Hídlap, 2005. október-december (3. évfolyam, 193-257. szám)
2005-11-08 / 218. szám
www.istergranum.hu SPORT 2005. november 8., kedd • HÍDLAP 7 Újabb kellemetlen Vitéz vereség A csapat Százhalombatta után a kecskemétiektől is kikapott Az augusztusi találkozón még nem volt semmi gond RÖGBI Elszenvedte idei második vereségét az Esztergomi Vitézek rögbicsapata. Szőlősi László legénysége a múlt heti kudarc után a Kecskemét gárdáját sem tudta legyőzni. A találkozót a tavaszi szezonról hozták át őszre, a sűrű program miatt kellett így dönteni. A két csapat idén augusztusban tehát egyszer már összecsapott, akkor hazai pályán a Vitézek legyőzhetetlennek bizonyultak, 52-O-ra mosták le ellenfelüket. A nyári találkozó óta eltelt cirka három hónapban viszont sok minden megváltozott, már ami a hétszeres bajnokcsapatot illeti. Meghatározó játékosok intettek búcsút az egyesületnek, a csapat pedig megérezte Heckel, Pfeiffer, Nagy hiányát. A múlt héten hazai pályán megszületett az első vereség, most hétvégén pedig egy újabb sikertelenség következett. A Kecskemét elleni rangadó feszült hangulatban kezdődött, az első 18 percben a hazaiak uralták a mezőnyt, de támadásaik - egy kivételével - sikertelennek bizonyultak. Ezután felébredtek az esztergomiak, átvették az irányítást és Sujogán jóvoltából egyenlítettek. A Vitézek támadásban maradtak, beszorították ellenfelüket, de a vezetés megszerzése nem jött össze. Az utolsó percben egy hibát követően vezetést szereztek a hazaiak (14-7), így kecskeméti előnnyel kezdődhetett meg a második félidő. A játékrész Vitéz lehetőségekkel indult, negyedóra elteltével Bíró egy szabadrúgást értékesített, 14-10-re alakítva ezzel az eredményt. Innentől kezdve a játékvezető vette kezébe az irányítást, szinte minden esztergomi kezdeményezést lefújt, sőt Sujogánt és Bírót is kiállította. A kecskemétiek két szabadrúgást értékesítettek és megnyerték az összecsapást. Az Esztergomi Vitézek a vereség ellenére megtartották vezető helyüket, a csapat a célkülönbségnek köszönhetően maradhatott vezető pozícióban. NB I: Kecskeméti ARC-Esztergomi Vitézek 2o-io (14-7) Esztergomi Vitézek: Juhász, Hock, Siroki, Novák, Marosi, Koller, Deli, Szőlősi, Viola, Bíró, Haspel, Sujogán, Grósz, Kis Balázs, Bőhm. Csere: Baragyin. Szőlősi László, a csapat vezetőedzője nem kongatja a vészharangot, elmondta: ez még belefért, de nagyon örül annak, hogy vége az őszi idénynek. „Kikaphattunk volna többel is, ha a kecskemétiek jobban akarnak” — mondta a vezetőedző. „Nincs mélypont, ez normális dolog volt, a jobb csapat győzött. A tolongásban voltak problémák, a védekezés viszont jól működött, de nem volt igazi irányítónk. Be kell, hogy valljam, én elfelejtettem, hogy rájátszás zárja a bajnokságot, így nem kell mélypontnak felfogni a mostani helyzetet. Egy viszont biztos: a komoly találkozókra külföldi bírót kell alkalmazni, mert ez nem mehet így tovább, a Kecskemét elleni találkozón is rengeteg rossz döntés született, mindkét csapat kárára. • N.B. Dobogós helyen végzett a párkányi csapat Visszavágtak a dorogiak a Veszprémnek RÖPLABDA Sikerült a visszavágás a Dorogi ESE férfi röplabdacsapatának, mely az idei első fordulóban még vereséget szenvedett a Veszprémtől, de a hét végén 3-2-re legyőzte ellenfelét. Rossz előjelekkel indult a találkozó, mivel a hazaiak alapembere - Novák Tamás - továbbra is sérüléssel bajlódik, így nem lehetett a gárda segítségére. Az első szett megnyerése után két vesztes játszma következett, de a végjátékban már csak a Dorogi ESE volt a pályán. „Meg kell dicsérni az egész csapatot, mert nagyon akartak, igaz a játékon van még mit javítani” - mondta Csillag Gyula szakosztályvezető. „Ügy jöttek a veszprémiek, hogy megvernek minket, de ezt sikerült megakadályoznunk, így megerősítettük negyedik helyünket a tabellán. • (Kéméndi) LABDARÚGÁS A régió általunk figyelt három labdarúgócsapata sikeres hétvégét tudhat a háta mögött, ugyanis mindhárom gárda maximum pontot gyűjtött. NB Ili, Duna-csoport: Dorogi FC-RAFC 3-2 (2-1) Dorogi szempontból nem kezdődött rosszul a találkozó, a hazaiak negyedóra eltelte után kétgólos előnyt szereztek, a RAFC erejéből csak a szépítésre futotta. A második félidőben aztán az egyenlítés is sikerült a vendégeknek, de a 75. percben Hégli révén megszületett a harmadik dorogi találat, ami egyben a győzelmet is jelentette. „Jókor jött a siker, küzdelemből jelesre vizsgáztak a labdarúgók” - örült az eredménynek Für István vezetőedző. „A többi találkozónak köszönhetően elindultunk felfelé a tabellán, de ahhoz, hogy elégedettebbek lehessünk, a következő hazai találkozónkat is meg kell nyerni.” Megyei első osztály: Esztergomi SC-Naszály 3-0 (1-0) A találkozó korai szakaszában szerzett vezetést az esztergomi csapat, mely az első játékrészben - a gól mellett - rengeteg helyzetet alakított ki, de ezek a lehetőségek újabb találatot nem eredményeztek. A második félidőben még nagyobb iramra kapcsolt a gárda, további két gólt lőttek a játékosok, a győzelmet pedig már nem lehetett elvenni a csapattól. „Játékban remek teljesítményt nyújtottunk, látványos, küzdelmes, pörgős összecsapást láthattak a kilátogató szurkolók - mondta Holdampf Sándor vezetőedző. „A második félidőben mutatott játék alapján megérdemeltük a három pontot. Olyan támadásokat láttam, amire öt (!) éve várok, végre a játékosok megvalósították azt, amit kérek tőlük.” Nyugat-Szlovákia, III. liga: Párány-Topolcsány 2-1 (0-0) Utolsó őszi találkozóját is győzelemmel zárta a párkányi labdarúgócsapat, mely Topolcsány ellen az utolsó pillanatokra hagyta a döntést. Az első félidő gól nélkül zárult és hasonló forgató- könyv szerint alakult a második is. A 79. percben egy szabadrúgásgóllal szerzett vezetést a hazai csapat, melyet a vendégek az egyetlen támadásukból kiegyenlítettek. Már mindenki elkönyvelte a döntetlent, mikor a 90. percben Marsai tört be a tizenhatosra, és csak szabálytalanul tudták megállítani. A megítélt büntetőt Kuspál értékesítette. „Nagyon izgultam, hogy meglesz-e a győzelem” - beszélt a találkozóról Lapár Miroslav, ügyvezető elnök. „Sajnálom, hogy nem folytatódik a bajnokság, ilyen korán még soha nem ért véget az őszi szezon. Meg vagyunk elégedve a teljesítménnyel, bízunk a jó folytatásban és szeretnénk megtartani a játékosainkat.” • (hajdú) Talmácsi a Hondánál Nem hosszabbított szerződést Talmácsi Gáborral a KTM, a világbajnoki bronzérmet szerző magyar pilóta jövőre Hondával indul a 125-ösök között. A KTM vezetők - úgy tűnik - nem tudták megemészteni a Katarban történteket, főleg úgy, hogy Talma csapattársának, Mika Kallionak éppen az ott elhullajtott öt pont hiányzott a vb aranyhoz. Talmácsi mindenesetre nem szomorkodik a váltás miatt: „Egy ütőképes csapat első számú pilótájaként folytathatom jövőre, nyertem egy vb bronzérmet, nincs okom panaszra” - nyilatkozta a magyar pilóta. Aranyat érő junior pofonok Remekeltek a magyarok a hétvégi belgrádi tékvandó viadalon. A magyar junior válogatott összesen négy arany-, két ezüst- és három bronzérmet szerzett, és ezzel csapatversenyben is az élen végzett. A felnőttek valamivel alábbadták, Balogh Dóra révén azonban egy ezüstérmet ők is begyűjtötték Belgrádban. Tatabányai profi a válogatottban Az élvonal újoncában, a Tatabányában profiskodó Márkus Tibor belőtte magát a válogatottba: a magyar góllövőlistát vezető csatár idén már tíz gólnál tart, és teljesítményével felhívta magára Lothar Matthäus figyelmét is. Márkus a hét végén is remekelt, két góllal járult hozzá a Tatabánya pontszerzéséhez hazai pályán a címvédő Debrecen ellen. Eredmény: Tatabánya-Debrecen 3-3 (0-0) sportszilánkok Szerény német éremremények A Német Labdarúgó Szövetség illetékesei, és a szurkolók többsége sem vár kiugró eredményt a válogatottól a jövő évi, hazai rendezésű világbajnokságon. Az általános vélekedés szerint a negyeddöntőbe kerülés is már erőn felüli teljesíttnény lenne a csapattól, egy felmérés szerint a szurkolóknak mindössze 7 százaléka véli úgy, hogy a Klinsmann csapat a fináléig menetelhet. A szövetségi kapitány persze nem ért egyet a kétkedőkkel, és valószínű, hogy a Nationalelf az utolsó pillanatokig küzdeni fog, megcáfolva a nem túl hízelgő jóslatokat. Esztergomi kirendeltség (Esztergom, Lázár Vilmos u. 74.) Telefon: 33/413-350 • ács-állványozó • ács-állványozó (szak-, betanított és segédmunkás) • asztalos • bádogos • betanított csomagoló • cnc forgácsoló • cnc gépkezelő • cukrász • csőszerelő (lánghegesztő) • dukkozó • egészségügyi asszisztens • eladó (épületgépészeti technikus vagy szakmunkás) • élelmiszer-eladó • építőhatósági ügyintéző építészmérnök vagy településmérnök végzettség) • építőipari szak- és segédmunkás • esztergályos • faipari betanított munka (megváltozott munkaképességűeknek) • felszolgáló • felvonószerelő (lakatos, villanyszerelő ' is jó) • gépészmérnök • gépszerelő lakatos • gyártósori összeszerelő (Suzuki) • hidegburkoló • karbantartó lakatos • kátyúzó • kőműves • központi fűtés-szerelő • kubikos • kubikus • lótenyésztő (5 év gyakorlattal) • műszaki gépész ügyintéző (autocad ismeret) • nehézgépkezelő (catepiller) • operátor • operátor (1 műszak) • pék • szakács • szállítmányozási operátor (jó angol nyelvtudás) • szerkezetlakatos • szerszámkészítő • szerszámüzemi szakoktató tanár • szobafestő-mázoló • takarító (állandó éjszaka) • technikus operátor • tehergépkocsi-vezető (E kát. jogosítvány) • testnevelés, fizika-számítástechnika szakos tanár • titkárnő (német-angol nyelvtudás) • traktoros • varrónő • vas-műszaki eladó • villamosmérnök (plc ismeret) • villamossági karbantartó (elektroműszerész, plc) • villanyszerelő Dorogi kirendeltség (Dorog, Kálvária u. 18. sz.). Telefon: 33/431-448. • ács-állványozó • betaníott ápoló • betanított forgácsoló • betanított kábelszerelő • betanított kőműves • betanított szerelő • építőipari segédmukás • épületbádogos • háztartási alkalmazott • konyhai kisegítő • kőműves • központifűtésszerelő, • csőháiózatszerelő • operátor • személygépkocsivezető • villanyszerelő Komáromi kirendeltség (Komárom, Igmándi u. 45.) Telefon: 34/340-143. • árufeltöltő • betanított varrónő • gyakorlattal rendelkező nyomdaipari gépkezelő • gyártósori összeszerelő • pultos • raktári segédmunkás • raktáros (targoncavezetői jogosítvánnyal) • technikus (angol nyelvtudással) • vagyonőr Hasznos munkaerő-piaci információk és további állásajánlatok ismerhetők meg az Állami Foglalkoztatási Szolgálat www.afsz.hu honlapjáról!