Hídlap, 2005. október-december (3. évfolyam, 193-257. szám)
2005-10-15 / 203. szám
• HÍDLAP • 2005. október 15., szombat magazin A fáraó lelke A reggeli köd és az éjszakai homokvihar sárga függönye olyanná teszi a sivatagot, amilyennek elképzeljük; titokzatossá, tele rejtélyes sírokkal, múmiákkal, betemetett templomokkal. Autónk már elhagyta Kairó nyüzsgő, dudáló forgatagát, átkeltünk a Níluson és most itt vagyunk a nyugati parton. A halottak, a múmiák és Anúbisz, a sakálfejű isten partján. A sűrű, sárga levegőiül egyszerre csak felbukkannak a pirami- - sok. Nagyságuktól elakad a lélegzetünk és önkéntelenül is a „Csillagkapu"jelenetei jutnak az eszünkbe. Kik építették a három nagy piramist, a Keopszot, a Kefrént és a Mikerinoszt? Miért pont ide? És főleg miért? Emberek voltak, vagy földönkívüliek? Sokkal több a kérdés, mint a válasz, de próbáljunk meg a végére járni. Az ókori egyiptomiak a Napból indultak ki, ha keleten kel fel, akkor az a születés szimbóluma, és amikor nyugaton a Nap eltűnik a sivatag homokdűnéi mögött, az nem jelenthet mást, mint az elmúlást. Ezért a Nílus két részre osztotta a fáraók földjét, keletre az élők városára és nyugatra, a halottak lakhelyére. Ezért a főpapok mindig a nyugati partot jelölték ki temetkezési helynek. Igen fontos volt, hogy a test épségben megmaradjon, mivel hitük szerint csak így lehetett részük az örök életben. Ezért készültek a múmiák. A szegényeket csak a homokba temették, és belőlük úgynevezett természetes múmiák lettek. Ám a gazdagok meg tudták fizetni a drága, igényes mumifikálást, amely közel 2 hónapig is eltarthatott. A legfontosabb természetesen a fáraó múmiája volt. Hisz ő nem volt más, mit a „Napisten”, Ré fia. A főpapok ezért mindent megtettek, hogy a fáraó teste tökéletesen megmaradjon és így a lélek, a napbárkán utazva, átjuthasson a túlvilágra. A testből a szív kivételével eltávolították a belső szerveket, majd a fáraót 40 napra betemették natrun-sóval*. A só kiszívott minden nedvességet a sejtekből. Ezután a testet felszentelt olajokkal és gyantákkal kenték be. A kész múmiát, gézhez hasonló, finom gyolcsba tekerték, és testére szent amuletteket tettek, amelyek védték a fáraó lelkét az ártó szellemektől és gonosz istenektől. Ez történt például Keopsz fáraó múmiájával is. Miután becsomagolták és betették egy, még nyitott, a királyt ábrázoló, fa szarkofágba a főpapok elvitték a halott uralkodót a Szfinx lábánál található halotti templomba. Itt a főpapok elvégezték az úgynevezett „száj megnyitás” ceremóniát. A fáraó szájánál felvágták a gyolcsot, hogyha az uralkodó a túlvilágra kerül, válaszolni tudjon az istenek kérdéseire. Ez igen fontos volt hitvilágukban. Az „utolsó ítélet” arról szólt, hogy az istenek kikérdezték a fáraót tetteiről, hogy mennyi jó és mennyi rossz cselekedetet hajtott végre. Majd szívét egy mérlegre helyezték. A mérleg másik serpenyőjébe egy tollat helyeztek, és ha a király szíve nehezebbnek bizonyult a tolinál, akkor rossz uralkodó volt és nem juthatott be Ozirisz országába, hanem felfalta őt egy oroszlántestű, krokodilfejű szörny. A fáraó szarkofágját ezután zárták csak le, majd a múmiát felvitték a piramis sírkamrájába. Az ókori egyiptomiak azt vallották, hogy mindenkinek két lelke van. Az első lélek a „Ka” ez nem más, mint Ré isten szent, teremtő lehelete. A másik lélek, a „Ba” pedig később alakul ki, ez az ember személyisége. A Ba-t a sírokban mindig egy emberfejű madárként ábrázolták. Minden sírkamrában találunk egy kis jelképes ajtót, ez is azt szolgálta, hogy a Ba vissza tudjon térni a múmiába. Mivel ők úgy gondolták, hogy a túlvilág egyfajta tükörképe a földi életnek, mindent megtettek, hogy a fáraó „odaát” semmiben ne szenvedjen hiányt. A sírokba tettek bútorokat, ruhákat, parfümöket, élelmiszert és a fáraót ábrázoló 365** darab kis szobrocskát, az usabtikat. Vallásuk szerint a túlvilágon mindenkinek, még a fáraónak is dolgoznia kellett - halászni, vadászni, a földet művelni - ezért voltak az usabtik. A fáraó ezekbe lelket lehelt és a szobrocskák végezték el az alantas munkát az uralkodó helyett. A nemesek és az uralkodók múmiája mellé értékes papiruszokat*** helyeztek, amelyekre a „Halottak könyve” nevű vafázslatos szöveg volt hieroglifákkal felfestve. A mágikus szavak segítették az elhunyt lelkét viszontagságok nélkül eljutni a túlvilágra. Az Egyiptomba betörő görög, római és bizánci hódítókat annyira lenyűgözte a vallás és a múmiák készítése, hogy sokan, pl. Nagv-Sándor is szentélyeket emeltek Egyiptom isteneinek. A régészek megtalálták sok görög és bizánci nemesember, valamint gazdag kereskedő múmiáját. Mind Zeusz követői, mind pedig a korai keresztények is biztosra akartak menni és mumifikáltatták testüket, hátha a lélek valóban függő a testtől. Igaz voltak díszes sírhelyeik, de piramisokat már nem építtettek. Több tudós'szerint a piramis formája is azt szolgálja, hogy a lélek hamarabb feljusson az égbe. Azt viszont még nem fejtették meg, hogy a három nagy piramist miért pont az Orion csillagkép állása szerint építették? És milyen módszerrel emelték fel 5 millió tonna kőből a Keopsz piramist? Ehhez még azt is tudni kell, hogy a köveket 1000 kilométerről, Asszuánból szállították fel Kairóig! Talán egyetlen más vallás sem volt még a földön, amely a lélek fenn maradása miatt ilyen emberfeletti munkákra vállalkozott volna. Ám ennek köszönhetően a világ legérdekesebb kulturális örökségét csodálhatjuk meg a Nílus országában és számos múzeumban. *Natrun-só, az ásvány a Natrun-hegyről kapta nevét, ahol a sóbánya található. ** Az ókori egyiptomiak is (akárcsak a maják!!!) már 365 napra osztották az évet. ***Papirusz: a papirusznövény rostjaiból készült papírszerű anyag. Nagyon drága volt, ezért csak fontos iratokhoz és vallási ceremóniákhoz használták. • Karsav Luca '//////////, r . . , .tlZ i Gördülj velünk! Margit-sziget, Santa Monica, Berlin-Wannsee. Hogy mi a közös bennük? Annyi, hogy itt gyönyörű lányok görkorival száguldoznak hétvégén a srácok nagy örömére. Ami jó a szemnek, az jó lehet a testnek is gondoltam és megvettem életem első' egysoros görkoriját. A profi gurulók itt biztos felsikítanak; „az nem görkori, hanem in-line-skate, roller-skate vagy rollerblade!” O.K. ám legyen! Szóval bementem egy berlini sportáruházba, és felpróbáltam a gurulógépet. Rögtön 15 cm-t nőttem és instabilitásom ezerrel hatványozódott. Az eladólány ösztönzésére, hogy tegyek egy kört az üzlet próbapályáján, nekilendültem és magammal sodortam a pénztárost, egy polcot, majd nagyot koppantam a kirakatüvegen. Rögtön tudtam ez az én sportom lesz... Telefonos gyorssegélyt kértem egy kolléganőmtől, aki már évek óta ijesztgette a berlini sétálóutcák békés gyalogosait. „Próbáld ki a korit szőnyegen, füvön vagy egy szupermarket parkolójában egy bevásárlókocsira támaszkodva.” Csukló-, könyök- és térdvédőkkel felszerelkezve csapágyakon gördülő óriásbébiként közlekedtem a lakásban, a kertben és a bevásárlóközpont parkolójában. Három-négy óra gyakorlás után vérszemet kapva kimerészkedtem a nagyvilágba, és csatlakoztam a világ skateseinek milliós táborához. Egy kis kori töri A siklás élménye majdnem olyan régre nyúlik vissza, mint az emberiség történelme. Régészeti leletek szerint már a kései kőkorszakban használtak őskorit, ami nagyobb csontokból állt. Ez sokáig nem is változott, még a középkorban is disznólábcsontokat erősítettek a gyerkőcök cipőikre, hogy nagyokat' pereceljenek a befagyott tavakon. A csülök német neve Eisbein (jégláb) is innen ered. A görkori valamikor a XVIII. század elején született Belgiumban, mégpedig 1760-ban Joseph Merlin műhelyében. Találmányát Londonban mutatta be egy farsangi bálon. Görkorizott és közben hegedült. A fékezéssel azonban gondjai voltak, és egy hatalmas velencei tükör állította meg a mestert. Állítólag komolyan meg is sérült. A hollandiai Hindeloopen korcsolya múzeumában láthatók a jó 200 éve készült, cipőre erősíthető görkorik. Minden ellenkező híreszteléssel ellenben az első inline-skate nem az USA- ból származik, hanem Eranciaországból. M. Peitibled 1819-es találmánya tekinthető az ős-bladenek. Ám akárcsak Merlinnek, neki is problémái voltak az irányítással. Ezért az egysoros kori egy időre feledésbe ment. Az amerikai James Plimpton szabadalmaztatta a kétsoros görkorit, amely az 1980-as évekig uralta a piacot. A nagy ugrást a golyóscsapágy alkalmazása jelentette 1884-ben. A kori igazi lendületet kapott. Megalakultak az első sportklubok, amerikai fagyizókban a pincérlányok korikon siklottak asztaltól asztalig. Az Európai Görkorcsolya Szövetség 1921-ben alakult Rómában, 1934-ben, Monzában megrendezték az első gyorsasági világbajnokságot. A Chicago Skate Co. 1960-ban „újra” felfedezte az egysoros görkorit és modern anyagokkal, technikával megszületett az általunk ismert inline-skate. Ám a nagy áttörés még jó 25 évet váratott magára. A nyolcvanas években kezdtek feltűnni az első fiatalok a Los Angeles-i Santa Monicán. A sport olyan népszerű lett, hogy a városatyák a Santa Monicát a Venice Beachel összekötő strandszakaszon görkori utat építtettek. A „californian feeling” ugye mindig is érdemes volt a követésre, így aztán napjainkra több mint húszmillióan gördülnek szerte a világon. „Korim-korim mondd meg nékem... hogy miért kell gurulni?” „Hogy lefogyjál, Georg!” - szólt korim -, és lássuk be, igaza van. Kevesen tudják, hogy a görkorcsolyázás a legjobb zsírégető és alakformáló sportok közé tartozik. Hatása felülmúlja a szteppgépekét meg az aero- bicét. Mivel korizás közben az egész test feszes, így minden izom dolgozik. A lábak, karok dinamikusan, a has és a popsi statikusan. Ezt a feno- mént csak korizás közben tapasztalhatjuk. És valljuk meg, mennyivel kellemesebb a tavaszi napsütésben gurulni, mint gumikötéllel és súlyzókkal popsigyakorlatok közben szenvedni az edzőteremben. Emellett ez egy igen kellemes szabadidőprogram, és akkor a flörtölés alkalmairól még nem is beszéltünk. A görkorizók hamar szóba elegyedhetnek egymással a felszerelés és a technika ürügyén. Apropó felszerelés, mint a nagy zanyálások szakértője azt a tanácsot tudom adni, hogy a jó kori még nem elég. Mindenképen használjunk védőfelszerelést. Ezek nélkül az esés komoly következményekkel járhat (pl., csukló vagy könyöktörés) főleg a tanulási időszakban. Ne sajnáljunk néhány forintot a műanyag protektorokért. Velük esés után maximum nevetük egyet és gurulunk tovább. Nélkülük haverjaink rajzolhatnak a gipszünkre. Ja, ha már a biztonságnál tartunk! Vigyázzunk másokra is! Gyakran látói, hogy nagyvárosokban rémült nyugdíjasok reflexeit tesztelik elvetemült „in-line garázdák”. Ez nem cool, sőt, életveszélyes. Ha valakit egy 30 km/h sebességgel száguldó kőris elüt, annak komoly, életveszélyes sérülései keletkezhetnek. Nekünk korisoknak viszont egy természetes ellenségünk van, az autó. Bár itt sem vagyunk mindig vétlenek. Főleg, Budapesten, az úttesten korizni elég életveszélyes. Viszont! Ott van pl., Budán a Görzenál, ahol csak a mienk a pálya, legyen az egyszerű aszfalt vagy „halfpipe” (félcső), itt az amatőr anyuka és mindenre elszánt agresszív skateval felszerelt csemetéje is megtalálja helyét. • Georg Spöttle
