Hídlap, 2005. október-december (3. évfolyam, 193-257. szám)
2005-10-01 / 193. szám
I • HÍDLAP • 2005. október /., szotnbat hídlapmagazin „A gonosz tengelye, személyi kultusz, éhezés, atombomba,...” valljuk be, mindenkinek ezek a fogalmak jutnak az eszébe, ha Észak-Koreáról van szó. Az egyoldalú híradások, sajnos sikerrel, egy félelmetes, sőt gyűlöletes állammá tették az országot. A kevés dokumentáció és fotóanyag, pedig csak a negatívumokat teszi láthatóvá. Valóban így lenne? „Jobb egyszer látni, mint százszor hallani róla” -tartja egy kínai közmondás-. Ennek szellemében elhatároztam, saját szememmel győződöm meg, hogy milyen is Korea Kim Jong II kormánya alatt. Sokan kissé őrültnek tartottak, amikor elmondtam tervemet, volt, akivel össze is vesztem emiatt, sokan csak legyintettek; „úgysem kapsz vízumot...”. Ezek után persze, hogy mennem kellett. Egy e-mail és egy telefonbeszélgetés után már mehettem is a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság berlini követségére. Kissé megille- tődve álltam a hatalmas forradalmi poszter alatt a konzuli osztályon. Egy barátságos, negyvenes úr fogadott, átnézte a kitöltött vízumkérelmemet, útlevelemet, és már ragasztotta is útlevelembe a nyolc napra szóló tartózkodási engedélyt. A követség épületében lévő Air-Koryo légitársaság irodája közben kiállította repülőjegyem Pekingből Pyongyangba. „Kellemes utazást! ” - rázta meg kezem a konzul. Boldogan rohantam haza csomagolni, beengedtek a világ egyik legrejtélyesebb államába, amely az utolsó, két különböző politikai rendszerre szabdalt országa földünknek. Már a pekingi repülőtéren meglepetésként hatott, hogy mennyien checkoltak be az Air- Koryo pyongyangi járatára. Szóba elegyedve néhány német és holland turistával, hamar kiderült, hogy Észak-Korea az elmúlt időben sokkal lazábban kezeli a beutazási engedélyek kiadását. A „Koreán International Travel Company”, akikkel én is utaztam, egyre több nyugati utazási irodának partnere. Két és fél óra múlva az IL 62-es földet ért velünk Pyongyangban. Az útlevélkezelés villámgyorsan és udvariasan ment. Két kísérőnk már kint várta hatunkat a terminál előtt. Bármit fotózhatunk, válaszolt idegenvezetőnk, Kim úr, ez irányú kérdésünkre, csak katonai objektumokat és járműveket nem, ha valakit le szeretnénk fotózni, előbb kérdezzük meg. Fél órával később már a Yanggakdo szálló 47- ik emeletéről gyönyörködhettünk a város panorámájában. A hárommilliós várost a koreai háború idején teljesen elpusztították, ezért egy-két kivétellel csak modern épületeket találhatunk. így sajnos hiába kerestük az ázsiai országok egzotikus épületeit. Ami szokatlanul hat a látogatóra, azok a monumentális plakátok és emlékművek Kim ír Szénről, az ország alapítójáról és fiáról Kim Jong llről, aki a jelenlegi államfő. Kim ír Szén több mint 20 méter magas bronzszobra előtt, a Mansuade emlékműnél, nekünk is, mint minden látogatónak, el kellett helyeznünk egy virágcsokrot a tisztelet jeléül. Vannak külföldiek, akiknek ezzel problémájuk akadt, mi úgy gondoltuk, hogy mint vendégeknek tiszteletben kell tartani a vendéglátó nemzet szokásait. Mivel Kim ír Szén szabadította fel Koreát a több évtizedes japán elnyomás alól egy sokéves partizánháborúval, érthetően legendás tisztelet övezi személyét. Majdnem minden észak-koreai visel egy jelvényt a képmásával. Az ország szeptemberben nemcsak az államalapítást ünnepelte, hanem a 60 éves felszabadulási évfordulót is. A tereken és a sugárutakon iskolások ezrei mutattak be zászlós gyakorlatokat, táncokat és tartottak taekwondo bemutatót. Korea nemzeti sportját rengeteg fiatal űzi. A legtöbb iskolás már az edzésre is a taekwondo ruhájában megy, hogy láthassák a többiek, ő is űzi ezt a küzdősportot. Hatalmas élményt jelentett kis csoportunknak a „Májusi” stadionban megrendezett Arirang-be- mutató. A hadsereg ejtőernyősei, sportolók és diákok tartottak egy nagyon látványos bemutatót. A gyerekek színes táblákkal elképesztően élethű képeket raktak ki villámgyors sebességgel a tribünökön. Saját szemünkkel láthattuk, hogy az ország rengeteget, tesz a taníttatásukért. Kubához hasonlóan sikerült felszámolniuk az analfabetizmust. A legkisebb falu is rendelkezik általános iskolával és minden „összevont faluközösség” gimnáziummal. Megyénként, pedig egy egyetem és főiskola áll a továbbtanulók rendelkezésére. Meglátogattuk a „Gyermekek Palotáját” is, itt délutánonként szakkörök vannak, ahol mindenki kiválaszthatja a képességeinek legmegfelelőbb szakot. A klasszikus balettől, a festészetig és a akrobatikus táncokig igen sokféle képzés folyik a hatalmas épületben. Heti két alkalommal a színpadjukon bemutatót tartanak ritmikus gimnasztikából és klasszikus koreai táncokból. Több amerikai hírügynökség szerint itt el- gépiesítik a gyerekeket, és politikai agymosáson mennek át. Hát ennek nyomát sem láthattuk. A másfél órás szakkörökben ugyanúgy nevetnek, kenik össze magukat festékkel, agyaggal vagy mérgelődnek egy elhibázott tánclépésen, mint a világ összes más gyermeke. Az iskolai erőszak vagy a drogproblémák teljesen ismeretlenek Korea északi részén, l ény, hogy az úttörőszövetség sok időt elvesz a diákoktól, de hogy ez mennyire jó vagy káros, arról lehet vitatkozni. Az egyetemen tett látogatásunk is nagyon jó hangulatban zajlott. A germanisztika hallgatókkal a német irodalomról beszélgettünk, majd benéztünk egy kanadai angoltanárnő igen vidám és kötetlen angolórájára. Lassan, de biztosan terjed az Internet is, a hallgatók már rutinosan kezelik a computereket. Szóval, a sokat emlegetett „gonosz tengelyét” itt sem találtuk meg. főbb mint ezer kilométert autóztunk az országban, de sehol nem láttunk éhező vagy rosszul táplált gyermekeket. Még a legszerényebb faluban is ápolt kisiskolások iparkodtak hátitáskájukkal a be- csöngetésre. A teraszosan megművelt földeken most nagyon büszkék egy új, nemrég nemesített rizsfajtára, amely sokkal kevesebb vizet igényel, és így a hegyi régiókban is termelhető. Mióta megengedett a privát kereskedelem is, gombamód szaporodnak a kis büfék, éttermek és fagyialtos bódék a városokban. Egy óvatos gazdasági reform már beindult az elmúlt egy évben. Esténként az éttermekben már láthattuk ezt az új vállalkozói réteget, akik nyugatias stílusban öltözve, elegáns autókkal egy új réteget képviselnek a „munkásosztály” mellett. Elfogadott, sőt elvárt lett az eddig megvetett borravaló is. Am jó pénzért jó szolgáltatást kínálnak. Néhány héttel ezelőtt megnyitották a határon fekvő Kaesong várost a dél-koreai turistáknak is. A háborútól megkímélt, festői városka, ginszeng gyökér-ültetvényeivel és többszáz éves házikóival, múzeumaival a történelmi Koreát mutatja meg a látogatóknak. A szálloda egy patak partján épült, 340 éves, belső udvaros, faház komplexus, ahol rizsmatracon aludva és szalmagyékénye a földön étkezve kapunk egy jó adag egzotikumot. Innen hét kilométerre található Panmunjom, a hírhedt demarkációs vonal, a 38. szélességi fokon. Itt még a hidegháború múzeumában éreztük magunkat. Amerikai valamint észak-és dél-koreai katonák néznek egymással farkasszemet egy fehér vonal fölött, amely a két országrészt elválasztja. A tárgyalóbarakkokban, az asztal közepén húzódik a „határ”. A barakkoknak két bejárata van, hogy a szembenálló felek még véletlenül se lépjenek át tűzszüneti vonalon. A kilencvenes években egy, az amerikaiaktól a határon nőtt fa kivágása komoly lövöldözésbe torkollott. Szerencsére ezek az incidensek már a múlték emlékei. A határon már látni átgurulni déli turistákat, és most épül az új vasútvonal Szöul és Pyongyank között. A határőrparancsnok is reményét fejezte ki, hogy nem itt fog megöregedni, hanem egy egyesült Korea hadseregében fog majd szolgálni. A határövezetben egyre több dél-koreai cég épít üzemeket, ezzel lényegesen javul az ország infrastruktúrája, és munkahelyek teremtődnek. Az ázsiai piacra szánt Fiat gépkocsikat is nemsokára Pyongyangban fogják összeszerelni. Az ország láthatóan fejlődik. E hét elején a vitatott atomprogramban is kompromisszumkészséget mutatott a kormány. Ennek fejében nem kell egy amerikai támadástól tartania. Egy fejlődő szocialista ország, buddhista tradíciókkal, nagyon nagy haladási vággyal és ambíciókkal. így tudnám jellemezni Eszak-Koreát utam végén. Esős őszi hajnalon szállók fel a pekingi gépre, apró ajándékokkal, hatalmas élményekkel és a felhők felett már azt tervezem, hogy mikor tudnék visszatérni ide. • Georg Spöttle A Kárpát-medence után a Balaton szépe Polgár Krisztina, a 19 éves törökszentmiklósi lány az idei Miss Balaton szépségversenyen ismét elnyerte az első udvarhölgy helyezést. Krisztának már nem ez az első megmérettetése, hiszen tavaly már a Miss Adria címmel büszkélkedhetett.-Mi motivált a legelső alkalommal arra, hogy részt vegyél egy szépségversenyen!' Spontán elhatározás volt?- Édesanyám hosszas unszolására adtam be a derekam, és pesze a nyeremény is csábító volt, tavaly nyertem egy autót is. Van már jogosítványom is, imádok vezetni, és szeretem az autókat.- Vettél részt más szépségversenyeken is?- Igen, 3 éve megnyertem a Tisza- tó Szépe versenyt, utána én lettem a Kárpát-medence szépe 2003-ban, rá egy héttel részt vettem a Miss Balaton szépségversenyen és második lettem, utána 2004-ben elnyertem a nemzetközi Miss Adria címet, amit Horvátországban rendeztek, és 16 országból jöttek rá versenyzők. Tavaly is szerettem volna a Miss Balatonon indulni, de a nemzetközi szépségverseny miatt csak az idén sikerült.-Milyen válogatásokon kellett túljutnia a döntős lányoknak a Miss Balatonon?- Az elődöntőben 230-an voltunk, a középdöntőbe már csak 32 lányt választottak be. A 16 döntős fotózásokon vett részt, mindenkiről saját portfolió készült, médiaszereplések, sajtótájékoztatón való bemutatkozás, és persze részt vettünk az ötnapos felkészítő táboron, ahol elsajátítottuk a három koreográfiát a döntő gálaestjére, ezenkívül érdekes előadásokon és programokon vettünk részt. Persze a mozgás sem maradhatott ki a felkészítésből.- Milyen változást jelentettek ezek a szereplések az életedben? Hogyan telnek a mindennapjaid?- Ezzel kezdődött a modellkedés, és azóta is ebből élek az iskola mellett. Szinte egymást érik a felkérések, sokat dolgozom. A hézköznapokon modellkedem, hostesskedem, válogatásokra járok. Szinte minden nap Budapesten vagyok a munkám miatt, aztán hazamegyek a családomhoz (apa, anya, öcsi). Hétvégén szeretek eljárni kirándulni, szórakozni. 7 éve járok modern táncolni (Fashion Dance).-Szerepeltél a „Rettegés foka" című műsorban. Mesélnél egy kicsit erről? Mi volt a legelrettentőbb feladat számodra?-A modellkedés kapcsán hívtak a műsorba szereplőnek, Argentínában volt a forgatás. Mind a három feladatot sikeresen teljesítettem, de számomra az állatos volt a legrémesebb, mivel rettegek a pókoktól és a bezártságtól. Össze voltam zárva egy csomó madárpókkal, kígyóval és rákkal. De a végén megnyertem a pénznyereményt és nagyon örültem neki.- Kellett valaha fogyókúráznod?- Nem, szerencsés alkat vagyok, édesanyám nagyon vékony, tőle örököltem az alakom. Mindent megeszem, amit megkívánok, nagyon szeretem például a töltött káposztát.- Hogyan definiálnád a szépség fogalmát? Mit teszel a szépségedért nap mint nap?- A szépség belülről fakad, de azért a külső sem elhanyagolandó. Elengedhetetlen a jó fellépés, a magabiztosság. Fontos az ápolt bőr, a szép haj és a diszkrét smink. A természetesség híve vagyok, nem sminkelem magam, csak szempillaspirált használok. A ránctalanító krémeket idejében el kell kezdeni használni, különben nem késleltethetők a ráncok.- Szerinted a szépségversenyek és a reklámok nem teszik áruvá magát a nőt is?- Egy divatbemutatón a nők a ruhát mutatják be, az van a középpontban, nem maga a nő. Ugyanúgy, egy szép nőt szép ruhában ábrázoló plakát sem hivalkodó. Sajnos a média, főleg a könnyűzenei videoklipek, lealacsonyítják a női nemet és alárendelik a férfiaknak, amit egy nő sem néz jó szemmel, mert nagyon megalázó.- Hogy érzed, részt fogsz még venni szépségversenyen a továbbiakban?- Úgy döntöttem, hogy nem, mert szerintem sok mindent elértem már ezen a téren, és a tanulást fontosabbnak tartom.- A Miss Balaton első udvarhölgyének lenni milyen kötelezettségekkel jár?- Nem köt semmilyen szerződés. Nincsenek kötelező programok, amiken meg kell jelennem, csak a királynőnek, akinek az a feladata, hogy a következő egy évben népszerűsítse a Balatont.- Van személyes kötődésed a Balatonhoz?- Nagyon szeretem Siófokot, Bala- tonfűzfőn és Balatonfüreden voltam nyaralni, de sajnos a távolság miatt nincs lehetőségem sokszor leutazni. • Karsay Luca
