Hídlap, 2005. július-szeptember (3. évfolyam, 128-192. szám)
2005-09-29 / 191. szám
8 • HÍDLAP • 2005. szeptember 29., csütörtök BULVÁR www.istergranum.hu New York, Bogota, Budapest, Csíkszereda - talán ez a felsorolás jól mutatja, milyen híres ember lett az egykori hokis, késó'bb bankrablóként elhíresült Ambrus Attilából. A cikk elején szereplő' felsorolás pedig azokat a helyszíneket jelöli, ahol október hatodi- kán megemlékeznek a Viszkis rabló néven elhíresült egykori sportoló 38. születésnapjáról. Az ünneplő rajongók, akik a hírek szerint nem kevesen vannak, üdvözlőkártyákat írnak a büntetését töltő egykori jégkorongozónak, amit a tervek szerint eljuttatnak majd hozzá a fegyházba. A lokális szülinapi bulikat kocsmákban, bárokban és egyéb szórakozóhelyeken tartják majd meg, az eseményeknek pedig nagyvonalú szponzora is akadt, nem más mint a Johnnie Walker Red Label Whiskey, ami Ambrus kedvenc itala volt. Ambrus Attila 1993. és 1999. között 27 pénzintézetet rabolt ki és ezzel mintegy 142 millió forintot zsákmányolt. Volt olyan pénzintézet, amit többször is felkeresett; ilyen volt a budakeszi OTP és a Ráday utcai takarék- szövetkezet. Gyakran előfordult, hogy Ambrus különböző ajándékokat, virágot, üzeneteket, egy ízben pedig egy kalapot hagyott hátra a tett színhelyén. Máskor egy üres borosüvegeket tartalmazó postai csomagban levelet is mellékelt Pintér Sándornak az akkori belügyminiszternek. A különleges alkalomra még egy speciális koktélt is alkottak a Johnnie Walker laborjaiban, a „Viszkis Rabló” névre keresztelt ital receptjét meg is osztották a szomja- zókkal, akik a szülinapi helyszíneken a szervezők reményei szerint ingyen nyakalhatják a gyömbéres narancsos italt. A koktélrecept az összetevőkön túl így emlékezik a misztikus bűnözőről: „Ambrus Attila (azaz a Viszkis rabló) az egykori állatbőrcsempész, sírásó, jégpályakarbantartó, hivatásos jégkorongo- zó és bankrabló jelenleg modem népi hős, napjaink Robin Hood-ja. Szemtanúk többször is látták, ahogy rablások előtt egy dupla viszkivel csitította idegeit Hétéves rablópályafutása, a 29 bankrablás alatt soha senki nem sérült vagy halt meg. Jelenleg a szlovák-magyar határ közelében, egy rendkívül szigorú börtönben ét” Kim Basinger és férje a gyermeken veszekszik Kim Basinger és férje, a szintén filmszínész Alec Baldwin továbbra is közös gyermekükön veszekszenek. Baldwin egy hete arra kérte a bíróságot, vizsgálják felül a gyermekelhelyezési perben hozott korábbi döntést, amely a gyermeket az anyának ítélte. Baldwin most azt állítja, a színésznő annyira gyűlöli őt, hogy emiatt Ireland sem meri kimutatni érzéseit apja iránt. „Állandóan úgy kell csinálnia, mintha nem is lenne apja” mondta dühödten Baldwin. A színész emellett kevesli az időt, amit gyermekével tölthet, és arról panaszkodott az újságíróknak, hogy a exneje agyonszereti a kislányt. Hollywoodi sztárok az új Dallasban Hollywoodi sztárok sora írhat alá a most készülő új Dallas mozifilmhez. Jockey szerepére a kiszivárgott hírek szerint John Travolta, Mel Gibson, Kevin Costner és még Tommy Lee Jones is esélyes lehet. A Variety című amerikai bulvárlap szerint Samanthát valószínűleg Catherine Zeta-Jones alakítja majd, de érdeklődött a szerep után Jennifer Lopez és Demi Moore is. Pamela szerepére Drew Barrymore vagy Reese Witherspoon az esélyes, Bobbyt pedig Matthew McConaughey vagy Owen Wilson játszhatja. Lucy szerepére állítólag Jessica Simpsont, Lindsay Lohant és Mandy Moore-t szemelték ki. Ellie szerepét a pletykák szerint már szinte biztos, hogy Jane Fonda kapja. Ezek persze csak találgatások, annyi azonban bizonyos, hogy a filmet Robert Luketic rendezi. Kisfiú volt Tom Hanks idegenvezetője Tom Hanks emlékezetessé tette egy 10 éves fiú egy napját a Da Vinci-kód filmváltozatának forgatásán. A stáb jelenleg Rosslynban forgat, ahol a főszerepet alakító sztár délelőtti sétája során felfigyelt a helyi általános iskolára és annak egyik nebulójára, Kerr Edwards-ra. Megismerkedésük után Hanks idegenvezetésre kérte a kisfiút és együtt végigsétáltak a Rosslyn kápolnán, majd dedikálta Kerrnek a Dán Brown-könyvet, a Da Vinci-kódot. m iw WHDH [K@MW[fT Visszaéléssel, a kommunikáltnál nagyobb összegek elköltésével vádolták meg az MTV-t a BBC- től vásárolt A Nagy Könyv produkció kapcsán. A keddi információk szerint feltételezett pénzügyi visszaélések miatt a Magyar Televízió egyik civil kurátora feljelentést is tett a Nagy Könyv produkció készítői ellen. A kisfilmek darabjai a vádak szerint nem 25 millió forintba kerülnek, ennél többe: ingyen kamerákhoz, jelmezekhez juthattak a stábok, még a stúdiókat is ingyen használ- hatják. Ha ez igaz, a 25 perces kisfilmek egy-egy perce egymillió forintnál is többe került, ennyi pénzért pedig már komoly produkciókat forgatnak. Egy egér miatt késett a repülőgép Fél napot késett egy Fülöp-szigetek-i gép, mert a felszállás előtt az alkalmazottak egeret láttak az utastérben. Nem volt mit tenni, a iégikisasz- szonyok a már becsatolt utasokat letessékelték, majd nekiláttak az egér befogásához. A látszólag egyszerű feladat azonban egy fél napot vett igénybe, az egér ugyanis nem halt meg a legerősebb méregtől sem, sőt végül ő unta a vadászatot és magától kiszökött. A Manila-i repülőtér vezetője a vicces eset kapcsán annyit mondott: „19 éves pályafutásom alatt nem történt ilyesmi. De sajnos minden ilyen esetnek utána kell menni. A rágcsálók és a nagyobb bogarak ugyanis képesek arra, hogy vezetékeket roncsoljanak, ami aztán akár a gép lezuhanásáshoz is vezethet”, mondta. HOROSZKÓP Sápszki Márta diplomás asztrológus kos 03.21-04.20. Egy már lezártnak hitt vita ismét kiújulhat, s ennek hevében próbára lesz téve a türelme. Ne ragadjon le apróságokon, mert kitartása és jó üzleti érzéke segíteni fogja céljai elérésében. BIKA O4.2i-O5.2O. Nemcsak a munkahelyi, de az otthoni teendői is megszaporodnak. Szerencsére segítsége is akad, így elképzelései szerint tud végezni feladataival. IKREK O5.2i-06.2i. Akadályozzák az előmenetelében, hirtelen korlátokba ütközik. Akkor léphet ki a kellemetlen korlátok közül, ha a szakmai oldalra összpontosít, és figyelmen kívül hagyja a személyi hátteret. RÁK 06.22-07.22. Tartsa magát távol olyan emberektől, akik mindig csak panaszkodnak, lehangolóak. Rossz hatással lehetnek kedélyálta- potára, gyengíthetik immunrendszerét, ellenálló képességét. OROSZLÁN O7.23-08.23. Új megvilágításban látja személyes ügyeit, párkapcsolatát. Ez megszilárdítja Önt lelkiekben, sőt segíti a jó döntések meghozatalában. szűz 08.24-09.23. Tele van ragyogó ötletekkel, újító elképzelésekkel. Élénk társadalmi és társasági életet él. Hiszen az intelligens kommunikációi mindig is fontosabbnak tartotta, mint a szépséget vagy a pénzt. MÉRLEG O9.24-IO.23. Ha gyarapítja tudását és javít- fU ja kommunikációs stílusát, az a közeljövőben busásan megtérül. Harmonikus magánéletre és boldog szerelemre vágyik. SKORPIÓ lO.24-ll.22. Lényeges változásokat vihet végbe életmódjában, amelyek hosszú időre szólnak. Vágyai, törekvései nem puszta ábrándok. Kapcsolatai sikeresen alakulnak. NYILAS ll.23-i2.2i. Ne higgyen azoknak a negatív gondolkodású embereknek, akik azt mondják, hogy az álmok úgysem teljesülnek. Bolygója pozitív változásokat teremt, így eléri, amit valóban akar. BAK 12.22-01.20. A szokásosnál jobban igényli a társasági életet. Felbukkanhat az életében egy új szerelem, járjon társaságba, hogy ezzel is nagyobb esélyt adjon önmagának. VÍZÖNTŐ Ol.2i-O2.i9. Az új tanév elején a pénzügyek hangsúlyosabbak az Ön számára. Nem kizárt, hogy munkája elismeréseként pénzhez jut, de mindenre még így sem futja. HALAK O2.2O-O3.2O. Felvirrad az Ön napja, szinte ölébe hull a siker. Szívét melengető hírt hallhat, és élvezheti valaki csodálatát. Nem kell a DreamWorks az NBC-nek A Steven Spielberg alapította DreamWorks nevű filmes cég mégsem lesz az NBC társaságé, utóbbi ugyanis nem kívánt egymilliárd dollárt fizetni a stúdióért, mely ráadásul mostanában nem is hozza ÖRMIvfWbRKS a várt eredménye-^ két. Az NBC-nek állítólag az sem tetszett, hogy a többek között a Shrek című, nagysikerű animációs Film gyártójaként csúcsra jutott DreamWorks vezetői az eladást kövltően is bizonyos önrendelkezést szerettek volna a stúdió felett. Fogolykínzásért három év börtön Lynndie England, amerikai katonatisztet 3 év szabadságvesztésre és a hadsereg kötelékéből való elbocsátásra ítélte a texasi bíróság. Lynndie England 8 másik társával együtt állt a bíróság előtt .Az ítélet szerint Mrs.England összesküvésben vett részt, a foglyokkal való kíméletlen bánásmód és obszcén cselekmények elkövetése miatt kell börtönbe vonulnia. Mint ismeretes, az iraki háború során foglyul ejtett, hivatalosan hadifogolynak minősülő személyeket fogvatartóik egyes esetekben kínzásokkal, megalázó helyzetekkel vették rá, különböző információk közlésére. A Lynndie England által elkövetett tetteket a vád szerint a katonanő beteges vágya és ugyancsak elferdült humorérzéke táplálta. Az ügy azért is kínos az amerikai kormányzatnak és különösen Bush elnöknek, mivel tavaly áprilisában a világsajtót bejárták azok a fényképek, melyeken az iraki foglyok megalázó helyzetben, meztelenül voltak láthatók kínzóik társaságában. Az eset az amerikaiak iraki inváziójának erkölcsi és stratégiai okát megkérdőjelező, predecens értékű jelképpé vált. NEMZETKÖZI MOZGALOM A VISZKIS RABLÓ SZÜLETÉSNAPIÁRA W