Hídlap, 2005. július-szeptember (3. évfolyam, 128-192. szám)

2005-09-27 / 189. szám

• HÍDLAP • 2005. szeptember 27, kedd BULVÁR www.istergranum.hu A JetBlue légitársaság Airbus A320-asának utasai a gép tévé- képernyőin nézték mintegy két órán keresztül saját kényszerle­szállásuk televíziós közvetítését. Sok utas csodálkozott is, hogy a gépen engedték a közvetítést nézni, ugyanis az utastérben ért­hetően feszült volt a hangulat. A JetBlue légitársaság utasszállító gépe 146 emberrel a fedélzetén a Los Angeles melletti Burbank re­pülőteréről indult New Yorkba, ám a felszállást követően fény derült az első futómű meghibáso­dására, ezért a pilóta az út meg­szakítása mellett döntött. A gép három órán át körözött a levegő­ben, hogy elfogyassza üzem­anyagát, mielőtt Los Angeles nemzetközi repülőterén keresztbe fordult első kerékkel sikeres kényszerleszállást hajtott végre. A futómű meghibásodásáról érte­sülve a helyi tévétársaságok heli­kopteren nyomban forgatócso­portokat küldtek a gép nyomába, s órákon át élőben közvetítették az Airbus mozgását. A látványos felvételeket azonnal átvették, su­gározták az országos hírtévék is, amelyek műsora fogható volt a legkorszerűbb beren­dezésekkel, műhol­das kapcsolattal fel­szerelt repülőgépen is. Az utasok igen­csak meglepődtek, amikor az előttük lé­vő üléstámlába sze­relt kis képernyőn felfedezték a saját gépükről szóló tudósításo­kat. „Egyszerre lát­hattuk a tévéképer­nyőn a gépet és hallhattuk az újságírói kommen­tárokat, ami elég érdekes volt” ­magyarázta humorosan az egyik utas, Mike Micelli az NBC4 tévé- csatornának, megjegyezve, hogy az utastérben azért „meglehető­sen feszült” volt a hangulat. Lezüllött Cindy Crawford? Az egykor híres modell, az egészséges, fitt életet megtestesítő szépség, mára lezülött és alkoholista. Legalábbis ezzel vádolja Cindy Crawfordot a National Enquier című lap. Állításuk szerint a modell nem törődik gyerekeivel és többször is botrányosan viselkedett. Legutóbb férjével látták Saint Tropez- ban, ahol szemtanúk szerint részeg volt és közönségesen viselkedett. 33 centis kés a bernáthegyiben Mintegy kétórás műtéttel sike­rült megszabadítani Elsie-t, a hat hónapos bernáthegyi köly- köt attól a 33 centis késtől, amit előző nap nyelt le szoká­sos konyhai turnéja kereté­ben. A gazdája elképzelni sem tudja, hogy volt képes lenyel­ni az amúgy jól megtermett kölyök ezt a hatalmas pengét, amit egyébként a sütni való pulyka szétdarabolásához szo­kott használni. Elsie minden­esetre túl van az operáción, és azon kívül, hogy egy húszcen­tis vágás van a hasán, kutya baja - jelentette az AP függet­len hírügynökség. Titkos szerelem Miután botrányos véget ért Geszti Péter és Gryllus Dorka házassága, a rapper magánéle­téről nem sokat lehetett tudni. A Rapülők koncerttel ismét reflektorfénybe kerülő duma­gép most először nyilatkozott új szerelméről. Igaz szűkszavúan, csak annyit árult el, hogy civil és Editnek hívják. A pár négy hónapja van együtt és a hölgy kérésére nem mutatkoz­nak nyilvános eseményen együtt, de biztos nem sokáig marad inkognitóban a hölgy. HQROSZKÓí Um.=7 Sápszki Márta diplomás asztrológus kos 03.21-04.20. Mindennemű szellemi tevé­kenységből nagy haszna szár­mazik. Alaposan használja ki a szerzett információkat, amit tanulás révén, társalgás alkalmával szerzett. BIKA O4.2i-O5.2O. A vidám, pozitív hozzáállású yv embereket kedveli, és távol tartja magától a folyton pa- naszkodókat. Családtagjai viszont merevek és nyugtalanok. Rájuk is ál­dozzon idejéből. IKREK O5.2i-06.2i. Nem javul az anyagi helyzete, f&C pedig arra vár, hogy majd csak WW emelik a fizetését. Türelmet­lensége érthető. Nagyobb szorgalom­ra és önfegyelemre lenne szüksége ahhoz, hogy megváltozzon az élete. RÁK 06.22-07.22. Kellemetlen félreértések tör­ténhetnek. A megbeszéléseken igyekezzen tisztázni az állás­pontokat. Nyíltan, egyenesen tárgyal­jon! Magánéletében, egy komoly kap­csolatban ön boldog. OROSZLÁN O7.23-O8.23. Igyekezzen egyensúlyba hozni bevételeit és kiadásait, bár ez 'Ül nem könnyű feladat. A Jupiter és a Neptun mindenekelőtt az élveze­teket és a szerelmet helyezi előtérbe, lelkesítik Önt és életerőt adnak. szűz 08.24-09.23. Segítségre nem számíthat, sokkal inkább akadályokra. Úgy érzi, megismerte az ideális Sztálinnak írtak könyvet Hitler segédei Bekötötték Demi Moore fejét! Új fejezetéhez érkezett a Demi Moore-saga. Az 1962-ben született színésznő a ná­la 27 évvel fiatalabb Ashton Kutcher-rel lépett frigyre. A paparazzik kedvelt „űzött I vadjaiként is elhíresült Demi most kifogott a bulvársajtón, és házasságkötését tel- I jes titoktartásban rendezte meg. j A több filmszerepéért karakán, I öntudatos nőként elkönyvelt I Demi Moore most harmadik al- I kálómmal állt az oltár elé. Elő­ször tizennyolc éves korában I mondta ki a véglegesnek éppen I nem mondható igent. Ekkor 1 Freddie Moore rockzenésszei házasodott össze, akitől négy I év múltán ugyan elvált, de jól I csengő nevét, tovább vitte. A I második nász volt talán a lég­ii tartalmasabb, hiszen ekkor I Bruce Willis-szel mondták ki az I „örök” hűséget egymásnak. A sármosan kopasz filmsztárral 1 kötött házasságából három csemete is született. 11 viharos év után azonban ennek I a kapcsolatnak is vége szakadt. A most 42 éves Demi Moore a középkorúak nyu- Í galmával kívánta a meghitt ünnepet megtartani. A nyugalmat a szűk násznép egyik I tagjának, egykori férjének, Bruce Willis toleráns jelenléte is garantálta. Brazil és észak-amerikai tudósok szerint az Amazonas medencéjének köze­pe táján a legrugalmasabb a földkéreg a bolygónkon, olyannyira, hogy megérzi a felette átvonuló víz súlyát, és ennek hatására lesüllyed, ha több víz van a fo­lyóban, és megemelkedik, ha ala­csony a vízállás. A jelenséget vé­letlenül fedezték fel, észrevet­ték ugyanis, hogy az egyik globális helymeghatározó állomás a többitől eltérő­en viselkedik. A GPS állo­mások tengerszint feletti magasságát rendszere­sen és igen pontosan mérik; az 1995 és 2002 közötti időszakban az Amazonas és a Rio Negro folyók között talál­ható Manaus GPS állomás vertikális pozíciója 75 mm:t ingadozott, ami éppen a ki­lencszerese a többi állomásnál megszokottnak - írta az MTI. Kate Moss drogbotránya Kate Moss-tól botrányos drogfogyasztása miatt volt kénytelen megválni egy svéd divat cég. A világhírű topmo- dellt egy brit újság képes hír­adása buktatta le. A lapban ugyanis több fotó is megje­lent, amint Kate Moss épp felszippant egy kokaincsíkot A svéd ruhagyártó vállalat, áruházláncának működtetése mellett a Mentor drogpreven­ciós alapítványt támogatja. Moss kisasszony személye így nem összeegyeztethető a cég narkotikumokkal kapcso­latos állásfoglalásával - nyi­latkozta a vállalat szóvivője. A ruházati cég ezt követően felbontotta a kettejük között fennálló szerződést. Kate Moss-t már nem először érték tetten, amint épp a dro­gokhoz nyúlt. A modellek vilá­gában meglehetősen gyakori a kábítószer-fogyasztás. S bár ez ugyan ismert szakmai árta­lom, napvilágra kerülése ese­tén, akár a modell karrierjébe is kerülhet. Johnny Depp ame­rikai filmszínész egykori ked­vese tehát meglehetősen nagy bajban van. Hatvan évvel a második világhá­ború befejezése után még mindig jelennek meg titkos információ­kat tartalmazó írások a nagy vi­lágégésről. A legfrissebb, törté­nészeket lázba hozó írást most adták ki könyv formában. A Hit­lerről szóló összeállítást, a vezér két, közvetlen munkatársának tollából származik és egyetlen ember, Sztálin számára írták. Az eddig szigorúan őrzött kéziratot most Németországban jelentették meg. Az egyik szerző Heinz Linge, Hitler inasa, a másik Otto Günsche, a Führer személyi adju­tánsa volt. A háború befejezése után mindkettőjüket elfogták és elítélték a Szovjetunióban. Bör­töncellájukban írták meg vissza­emlékezéseiket a Führerről, az NKDV (az akkori KGB) utasításá­ra. Német történészek szerint a könyv azért újdonság, mivel a két férfi egymástól elszigetelve írta le visszaemlékezéseit, így nem tudták egymást befolyásol­ni. Ennek ellenére mindketten meglepően hűen adták vissza a történteket, olyannak rajzolták le Hitlert, amilyen valóban volt. „A két férfi visszaemlékezésében újdonság, hogy mindketten hatá­rozottan állítják, Hitler megkapta Himmlertől a gázkamrákról szóló terveket, másrészt megerősítet­ték: a Führer főbe lőtte magát, és nem mérget használt, ahogy so­kan hitték.” - állítja a kutató. Elégett a kábeltolvaj Tatabányán halálra égett egy férfi, aki vasúti felsővezetéket akart lopni, de közben áram­ütést szenvedett. A szerencsét­len férfi a helyszínen életét vesztette, az áramütéstől a föld­re zuhant, holtteste még a tűzol­tók kiérkezésekor is lángolt, - mondta a megyei katasztrófavé­delem ügyeletese. Munkahelyéről olyan híreket íCÍ2i hall, amelyek igazolni látsza- nak az aggályait. Most már bánja, hogy nem élt a felkínált ajánla­tokkal. A hét vége felé figyeljen job­ban a számlákra és a pénztárcájára! MÉRLEG 09.24-IO.23. Végre saját elemében van! Ál­lj; kalma van kihasználni szelle­mi képességeit, alkotó gon­dolkodását és elbűvölő kommuniká­ciós adottságát, amely még a szo­kottnál is jobb. SKORPIÓ lO.24-ll.22. Beszédes kedvében van. örül mindenkinek, akivel találko­zik, s persze elbűvöli partne­reit. Egy régi álmot kerget, ami meg­lepő módon most valósággá válik. NYILAS ll.23-i2.2i. Azon töpreng, hogy mennyi pénzre lenne szüksége otthona felújításához. Lehet, hogy el is költözne, kérdés, van-e hozzá mersze és pénze. Egy kényes üzlettel kapcso­latban óvatosságra lesz szükség. BAK 12.22-01.20. Bárhová megy, mindenütt ér- T tíekes emberekkel köt ismeret- Vr' ségeti Mégsem válhat minden­ki barátjává. Lássa be, hogy akadnak néhányan, akikkel semmi közös té­mát nem talál. VÍZÖNTŐ Ol.2i-O2.i9. r.xr' Szerelem szövődhet Ön és új ismerőse között, mert sok időt .. .. töltenek együtt. Ha szerelem mégsem lesz a dologból, mindenkép­pen mély és tartós barátság alakul ki Önök között. HALAK O2.2O-03.2O.

Next

/
Thumbnails
Contents