Hídlap, 2005. október-december (3. évfolyam, 193-257. szám)
2005-10-15 / 203. szám
2005. október 15., szombat A HIDIAP hétvégi melléklete 39. szám Szerkesztette: Ámon Adrienn A földalatti szentély és temető Esztergom belvárosának fontos, bár nem a legforgalmasabb része a Széchenyi tér. Az északi végen lévő régészeti ásatás újabb fázisába érkezett. Ezt onnan is láthatták az arra járók, hogy az elkerített terület egy részén egy nagy nylonsátrat véltek felfedezni. A hidegebb idő megérkezése után, az állagmegóvás mellett a régészeti munka folytatása is fontos, de kérdés, hogy sikerül-e a talajmenti fagy megérkezte előtt befejezni még idén ezt a nagy munkát. Lapun, az ásatás vezetőjétől, Dr. Lázár Saroltától informálódott. A régésznő elmondta, hogy továbbra is a középkori temető feltárásával foglalkoznak, ezen belül is sírokat bontanak. Az említett nylon sátorra azért volt szükség, mert már többször is esett az eső és így sorozatossá vált a beázás. Ezt mindenképpen meg kellett akadályozni, hisz egy ilyen ásatásnál a legkisebb vízmennyiség is napokra visszaveti a munkát. A védelemre a legutolsó mélység, a 3 méteres szint is okot adott, mert itt még nehezebb lenne a víz ellenében ásni és a feltárást folytatni. A most látható sátrat hamarosan át fogják rakni a szentély fölé, és a szentélybe temetettek« ennek a sátornak a védelmében fogják majd felkutatni. A sátor egyébként a széltől is véd, a sokszor guggolva végzett régészeti, illetve ásó munkát viszonylag magasabb hőmérsékleten végezhetik majd a szakemberek. A helyszíneken amúgy változó számban, de általában 4-6 fő dolgozik. Az ásatás során most a mérnöki munka került előtérbe. A feltárt épület pontos felmérése is elkezdődött, az alaprajz elkészítését Zsembery Ákos és Borosházi Tamás építészek végzik. Ez a munkarész a tudományos dokumentációhoz és a tervrajzokhoz lesz elengedhetetlen. A Széchenyi téren lévő másik ásatásról azonban nemrég kiderült, hogy nem rejtett az a földrész olyan leletet, melyet a régi oklevelek alapján a régészek reméltek. A tér végében zajló feltárás mindenképp eredményesebbnek tekinthető. Igaz, hogy különös meglepetések nem érték a kutatókat, de egy korábbi, itt végzett feltárást igazolandó, megtalálták, amit kerestek, a középkori kápolnát és a többrétegű temetőt. Az azonban most derült ki, hogy menynyire sok sírhely rejtőzik itt, és ezeket Dr. Lázár Saroltáék kötelességüknek tekintik mind kivizsgálni, kikutatni. Ennek a munkának az a lényege, hogy a sírokban lelt emberi maradványokból egész pontos adatokat kaphatnak az egykori királyváros lakosságáról. Emellett olyan leleteket remélnek a legalsó sírsorokból, amelyek a korai templom építését keltezik. Új építészeti részlet tehát nem került elő, de az eddig feltárt anyag is meglehetősen bőbeszédű. A csontvázakat, melyeket föltárnak, fotókkal, rajzokkal, jegyzetekkel dokumentálják, illetve a temetőtérkép elkészítése okán a sírokat felmérik. Ezután szedik fel a csontvázakat, majd tisztítást követően az antropológiai tárukba, ide, Esztergomba kerülnek. A Balassa Múzeum egyik begfontosabb része ez az embertani leletegyüttes. A sírokból kikerülő leleteket lecsomagolják, dokumentálják és az esztergomi restaurátor-műhelybe szállítva, ott végzik ezek restaurálását. Annyi mindenestre már most jól látható, mondta el a régésznő, hogy október végéig nem tudnak végezni a feladattal. Várható, hogy ez az ásatás november hónapban is folytatódik. Megfeszített tempóban halad a feltárás, és mindenképpen szeretnék a talajmenti fagy megérkezte előtt befejezni a munkát. A jelenlegi helyzet az, hogy a temető két részterületét, a szentély mögötti részt, illetve a templom déli mellékhajó mögötti területtet már rövidesen átadhatják a visszatemetésnek. Jelenleg a templom és a temető alsó sírsorainak románkori és Árpád-kori rétegeit tárják fel, illetve itt még mélyíteni is szeretnének. Itt alapozási mélységet keresnek, majd a déli mellékhajóhoz mennek át, itt lesznek még sűrűbben sírok, és ez lesz az utolsó feltárandó terület. Azokat a részeket, melyeket befejeznek, homokkal töltik fel a járószintig. • Pöltl ”Oxi” Zoltán Kalendárium Végre megkapta a jogot Esztergom, hogy fényes ünnepségeket rendezzen államalapító Szent István királyunk napján, bár az engedély kissé megkésett. Ünneplésre persze így, október vége táján is volt lehetó'ség, száz évvel ezelőtt is, ekkor rendezték a híres párkányi vásárt, ráadásul villanyfénynél. Először nézzük Szent István napjának ünnepét, amelyről az Esztergom a következőket írja október 15-i számában. „Ünneprendező bizottság. Tudvalevőleg Szent István napjátiak tervbe vett nagyobb arányú megünneplése ez évben csak terv maradt, mert a T. Vármegye a tiszta s egyszerű ügyet véleményes hozzájárulásával csak most küldte le a kezdeményező városhoz. Az ünnep elmúltával azonban mégis csak lekerült az Írás és most Esztergom városa ezen engedély alapján joggal ünnepelheti szentté avatott királyi szülöttjét. Szinte komikussá válna ezen hírünk, ha nem imánk ezt komoly megütközéssel. Mert elvégre mindenki ünnepli a maga szentjét, ahogy neki tetszik s ha a Tekintetes Vármegye idejében nem adta is most leérkezett jóváhagyását, a város azért saját felelősségére is rendezhetett volna valamit. Ha mást nem egy kis kivilágítást. Egyébként most már nem segíthetünk máskép a dolgon, minthogy a jövő évben annál fényesebben ünnepiünk megyei engedelemmel és hozzájárulással. ” Ezzel ellentétben a párkányi vásár már ekkor fényességesen pompázott, amelyről az Esztergomi Lapok október 15-én beszámolt. Csakúgy mint most, száz évvel ezelőtt is ugyanazon időpontban rendezték meg a vásárt. „A hires nevezetes párkányi vásár jövő vasárnap f. hó 22-én kezdődik és tart 3 napig. A vásár képe márkialakulóban van, nagyban építik a laczikonyhákat és egyre másra érkeznek az obiigát komédiás sátrak seregei. Mégis csak boldog a magyar. ” És még boldogabb lett, mikor az újság október 19-i hírét is meghallotta. „A párkányi vásár - villamfényben. A vasárnap kezdődő párkányi országos vásár közönségének igazán üdvös nyílásban lesz része A Ganz cég ugyanis a vásártéren három ivlámpát szereltet fel a vásár tartamára s igy egész éjjel nappali fényben fog úszni a vásártér, mely az esztétikai szempontokon kívül közbiztonsági tekintetből is igen üdvös intézkedés. A czég teljesen díjmentesen szerelteti fel a lámpákat míg az elfogyasztott áram a község költségére esik. ” Eg}' érdekes hír a Szabadság ekkori számából. „A kézszoritás ellen indít hadjáratot egy Konstantinápolyban élő francia orvos, hivatkozva arra, hogy a kezek terjesztői lehetnek a legkülönbözőbb betegségeknek. A kézfogás helyett az üdvözlés török módját: a temerá-t ajánlja, mely abban áll, hogy az ember jobb kezét szivére, ajkaira és homlokára teszi, jelezve ezzel, bogy az üdvözöltet a szivében és ajkain hordja és gondolataiba zárja. Ámde a Progres Medical című orvosi szaklap joggal figyelmeztet arra, hogy ez az eljárás, különösen annak középső része: az ajkak érintése még kevésbé felel meg az egészség követelményeinek. ” • Gál Kata Aki meghalt már két ízben... Müller Péter író az esztergomi városi könyvtárban Müller Péter október 12-ei esztergomi író-olvasó találkozója azzal indult, hogy bejelentette, az előzetesen eltervezett előadása ezennel semmisnek tekintendő, és felszólította hallgatóságát, hogy ők kérdezzenek tőle, s így alakuljon ki egyfajta párbeszéd. A változtatás okát Müller abban jelölte meg, amint mondta: „én általában otthon ülök egyedül és befelé figyelek, és amikor találkozom azokkal a szemekkel, azokkal a lelkekkel, akik valamilyen formában megkapták az üzenetemet, akkor én nagyon kíváncsi vagyok a visszajelzésekre.” Ezzel kapcsolatban tette hozzá, nagyon rossz, hogy a modern kultúrában, az egyes előadások alkalmával passzív szerepre vannak kárhoztatva az emberek. Ez a gondolati fonál vezetett el a szertartáshoz. Az író kifejtette, hogy a szertartás szóban benne van a szeretet is. S hogy az ünnepek alatt, melyeket régen a közösség egy emberként táncolva élt meg, mosoly és derű jellemezte a résztvevők arcát. A régi rituálék, az ősi szertartások a kimondott és cselekvő szeretet körtáncai voltak - tette hozzá bevezetőjében Müller Péter. Az első kérdés feltevője a következő szavakkal szólította meg az írót: „Tudjuk rólad, hogy meghaltál már két ízben. Mi lesz azzal, aki meghal és mi lesz azzal, aki készül a halálra?” A válaszban Müller kifejtette: „az ember élete során nagyon sokszor hal meg. Ha valamit igazán tudunk, akkor az a meghalás. Profi meghalok vagyunk. Sok-sok halál van mögöttünk.” Azzal folytatta, hogy az élet utáni halált követően egy új élet jön. Tehát az egyik életből a másik életbe lép át. Ezzel együtt az egyes ember „halálai” minden esetben tanulsággal szolgálnak. Az író a továbbiakban elmondta: „az én életem arról szól, hogy az én legcsodálatosabb, szerelmes mesterem, barátom, akivel a legszorosabb kapcsolatban vagyok, az nem földi testben él, és ez a kapcsolat már több, mint 25 esztendős. Emiatt a kapcsolatom miatt mondom, hogy nekem egy picit vissza kell térnem a haláltól való félelem, az átváltozástól való félelem gondolatába, mert nekem ez már kicsit szokatlan. A halállal kapcsolatban azoknak, akik ideiglenesen itt maradnak a földön azt mondom, hogy ne féljenek a haláltól, a fájdalomtól. Az igazi búcsúhoz ugyanis az kell, hogy az ember a lelke mélyéig megrendüljön. Ez egyébként minden ősi szertartás lényege. Ezen alapulnak a görög tragédiák, ezen alapul minden vallásos rend. A fájdalomban él meg az ember egy olyan katarzist, amiben a lehető legmateriálisabban élő ember is fölébred. Ebben az állapotban csodálatos élmények érik az embert. Egy gyászban érzett fájdalomnak való teljes átadást követően az ember az elvesztett személytől jeleket kap. A meghalt- nak egy rég elveszett személyes tárgya kerül elő, vagy a gyászoló álmában jelenik meg, s onnan üzen. Az sem véletlen, hogy miként hal meg az ember, mert ahogy a lélek belevarázsolta magát a testbe, úgy varázsolja ki magát onnan.” A főként a halállal kapcsolatos gondolatok ellentételezéseként Müller Péter kiemelte a mai kor emberének nehéz életét. „Egy olyan társadalomban, ahol például a szolgáltatók és a nagy cégek - még ha tisztelt is de már csak egyszerűen - fogyasztónak hívnak bennünket, egyre kevesebb emberi, emberközeli dolog van.” A kérdések és az azokra adott válaszok furcsának tűntek számomra. Halálról, életről, szerelemről, szeretetről beszélt egy mai író, s a prédikáló pátosz-mögött kevés mélységet, viszont annál több okkult elemet véltem felfedezni. Müller Péter az általa is kritizált jelen korszak felszínességével, csúsztatós, elkendőzős miszticizmusával oktatta a láthatóan fogékony közönséget. Bölcselkedéseinek velejét a magának tulajdonított transzcendens kapcsolata akarta biztosítani. A hallgatóság már várta őt, minden ülőhely foglalt volt - az író kinyilatkoztatóvá, guruvá vált, kellemes hangjára mély csönd lett, mert kimondatlanul is önegyháza papjaként szólhatott. * • Berger Norbert
