Hídlap, 2005. október-december (3. évfolyam, 193-257. szám)
2005-10-15 / 203. szám
hídlajmagazin 2005. október 15., szombat • HÍD LAP V Ki képviseli a polgári világot? A jobboldali értékekről - befejező rész Megjelent: Magyar Nemzet, 2005.szeptember 27. Egyesek szerint a Fidesz számára a közeljövő egyik legnagyobb eszmei-ideológiai kihívását a polgári baloldal megjelenése jelenti majd. Mások szerint az MSZP már jó ideje a polgári baloldal képviselője, míg a Fidesz csak bitorolja a polgári jelzőt, mert a magyarországi jobboldal antidemokratikus, archaikus, kirekesztő és klerikális. Miután mindezt képtelenség levezetni a jobboldali párt programjából és gyakorlatából, ezért óriási szükség van arra, hogy a baloldali zsoldban álló médiumok naponta kreáljanak olyan ügyeket, amelyekkel az alaptalan stigmázások legalább a látszat szintjén fenntarthatok és igazolhatók. A Fidesz új kontúrjainak kialakításakor célszerű tudomásul venni, hogy a volt kommunista országok jobboldali pártjaiban több a nacionalizmus, a hagyományteremtés szándéka, a vallási jelleg és a formalizmus, mint a nyugati jobbközép pártoknál. Az előzmények ismeretében ez természetes és érthető. Ennek tudatában sem szabad hagyni, hogy a neoliberális SZDSZ-es szellemiség tovább rombolja a magyarság megmaradásának esélyeit. A magyar kultúrpolitikának a magyar sajátosságokra épülő kultúrát kell támogatnia, és nem szabad hagyni, hogy egy szubkultúra képviselői - illeszkedve a nemzetközi trendekhez - teljesen leépítsék a tradicionális nemzeti kultúrát. A hivatalosan ingyenes, állami közoktatási rendszernek biztosítania kell, hogy a tehetséges magyar gyermekek nemzeti identitásuk megőrzése mellett versenyképes tudást szerezhessenek. A szórakoztatóiparban és a médiumokban létrejött szellemi-ideológiai homogenitást - a plurális demokrácia érdekeinek megfelelően - demokratikus eszközökkel mielőbb meg kell szüntetni. Ezekben a kérdésekben egy jobboldali párt nem tehet engedményeket, ugyanis ha ezt teszi, akkor fölöslegessé válik, hiszen alapvető kérdésekben nem kínál nemzeti, jobboldali alternatívát. A 2006-os választások egyik legfontosabb célja az értékek relativizálására törekvő SZDSZ-es szellemiség politikai eszközökkel történő marginalizálása. Ellenkező esetben folytatódik a kulturális tárca szórakoztatásügyi minisztériummá történő átalakítása. A jobboldali politizáláshoz, magától értetődően, hozzátartozik a nemzetállam eszményéhez való ragaszkodás, amiből logikusan következik a nemzeti identitás és a nemzeti kultúra iránti elkötelezettség. A nemzeti érdekvédelmet felelősen ellátó politika együtt kell, hogy járjon azzal a szociális elkötelezettséggel, amelynek semmi köze a baloldali forradalmi munkásmozgalmakból örökölt szociális érzékenységhez. A jobboldalra jellemző szociális érzékenység a keresztény etikából eredeztethető, és semmi köze a baloldalisághoz! A szociális érzékenység és a szolidaritás elve nem a baloldal sajátja. A Fidesz jelenlegi kampánystratégiájának egyik legnagyobb veszélye, hogy kommunikációs síkon úgy tesz, mintha feladná rendszerváltoztató szándékait, emiatt a jobboldali szavazóbázis egy része könnyen elbizonytalanodhat. Ugyanakkor Gyurcsány Ferenc valójában nem akar középpárti arculatot, mert a polarizációs logika mentén nagyobb a siker esélye. Miután mindig könnyebb valami ellen, mint valami mellett mozgósítani, ezért a legfontosabb céljuk a konfrontáció folyamatos fenntartása, a megosztottság növelése, saját táboruk erősítése, összetartása. Ezt a célt szolgálja Orbán Viktor és a jobboldal démonizálása. Nem akarnak megnyerni, átcsábítani senkit, mert az zavarná az egységes kommunikációt. Sokat beszélnek morális témákról, és nagy hangsúlyt fektetnek saját értékeik vállalására. Tisztában vannak azzal, hogy a szociális kérdések előtérbe helyezése nem közösségteremtő erő, mert az identitásképzéshez több kell. Ideológiai hívószavak, vonzó jövő-és országkép nélkül nem lehet politizálni. Magyarországon ma a lelkekért folyik a harc. Egy vulgár-mate- rialista programra épülő szociális demagógiát sem nélkülöző, populista retorikával operáló baloldali párt nyerhet választást Magyarországon, de egy ugyanilyen programmal felálló jobboldali pártnak minimálisak lennének az esélyei. Ennek egyik legfőbb oka, hogy a jobboldali értékrendet valló szavazók jelentős része erkölcsi megfontolások alapján dönt. A jobboldal csak egy értékközvetítéshez kapcsolható szociális érzékenységet mutató politikával nyerhet. A nemzeti összetartozás, az együttérzés és a segítőkészség a normális emberi életet biztosító erkölcsi kötelékek. Az azonos múlttal és kulturális jegyekkel rendelkező érzelmi és erkölcsi alapú közösségek alkotják a nemzetet. Az MSZP és az SZDSZ képtelen á nemzeti célok felismerésére és képviseletére. Ezt a kettős állampolgárságról szóló 2004. december 4-én megtartott népszavazáson ismételten bebizonyították. Nyelvpolitikai rendőrség segítségével betilthatják a nem kívánatos szavak - például: hazaáruló - használatát, de ez nem pótolhatja a hiányzó nemzetstratégiát. A Fidesznek eszmei-ideológiai téren is gyűjtőpárttá kell válnia, ami azt jelenti, hogy egyszerre kell képviselnie a polgári-nemzeti, a kereszténydemokrata és a konzervatív értékeket. Hosszabb távon egy olyan típusú új jobboldalra van szükség, ahol az ideológiai sokszínűség a Fideszen belül - szervezetileg is elkülönülve - platformok formájában is megjelenik majd. Az új jobboldaliság lényege, a korábban polgárinak nevezett értékek és elvek határozottabb képviselete. Súlyos hiba lenne a jobboldal politikáját az elvont és nem létező átlagemberek szintjéhez és véleményéhez igazítani. A mai Magyarországon a jobboldal nem mondhat le értékközvetítő szerepéről, a távlati nemzeti célok megfogalmazásáról, azaz a hétköznapi tudat folyamatos alakításáról, befolyásolásáról, mert erre a baloldal - elvek és értékek hiányában - tökéletesen alkalmatlan. • Tóth Gy. László Bajnokok földjén A kilencszeres Európa-kupagyőztes Real Madrid és a hat BEK-, illetve BL- trófeával rendelkező AC Milan után a futballtörténelem harmadik legeredményesebb klubja a Liverpool FC. A vérbeli, a „hard core” futballdrukker azonban nem foglalkozik holmi latin csapatocskákkal, neki a brit foci, azon belül is a Vörösök, a „Reds” jelentik e gyönyörű játék csúcsát. Hiszen akár egyfajta futballkrédónak, a szurkolói lét kvintesszenciájának is felfoghatjuk a jelmondatot, amely a Liverpool FC stadionjának homlokzatán olvasható: „You'll never walk alone...” Ha Liverpool-rajongó vagy, sohasem maradsz magadra. Liverpool Északnyugat-Anglia legnagyobb kikötője, innen, a Mersey-folyó torkolatából indul például a komp Dublinba, az ír-tenger túlsó partjára, s ide futottak be az ipari forradalom idején, s még utána is majd' kétszáz éven át a gyapotot szállító hajók, no meg Indiából a „tea-clipperek”, a teát szállító szélvészgyors vitorlás hajók. A pezsgő tengere kereskedelem ma már a múlt része, az Albert Dock a Mersey torkolatában ma már csak turistalátványosság, gazdasági jelentősége igazából nincs. Nincs, mert Liverpool legfőbb iparága ma már - a futball. A turizmus vonzereje a két patinás futballklub, az egymástól nem egészen egy kilométerre virágzó Liverpool FC és a helyi örök ellenlába, a kékek, a „Stolverkosok” (Toffees), az Everton FC. Az, hogy nem esznek egymás tenyeréből a két egyesület szurkolói, hovatovább közhely, no de, hogy annak idején Bili Shankly, a Tool legendás menedzsere is a következő nyilatkozatra ragadtatta magát, az már tényleg skandalum: „Ha az Everton a kertemben játszana, akkor behúznám a függönyt...” Persze a világban a Liverpool FC a jóval ismertebb csapat, nem csekély mértékben az öt Európa-kupaelsőség okán, amelyekből az utolsó tényleg az utolsó: 2005-ben, Isztambulban ért ötödször a csúcsra a „vörös hadsereg”, azaz ők a Bajnokok Ligája*címvédői. Nem is annyira Angeld Road... Liverpool ezekben a napokban - október derekán - természetesen nem a szebbik arcát mutatja. Szakadatlanul esik az eső, no, nem zuhog, csak makacs monotóniával szemerkél, de úgy, hogy a pára, a nedvesség beeszi magát az esőkabát alá, a csontodig hatol. Hideg nincs, érdekes módon a kabát is lekerül az emberről a séta közben, a Golf-áram- lat jótékony hatása télen-nyáron érvényesül. Napközben és este egyaránt tizenöt fokot mutat a hőmérő, s a fiatalok fáradhatatlanul látogatják a kocsmákat. (Meg az idősebbek is...) De nem is ez az érdekes, hiszen az angolokról eddig is tudtuk, hogy nem vetik meg a sört - a Guinnesst, az ale-t és a lagert, a háromféle színű és erősségű folyékony kenyeret, s a három kategórián belül a több száz márkát - hanem az, hogy a szemerkélő esőben, olyan időben, amikor odahaza átmeneti kabátot viselnének az emberek, ujjatlan pólóban és miniszoknyában szaladgálnak az enyhén kapatos tinilányok, s az őket hajkurászó srácok sincsenek melegebben öltözve. Újabb ékes bizonyítéka az ember fantasztikus adaptációs képességének. A város központja, a St. George's Hall környéke amúgy annak rendje s módja szerint fel van túrva, minimum olyan léptékben javítják az utakat itt, mint Pesten, az ok pedig a következő: 2008-ban Liverpool lesz Európa kulturális fővárosa. Nos, addig még három év hátravan, ami azonban a futballfőváros kitüntető címet illeti, az elbitorolhatatlanul Liverpoolé. Az a kultusz, ami a Vörösöket - s kisebb léptékben, de ugyancsak kitartóan - a Kékeket övezi, a magyar látogató számára elképzelhetetlen. Liverpoolban minden Steven Gerrardról, Jamie Carragherről, Xabi Alonsoról, Djibril Cisséről, s persze a mesterről, Rafa Benítezről szól. Főleg, ha kocogva elindulunk a St. George's Halitól a Manchester felé vezető autópálya mentén, a „Football Stadia” feliratot követve keleti irányban. Nem kell sokat talpalni, hamarosan féljobbra kanyarodik az út, leválik a sztrádáról, s immár tipikus angol, vöröstéglás házak között halad az Anfield Road - s a gyakorlatilag vele szemben, onnan nem egészén egy kilométerre épült Goodison Park, az Everton otthona - felé. Közeledve a szentélyhez minden szolgáltatással találkozik a szurkoló, amire szüksége lehet egy futballmeccs kapcsán: a kocsmasűrűség alighanem világrekord-szintet ér el, jobb kéz felől ott a Stanleybet nevű fogadóiroda üzlete, s ha valaki netán otthagyná a fogát egy Liverpool-Everton városi derbit követő csetepatéban, akkor sincs gond: ötszáz méterre a pályától olvashatjuk az egyik jókora épület homlokzatán: „Coyne's Funeral Director”. Mindez magyarul ennyit tesz: Coyne Temetkezési Vállalkozó... Amikor elérjük a Liverpool stadionját, a The Köp névre hallgató pályát, amely a búr háború egyik csatájáról kapta a nevét - amit csak alig száz méterről veszünk észre, annyira körbenőtték az épületek, a lakóházak - némiképp meglepve tapasztaljuk: ez bizony nem az Anfield Road, hanem a Walton Breck Road! Na, de hol van a legendás utca? Az is megvan, csak meg kell kerülni a létesítményt, s a hátsó front, a különféle irodákkal együtt az Anfield Road 69, illetve 71- es szám. Ott látható a hillsborough-i stadionkatasztrófában életüket vesztett Li- verpool-szurkolók emlékfala valamennyi névvel, s a Bili Shankly-emlékkapu, a feledhetetlen menedzser tiszteletére. Isztambul révületében 2005. május 25. óta már csaknem öt hónap eltelt, Liverpool városa és a csapat azonban még mindig nem tudta kialudni a sporttörténelem legnagyobb ünnepsége okozta másnaposságot. Még ma is mindenki az Atatürk-stadionban, a Milan ellen elért 3-3, s a döntetlent követő, 3-2-re megnyert tizenegyes-párbaj hatása alatt áll. Meglehet, a játékosok és Benitez mester, a hallgatag spanyol is, hiszen az új, a 2005-2006-os idény kezdete nem úgy sikerült, ahogy azt az Anfield Roadon eltervezték. Hat forduló után - pontosabban nyolc az a hat, csak éppen a Vörösök BL-elfoglalt- ságuk, az előselejtezők miatt két meccsel kevesebbet játszottak - egy-egy győzelemmel és vereséggel, valamint négy döntetlennel, s az ezekkel megszerzett hét ponttal a tabella tizenharmadik helyén szerénykedik, 2-4-es gólkülönbséggel. Még kimondani is szörnyű: tizenhét ponttal lemaradva a pontveszteség nélküli éllovas, a Chelsea FC mögött... S ez a különbség akár még nőhet is, tudniillik Steven Gerrard, a csapat lelke, a kapitány a múlt szombati, Ausztria ellen 1-0-ra megnyert válogatott mérkőzésen sípcsontsérülést szenvedett, két-három hétre kidőlt a sorból, s ki kell hagynia a szombati, Blackburn Rovers, majd az azt követő, Fulham elleni bajnoki meccseket, s a szerdai, Anderlecht elleni, brüsszeli Bajnokok Ligája-összecsapást is. Legalább ekkora gondot okoz a roppant gólerős Fernando Morientes vádlisérülése. Az egykori Real Madrid- majd Monaco-csatár ugyancsak nemzeti válogatottjában, a spanyolban járt szerencsétlenül, s még egy-két hét bizonyosan eltelik, mire pályára léphet. Lábadozóban a Chelsea-kórból... Liverpooli tartózkodásunk első öt napja - a kadett ökölvívó Európa-bajnokság zajlik itt október 10-től 18-ig - egybeesett az úgynevezett „nemzetközi szünettel”, az „international break”-kel, amikor a világbajnoki selejtezők utolsó fordulója szinte valamennyi „Vöröst” nemzeti válogatottjába szólított. Ilyenkor Rafa Benitez is hazautazik Madridba, viszont az LFC-nek, a klub hivatalos magazinjának adott terjedelmes interjúja betekintést engedett az errefelé istenként tisztelt szakember gondolatvilágába. „Borzasztó ez a szituáció, égünk a vágytól, hogy kiköszörüljük a Chelsea elleni hazai 1-4 okozta csorbát, és két hetet kell várnunk a következő bajnoki fordulóig. Pedig ilyenkor az ember legszívesebben már másnap megmutatná, hogy keményebb fából faragták, mint amit a londoniaktól elszenvedett vereség sejtet”, pöfögött Benitez, nem feledkezve meg annak felemlegetését, hogy a Chelsea- zakót három nappal megelőző BL-dön- tetlen (0-0), ugyancsak a Chelsea ellen és ugyancsak a The Kopban, úgy született, hogy az olasz bíró, Massimo De Santis három tiszta tizenegyest nem adott meg a hazai csapatnak. (A három közül Gallas kezezése volt a legnyilvánvalóbb...) „Képtelenség úgy edzeni, "hogy a keretből hárman-négyen állnak a menedzser rendelkezésére. Morientesszel együtt, aki még csak most kezdte el a gyakorlásokat, összesen négy játékossal lehetett gyakorolni a melwoodi edzőpályán. Elviekben nem vagyok ellensége annak, hogy elmenjenek a játékosaim a válogatottjukba - csak azt nem szeretem, ha feleslegesen a kispadon ücsörögnek. Róka fogta csuka állapot ez. Ha tele vagyunk válogatottakkal, akkor ez azt jelenti, hogy erős a csapatunk, viszont mindig elviszik a sztárjainkat. Ha viszont kevés a válogatott játékosunk, az annak a jele, hogy nem elég erős a keret. A huszonkettes csapdája.” Benitez - aki az előző évadban spanyol bajnoki címet és UEFA-kupát nyert a Valencia együttesével - a közelmúlt balsikerei ellenére optimista. „A Bajnokok Ligájában legyőztük a Betist, és ha oda-vissza megverjük az Anderlechtet, akkor az idegenbeli Chelsea-meccs eredményétől függetlenül továbbjuthatunk. A bajnokságban pedig van két elmaradt meccsünk. Az Arsenal ellenit február 14-én kell lejátszanunk, s még ott van az összecsapás a meglepetéscsapattal, a Charltonnal. Nem beszélve arról, hogy decemberben megint lemaradunk a mezőnytől, amennyiben elfogadjuk a meghívást a klubvilágbajnokságra. Márpedig miért ne fogadnánk el?!” Más szóval: a Liverpool FC saját sikereinek áldozata. Ha nem nyerte volna meg a Bajnokok Ligáját - aminek köszönhetően végül elindulhatott az idei sorozat előselejtezőin is -, akkor most nem küzdene örökös időzavarral a menedzser. „Mindent egybevetve úgy érzem, idén erősebbek vagyunk, mint tavaly voltunk. Boudewijn Zenden, Pepe Reina, Momo Sissoko és Peter Crouch érkezése nagyban megnövelte variációs lehetőségeimet, s most már csak arra várok, hogy mindenki egészséges legyen, s pályára tudjam küldeni az ideális tizenegyet. Merthogy ebben az idényben ilyen szerencsém még egyszer sem volt...” • Ch. GAll András
