Hídlap, 2005. október-december (3. évfolyam, 193-257. szám)

2005-10-05 / 195. szám

www.istergranum.hu RÉGIÓ 2005. október 5., szerda • HÍDLAP • 3 Kevesebb a vendég a szlovákiai kutaknál A magyarországi árcsökkentés miatt visszaszorult a benzinturizmus Hajólopás a Kis-Dunán Esztergom-Kismaros. A hétvégén is­meretlen tettesek elkötöttek egy kisha­jót az esztergomi Kis-Dunáról. A tulaj­donos tegnap tett bejelentést a rendőr­ségen, a lopásról őt a vízirendészet érte­sítette, akik megtalálták a hajó marad­ványait Kismarosnál. A hatmillió forint értékű jachtot a tettesek szétszedték, és körülbelül két és fél millió forint értékű alkatrészt vittek magukkal. Új posta épül Dorog. Elkezdődött az új posta építése a Mária utcában. A beruhá­záshoz a dorogi önkormányzat har­mincmillió forinttal járul hozzá. Az előzetes tervek szerint jövő év júliu­sában nyílik meg új helyén a posta. Kátyúzás erön felül Bajót Hét utca felújítása fejeződött be a községben. A 400 ezer forintba kerülő kátyúzást közel 150 négyzet- méternyi szakaszon végezték. A mun­kálatok finanszírozásához szükséges összegeket több támogató segítségével sikerült csak előteremteni. Folytatás az 1. oldalról Az eddig a legnagyobb magyar ügyfélkörrel rendelkező Real K ben­zinkút úgy igyekszik megtartani a magyarországi vásárlókat, hogy jelen­leg rendkívül kedvezményesen váltja át a forintot koronára. Míg a Slovnaft kútjainál az utcai pénzváltók árfolya­mait veszik alapul az átváltáshoz, és leginkább hitelkártyával éri meg fizet­ni (mivel így középárfolyamon szá­mítják át a forintot), addig a Real K példátlanul kedvező árfolyammal csa­logatja a vevőket: 6,24-es kurzussal váltják be a forintot. így hiába egyez­nek áraik szinte hajszálra pontosan a MÓL szlovákiai leányvállalatának áraival, az átváltási árfolyam miatt je­lentősen olcsóbb - legalábbis a forint­tal fizetőknek - az üzemanyag litere. Jelenlegi üzemanyagárak: A MÓL Dorogi úti kútjánál a 95-ös benzin 275,40, a 98-as 295,90, míg a gázolaj 262 forintba kerül. A Slovnaft párkányi kútjánál a 95-ös és 98-as benzin 41,30 (268 Ft) és 43 korona (279,50 Ft), míg a gáz­olaj literjét 40,90 koronáért (264 Ft) adják. Koronában nincs kü­lönbség a két kút árai közt, ám a Reál K jóval kedvezőbb árfolyam- számításával a 95-ös benzin náluk 257, a 98-as 268, míg a gázolaj 254 forintba kerül. A szlovák kormány egyébként to­vábbra sem tervez lépéseket az üzemanyag Áfa-tartalmának csök­kentésére, pedig a szlovák fuvarozók is felemelték szavukat a szerintük aránytalanul drága üzemanyagárak miatt, ami versenyképességüket ve­szélyezteti. • Szh Tovább tart a pozsonyi kötélhúzás Parlamenti komédia után költségvetési bohózat A szennyezés ellenére sincs büntetés A minősítő cég kimagyarázza az Onyx bizonyítványát? Megfékezhető-e a vandalizmus? Újabb randalírozó fiatalokról kaptunk bírt: a hétvégén az Esztergom főterén ta­lálható Szentháromság szobor országal­májáról letörték és ellopták a keresztet. A műemlékrombolók tevékenysége igen költ­séges a helyreállítás szempontjából, az eset pedig sajnos egyáltalán nem példa nélküli. Dénes Fruzsina (fodrász) Valószínűleg kevesebb ilyen történetet halla­nánk, ha komolyabban megtorolnák az efféle cselekményeket. Persze több rendőr is kellene az utakra, akik nem az ártatlan autósokat leckéztetik, hanem valóban „szolgálnak és védenek”. jászai Henrikné (személyzeti tanácsadó) ■ A vandalizmusnak nem lehet gátat vetni, mert nem állhat rendőr min­den szobor mellett. A mai helyzetet csak a fel­növekvő generáció ko- moly nevelésével le­hetne megváltoztatni, de sajnos a ma­gyar oktatási rendszer lassan teljesen száműzi a nevelési komponenst. Péter Ildikó (nyugdíjas) Folytatás az 1. oldalról Az egyes tárcák tudniillik jóval többet szeretnének, mint amennyire van keret. A követelések eredetileg 40 millió koronára rúgtak, majd az egyeztetések eredményeként ez az összeg 20 milliónál kevesebbre mó­dosult. Ivan Miklós pénzügyminisz­ter a költségvetési deficit betartására hivatkozva csak hatmillió korona szétosztására lát lehetőséget. Az MKP prioritásaival összhang­ban a javasolt 42 százalék helyett, 54 százalékos közvetlen támogatást sze­retne a mezőgazdászok számára. Emellett több pénzt igényel a kisebb­ségi kultúra finanszírozására, lakás- építkezésekre és árvízvédelmi célokra. Az MKP számára nyilvánvaló, hogy a nemzetiségi kisebbségek kultúrájá­nak finanszírozásáról szóló törvény - amely szerves része a kormányprog­ramnak - elfogadására ebben a válasz­tási ciklusban kevés esély kínálkozik. Ezért Bugárék úgy vélik, hogy ha nem Ivan Gasparovic államfő kinevezte Jirko Malcháreket a gazdasági mi­nisztérium élére. Pavol Rusko levál­tását követően a posztot augusztus közepétől ideiglenesen Ivan Miklós Pénzügyminiszter töltötte be. Miku­lás Dzurinda kormányfő még szep­tember 12-én kérte Malchárek kine­vezését, amelynek az államfő most tett eleget. Malchárek az önálló Szlovákia fennállása óta a 12. mi­niszter a tárca élén. Az ellenzék azonnal jelezte, hogy az LS-HZDS valószínűleg követelni fogja az új miniszter visszahívását. lesz jogszabály, legalább a nemzetiségi kultúrára szánt pénzt kell megfejelni. Abban az esetben, ha a kormány a ki­sebbségi kultúrát is arányosan finan­szírozná, Duray Miklós szerint a je­lenlegi 80 millió korona helyett e célra 300 milliót kellene elkülönítenie. • ORAVETZ, CZIGIER Folytatás az 1. oldalról A Kenyérmezői-patakban a csapa­dékvíz csatornán beáramló szennye­ződésben kimutathatóak voltak azok a rákkeltő anyagok, amelyeket a rendőrségi szakértőként is közre­működő Bálint Analitikai Kft. meg­talált az Onyx telephelyén a csapa­dékvízgyűjtő medencében. Illés Zoltán fideszes parlamenti képvise­lő, a környezetvédelmi bizottság tagja szerint ez felér a tettenéréssel. Illés szerint a történtek után kör­nyezetvédelmi szempontból két megoldás lehetséges: vagy be kell zárni az égetőművet, vagy a környe­zetvédelmi hatóságnak köteleznie kellene az Onyx Kft-t saját szenny­víztisztító megépítésére, és a telep­helyről kivezető csöveket automati­kus mintavételező, illetve tolózárral elzáró berendezéssel kell ellátni. A július 8-i vízszennyezés ügyében a Komárom-Esztergom Megyei Ren­dőrkapitányság nyomozást folytat, Az Onyx Magyarország Kft-t auditáló cég tehát most közzétett nyilatkozatában megállapítja, hogy az égetőmű 2004 júliusában való­ban vízszennyezést okozott. Ennek ellenére azóta sem vonták vissza a minősítő tanúsítványt, hanem rend­kívüli auditálás után az égető szá­mára részletes helyesbítő terv elké­szítését írták elő. Ennek alapján az Onyx Kft. a régi tartályt elbontotta és újat épített helyette. Mindezek ellenére idén július 8-án és augusz­tus elején is észlehető volt olyan vízszennyezés, amelynek anyagait megtalálták az Onyx telephelyén. Az esztergomi önkormányzatnak ta­valy 105 millió forintjába került az Onyx környezetszennyezése. amely még nem zárult le - tudtuk meg Kovácsné Trázsi Csilla sajtó- szóvivőtől. • MUZSLAI Szerintem ez az elfajzás egy folyamat, amit nemigen lehet megállí­tani. Tíz vagy húsz éve még nem volt annyi fal­firka a házfalakon, nem volt annyi agresszív ember és szoborrombolás, mint most. A mai fiatalokat már túl szaba­don nevelik. Amíg ez így folytatódik, addig nem fog javulni a helyzet. Vadnai Zsófia (tanuló) Biztosan be lehetne kamerázni az összes veszélyeztetett helyet, vagy meg lehetne százszorozni a rend­őrök számát, de akkor többe kerülne a leves, mint a hús. A vandalizmussal együtt kell élni, a fiatalok a tévében mást sem látnak, mint durvaságot. Magyar megoldás az uniós cukorproblémára Az új javaslat megmentheti a hazai és az európai termelőket Megszorítanák az egyházi iskolákat A felekezetek a szerződések betartását várják az államtól Jelenleg is folynak a tárgyalások Brüsszelben, ahol nagy az esély arra, hogy az unió drasztikus cu­korrendtartási reformját Glattfelder Béla, Európai Parlamenti képviselő' javaslatai alapján fogják átdolgoz­ni. A magyar képviselő tervezetét már többen is átvették, mivel a nemzetközi cukorproblémákra is megoldást nyújthat. Az unióban több probléma együt­tes hatása vezetett a jelenleg érvényes cukorrendtartási reform tervezeté­hez, a drasztikus javaslatok bevezeté­sével azonban a magyar cukoripar rö­vid időn belül megszűnt volna, és más tagországokban is nagy dilem­mát okoztak a változtatások. A bizott­sági javaslattal ellentétben azonban Glattfelder Béla egy ésszerűbb és jó­val mérsékeltebb tervezetet dolgozott ki. A végzetesnek tűnő 39 százalékos árcsökkentés helyett 25 százalékos csökkentést is hatékonynak tart a képviselő, és koncepciójában a har­madik országokból származó illegális cukorimporttal szemben is erőtelje­sen fellép, továbbá szükségtelennek érzi a tagállamok közötti kvótaátru­házást is. Ennek következtében szűnt volna meg a magyar cukoripar, mivel gyáraink nagyrészt osztrák és német tulajdonban vannak. Az unió elkép­zelései szerint az árcsökkenésből ere­dő bevételkiesés hatvan százalékának megfelelő összeggel kompenzálnák a termelőket, ehelyett azonban kilenc­ven százalékos kompenzációt javasol­tam - mondta el a Hídlapnak Glattfelder Béla. Ennek köszönhető­en a termesztőknek nemhogy veszte­ségük nem lesz a reformon, de vala­melyest jól is járnak majd. A hang­súly azon van, hogy az említett felté­telek mellett a cukorrépa termelés is Versenyképes tud maradni. A képvi­selő tervezetét már nemcsak a ma­gyar állam, hanem az EP mezőgazda­sági bizottságának előadója, Jean- Claude Fruteau is átvette. November közepéig a tárgyalások eredményeként az EP saját ajánlást készít, ez azonban nem kötelező érvé­nyű az Európai Tanácsra nézve, bár egy előzetes döntést ők hoznak majd meg november végéig. Amennyiben a tárgyalások eredményesen zárul­nak, január-februárban elkészülhet a végleges jogszabálytervezet - mondta el kérdésünkre Glattfelder. A képvi­selő egyébként a cukor importját és a behozatali kedvezményeket is vissza­fogná, mivel a reformra is azért volt szükség, mert az unióban az utóbbi években több millió tonnára nőtt a kezelhetetlen cukorfelesleg. • JUHÁSZ Egyre kevesebb pénz jut a költ­ségvetésből az egyházi fenntartású intézmények finanszírozására: a központi költségvetésben szereplő összegek évről-évre csökkennek, a 2006-os évi tervezetben az egyhá­zaknak szánt összeg megegyezik a 2004-es támogatással. Az egyházak a közszolgálati intéz­ményeik működtetésével állami fel­adatokat vállalnak át, ezért érthetetlen, hogy miért kapnak kisebb normatív hozzájárulást az államtól az egyházi is­kolák és szociális otthonok. A Magyar Köztársaság és az Apostoli Szentszék között létrejött megállapodás értelmé­ben az egyház által fenntartott közok­tatási intézmények - óvodák, általános és középiskolák, diákotthonok ugyan­olyan szintű pénzügyi támogatásban részesülnek, mint a hasonló intézmé­nyeket működtető állami és önkor­mányzati fenntartású intézmények. Az egyházi iskoláknak járó norma­tív hozzájárulás csökkentésével a Va­tikánnal 1997-ben megkötött szerző­dést rúgja fel az állam. - állítja Kis Rigó László püspök. Véleménye sze­rint nem támogatást kér az egyház az államtól, hanem a közszolgálati nor­matívák tisztességes kifizetését és a Vatikánnal kötött nemzetközi szerző­dések betartását. Az állam és az egy­ház között nem lenne feszültség, ha az egyházi iskolák és az egyház által fenntartott szociális intézmények is ugyanolyan normatív támogatás kap­nának, mint az állami intézmények - hangsúlyozta a püspök. Az egyház és az állam között meg­kötött megállapodástól eltérően pél­dául idén kevesebbet fizettek ki óra­díjként a hitoktatóknak, és ezzel tu­lajdonképpen a saját maga által elfo­gadott szerződést rúgta föl. • MÁ

Next

/
Thumbnails
Contents