Hídlap, 2005. július-szeptember (3. évfolyam, 128-192. szám)
2005-09-29 / 191. szám
HÍ DL AP * 2005. szeptember 29., csütörtök RÉGIÓ www.istergranum.hu Hámori Csaba úgy védekezik, hogy támad Az egykori ißükommunista vezér szerint orvvadász a feltartóztatott család Fizetnie kell a Slovnaftnak Folytatás az 1. oldalról Fél Krisztina, a Slovnaft sajtószóvivője a Pénzügyminisztérium döntésére reagálva lapunknak elmondta, hogy a vállalat minden lehetséges jogorvoslati lehetőséget fel fog használni annak érdekében, hogy a Pénzügyminisztérium döntését cáfolja. A Slovnaft most a Legfelsőbb Bírósághoz fog fordulni az ügyben, hiszen Fél Krisztina szerint több érv is a vállalat mellett szól. Az egyik ok az, hogy a Pénzügyminisztérium vizsgálatai is bebizonyítják, hogy a Slovnaft nyeresége messze elmarad a többi olajvállalat nyereségétől, épp ezért nem igaz az állítás, amely szerint a cég visszaél domináns helyzetével. A Slovnaft sajtószóvivője lapunknak azt is elmondta, hogy a szlovák Pénzügyminisztérium döntése miatt a MÓL Rt. nemzetközi jogorvoslatot fog igénybe venni. A szlovák és a magyar fél között ugyanis életben van egy külföldi befektetéseket érintő megállapodás, amely a MÓL szerint a Pénzügyminisztérium döntése értelmében sérült. A sajtószóvivő szerint a Pénzügyminisztérium és a Slovnaft közötti vitát független bírósági döntés fogja lezárni. • Czigler Mónika Hámori Csaba Folytatás az 1. oldalról Idősebb Szabó József az elhangzottakkal kapcsolatban lapunknak elmondta: annál is inkább elképesztő ez az állítás, mivel korábban húsz évig, 1970. július 1-től egészen 1990. november 30-ig a Malév Vadásztársaság főállású hivatásos vadásza volt, és munkaviszonya csak azután szűnt meg, hogy egészségi okok miatt leszázalékolták. Viszont a mai napig rendelkezik érvényes vadászati engedéllyel és engedélyezett vadászfegyverrel. Ha viszont egyszer is orvvadászaton érték volna, akkor engedélyétől és fegyverétől is el kellett volna búcsúznia - tette hozzá. Szabó azt mondta, durva, alávaló rágalom mindaz, amit Hámori Csaba összehordott róla az országos napilapban, és ugyanez vonatkozik a fiára is. Ifjabb Szabó József ugyanis korábban a Dorogi Vadásztársaságnak volt hivatásos vadásza, és csak néhány éve egyéni gazdálkodó. Szabó apósával együtt ösz- szesen körülbelül 150 hektárnyi földterületen gazdálkodik. Van legelőjük, szántójuk, gyümölcsösük és szőlőjük. Egyeden probléma, hogy földjeik vadjárta területen fekszenek, így több alkalommal érte őket vadkár, amit az erdő- gazdaságnak kellett megtérítenie. A múlt szombaton éjjel éppen a harminchektáros földjükről igyekeztek elűzni a termést dézsmáló vadakat, amikor Hámori Csaba előtűnve a sötétből szidalmazni és fenyegetni kezdte őket. Az ifjabbik Szabó fontosnak tartotta kiemelni, hogy többgenerációs vadászcsalád az övék: nagyapja, apja és ő is hivatásos vadászok voltak. Jelenleg is tagja a kesztölci Pagony Vadász- társaságnak, melynek Gimeskövi Károly ismert borász az elnöke. Gimeskövi különben lapunknak megerősítette: több évtizede ismeri a Szabó famíliát, sőt ifjabb Szabó József az ő vezetése alatt volt a Dorogi Vadásztársaság hivatásos vadásza, és soha, egyetlenegyszer se merült fel még a gondolat sem, hogy orvvadászok lennének - miként ezt Hámori Csaba állítja. Hámori egyébként munkatársunknak megerősítette, hogy bizonyítékai vannajt arra, hogy Szabóék orvvadászok, de erről nem kívánt bővebbet mondani. Egy azonban már biztos: Hámori népszavás nyilatkozata miatt is jogi úton kér elégtételt idősebb Szabó József. • Muzslai Ágnes Turóczi Bálint dorogi rendőrkapitány lapunk kérdésére elmondta: szeptember 24-én éjjel bejelentés érkezett hozzájuk, hogy Kesztölc és Leányvár között egy vadász puskáját ráfogva valakire agyonlövéssel fenyegette meg. A helyszínre kiérkező rendőrjárőr megállapította, hogy a vadász jogszerűen tartózkodik a helyszínen, és fegyvertartási engedéllyel rendelkezik. Majd a panaszos személy gépjárművét megvizsgálva megállapították, hogy nincs fegyver a kocsiban. Az ügy jelenleg két szálon fut, mivel a földtulajdonos forgalmi engedély nélküli gépkocsival érkezett a helyszínre - mondta Turóczi Bálint. Ellenük közlekedési szabálysértés elkövetése miatt indul eljárás, a fegyverrel fenyegetőző vadász ellen pedig veszélyes fenyegetés szabálysértése miatt tesznek feljelentést, amelyet a vadász lakóhelye szerint illetékes bíróságnak küldenek meg. Ifjabb Szabó József azt mondta lapunknak, hogy a közúti forgalomból kivont autót csak saját szántójának területén használta, és nem tudta, hogy ezzel közlekedési szabálysértést követ el. Ujraépülhet a helembai Ipoly-híd Az lster-Granum Eurorégiópályázatáról októberben döntenek Folytatás az 1. oldalról Az ipolydamásdi önkormányzat illetékese lapunknak elmondta, hogy a híd megépítése nagyon fontos lenne mindkét falu számára, hiszen újabb munkalehetőségek nyílnának és a határon túli kapcsolatokat is jobban tudnák ápolni. Egyébként a település még 2002-ben 9 millió forintot nyert el a híd építési tervének kivitelezésére, amelyet akkor el is készítettek. Az lster-Granum Eurorégió által beadott INTERREG 1II/A pályázatainak egyike az Ipoly-hidak újjáépítését és felújítását célozza. A projekt eredményeként a közúti forgalom számára Helemba-Ipoly- damásd, Ipolytölgyes-Ipolykiskeszi, Vámosmikola-Ipolypásztó, a kerékpáros forgalom számára Szob- Helemba, Vámosmikola-Ipolybél, Tésa-lpolyszakállos válik használhatóvá, valamint megnyílik a viski határátkelő és elkészülnek a szálkái híd rekonstrukciós munkálatai is. Az Ister Granum Eurorégió több pályázata is elbírálás alatt áll, melyek ügyében előreláthatólag októberben születik döntés. • Szép Éva LAP(SZ)ÉL Profitó'riilet ' Az emberfia szorongva figyeli a hurrikánokat. Jönnek-mennek, száguldoznak, tarolnak, immár olyan rendszerességgel, hogy szinte órát lehetne igazítani hozzájuk. „Oly távol vagy tőlem, és mégis közel” - dudorássza az ember István király dalát a rockoperából, miközben nem az jut eszébe, hogy New Orleans-ot elmosta az ár, hanem hogy felmegy az ár. A benzinár. Mert hiába van messze a hurrikán, az mindig mindentől felmegy. Ha Katrina jön, ha Ivett, ha Helga. Benzinár fel, és soha le. Ha kétszázzal fúj, ha kétszázhússzal, ha besodorja a buditetőt a tengerbe, ha nem. S az ember csak bámul, és nem érti a dolgot. Nem megy a fejébe, miért ez az eszeve- - szett emelgetés, ha Katrina vagy Ivett nem döntögeti egymásra az olajkuta- kat, ha nem borogatja egymásra a több ezer bruttóregisztertonnás tartályhajókat, ha nem szaggatja ki az anyaföldből az örök barátságról elnevezett kőolajvezetéket. Eszébe jut persze, az is, hogy Nyugat-Európában annyiba kerül a benzin, mint a Kisalföldön, Csongrádban vagy a Csallóközben, Nyugaton mégis morog a nép, meg elzárja az utat mérgében, mert zsigeri- leg utálja a kormányt. Nálunk meg még csak jele sincs eg)’ jó kis taxisblokádnak. Arra már gondolni sem mer, pedig tudja (csak azt nem, miért), hogy Amerikában meg fele annyiba kerül a benzin, és az amcsik mégis vígan száguldoznak a böhöm nagy autóikkal, amelyek úgy falják a benzint, mint a mi vérünket a szúnyogok. Mintha csak magunkat látnám a régi „boldog” békeidőkben az endékás trabantjainkkal. És szidják ők is kormányt. Akárhogy is, valami nincs rendben, morogja az ember, miközben sejti, hogy a benzinnek vajmi kevés köze a benzinárhoz. A profithoz annál inkább, amely úgy tartja fogságban Uncle Sam utódait, mint mifelénk a jobbágyot a rög a középkorban. És ha minden nap elmosnak a bőszült elemek egy-egy New Orleans-t, Bushék akkor sem írják alá a Kiotói egyezményt. Ha rámegy a földgolyóbis, akkor sem. A gazdaság fejlődése (sőt a világ haladása!) nem engedi. Úgymond. Hogy mikor jön el a böjtje a nagy dőzsnek, csak a tudósok sejtik. Azokat meg le se bagózzák a modernkori oligarchák. Igaz, megkérdezhetném Szomszédurat, mert ő mindent tud, de nem kérdezem, mert sejtem, mit válaszolna: Elhúzódik az iraki kirándulás, azt fizetjük, szomszédkám. Kolbászkészítő verseny Érsekújvárban A zsűri az öltözéket és az asztalterítés módját is díjazza Nagyszabású felújítások Nána. Elkészült a Párkányhoz kő- j zeli település jövő évi fejlesztési ter- I ve. A célok között szerepel a régi kul- j túrház felújítása, a település régi köz- i ségházának renoválása, ahová annak j elkészültét követően visszaköltözne a ; jelenleg máshol székelő önkormány- j zat. A művelődési ház felújítása I nagyjából 15 millió koronába kerül ! majd. Emellett á falu közepén lévő 1 községi épületet szolgáltatások házá- i vá alakítják át, a kempinget pedig ki- j bővítik. A tervek közt szerepel még a j régi iskola műemlékké nyilvánítása j és faluházzá alakítása. Kolbászkészítő versenyt rendeznek október elsején (szombaton) a felvidéki Érsekújvárban. A rendezvény fővédnöke a település polgár- mestere, Pischinger Géza lesz. Csicsátka Jánostól, a rendezvény egyik főszervezőjétől megtudtuk, hogy a versenyt a Csemadok helyi alapszervezete és a Kultúrközpont közösen szervezi A három-, illetve ötfős csapatoknak az lesz a feladatuk, hogy fél méter hosszú kolbászt készítsenek. A zsűri az elkészítés módján kívül az asztalterítést és az öltözéket is díjazni szeretné. A verseny alatt különféle kísérő- programok lesznek, így például népi együttesek, citerazenekarok lépnek színpadra, este pedig a Budapest Operett Gála - az Operett Színház szólistáinak műsora lesz látható. A versenyre bárki benevezhet 500 korona, azaz 3250 forint és a helyszínen megvásárolható 10 kg hús fejében. A rendezvénynek a Nyitra-parti Kultúrközpont ad helyet. • Szép Éva Kockázatos a túl kedvező autóvásárlási hitelkonstrukció Idén már 25 ezer autót vettek vissza a bankok a fizetést elmulasztóktól Folytatás az 1. oldalról 2003-ban aztán a pénzügyi cégek a legnagyobb eredményt és a legmagasabb jövedelmezőséget érték el, ám sejteni lehetett, hogy ez a növekedési ütem tovább nem tartható - derül ki a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZAE) egyik tanulmányából. Az egyre kedvezőbb hitel- feltételekkel a pénzintézetek szerették volna fenntartani a 2003-as év eredményeit, ami ideig-óráig sikerült is, bár 2004-ben az új autók vásárlása már csökkent. A gépjármű-értékesítés határaival a kereskedők is tisztában voltak, és a piac hamarosan valóban telítetté vált. Ezt sok helyen még kedvezőbb hitelfeltételekkel próbálták ellensúlyozni, amivel még inkább olyan társadalmi rétegek autóvásárlását támogatták, akik fizetési hajlandósága rövid idő után megcsappant - mondta el lapunknak Binder István, a PSZÁF szóvivője. A felügyelőség tanulmányából kiderül, 2004-ben már minden negyedik autó után tartozás van, a hitel- és lízingcégeknek pedig kettős kihívással kell megküzdeniük. A szóvivő szerint a hitelintézetek fő célja, hogy minél nagyobb volumenű hiteleket nyújthassanak. A probléma az, hogy ha nem sikerül megfelelően kiszűrni a nem fizetőket, akkor a társaság léte kerülhet veszélybe. A lakossági ügyfélkörben ma már szinte százszázalékos, hogy nem lízing, hanem pénzkölcsön formájában történik a finanszírozás. Ezt a formát azért is kedvelik jobban a vevők, mert így azonnal a tulajdonukba kerül az autó, míg lízingnél csak a teljes vételár törlesztését követően. Egy óbudai Mazda márkakereskedés vezetője kérdésünkre elmondta, nem ért egyet a túl kedvező hitelfeltételekkel. Véleménye szerint csak az vegyen autót, akinek van indulórészlete, bár a Mazdánál érvényben lévő hitelfeltételek mellett a törlesztőrészlet is borsos, mivel nem kommersz márkáról van szó. Egy hárommillió hatszázezer forintos autó esetében, négyszázezer forintos kezdőrészlettel hetvenkét hónapos futamidő esetén havonta közel 62 ezer forintot kell törleszteni. Nem fizetés esetén azonban már csak a bankot érheti kár, hiszen a kereskedőt addigra vagy a tulajdonos fizette ki a felvett hitelből, vagy közvetlenül a bank. A fizetés elmaradásakor a bevett gyakorlat az, hogy többszöri felszólítást követően a pénzintézet felmondja a kölcsönszerződést, majd értékesíti az autót. Lízingszerződésnél, mivel eleve a bank tulajdonát képezi a gépkocsi, akár egyhavi törlesztőrészlet elmaradása esetén visszavehetik az autót, bár ilyen esetekben is előbb felszólítják a tartozót. A bankok vesztesége azonban még akkor is jelentős, ha újra értékesítik az autót, mivel az folyamatosan veszít értékéből. A fennmaradó tartozás - behajtásával kapcsolatban pedig újra felmerülhet a fizetés elmaradása. Pénzügyi szakemberek véleménye szerint azonban a híradásokban szereplő huszonötezres autó visszavétel egy kiragadott adat csupán, és nem beszélhetünk notórius nem fizetőkről. A bajok inkább abból erednek, hogy a törlesztőrészlet egyszeri elmaradása után a tulajdonos nehezen tudja utolérni magát a fizetésben. • IUHÄSZ