Hídlap, 2005. október-december (3. évfolyam, 193-257. szám)

2005-10-27 / 211. szám

www.istergranum.hu RÉGIÓ 5 2005. október 27., csütörtök • HÍDLAP • Óvakodj az olcsó csirkétől Szlovákiában! Fűszerezve és grillezve sütötték el az áruházak a lejárt szavatosságú húst Folytatás az 1. oldalról A földművelésügyi miniszter fel­háborodásának adott hangot az ügy­gyei kapcsolatban. Elfogadhatatlan­nak tartja, hogy a vásárlókat ilyen módon félrevezessék, és az üzletlán­cok hazardírozzanak a fogyasztók egészségével. „A minisztérium ebben a kérdés­ben nagyon határozottan fog fellép­ni” - jelentette ki Czajlik Katalin. A sajtószóvivő szerint több esetben már el is indították az eljárást, a visz- szaélések, illetve a vásárlók megté­vesztése miatt akár egymillió koro­nás bírságot is kiszabhatnak az üzlet­láncokra. A tárca azonban tudatosít­ja azt, hogy ezt az alacsony összeget az üzletláncok gond nélkül kifizetik. Hogy azok jobban rá legyenek kény­szerítve a törvények betartására, Si­mon Zsolt földművelésügyi minisz­ter egy törvénymódosító javaslatot terjesztett be, amely következtében a bírság értékét 50 millió koronára emelnék. A javaslatról jelenleg tárca­közi egyeztetések folynak. Simon Zsolt ezenkívül találkozni kíván az üzletláncok szlovákiai képviselőivel is. A zólyomi Billa kereskedelmi igazgatója a sajtónak az ügy kirobba­násakor azt nyilatkozta, hogy a náluk előfordult hiba emberi mulasztás kö­vetkezménye, náluk a minőség és a friss áru prioritás. Később visszauta­sította a vádakat, hogy náluk lejárt szavatosságú húst árultak volna, sze­rinte csak a nyilvántartással volt gond. Az ügyben megkerestük a Tesco sajtószóvivőjét, Olga Hrnciarovát, aki lapunknak elmond­ta: számukra fontos a vásárlók meg­elégedettsége, és mindent megtesz­nek annak érdekében, hogy biztonsá­gos élelmiszert kínáljanak a vásárlók­nak. Ebben az évben náluk legalább 700 ellenőrzést végeztek az élelmi­szerbiztonsági szervek. Ha jelen eset­ben bebizonyosodik az alkalmazottak mulasztása, megteszik a szükséges lé­péseket. Ezenkívül más, a menedzs­mentre vonatkozó intézkedéseket is hajlamosak bevezetni annak érdeké­ben, hogy a jövőben ne ismétlődjön meg náluk hasonló eset. • Czigler Mónika Csak blöff lenne a koreai hezitálás? Tovább nyúlik a Hankook-ügy: ismét tárgyalnak Szlovákiával Autót a méhnyakszűrésért Komárom-Esztergom megye. A méhnyakszűrés a 25-65 év közötti női lakosságot, Komárom-Esztergom me­gyében összesen 51402 személyt érint. A megyében a népegészségügyi célú célzott méhnyakszűrés 2003 szeptem­berében kezdődött. Két év leforgása alatt összesen 32479 hölgy kapott behí­vólevelet, és ebből 1632-en jelentek meg méhnyakszűrésen, amely mind­össze ötszázalékos részvételt jelent. A most induló kampány során a behívó­levéllel együtt egy nyereményszel­vényt is küld az ANTSZ, amellyel 2006 februárjában egy Renault Modus személygépkocsit lehet nyerni. Jubiláló magyar nyelvű iskola Érsekújvár. Pénteken ünnepelte Ér­sekújvár egyetlen magyar általános is­kolája, a Czuczor Gergely Magyar Ta­nítási Nyelvű Alapiskola az intézmény átadásának 80. évfordulóját, valamint az anyanyelvi oktatás újraindításának 55. évfordulóját. Ez alkalommal az isko­la pedagógusai nagyméretű ünnepség- sorozattal tisztelegtek iskolájuknak. Az ünnepségsorozat zárásául a Béke mo­ziban rendeztek gálaműsort, ahol töb­bek között felléptek az iskola diákjai, valamint Thirrig Viola színésznő, Sztreda Krisztina operaénekesnő és ifj. Száraz Dénes színész. Folytatás az 1. oldalról A napilapokban már több lehetsé­ges helyszín is felmerült a beruházás lehetséges helyszínével kapcsolatban. Kérdésünkkel megkerestük mind a gyöngyösi, mind a dunaújvárosi ön- kormányzatot, ám hivatalos döntés hí­ján egyelőre nem kívánják kommen­tálni az eseményeket. A szűkszavú közlések szerint a Hankook körülbelül 125 milliárd forintos beruházásáért - mely akár több ezer embernek bizto­síthat munkahelyet - elsősorban fej­lett infrastruktúrával és kitűnően kép­zett szakemberekkel harcolunk, nem követjük a csehek, lengyelek és szlová­kok által választott támogatási licit- versenyt. A vállalatnak ígért állami tá­mogatás mértékét most 7-10 százalék­ra becsülik, ami körülbelül 10 milliárd forintot jelent. Az idő természetesen sürgeti a dél-koreaiakat is, az építke­zést már jövő tavasszal szeretnék el­kezdeni. Nem a Hankook az egyetlen gumigyár, melynek idetelepüléséért kemény küzdelmet vívott hazánk a térség több, hasonló feltételeket kínáló országával. Ahogyan a Hankook eseté­ben, Magyarország és Szlovákia kö­zött dőlt el végül - másfél éves tárgya­lássorozat után - idén májusban a ja­pán Bridgestone 47, 5 milliárdos beru­házásának sorsa is, melyet végül Tata­bánya nyert meg. A megyeszékhely ipari parkjában jövőre meg is kezdő­dik az építkezés, a radiálgumik nagy­üzemi gyártása pedig várhatóan 2008- ban indul meg, közel 200 környékbeli­nek adva ezzel munkát. A megyeszék­hely a hírek szerint nem különleges adókedvezményekkel nyerte el a cég bizalmát, sokkal inkább a szakember- képzés biztosításához megnyert jelen­tős uniós támogatás győzte meg a ja­pánokat. Szeptember végén avatták fel a szintén világhírű, gumigyártással foglalkozó francia vállalat, a Michelin gyárát Nyíregyházán. Ehhez a beru­házáshoz jelentős támogatást nyújtott a gazdasági és a pénzügyi tárca, vala­mint a Foglalkozáspolitikai és Munka­ügyi Minisztérium. A városban már korábban is működött mezőgazdasági abroncsokat gyártó Michelin üzem, hazánk elérte, hogy a Michelin Hun­gária Abroncsgyártó Kft. jelenleg Ke- let-Európa régiós központjának szá­mít. Az új, 14,5 milliárd forint befekte­téssel megnyílt gumiüzemben 217 embert foglalkoztatnak, csaknem 12 százalékuk felsőfokú végzettségű. A Hankook megtelepedése körül jelen­leg még túl sok a kérdőjel ahhoz, hogy feltételezésekbe bocsátkozzunk akár a létesülő munkahelyek pontos szá­mának, akár a szakképzettség arányai­nak tekintetében. Az viszont biztos, hogy a sikeresen lezáruló tárgyalások­kal az eddigi legnagyobb volumenű gumiipari beruházás valósulna meg Magyarországon. A verseny azonban - annak ellenére, hogy jelenleg Ma­gyarország tűnik a befutónak - még nem lefutott, a szlovák gazdasági mi­nisztérium továbbra is optimista: állí­tásuk szerint újabb ajánlattal keresték meg a dél-koreai céget, amely késznek mutatkozik ismét tárgyalóasztalhoz ülni Pozsonnyal. • -6.-L Tiszta üzlet: a Hokim már nem égetne veszélyes hulladékot? Hogyan rója le kegyeletét Halottak napján? Október 31-én és november l-jén halot- tainkra emlékezünk. Körképünkben arra kerestük a választ, hogy mennyire tartják fontosnak az emberek ezt az ünnepet. László Melinda (vállalkozó) juk a temetőket és ” gyertyával, virággal emlékezünk meg róluk. Manapság sajnos nem jellemző, hogy összetartozna a vallá­sosság és a temetőbe járás, pedig az ünnepnek erről is szólnia kellene. Dinnyés Gyula (mezőgazdasági vállalkozó) t l^c^u^im, nagyszü- leim, édesapám sírja is Bajnán található. Ha­lottak napján az egész család elmegy a teme­tőbe, hogy megemlé- kezzen az elhunyt hozzátartozókról. Ilyenkor a gyere­kek is hazajönnek. Nálunk otthon megterem a krizantém, kerti virá­got helyezünk a sírokra. Szalay Andrea (GYES-en lévő anyuka) Fontos és szép hagyo­W ládomból én szoktam zom a sírokat, virágot viszek, gyertyát gyújtok. Esztergo­mi vagyok, a rokonaim is itt van­nak eltemetve. Ivancsics Sándorné * (hivatásos anya) 9 Mi mindig megtartjuk az ünnepet, annyival tartozunk hozzátarto­zóinknak, hogy meg­emlékezzünk róluk. Előző este otthon gyertyát gyújtunk, Halottak napján pedig az egész család kilátogat a szentgyörgy- mezői temetőbe. Míg kertes ház­ban laktunk, onnan vittünk virágot a sírokra. Édesanyám koszorút szokott készíteni. Veszélyeshulladék gyűjtés Téves információk és rémhírek miatt is bonyolódik a cementgyári beruházás ügye Erősödik a lakossági tiltakozás a Nyergesújfalu mellé tervezett ce­mentgyár ügyében,a Hokim ennek ellenére bízik a sikerben, és min­den erejével igyekszik eloszlatni a felmerülő kétségeket Tát, Esztergom és a dorogi kistér­ségi társulás mellett az utóbbi időben több település is egyértelműen jelez­te: ellenzi a Hokim Hungária Rt. ál­tal Nyergesújfalu mellé tervezett ce­mentgyár megépítését. Míg Tokodaltáró biztos a sokak által aláírt tiltakozó ívek sikerében, addig Bajna számol a hatóság elutasításával, s ezért is áll a táti kezdeményezés mel­lett. Sokkal nagyobb gond, hogy szá­mos esetben már bebizonyosodott, téves információk keringenek a ter­vezett beruházásról a köztudatban. Tittmann János dorogi polgármester (a kistérségi társulás nevében is) el­mondta, elfogadhatatlannak tartják a Hokim által kiadott előzetes környe­zeti hatástanulmányt, és annak rész­letes kidolgozását követelik. Tudo­másuk szerint ez már korábban is in­dokolt lett volna, bár ezt az Észak­dunántúli Környezetvédelmi Fel­ügyelőség kérdésünkre cáfolta. Mint megtudtuk, egy ilyen volu­menű és célú beruházás esetén szük­ség van az engedélyezés úgynevezett „előzetes szakaszára”, s csak a fel­ügyelőség kérésére kell a beruházó­nak részletes környezeti hatástanul­mányt készítenie. Az előzetes sza­kaszban ráadásul a beruházónak is van lehetősége változtatni tervein, ami a Hokim esetében megtörtént. A cég ugyanis időközben elállt ere­deti szándékától, és törölte a veszé­lyes hulladékok égetésének tervét, amit időben jelzett is a felügyelőség­nek. Ebben a szakaszban azonban nem indokolt a hatástanulmány mó­dosítása, a megváltozott körülmé­nyeket elegendő a részletes környe­zeti hatástanulmányban kidolgoznia a cégnek. A környezetvédelmi ható­ságnak, bár figyelembe kell vennie a lakossági véleményeket, ám alapvető­en nem ennek alapján fog dönteni a cementgyár ügyében. Egyébként félreértésre adott okot a nyergesújfalui ipari park területén el­helyezkedő vízbázis ügye is. Nagy Má­tyás, Nyergesújfalu jegyzője kérdé­sünkre elmondta: az elhangzottakkal ellentétben nincs szükség a vízbázis „bejegyeztetésére” az ingatlan-nyilván­tartásba (erre nincs sem szükség, sem lehetőség), sokkal inkább a veszélyezte­tettség mértékének felmérése a feladat. A jegyző megerősítette: a város min­denképpen igénybe veszi a Hokim ál­tal felajánlott segítséget a figyelőkút felállításához, ám Nyergesújfalu ennek ellenére szintén tiltakozik mindenféle hulladék égetése ellen. A jegyző min­denesetre várja a tervek részletes kidol­gozását, hiszen e nélkül és kizárólag az előzetes hatástanulmány alapján nem lehet felelős döntést hozni. Márta Irén, a Hokim Hungária Rt. kommunikációs igazgatója a Híd- lapnak elmondta: elutasítják a felté­telezést, miszerint a gyár megépítése után egy egyszerű átminősítéssel mégis égetnének veszélyes hulladé­kokat. Egy ilyen változtatásnál ugyanis a jelenlegihez hasonló enge­délyezési procedúrára volna szükség, tehát ismét valamennyi érintett fél­nek véleményeznie kellene a változ­tatásokat. A Hokim azt is nehezmé­nyezi, hogy a dorogi kistérségi társu­lás anélkül utasította el terveiket, hogy bármilyen tájékoztatást kértek volna a részletekkel kapcsolatban. Márta Irén hozzátette, a felügyelőség megkezdte az értékelő munkát, en­nek keretében kérdéseket, észrevéte­leket juttattak el cégükhöz. A veszé­lyes hulladékok nélküli eljárást vi­szont elegendő lesz a részletes kör­nyezeti hatástanulmányban kidol­gozniuk. • Juhász Regina Dorog. Veszélyeshulladék gyűjtést tart Dorogon a Dorogi Környezetvé­delmi Egyesület. Az akcióra a város öt részén kerül sor október 29-én, délelőtt 8 és 12 óra között. A kilence­dik alkalommal megrendezett gyűj­tés során szemételszállítást, akkumu­látor, szárazelem ártalmatlanítást és a konténerek elszállítását végzik majd. Emellett lejárt szavatosságú gyógyszerek, növényvédőszerek, festékes és olajos hulladékok, fotó- vegyszerek, csomagoló anyagok átvé­tele is biztosított lesz ezen a napon. Fedél a hajléktalanoknak Vác. Tíz fő éjszakai ellátására és húsz hajléktalan nappal ellátására al­kalmas hajléktalan szállót adtak át Vácott. Az intézmény korábban idő­sek otthonaként működött, majd ért átalakítással, bővítéssel és több milli­ós beruházással tették alkalmassá a hajléktalanok befogadására.

Next

/
Thumbnails
Contents