Hídlap, 2005. július-szeptember (3. évfolyam, 128-192. szám)

2005-07-12 / 135. szám

www.esztergom.hu ORSZÁG-VI LÁG — ESZTERGOM 2005. július 12., kedd • hídlap • Megközelítheti a százat az áldozatok száma Brit muzulmánokat gyanúsítanak, de boszniai radikálisok is képbe kerültek Folytatás az 1. oldalról A hétfői The Times szerint a ható­ságok a létező legmagasabbra emelték a terror-fenyegetettségi készültséget, mert attól tartanak, hogy az elkövetők újabb támadásra készülnek. Annál is inkább, mivel új dokumentumok ke­rültek elő. Most derült ki, hogy a spa­nyol titkosszolgálat már a múlt héten eljuttatta a brit hatóságokhoz azt a május 29-ei elcsípett internetes üze­netet, amelyben az al-Kaida nemzet­közi terrorhálózat parancsot adott egy Európa elleni támadásra. A tűzoltók mellett a rendőrség és a titkosszolgálatok nyomozói igyekez­nek bizonyítékokat, nyomokat találni, amelyek utalnának az elkövetőkre. A brit sajtó ellentmondó értesüléseket közölt a csütörtöki londoni merénylet­sorozat lehetséges elkövetőinek kilété­ről. Az Observer úgy tudja: a brit ter­rorelhárítás nem zárja ki a gyanúsítot­tak köréből a 2004. március 11 -i mad­ridi vonatrobbantások értelmi szerző­jét, a szíriai születésű Musztafa Szetmarian Nasszert sem. Musztafa Szetmariam Nasszer állítólag Lon­donban bujkál. Időközben az egyik londoni mecset radikális imámja is fel­került a gyanúsítottak listájára. A ma­rokkói születésű Mohamed al- Gherbouzival jelenleg a spanyol, a brit és a francia titkosszolgálat is foglalko­zik, ám a brit napilapoknak küldött kommünikében hangsúlyozta ártat­lanságát. Az imám már jó ideje feltűnt radikális eszméivel és államellenes prédikációival a hatóságoknák. Felte­hető, hogy az imám kapcsolatban áll az Irakban tevékenykedő top-terroris­tával, Abu Musab el-Zarkawival is. Amerikai hatóságok szerint Zarkawi futárok révén rendszeres kontaktust tart fent Oszama bin Ladennel. A rendőrség eközben letartóztatott 3 gyanús közel-keleti személyt a Heath- row-repülőtéren. A Scotland-Yard szóvivője szerint ők nem hozhatók közvetlen kapcsolatba a robbantások­kal, ám remélhetően sikerül tőlük in­formációhoz jutniuk. A szervezet igaz­gatója szerint szinte bizonyos, hogy a terroristák brit állampolgárok, de leg­alább is az országban nőttek fel, isme­rik a brit mentalitást, és kiismerik ma­gukat az angol nagyvárosokban. A nyomozás mai állása szerint azonban valószínűnek látszik egy radikális boszniai muzulmán csoporthoz fűződő kapcsolat is. Charles Clarke belügymi­niszter biztos a tettesek kézre kerítésé­ben. „A legveszélyesebb faktor az idő, hiszen minél tovább húzódik a nyomo­zás, annál több idő áll a terroristák ren­delkezésére egy esetleges újabb csapás­ra” - mondta a miniszter. • Georg Spöttle - Juhász Regina Lefülelték a „kasszafúrókat” Pénteken este és vasárnapra vir­radóra a városban működő térfi­gyelő szolgálat diszpécserei kerí­tették kézre a Hídlap-becsületkasz- szák megrongálód. Bognár László, az Esztergomi Rend­őrség főkapitánya lapunknak elmondta, mindkét esetben „perifériára szorult, középkorú elkövetőkről van szó, akik mindössze a becsületkasszában össze­gyűlt pénzt akarták magukhoz venni.” A pénteki és vasárnapi „zsákmány” mindössze hatszáz forint volt, a tette­seknek még így is megérte, hogy rongá­lással és egy hamis kulcs segítségével felnyissák a Hídlap, rövid idő alatt igen népszerűvé vált becsületkasszáit. A főkapitánytól arról is érdeklőd­tünk, mire számíthatnak az elkövetők. Bognár Ferenc szerint „ez attól függ, van-e már priuszuk, mert ha nincs, akár megrovással is megúszhatják. A pénteki elkövetők már ismerősök vol­tak számunkra, így akár felfüggeszt­hetett, kétéves börtön- vagy pénzbün­tetésig is eljuthat az ügy.” Felhívás ENÉKE Esztergomi Nyugdíjas Egyesület keresi azokat az eszter­gomi házaspárokat, akik ez évben ünnepük 50., 60., 70. házassági évfordulójukat.' Kérjük, jelentkezzenek az ENÉKE irodában: Esztergom, Bajcsy-Zs. u. 4 I. em. 109. Telefon: 313-343. Tájékoztatjuk a Tisztelt Ügyfeleket, hogy Esztergomban, a Polgármesteri Hivatalban a hivatal nyári leállása miatt a 2005. július 11-22-e közötti munkanapokon ügyfélfogadást a következők szerint tartunk: július 12-én (kedden) - zárva július 13-án (szerdán) 9-12 és 13-17 óráig okmányiroda, népesség-nyilvántartás és anyakönyv. július 14-én (csütörtökön) - zárva július 15-én (pénteken) - zárva július 18-án (hétfőn) 9-12 és 13-17 óráig okmányiroda, népesség-nyilvántartás és anyqkönyv. július 19-én (kedden) - zárva július 20-án (szerdán) 9-12 és 13-17 óráig okmányiroda, népesség-nyilvántartás és anyakönyv. július 21-én (csütörtökön) - zárva július 22-én (pénteken) - zárva Egyéb halaszthatatlan ügyben - a rendes ügyfélfogadási időben - a Városháza portásához fordulhatnak, aki felveszi a kapcsolatot az ügyeletes munkatársakkal. Kérjük szíves megértésüket! Dr. Csömör Sándor jegyző ALC M FÉR IPARI, KERESKEDELMI ÉS SZOLGÁLTATÓ KFT. Telephely H-2500 Esztergom, Schweidel u. 50. Tel.: 33/510-320 Fax.: 33/510-321 Roncsautó átvétel Gépjármű forgalomból történő kivonásához szükséges igazolással. Használt akkumulátorok felvásárlása s" A '■ /J&s. $g( iSfti MiÖci*-' W ; h. VC x^*ocÍ^ Esztergom - a családbarát önkormányzat Esztergom kapta először a Nagycsaládosok Országos Egyesülete áll alapított Családbarát Önkormányzat Díjat. A kitüntetést, amit az idén i dított „Szent Miklós Alap az Esztergomi Gyermekekért” programért k pott Szent István városa, Meggyes Tamás polgármester vette át egyesület budapesti székhelyén. A sajtótájékoztatón Katona Sán­dor, a szervezet elnöke kiemelte: az esztergomi program nemcsak arra példa, hogy a gyermekvállalást előse­gítő kezdeményezésekkel hogyan le­het önkormányzati szinten előmoz­dítani a népesség elöregedése miatt egyre fenyegetőbb problémák meg­oldását, de bizonyítja azt is, amit az egyesület jelmondatában meghirde­tett: „Családosnak lenni jó”. Meggyes Tamás a díj átvételekor elmondta: bár az önkormányzatok évről évre egyre kevesebb támogatást kapnak egyre bővülő feladataik meg­oldásához, ám Esztergomnak még így is maradt annyi mozgástere, hogy a program terheit vállalni tud­ja. A vagyonával felelősen gazdálko­dó város pályázatokon indulva is igyekszik bővíteni lehetőségeit, és a városi költségvetés működési kiadá­sai között sikerült biztosítani a Szent Miklós Alap forrását. „Egy értéket akartunk megőrizni, feleleveníteni. A gyermekvállalás és - nevelés számunkra érték, minden praktikus szempont mellett a Szent Miklós Alap ennek az értéknek a vá­lasztásában, vállalásában segít” - mondta a polgármester. Meggyes Tamás beszámolt arról is, hogy az alap nem az egyetlen, a gyer­mekek nevelését segítő program E tergomban. Az önkormányzat tei közt szerepel egy, az európai testvér rosokban történő látogatásokat, nyi képzést elősegítő támogatási rends bevezetése, emellett az önkormány által a családok mintegy negyven : zalékának nyújtott évi ötezer forir tanévkezdési támogatást is bővíteni vánják Esztergomban. „A gyerme adta erőből kívánunk rendszert ép ni. Az alap lényege a gyermeknél gyermekvállalásnak mint értékne megmutatása. Ehhez a modellhez r a romló népességstatisztikák miatt visszatérni, hanem az értéke miatt. Az alapban halmozódó pé amelynek idei összegét a város má különített számlára utalta, húszon és harmincegy éves koruk között hetik föl az esztergomi fiatalok, és sőfokú tanulmányaikat vagy ottho remtésüket finanszírozhatják seg: gével. Minden gyermek szüleivel lön-külön is szerződést köt a város, garantálva, hogy vállalt feladatát ti siti. A program kidolgozása során £ doltak az értelmi fogyatékkal élő az ő, illetve szüleik számára már g mekkorban hozzáférhetővé teszik: mogatást, hogy az összeget hátrán leküzdésére fordíthassák. Beindult az esztergomi nyár Pitti Katalin Liszt Ferenc-díjas operaénekesnő adott koncertet a Ví­zivárosi plébániatemplomban péntek este Gloria In Excelsis Deo (Dicső­ség a magasságban Istennek) cím­mel, Sándor Szabolcs zongorista közreműködésével. A különösen szép felütés (Ó-magyar Mária-sira- lom) után klasszikus egyházi művek­ből kaphatott ízelítőt a közönség, mely egyben az Esztergomi Ünnepi Játékok nyitánya is volt, hiszen más­nap Ákos „meglepetés koncertjével” folytatódott a nyári fesztivál-sorozat. Az Utolsó hangos dal - Ráadás­koncerten szép számmal jelentek meg (nem csak esztergomi) rajon­gók, az este végén az énekes úgy fo­galmazott: „Őszintén mondom, gyón jól éreztem magam Eszi gomban!” A koncert repertoárjál Ákos kevésbé ismert dalai kap helyet, de a múlt évről is „megs kott” Bonzazai Banzáj vendégei dése mellett Ákos szólókarrú kezdetén felkért zenészek is kö/ működtek a produkcióban. Márai darab a Várszínházban Nagy sikerrel zárult a Várszínházi Esték pénteki előadása: a Gyulai Vár­színház produkciójában került bemu­tatásra a Márai Sándor naplójából összeállított „A pisztoly” című darab Horgas Eszter fuvolaművész zenei aláfestésével. Árkosi Árpád szokat­lan, de szuggesztív színpadképren­dezése, s a társulat kiváló játéka mé­lyen megérintette a közönséget A Gyulai Várszínház jelenkori ha­gyományt követ Márai színpadra vi­telével, hiszen egyre többen dolgoz­zák fel verseit, novelláit. A most szín­padra vitt alkotás műfajilag nehe: behatárolható: míg Helyei Lás Márai Sándort megelevenítve ni' dott el részleteket az író életéi utolsó éveiben, 1983 és 1989 között naplójából, Papp Zoltán szöges lentétben álló, szenvedélyes játék, tusával a „költő Márait” elevenítt fel, átfogó képet festve így az író i téről és filozófiájáról, s az elmond takból érthetően-érezhetően köv kező öngyilkosságból. Horgas Esz fuvolaművész Lolát, az író felesé: keltette életre. • SZA

Next

/
Thumbnails
Contents