Hídlap, 2005. október-december (3. évfolyam, 193-257. szám)
2005-11-11 / 221. szám
www.esztergom.hu ESZTERGOM 3 2005. november 11., péntek • HÍDLAP • Dicséret Esztergomnak a védekezésért A vármegyeházán tartotta ülését a parlament környezetvédelmi bizottsága Megszűnik a zsúfoltság az esztergomi vonatokon Folytatás az 1. oldalról Nem tartotta be a veszélyes hulladékok pontos nyilvántartására vonatkozó előírásokat, s így történhetett meg, hogy nem tudták, milyen veszélyes hulladékok kerültek ki a nyitva maradt csapon át a tartályból. Az adatszolgáltatási kötelezettségének sem tett teljes mértékig eleget a dorogi cég, és a nyilvánosság előtt eltitkolta a környezetszennyezés tényét. Rakics szerint Meggyes Tamás helyesen cselekedett, amikor tiszta ivóvizet biztosított a lakosság számára. A környezetvédelmi hatóság százötvennyolcmillió forintos bírságot szabott ki az Onyx Kft.-re, amely bírósági úton elérte, hogy nyolcvannégymillióra mérsékeljék a bírság összegét. A havária idején és az azt követő hetekben, augusztus 5-től szeptember 14-ig ugyan korlátozták az égetőmű működését, amely nem fogadhatott hulladékot, de a cég a telephelyen tárolt veszélyes anyagok égetését tovább folytathatta. Illés Zoltán, fideszes képviselő kifogásolta, hogy nem a legmagasabb bírságot szabták ki az Onyx Kft.-re, ráadásul még ezt is tovább csökkentette az ügyben eljáró bíróság. A képviselő szerint a kiszabott bírság nem áll arányban a környezetszennyezés helyreállításának a költségeivel. A tájékoztató során Rakics Róbert elmondta azt is, hogy szabálysértési eljárást indítottak az Onyx Kft. igazgatója ellen, amelyet Dorog város jegyzője megszüntetett. A Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség azonban újból elrendelte a nyomozást. A környezetvédelmi bizottság pedig támogatja Esztergom azon törekvését, hogy biztonságos karsztvízre állítsa át saját ivóvíz bázisát. Meggyes Tamás polgármester hozzászólásában kifejtette, hogy az elmúlt évi vízszennyezéssel kapcsolatban a lakosság bizalma megrendült a hatóságokban. Ezt támasztja alá, hogy a hatóságok nem voltak helyzetük magaslatán a Kenyérmezői-pa- taknál idén nyáron két alkalommal is tapasztalt vízszennyezés során sem. Rakics Róbert válaszában kifejtette, hogy a környezetvédelmi tárca elkészítette az idei esztergomi vízszeny- nyezéssel kapcsolatos dokumentációt, amelyet az esztergomi polgármesternek is megküldenek. • Muzsiai Ágnes Rövid időn belül, a zsúfoltság enyhítésére a Desiro vonatokat három motorvonati egységgel közlekedteti majd a vasúttársaság, miután tegnap átadták a hosszabb szerelvényekhez szükséges felújított és meghosszabbított peronokat 16 állomáson és megállóhelyen. A Budapest-Esztergom vasútvonalon az új ipari létesítmények és felsőoktatási intézmények megjelenése, valamint a térség közútjain gyakori forgalmi dugók miatt az utasforgalom a korábbi évekhez képest jelentősen, mintegy 22 százalékkal nőtt. A vasúttársaság felmérése alapján az esztergomi vonatokat zömében iskolába és munkába járásra veszik igénybe. Mindezek eredményeként naponta átlagosan 3 760-an utaznak, ami Újabb intézménnyel vette fel a kapcsolatot a Balassa Bálint Gazdasági Szakközépiskola. Az iskola kilenc diákját egy törökországi környezetvédelemmel és környezetkultúrával foglalkozó egyetemi csoport hívta meg hazájába. Az utazás költségeit mindkét fél sikeres pályázatokkal fenapi 685 fővel több, mint a Desiro vonatok közlekedését megelőző időszakban. A megnövekedett forgalom tette indokolttá a vasútvonal megújítását. A vasúttársaság az Európai Beruházási Bank által nyújtott forrás felhasználásával 2007-ig tervezi a Budapest-Esztergom vasútvonal teljes felújítását, melynek keretében átépülnek a vágányok, az utasforgalmi létesítmények és korszerűsödik a járműpark is. A fejlesztés első lépéseként hosszabbították meg a peronokat, így rövid időn belül, a zsúfoltság enyhítésére - a csúcsidő- szakban közlekedő, jelenleg két egységből álló - a Desiro vonatokat három motorvonati egységgel közlekedteti majd a vasúttársaság, és ezzel csökken a szerelvények elviselhetetlenné vált zsúfoltsága. dezte. A kapcsolatfelvétel célja a két nemzet kultúrájának kölcsönös megismerése, valamint a környezeti problémák megoldásainak megvitatása volt. A két intézmény továbbra is együttműködést tervez, melynek keretén belül tavasszal az esztergomi iskola fogadja a török diákokat. • -CS.-N. Törökországi út a Balassából Tisztelgés az Aranybulla előtt Esztergomban iktatják be az Alkotmánybíróság új elnökét s Hetvenéves az Erzsébet Királyné Óvoda Folytatás az 1. oldalról Ennek értelmében november 12-én, szombaton, Esztergomban kerül sor Bihari Mihály beiktatására, a leköszönő elnök Holló András megbízatásának utolsó napján. Bár az Alkotmánybíróságról szóló törvény az Alkotmánybíróság székhelyéül Esztergomot jelölte meg, ám a testület 1989-es megalakulása óta Budapesten működik. Bihari Mihály, akit október 11-én választott meg elnökéül a tizenegy tagú testület, november 13-tól három éven keresztül látja el elnöki teendőit. Az új elnök Budapesten született 1943-ban, egyetemi tanulmányait 1971-ben fejezte be a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán, ahol 1974-ben szociológia oklevelet is szerzett. 1989-től az ELTE-ÁJK-n megalakult Politológiai Tanszék vezetője, 1999-től az Alkotmánybíróság tagja. • G.K. Pályázati forrásokat nyert az ENÉKE Az Esztergomi Nyugdíjasok Érdekvédelmi Kulturális Egyesülete (ENÉKE) 70 ezer forintos támogatásban részesült a Megyei Önkormányzat pályázatának második fordulóján. Az Európai Integrációs Bizottságtól kapott juttatásból az ENÉKE az Európai Unióról szóló tájékoztató előadásokat tart majd. Emellett a Művelődési Bizottság pályázatán szintén nyert a szervezet. Az itt kapott 30 ezer forintból az idősek színházlátogatását oldják meg. Az esztergomi Erzsébet Királyné Óvoda fennállásának hetvenedik évfordulója alkalmából november 18-én, délelőtt tíz órától névadó ünnepséget rendeznek az intézményben. Ez alkalomból ünnepi köszöntőt mond Meggyes Tamás polgár- mester, majd az óvodások műsorát Az Esztergomi Evangélikus Egyház- közösség és szórványgyülekezetei új ielkészt avatnak november 26-án, 14 órakor az esztergomi evangélikus templomban. Éerenczy Andrea beiktatekinthetik meg a résztvevők. Az ünnepséget záró fogadás előtt felszólal Kolumbán György képviselő, Sápszky Lászlóné óvodavezető, Kontsek Ildikó művészettörténész, valamint Chalupa Zoltán, az Árpádházi Szent Erzsébet Középiskola és Óvoda igazgatója. tását Bencze András, a Fejér Komárom Evangélikus Egyházmegye esperese végzi majd, az igehirdetés szolgálatát pedig Ittzés János, a Nyugati Evangélikus Egyházkerület püspöke látja el. Új lelkész az evangélikus gyülekezet élén Arculatváltás a Kis-Dunán Bárka és ház egyben az esztergomi belvárosban Tegnap előtti lapszámunkban arról értesülhetett az Olvasó, hogy Esztergomban az önkormányzat által is zöld utat kapott a személyhajók kikötésének és forgalmának kibővítése. Egy esztergomi vállalkozó most a városházi elképzelésekkel azonos, városszépítő elképzelést próbál megvalósítani úszóház témában. A kisebb folyókon, Európa több nagyvárosában - Párizsban, Amszterdamban - már komoly hagyománya van az összkomfortos úszóházaknak. Esztergomban, az említett városokhoz hasonlóan, létezik egy egyedi adottságokkal rendelkező vízi utca, a Kis-Duna. Ez a vízi terület a 70-es években víkendbungaló-szerű úszóházakkal volt tele. A három évvel ezelőtt megkezdett tervezési munka eredményeképpen a kétes esztétikát sugalló vízi építmények kora azonban lejárt. A most készülő bárkát kivitelező vállalkozó elképzelése szerint egy hajótestre épített könnyűszerkezetes faház valósul meg. Az építmény vízre tételének engedélyezési eljárása nem egyszerű. A folyamat azonban sikeres volt, így a következő év tavaszán már átadásra is kerülhet a „bárkaház”. Az összkomfortosra tervezett vízi ingatlanban minden ugyanúgy működik majd, mint a szárazföldi lakóházaknál. Fűtés, melegvíz, világítás, telefon - egyszóval összkomfort várja majd a beköltözőt. A vállalkozó reméli, hogy a prototípus elkészítését követően több megrendelés is várható a mind esztétikailag, mind funkcionálisan tetszetős építményre. A „bárkaház” jelenleg az alapot képző hajótest állagvédelménél tart. Erre az alapra kerül rá a majdani épület, a kész projekt pedig egy kisebb család életterére, vagy egy vendéglátóipari egység működésére is megfelelő lehet. • Kép és szöveg: pöltl Szépül a Belvárosi Kávéház Az esztergomi Belvárosi Kávéház 1896-ban nyitotta meg kapuit vendégei előtt. A mindig is ebben a funkcióban működő vendéglátó helyiséget műemlékké nyilvánították, s most ebben a szellemben folynak a felújítási munkálatok is, melyet a homlokzaton már sikeresen elvégeztek. Az esztergomi önkormányzat a Belvárosi Kávéház eladásakor szigorúan kikötötte, hogy az épület szecessziós jellegét az új tulajdonos köteles megőrizni, valamint a földszinti terem csak kávéházként üzemelhet. Az épület külső rehabilitációjával 2003-ban egy több vállalkozásból álló konzorciumot bíztak meg. A felújítás egy hónapja kezdődött el, melynek oka, hogy a munkálatokat megelőzően meg kellett bízni az Állami Műemlék-helyreállítási és Restaurálási Központot, hogy segítse a rehabilitálást. E hivatal közreműködésével határozták meg, hogy mikor és milyen stílusban épült a Belvárosi Kávéház, valamint az ő segítségükkel zajlik a felújítás is, melynek célja az épület eredeti állapotának helyreállítása. Emellett a falak állagmegóvása is fontos szerepet játszott, melynek elvégzésére egyedülálló alkalom nyílt a mostani felújítás révén. A külső munkálatok november elején értek véget, ezután kezdték el a belső tér rendbehozatalát. Az épületnek a belső terekben két követelménynek kell megfelelnie: minél jobban közelíteni kellett a funkciókat és a látványt az eredeti állapothoz, természetesen szem előtt tartva az Európai Uniós szabványokat is. A belső tér felújítását tovább nehezíti az is, hogy a ’80-as években teljes átépítés zajlott az épületen, s többek között ennek köszönhetően a berendezés csaknem egésze eltűnt. A kevés megmaradt tárgyhoz tartoznak az ólomüvegrészek és a falburkolat is, melyek műemléki védelem alatt állnak. A felújítási munkálatokat tovább nehezíti, hogy a szecessziós állapotról alig van fellelhető kép, vagy írásos anyag. Ez azonban csak a munkálatok végzését lassítja, a felújítás valószínűleg rendben fog zajlani, már ha az Állami Műemlék-helyreállítási és Restaurálási Központ elfogadja a belső tér felújítására vonatkozó terveket. • Hatvani Bernadett