Hídlap, 2005. október-december (3. évfolyam, 193-257. szám)
2005-11-09 / 219. szám
2 HIDLAP • 2005. november 9., szerda www.esztergom.hu ORSZÁG VILÁG Ombudsmanokkal találkozott az államfő (H) Az országgyűlési biztosokat fogadta hivatalában kedden Sólyom László köztársasági elnök. A találkozón egyebek mellett az ombudsmani intézmény esetleges későbbi reformjáról is szó esett. Takács Albert, az állampolgári jogok ország- gyűlési biztosának általános helyettese közölte: arról beszéltek, hogy nem ártana elgondolkozni az ombudsmani intézmény reformján. Péterfalvi Attila adatvédelmi biztos elmondta, hogy az idén tízéves az ombudsman intézménye, és előjöttek a hátrányai annak, hogy az ombudsmanok se függetlenek teljes mértékben egymástól. Magyarország a kiotói egyezmény mellett (H) Magyarország az Európai Unió álláspontját képviseli majd az ENSZ november végén kezdődő klímakonferenciáján, azaz a szén-di- oxid-kibocsátás további csökkentése és a kiotói egyezmény aláírói körének bővítése mellett érvel majd - mondta Persányi Miklós kedden. A környezetvédelmi és vízügyi miniszter azt mondta: 2020-ra a kiotói alapszinthez képest átlagosan 15 százalékos, 2050-re 50-60 százalékos szén-dioxid kibocsátás-csökkentés elérése a cél annak érdekében, hogy a Föld átlaghőmérsékletének emelkedése, az ipari forradalom idejéhez mérten, ne érje el a kritikus 2 Celsius fokot. Nincs szó tárcaösszevonásokról (H) Kategorikusan tagadta a kormányfő, hogy várható-e döntés ebben a ciklusban a kormányzati struktúrát érintő átalakításról. Előzőleg úgy volt, hogy még ebben a ciklusban csökkentené a minisztériumok számát a Gyurcsány-kabinet. A kormányszóvivő akkor csak azt szögezte le, hogy nincs napirenden tárcák összevonását, vagy megszüntetését érintő javaslat, de arról nem szólt, hogy sor kerülhet-e erre a későbbiekben. Halálos közűti baleset Rimaszombatnál (SK) Négy halálos áldozata és tíz sérültje van annak a közúti balesetnek, mely hétfőn este történt a Rimaszombati járásban. Egy szlovák távolsági busz Strbské Plesoról tartott Losonc felé, mikor egy ukrán kamionnal ütközött, amely a megengedettnél sokkal többel haladt. Az esetben a busz vezetője is életét veszítette, a kamion sofőrje könnyebb sérüléseket szenvedett. Somogyi Szlovákiában (SK) Pozsonyba látogatott tegnap Somogyi Ferenc külügyminiszter. A találkozón áttekintették Mikulás Dzurinda szlovák miniszterelnökkel a két ország politikai, gazdasági kapcsolatait és a kisebbséggel kapcsolatos kérdéseket. Somogyi tárgyalt Bugár Bélával, az MKP elnökével is, vele főleg oktatási és kulturális együttműködésről esett szó. Ezek után találkozott szlovák kollégájával, Eduard Kukán külügyminiszterrel, valamint Ivan Gasparovic államfővel is. Elfogadták az adótörvényeket Módosul a családtámogatási rendszer Változik a családtámogatás A csatádi kedvezmény az egy és két gyermeket nevelő családok esetében beépül a családi pótlékba, csak a három vagy több gyermeket nevelő családok adókedvezménye marad meg korlátozott mértékben. A családi kedvezmény legalább három eltartott esetén gyermekenként havi 4 ezer forint lesz, de ez csak akkor vehető teljes mértékben igénybe, ha az éves jövedelem nem haladja meg a 6 millió forintot. Az Országgyűlés módosította az adótörvényeket, és elfogadta a luxusadóról, valamint az egyszerűsített közteherviselési hozzájárulásról szóló törvényjavaslatot. Ezenfelül jóváhagyta a családtámogatási rendszer átalakítására vonatkozó jogszabályt is. így a személyi jövedelemadó felső kulcsa 2006-tól 38-ról 36 százalékra csökken, az alsó, 18 százalékos kulcs határértéke egymillió 550 ezer forint lesz. A művészek, újságírók, szellemi szabadfoglalkozásúak számára létrehozott egyszerűsített közteherviselési hozzájárulás (ekho) évi 25 millió forintos bevételi határig lesz alkalmazható jövő évtől. 2006-tól 5 millió forintos adóalapig 10 százalékra csökken a társasági adókulcs, csak az 5 millió forint feletti összeg után kell 16 százalékos kulcscsal adózni. A jövő évtől a jelenlegi 50 százalékkal szemben már az iparűzési adó 100 százalékát le lehet vonni a társasági adó alapjából. A szintén január elsejével bevezetendő luxusadó a nagy értékű, 100 millió forintnál magasabb értékű lakó- ingatlanok tulajdonosait terheli majd, a 100 millió feletti rész 0,5 százalékának megfelelő összegű éves adóval. Jövőre 25 százalékról 20 százalékra csökken a felső áfakulcs. 2006-tól megszűnik az államháztartási támogatás arányosítási kötelezettsége, azaz a támogatást igénybevevők visszaigényelhetik az áfa teljes összegét. A 2006. évi jövedéki adó szabályozás az áfakulcsok változásával összefüggésben módosult. Az 5 százalékpontos áfakulcs csökkentést az összes jövedéki italnál kompenzálják. A regisztrációs adó kikerül az áfaalapból. • K.E. Szigorú ajánlásokat ígért az EB Szóba került már az Európai Unió több illetékes testületében annak lehetősége, hogy uniós támogatásokat veszíthet el Magyarország, ha sorozatosan nem tesz eleget az államháztartási hiány leszorítására vonatkozó brüsszeli ajánlásoknak. Egyelőre azonban nincs szó ilyen intézkedések fontolóra vételéről - jelentette be az EU-tagországok pénz- ügyminisztereinek a magyar deficittel kapcsolatos döntését követően a brüsszeli bizottság pénzügyi felelőse kedden. A miniszterek előzőleg jóváhagyták az Európai Bizottság múlt heti helyzetértékelését, amelynek egyik eleme szerint, Magyarország nem tett eleget a korábbi uniós ajánlásoknak. A pénzügyi biztos azt is közölte, hogy a jövő év elején kiadandó új ajánlások szigorúak lesznek. • (vári) Megbeszélés a kisebb parlamentről Lapzártánk után ért véget a kisebb parlamentről folytatott négypárti egyeztetés. A megbeszélésen a választójogi rendszer átalakítása is napirenden volt. Az SZDSZ kezdeményezésére nyár eleje óta zajló egyeztetéssorozat keretében már megvitatták a pártok által kidolgozott választási modelleket, az újabb fordulón az MSZP a Fidesz és az SZDSZ elképzeléseit egyesítő javaslatot nyújtottak be a liberálisok. Az MSZP az úgynevezett német választási modell átültetését ajánlotta, amelyben a parlament létszámának nem lenne felső határa, hanem folyamatosan változna, hogy arányos legyen a rendszer. Az egyéni választókerületek száma 145-re csökkenne, és a választás egyfordulós lenne. A Fidesz a jelenlegi választási rendszerhez hasonló, vegyes rendszerű, kétfordulós választási modellt, és 290 fős parlamentet javasolt. A Szabad Demokraták Szövetsége javaslatában 250 fős parlament, a jelenlegi 176 helyett 152 egyéni választókörzet szerepel. Megszüntetnék a megyei listát, az országos listáról szerezhető mandátumok számát 98-ra emelnék, a választás pedig kétfordulós lenne. • (koncz) Maratoni vita a paksi atomerőműről Keddre átnyúló, többórás vitát folytatott hétfőn kezdődött ülésén a parlament a radioaktív hulladékok tárolásáról és a Paksi Atomerőmű Rt. üzemidejének meghosszabbításáról szóló javaslat tervezetéről. Az Igazságügyi Minisztérium államtitkára hangsúlyozta: az ország villamos energia ellátásának biztonsága érdekében szükség van a paksi erőmű üzemidejének meghosszabbítására. A cél az, hogy további húsz évig üzemeljen az erőmű, amire szakmai vélemények szerint biztonságosan van lehetőség. Hankó Faragó Miklós emlékeztetett arra, hogy a Bátaapátiban tervezett tározó építését a lakosság túlnyomó része népszavazáson támogatta. A fideszes Illés Zoltán - aki elveti a paksi erőmű üzemidejének meghosz- szabbítását és az ott termelt energiát alternatív energiákkal váltaná ki — úgy fogalmazott: a Bátaapátiban tervezett tároló a beruházás megvalósításában érdekelt cégek várnak a nagy állami megrendelésekre. Hozzátette: a beruházás megépítése az állami pénzek rossz felhasználását jelentené. Arra is figyelmeztetett, hogy EU- tagországként már nincs külföld és belföld. Inkább azon kellene gondolkodni, milyen úton lehetne még több energiát behozni. • (koncze) Pozsonyban járt a román államfő Rövid, hivatalos látogatást tett Pozsonyban Traian Basescu, román államfő, aki a tegnapi nap folyamán találkozott ivan Gasparovic köztársasági elnökkel, Mikulás Dzurinda, miniszterelnökkel és Pavol Hrusovskyval, a parlament első emberével. A román elnök nemcsak kereskedelmi témákban folytatott megbeszéléseket a szlovák politikusokkal, hanem szóba kerültek az Európai Unióval kapcsolatos problémák is. Szlovákia a közelmúltban kijelentette, hogy támogatja Románia mihamarabbi csatalakozását és mindenben segítséget nyújt az országnak. Előreláthatólag Románia és Bulgária két év múlva lehet teljes értékű tagja az uniónak, bár az időpont még változhat, lehet, hogy csak egy évvel később kerül sor a csatlakozásra. A legtöbb gondot a két országban a nagy korrupció és szervezett bűnözés okozza. A szlovák-román találkozón szó esett a két ország adórendszeréről is, de Traian Basescu, román államfő megemlítette azt is, hogy a gazdasági együttműködésben sokkal előrébb kellene tartaniuk. Szlovákia szeretne mihamarabb létrehozni közös cégeket és szívesen szerepet vállalna a román privatizációban is. • (nagy) Gazdasági programot hirdetett a Fidesz Matolcsy György ismertette a Fidesz nem hivatalos gazdasági programját a Gazdaságkutató Intézet fővárosi konferenciáján. Az Orbán-kabinet gazdasági minisztere félmillió munkahelyről, 200 ezres állami leépítésről, az államháztartás egyensúlyba hozásáról és az euró akár 2009-ben történő bevezetéséről beszélt. A gazdaságpolitikus konszenzust szorgalmazott a fontos döntések tekintetében. A kiemelt területek között említette, hogy vállalnia kell a kormánynak, hogy négy év alatt 500 ezer új munkahely megteremtését támogatja, miközben a magyar kis- és középvállalkozások további másfél milliót megtartanak. A szakértő úgy vélte: az új kabinetnek egy Széchenyi- vagy Kossuth- tervben azt is vállalnia kellene, hogy 15 év alatt 10 ezer új magyar vállalatnak teremt versenyképes környezetet. Matolcsy rendezné az állam szerepét is. Kiemelte: csaknem 200 ezerrel Új gazdaságpolitikára és szerkezeti megújulásra van szükség, ezért az állandó reformokra fel kell készíteni az országot - mondta Járai Zsig- mond. Az euró bevezetésének érdekében ezermilliárd 300 millió forinttal kelt csökkenteni az állam- háztartási hiányt. Hozzátette: ennél is nagyobb mértékben, kétezer mil- liárddal kell lefaragni a deficitet annak érdekében, hogy a tartós egyensúly kialakuljon. kell csökkenteni az állami munkahelyek számát és meg kellene fordítani a külföldi és a hazai vállalatok arányát a közbeszerzéseknél. Az európai pénznem kapcsán a volt miniszter azt mondta: arra kell törekednie a következő kormánynak, hogy az eredetileg tervezett 2010-es céldátum előtt egy évvel, már 2009-ben be lehessen vezetni az eurót. • (vári) Kényelmetlen a barátságos javaslat? A Fidesz alelnöke szerint az SZDSZ számára kényelmetlen lehet a miniszterelnöknek a választási törvény módosítására tett, barátságosnak tűnő javaslata. Pokorni Zoltán egy keddi tévéinterjúban úgy fogalmazott: veszélyes a „nem kívánt gondoskodás”, a kisebbik koalíciós párt számára és valójában szavazatszerző célja van. „A javaslattevő is pontosan tudta, hogy nem lesz semmi, nem ez volt a szándéka, hanem a mögöttes üzenet talán a fontos. A politikus közölte: nem tartja sem sportszerűnek, sem pedig elegánsnak a választások előtt 150- 160 nappal megváltoztatni a választási szabályokat. Utalt az Alkotmány- bíróság egy júniusi határozatára is, amelyben a testület kimondta: „alkotmányellenesnek tekinti, ha a választások előtti időszakban a választási jogszabályokat, játékszabályokat valaki meg akarja változtatni”. • (palotás) Utasokra vadászik a vasúttársaság Új kedvezmények bevezetését tervezi a Szlovák Vasúttársaság, amely ilyen módon próbálja meg visszahódítani az utazni vágyókat, ugyanis az utazás ezen formáját választók száma évről évre rohamosan csökken. A Szlovák Vasúttársaság azért folyamodott a kedvezmények megváltoztatásához, mivel a vonattal utazók száma évről évre csökkenő tendenciát mutat. A korábbi években 3-5 százalékos csökkenést mutattak ki, az idei évben még az általános kedvezményeket is sokkal kevesebben vették igénybe. Az átlagutazók és a 70 év alatti nyugdíjasok így nagyobb kedvezményekre számíthatnak a következő évben, mint korábban. „Átértékeltük a kedvezményes rendszert” - mondta Milos Cikovsky, a vasúttársaság szóvivője. „Megszüntettük azokat, ami iránt gyérebb volt az érdeklődés és újak bevezetését tervezzük. Szeretnénk, ha a jövő évben visszatérnének az utasok hozzánk.” A kimutatások szerint ötszázalékkal több az idei visszaesés, mint a tervezett volt. Ennek fényében a vasúttársaságnak változtatnia kellett, megszüntették a családi kedvezményt, és a retúrjegyre vonatkozó előírásokat is. „Lényegtelen, hogy az egyén szabályosan, vagy szabálytalanul veszi igénybe szolgáltatásainkat, a jegy árának 15 százalékát visszakaphatja” - folytatta a szóvivő. „Ehhez egy 999 koronás igazolvány kiváltására van csak szükség. A 70 év alatti nyugdíjasok esetében is változások lépnek életbe, ők a jegy árának 40 százalékát kaphatják vissza. • N.B.