozik a bakancsra is. Ezeket az alapdolgokat már érdemes 2 hónappal a túra előtt megvennünk, és hétvégéken mintegy 9 kg-ra megpa­kolt zsákkal kisebb túrákat tennünk. A hátizsáktól kidörzsölt hát vagy feltört láb, a túra végét is jelent­heti. A Kilimandzsáró lejtőin napi 6-9 órás menetelés vár ránk nagy magasságokban, melyek a légszomj és a hegyibetegség tüneteivel fognak járni. A hegyibetegség leküzdése érdekében kezdjünk el egy edzési formát, amely megnöveli sejtjeink oxi­gén felvételét! Erre tökéletes a spinning, a futás, vagy a step-aerobic (legalább heti 3 alkalommal), ezek a sportok erősítik lábizomzatunkat is. Erre pedig nagy szükség lesz, amikor elhagyjuk a szavannát és megkezdjük az átkelést a trópusi esőerdőn. Emlékszem, hogy a hatalmas kövekkel, lelógó liánokkal és léggyökerekkel tarkított ösvény mekkora ki­hívás volt combjaimnak, miközben a fekete majmok vidám csapata könnyedén ugrált fejünk felett, néz­ve „kínlódásunkat”. Ok is tudják: Darwin tévedett. Hatalmas termeszvárak, színes madarak és időnként előttünk felszökkenő antilopok terelték el figyelmünket a fáradtságról. Délutánra kiértünk az őserdőből, és mintha csak a német Alpokban jártam volna, a 3000 m körüli ma­gasság hűvös levegője és növényvilága erre emlékeztet. A szürke hasú felhők karácsonyi időjárást sejtet­tek, és valóban hirtelen, hatalmas, jéghideg havaseső zúdult nyakunkba. Szinte 100 méterenként vettünk fel valami meleget. Valahol vicces volt kötött sapkában és termo pulcsiban az Egyenlítőnél. Megtapasz­taltuk, hogy fontos a réteges öltözködés, a hőmérséklet két óra alatt 20 fokot ingadozott. Másnap reggel szakadó jegesesőben meneteltünk 4000 m-en, ám a hirtelen feltámadt erős szél elfújta a felhőket a Kibó- és a Mavenzi- csúcsot összekötő nyeregről és hamarosan trópusi hőség lett, a nap pil­lanatok alatt hólyagosra égette kézfejemet, mivel elfelejtettem bekenni a 25-ös faktorú napvédővel. Men­tálisan 4500 m-től kezd érdekessé válni a túra, Itt már kerülni kell minden felesleges mozdulatot! Miután reggel frissen kiugrottam hálózsákomból, vagy két percig kóvályogtam, mint vasorrú bába a mágneses viharban. A „híg” levegőben már csak a megfontolt, lassú mozgás ajánlott! Nagyon fontos a folyadékbevitel! 4000 m-től már legalább napi 3 li­ter vizet kell inni, különben szédülés és a kiszáradás is fenyeget! Szinte mindenkinél fellép a hegyi be­tegséggel járó hányinger. Ezt egy receptre kapható gyógyszerrel enyhíthetjük. A teherhordóknak a magasság nem gond, ők a csaga törzsből származnak, akik a sherpákhoz hasonló­an a nagy magasságokban élnek. Elképesztő, ahogy ivóvízzel töltött, 20 literes marmonkannákat egyen­súlyozva fejükön, könnyedén lépkednek az esőtől, törmeléktől csúszós ösvényeken. Egy fiatal holland nő, aki pedig maratoni futó és remek kondival rendelkezik 5000 m körül feladta. „Van, hogy a Himaláját megjárt hegymászókon is kifog a csagák szent hegye.” - mesélte Idrissa Kilabula, a hegyivezetőm. Nagyon csalóka a hegy, a hófedte csúcs ott van karnyújtásnyira, de te napokon át menetelsz, átkelsz kiszáradt folyómedreken, néhol bokáig merülsz a vulkanikus homokban, a hóban és a Kibo alig jön kö­zelebb. Az utolsó hajrá a Kibo táborból indul éjfélkor. -25 fokban vágtunk neki fejlámpáink és a hold fé­nyénél az utolsó, 5 órás menetnek az Uhuru-csúcs felé. Itt már minden lépés fájt. Testem sejtjei oxigé­nért rimánkodtak. A forró tea kicsiny termoszomból nagyon jól esett a Kilimandzsáró első meghódító­járól, Hans Meyerről elnevezett barlangban. A még nem teljesen kihűlt tűzhányó meg-megereszt némi füstöt. Mintha a hegy istene vidáman pi­pázva nézné a sok őrültet a hajnali holdvilágban, a térdig érő hamuban mászni. 5680 m-en elértem a Jamaica-Pointot, itt csúnya orrvérzés jött rám és a kezeim remegtek. Ez már a hegyibetegség! Tovább! - parancsoltam magamra - 5760 m-en nagyon szédültem és görcsöltek a végtagjaim. A mászó botjaim­ra támaszkodva próbáltam pihenni, de csak azt éreztem, hogy kihűlök. Két San Diego-i lány is vérző or­ral ért be minket. Megpróbáltunk még némi forró teát inni, de már a termoszt is alig bírtuk tartani, rá­adásul komoly szél is kerekedett. Úgy döntöttünk, visszafordulunk. Mint később kiderült, okosan tettük, mivel 2 koreait csak a hegyi­mentőknek sikerült élve lehozniuk. „A hegy ma gonosz volt” - mondták a hadsereg mentői. Nem min­dig szereti, ha feljutnak a Kilima n’Gai-ra, az „Istenek Trónjára”. A hegy és az ország megigézett, ide nemsokára vissza akarok térni. Egy gyors látogatás az Arusha nemzeti parkban, amelyet a híres magyar zoológus, Dr. Nagy Endre alapított. Még egy-két Makonde-faragás Moshi bazárjából, majd „kwaheri Tanzania” — viszontlátásra Tanzánia! - mondom, és repülőnk fényeit lassan elnyeli az afrikai égbolt. • Georg Spöttle Az elmúlt 100 évben több, mint 90%-kal csökkent a bálnaállomány Japán halászok újabb 440 bálnát vadász­tak le a déli sarkvidék tengerein, annak el­lenére, hogy ezzel megszegték a nemzetkö­zi egyezményt. A japán kormány tudomá­nyos kutatásra és a bálnák állítólagos túl- szaporodására hivatkozva pusztítja a ritka tengeri emlősöket. A bálnavédő szervezetek kétségbeesetten próbálják megállítani a ke­reskedelmi méretű vadászatot. A japán bálnavadászok által idén 440 baráz­dás bálna (más néven hátúszós bálna - latin nevén Balaenoptera physalus) esett áldoza­tául a vérengzésnek. A WWF és a spanyol Adena szervezetek adatai szerint a japánok ezúttal még a maguk által megállapított „tudományosan levadász­ható” mennyiséget is túllépték, kihasználva a Nemzetközi Bálnaszövetség által adott hala­dékot, amely ugyan ilyen mértékű bálnavadá­szatot nem engedélyez, de a cetek húsának az ázsiai országok piacain és éttermeiben törté­nő felszolgálását sajnos nem tiltja. Japán adatok szerint „látványosan” meg­növekedett a bálnapopulációk száma, egy új- zélandi felmérés viszont bizonyítékokkal tá­masztja alá, hogy a múlt század kezdetén még szabadon úszkáló hatalmas emlősöknek mára már csak 5-10%-a él a Földön. A japán Halá­szati Hivatal hírlevelében olyan adatokat kö­zölt, melyek szerint a bálnák száma az utóbbi időben úgy megnövekedett, hogy azok évente 440 millió tonna „tenger gyümölcseit” fo­A leghatalmasabb, ma is élő emlős az óri­ás- vagy kékbálna, a szilás cetek alrendjé­ből. 30 méter hosszú és 136 000 kg -ez a súly 32 elefántnak vagy 1500 embernek felel meg. A tengeri emlősök eredetileg a szárazföldi emlősöktől származnak. Évmil­liókkal ezelőtt valószínűleg a gazdag éle­lemkínálat a tengerbe csalogatta őket, en­nek következtében testfelépítésük fokoza­tosan megváltozott és alkalmazkodott. A kékbálnák szoros kötelékekben úsznak és gyakran látni őket kettes-négyes csopor­tokban. Vadászatkor és a szaporodási idő­szakban léteznek nagyobb csoportok is. A 11 hónapos vemhesség után megszülető borjú mindjárt 7 méter hosszú és 2-3 ton­nás. Tengeri emlős lévén a kis bálna szoptatása is a tengerben történik. Több, mint 600 liter tejet iszik naponta (a bálna­tej 40%-a zsír!), és a hat vagy hét hónap során naponta 100 kilót hízik. Planktonok és krillek (apró rákok) a táplálékuk. Ami­kor egy bálna gyomrát megvizsgálták, 425 kilogramm krillt találtak benne. A legtöbb fogascet halakkal táplálkozik. Az ámbrás- cet tintahalakra specializálódott, de még az óriáspolipokat is megeszi. Állományu­kat nemcsak a nagyarányú orvhalászat, hanem a tengerszennyezés is veszélyezte­ti. Az ámbráscet fejüregéből származó vi­lágos, átlátszó, olajszerű anyagot használ­ták a legjobb gyertyák előállításához, ké­sőbb pedig a drága kozmetikai szerek anyagát szolgáltatta. A legértékesebb az állat gyomrából és beleiből kinyerhető ámbra volt, amelyet szó szerint arannyal mértek, és amely alapanyaga a legdrá­gább parfümnek. gyasztanak el, és ezért Tokio javasolja a bál­nák nagy tételbeni, kereskedelmi vadászatá­nak mielőbbi visszaállítását. Hiroshi Hatanaka, a japán halászati intézet elnöke szerint az expedíció a bálnák túlszapo- rodását próbálja megállítani. A Greenpeace felszólította a japán kor­mányt, hogy állítsa le programját. A nemzet­közi környezetvédő szervezet szerint ugyanis a körút nem tudományos, hanem kizárólag kereskedelmi célokat szolgál. A leölt állatok végül a szupermarketek polcain és éttermek­ben felszolgált ínyencségekben kötnek ki. A bálnavédők eddig 12 millió négyzetkilo­méternyi területet jelöltek ki védett terület­nek, ahol hat különböző bálnafaj szaporodó és táplálékszerző helyeit próbálják megvédeni az orvhalászok elől. A déli-sarki tengereken az érvényes nemzetközi egyezmény szerint tilos a bálnavadászat; a szerződésben azonban en­gedélyezve van országonként egy kisebb, tu­dományos flotta fenntartása. A japán flotta múlt novemberben futott ki a tengerre, ahogy ők nevezik a „ 14. tudományos vadászakcióra”. 1986 óta a japán halászok több, mint 5000 dé­li barázdás bálnát ejtettek el „tudományos va­dászat” címén. Ráadásul a flotta nem érte be a Déli-sarkhoz közeli tengerek zsákmányával; 1994-től minden évben a Csendes-óceán észa­ki térségeiben portyáznak, tömegesen irtva ki a délinél jóval ritkább, a kihalás szélén álló északi barázdás bálnát. Tavaly, nem törődve a nemzetközi egyezményben kiszabott hatal­mas büntetéssel és megtorló kereskedelmi szankciókkal, a szigetország vadászai újabb két fajt vettek fel „népszerűségi listájukra”: az ámbrás cetet (Catodon macrocephalus) és a Bryde bálnát, melyből már csak kevesebb, mint 100 000 példány él a Földön. A rugalmas előírások támogatják a tudomá­nyos kutatómunkát, de semmiképp nem ad­nak engedélyt arra, hogy ilyen hatalmas mennyiségben irtsák a bálnafajokat. Japán ál­lítja, hogy „tudományos vadászatainak” célja a megfelelő információmennyiség megszerzé­se, mellyel hozzájárulhat a bálnaügy kérdés­körének megvitatásához. A Nemzetközi Bál­naszövetség már többször válaszolt, hogy nem létfontosságúak ezek az adatgyűjtések a bálnaügyi szervezetek szempontjából, sőt, ez a „tudományos” tevékenységük a bálnák létét veszélyezteti. Ennek ellenére a vadászatok folytatódnak, és ha nem sikerül szigorúbb törvényekkel, vagy egyéb intézkedésekkel meggátolni a vérengzést, az a bálnák végleges kihalásához vezethet rövid időn belül. • Karsay Luca

Next

/
Thumbnails
Contents