Hídlap, 2005. október-december (3. évfolyam, 193-257. szám)

2005-11-05 / 217. szám

• HÍDLAP • 2005. november 5., szombat

Esztergom felfedezése

Tiszteletem Főbíró Úr!

Bakócz érsek és Werbőczy István találkozója emlékére

Valamennyien tudjuk ki volt Bakócz Tamás érsek, azt is kapizsgáljuk egy-két verssor erejéig ki is az a Werbőczi főbíró. Hát nem Tisztelt Olvasók, sántít a dolog, nemigen tudjuk! Bakócz Tamás tényleg a majdnem pápává választott főpapunk volt, de Werbőczyt illetően általános a félreértés. Ennek a reneszánsz nagyúrnak, kiváló jogtudósnak védelmére írom a mai penzumot. Ady Endre szerkesztő úr pedig belekeveredett ebbe a cikkbe, mint Pilátus a Credóba.

Werbőczi István a Dózsa-féle keresztes háború, a mohácsi csata és Buda eleste közötti időben játszott hagy szerepet a nemzet életében. Sajnos az ország 99 százaléka csak a közismert Ady-vers elmarasztaló, lekicsinylő, megbélyegző soraiból hallott róla néhány igaztalan szót. Divatos volt szavalni: „Még magasról nézvést megvolna az ország, Werbőczi- utódok foldozzák toldozzák ...” Most ennek a lepocskondiázott reneszánsz tudósnak a védelmére kelek. Több oka is van fogadatlan prókátor indulatomnak. Még hajdanvolt ifiúr koromban, elsőéves joghallgatóként történt, hogy kistermetű, joviális, gömbölyded és kicsit nagypapás római jog professzorunk kiállt a pulpitus szélére és széles karmesteri mozdulatokkal vezényelve szavaltatta az évfolyamot: Iustitiam amamus, az igazságosságot szeretjük. Más egyetemen akkor nem tanítottak ilyet. Az első ok tehát, hogy jó dolog igazat írni. A második indok is általános, vagyis: viták, sérelmek esetén a helyes magatartás: a szegények és az indiánok pártján állunk! A harmadik oka, hogy Werbőczi kedvéért még Ady Endre költőfejedelemmel, a zseniális Nagyúrral is ujjat merek húzni, az O saját maga. Visszaemlékezésében vallomást tesz közéleti írásairól, melyben beismeri: barátai figyelmeztették, haragból, sérelemből ne írjon érzelmekkel teli közéleti sorokat, mert azok nem válnak költészete javára! A Werbőczyről írt sorok minden bizonnyal ide tartoznak, méregből születtek, igaztalanok, máig ható éket vertek magyar és magyar közzé. Ady Endre a vers megírása idején élete hanyatló szakaszában élt, egészsége, házassága gyengélkedett. Szeretett Nyugat lapja gyakorlatilag tönkre ment, a főszerkesztő Ignotus is szabadulni akart tőle, Adynak kínálta fel megvételre a kiadót. Megkeseredve vagdalkozott mindenfelé, így érte Werbőczyt a gyalázkodás. Werbőczi István megítélése, értéke szerint való helye azonban más! Deák Ferencet, a kiegyezés kubikusát, a haza ravasz bölcsét a Werbőczi életművét méltató évfordulós írások például mint Werbőczi reinkarnációját dicsérik. Werbőczi reneszánsz nagyúr, jó hazafi, kiváló jogtudós, fáradhatatlan diplomata és olykor hitvány

csirkefogó volt. Ha reneszánsz nagyúr vagy, mindez elfér jellemedben. Vegyük sorra: Több sikertelen nekibuzdulás után Werbőczi végre összeállította a magyar jogrendet évszázadokra meghatározó joggyűjteményét, a Hármaskönyvet (Tripartitum Opus Juris Consuetudinarii, a Nemes Magyarország Szokásjogának Hármaskönyve 1514). Itt megjegyezném, hogy a Codex Iuris az nem a Werbőczi Hármaskönyve, hanem Erdő Péter bíboros, tudós urunk által fordított Egyházi Törvénykönyv! Ne tessen keverni. A Hármaskönyv által jogrendet kapott az ország, elkerültük, hogy az idegen római jog majd később francia, porosz jogelméletek maguk alá gyűrjék a honi jogfejlődést. Ez Werbőczi érdeme, ezért nem lehet neve említése nélkül soha tisztességes jogtörténetet írni. Szobra ma is fenn áll az Országháza ormán, délre néz, nagy diplomáciai utazásai földjére. Fáradhatatlan diplomataként járta a világot Magyarország érdekeit őrizendő. Születése Mátyás király uralkodásának kezdetére esik. Diplomataként hetvenöt majd nyolcvanhárom éves korában kétszer is elszekerezik Budáról Kons- tantinápolyba, öreg barátjához Szulejmán Szultánhoz (1600km.). Először 7000 aranyat és Esztergom város önként felajánlott kulcsait)!) kell vinnie, békeszerzés, békekötés végett. Másodjára a Zápolya-féle uralkodói elképzelések útját egyengeti. Szekerező útitársa nem más volt, mint Szulejmán szultán másik katona barátja, a furcsánál is furcsább kőszegi zászlókitűzésben megegyező vitéz Jurisich Miklós! De erről majd talán máskor mesélnék. A török előrenyomulása, a janicsárok trükkös budai várfoglalása, a Török Bálint torkán lenyomott fekete leves hetében (1541)Werbőczi újabb feladatot nyert. Szulejmán megteszi a budai rab magyarok bírájának, ami egy nyomorúságos kis feladat volt. Védenie szabadott a várbéli magyar lakosságot a túlkapásoktól. Werbőczi oly komolyan vette ezt a kötelességét, hogy pár napon belől tengelyt akasztott egy hatalmaskodó törökkel. Pórul jár, rövidesen megmérgezve, halva feküdt.

1525 ben Werbőczi még mint az ország nádora volt, a király után az első úr, kinek megválasztását még VII. Kelemen pápa is külön levélben üdvözölte. Húsz esztendő sem múlik el, pár szerencsétlen szolga védelmében jár és áldozza életét. Sic transit glória mundi. így múlik el a világ dicsősége! A délre, Konstantinápoly felé néző szobra az Országház oromzatát díszíti, könyv van kezében, erről ismerszik. Mint az ország nádora, kiváló tudósa kapott ám más szobrot is az Erzsébet híd pesti oldalán, de azt felhecceit Komszomol tanítványok hatósági hallgatólagos jóváhagyással 1949 ben ledöntötték, eltüntették.

Tisztelt Ady Endre szerkesztő úr! Ebben a vétekben azért a Népszava is sáros, ott tetszett a megbélyegző verset megjelentetni Werbőczi ellen. Kicsit visszatérve a jobbágyság röghözkötésére, Werbőczi közismert eredendő bűnére! Ne úgy volt ám! Való igaz, hogy a keresztes háborúnak induló Dózsa-féle felkelés végén Dózsa Görgyöt, Gergely testvérével és a vezérekkel együtt elemésztették. Az kevésbé közismert viszont, hogy a korabeli szigort felül nem múló kegyetlen ítélet előtti héten a parasztsereg elfogta a teljes püspöki ornátus- ban eléjük vonuló fővezér főpapot és őt az ország történetében először és utoljára, papi díszruhájában, fejjel lefelé karóba húzta. Ezt követte pár nap múlva Dózsa György szintén kegyetlen legyilkolása. A röghözkötés- nek nevezett falusi elköltözési tilalom pedig nem nyomorította évszázadokig a föld népét, hiszen pár év múlva azt az országgyűlés eltörölte. Iustitiam amamus! így kellene ezt tanítani. Werbőczi István diplomáciai küldetése során a pápához, a német császárhoz, a lengyel királyhoz és a velencei köztársasághoz is eljutott. Bár az ország egyik legvagyonosabb főura volt, önmaga reprezentálásáról nem igen gondoskodott. így esett aztán, hogy a Wormsban tartott európai birodalmi gyűlésre Bakócz Tamás staférozta ki kellő pompázatú ruhákkal, külsőségekkel, útieszközökkel. 1522-ben egyik ilyen útja során találkozott Werbőczi Luther Mártonnal. Vacsoravendégekként ültek egy asztalnál, Werbőczi hiába próbálta letéríteni Luthert egyházi reform szándékáról'. A másnap világgá kiáltott lutheri érvet ismerjük: „Itt állok, mert nem tehetek mást.” Gondolom Werbőczi előző este ugyanezen elszánt reformátori akarattal szembesült világhírű asztaltársával vitázva.

Reneszánsz ember, nagy magasságok, nagy mélységek. Ez az erkölcsi hullámzás sajátosan mentette meg Werbőczi életét. Amikor fejevesztő Szt. János napján az ország színe-vi- rága, főleg a király körüli főrendek védőgyűrűje életét vesztette a mohácsi mezőn, akkor hol volt a főbíró? Mi tagadás, valami sikkasztás miatt a Felvidéken száműzetésben töltötte a forró augusztusi napokat, így esett, hogy élete nem került veszélybe a csatamezőn. Deák Ferenc, mint a kiegyezés előkészítője, a nemzet és az uralkodó közötti megbékélés szervezője egy fél évszázadra megteremtette a kiegyezés békéjét. Ezt a hatalmas történelmi személyiséget akarta a korabeli szónok valami méltó, díszes hasonlattal feldicsérni, mikor Werbőczi István reinkarnációjának nevezte. Aki csupán Ady Endre verséből ismerte és ítélte meg Werbőczi Istvánt, fogadja el, hogy hamis a költői bélyeg. Werbőczi nemcsak egy szerencsétlen jogszabály kodifikáto- ra, hanem ennél több, derék magyar ember, reneszánsz úr, kiváló jogtudós, rossz politikus, vagyis mindaz volt, amit a mai rövid történetben röviden jelezni lehetett.

• Kolumbán György

„ Nyugaton a helyzet ”

Trianonról angolul (1920-2005)

Ami Trianonban történt az nemcsak igazságtalan, hanem feldolgozhatatlan és elfogadhatatlan is. Nyolcvanöt évvel ezelőtt középszerű, főfoglalkozású történelmi bűnözők olyan döntést hoztak, amit sem megindokolni, sem megmagyarázni nem lehet. Azóta, a magyar nemzetről beszélni akaratlanul is egyenlő a fennálló határok elutasításával, hiszen a nemzet egy részét erőszakkal elszakították a magyarok érzelmi-kulturális és történelmi közösségétől. Szégyenletes, hogy a kettős állampolgárságról, 2004. december 5-én megtartott népszavazáson az MSZP és az SZDSZ a magyar nemzet egységesülése ellen szavazott. Gyurcsány Ferenc, Eörsi Mátyás és társai nemzetárulókká lettek. Hiába tiltakoznak.

Az alábbiakban kísérletet teszünk arra, hogy bemutassuk: melyik az a néhány Eszak-Amerikában, de szélesebb értelemben az egész angolszász nyelvterületen fellelhető angol nyelvű könyv, amiből a leendő történelem tanárok, politikusok, újságírók, közírók, jogászok stb. tájékozódhatnak.

Egy történelmi esemény jelentőségének felismerését, megértését és megítélését döntő módon befolyásolja a rendelkezésünkre álló ismeretanyag. Lényeges kérdés, hogy léteznek-e a tájékozódást segítő dokumentumok, elemzések és leírások? Fellelhetőek-e autentikus források?

Nemzeti örökségünk felderítéséhez tartozik az is, hogy nyolcvan öt év után ne a mások véleményét visszhangozzuk arról, hogy mi történt Trianonban, hanem próbáljunk meg tájékozódni.

Sajnos, Illyés Gyulának igaza volt, amikor „Hírünk a világban c. vitairatában így fogalmazott: „...benyomás, hallomás, indulat után ítéltek, maguk sem tagadták.” Ez az „ítélkezés” válasz volt az állítólagos „többségi lakosság feletti önkényuralomra”, és az „erőszakos magyarosításra”.

A nyugati történelemkönyvekből a Trianonban történteket nyolcvanöt év után sem lehet összefüggéseiben megérteni. A nyugati történelmi források a legtöbb esetben le sem írják a Trianon szót, ehelyett körülírják az eseményeket. Az alapműveknek számító nyugati történelmi munkákból nehezen, és csak hosszas keresgélés után állapítható meg az akaratuk ellenére az utódállamok fennhatósága alá került magyarok nagy száma.

A különben igen tisztán és világosan fogalmazó angol nyelvű történészek a trianoni békediktátum kérdésében olyan felületesen és homályosan fogalmaznak, hogy előzetes ismeretek vagy közvetlen tapasztalatok nélkül az olvasó képtelen megérteni, hogy mi is történt a magyarokkal Trianonban. Ezek után vegyük sorra a konkrét műveket.

R. R Palmer, Lloyd S. Kramer, Joel G. Colton: A History of the Modern World (Alfred a Knopf Inc ISBN: 0375413987) A „History of the Modern World" című kötet alapműnek számít, és a legtöbb helyen középiskolai tankönyv is. Az amerikai és kanadai középiskolákban ennek alapján tanítják a történelmet. A nyugati világ mai elitjének a történelemszemléletét is ennek a - ma már kilencedik kiadást megért - műnek a szellemisége határozza meg. Nézzük, mit tanítanak Nyugaton a magyarokról, és hogyan viszonyulnak ezek az ismeretek a történelmi tényékhez?

A majdnem 1000 oldalas könyv csaknem 400 oldalon tárgyalja az első és második világháború eseményeit. Ennek az alapműnek a névmutatójában egyetlen bejegyzés van Trianonról, amely így szól: „Trianon, Treaty of (1919) (tree-a-noN1, 681.0.) A könyv első és ötödik kiadása között eltelt huszonnyolc év. Kezdetnek jó lenne legalább az évszámban megegyezni.

A már említett 681. oldalon egy mondatba sűrítve ez áll: 1919-ben a szövetségesek öt békeszerződést írtak alá, amelyeket egy-egy párizsi külvárosról neveztek el - az Ausztriával kötött szerződést St.-Germainről, a Magyarországról szólót Trianonról, a Bulgáriáról szólót Neuilly-ről, a Törökországgal (1920.) kötött szerződést Sevresről nevezték el, s a németekkel kötött legfontosabb szerződést Versaille-i szerződésnek nevezték.”

A „Hungary” címszó alatt az 1867-es kiegyezéstől az első világháborúig összesen 1 (azaz egy) bejegyzés van, amely az általános szavazati jog hiányát kifogásolja az első világháború előtti Magyarországon. A szerző Svájcot és Belgiumot említi követendő példaként, és megjegyzi, hogy a magyarok (Magyars) azért akadályozták meg az általános szavazati jog bevezetését, mert féltek, hogy a szlávokkal szemben elveszítik Magyarországon meglévő többségüket. A fenti kijelentés nem tér ki Belga Kongó lakosainak polgárjogaira, és nem említi azt sem, hogy az első világháborút megelőzőleg az Angol Birodalom indiai alattvalóinak száz meg százmilliói vajon szavazhattak-e az angol parlamenti választásokon. Arról sem esik szó, hogy a „History of the Modern World” első kiadásának idejében 1950-ben az afrikai-amerikaiak utazhattak-e ugyanazon a villamoson, amelyen a fehérek. A nemzetiségekkel kapcsolatban azt olvashatjuk, hogy az első világháborút megelőzően a szerbeknek, a szlovákoknak, és a horvátoknak nem volt nemzeti elitjük: ezzel csak a magyarok rendelkeztek. A kiegyezéssel kapcsolatban minössze annyit említenek, hogy 1948-1849 után már csak egy maroknyi radikális álmodott egy teljesen független Magyarországról. (522.0.)

A könyv hangsúlyozza, hogy az első világháborút követő békeszerződés a népek önrendelkezési jogának elveire épült, de azt nem említi, hogy ösz- szesen hány magyar került akarata ellenére más országok fenhatósága alá. A kötet szerint magyaroklakta területeket csak Csehszlovákiához csatoltak. A Jugoszláviához - illetve az akkori nevén a Szerb-Horvát-Szlovén Királysághoz - csatolt több mint fél millió magyart a könyv sehol sem említi. A Romániához csatolt területeken a könyv szerint „transzilvánok” (Transzlvanians) éltek, akik lényegében románok (523.o.). A fenti állítás bizonyítására a szöveg egy térképre utal, (433.0.) amelyik szerint egész Romániában a román nyelvet beszélik. Tehát a „transzilvánok” azért románok, mert a térkép tanúsága szerint románul beszélnek... Rejtély, hogy ez a felületességgel párosult ostobaság vajon hogyan egyeztethető össze a történettudománytól elvárható minimális követelményekkel?

• Tóth Gy. László - Kasuk Péter

(Megjelent: Magyar Nemzet, 2005. október 29.)

Folytatás a jövő heti magazinban