Hídlap, 2005. július-szeptember (3. évfolyam, 128-192. szám)

2005-09-22 / 186. szám

www.istergranum.hu SPORT 2005. szeptember 22., csütörtök • HÍDLAP 7 A mennybe megy, vagy a pokolba száll a válogatott Neuzer András szövetségi kapitány első mérkőzésén győzelmet remél RÖGBI Szombaton sorsdöntő Európa- bajnoki selejtező mérkőzésen lép pályára a magyar rögbiválogatott Bosznia-Hercegovina gárdája el­len. A találkozó a régi-új szövetsé­gi kapitány, Neuzer András életé­ben is fontos lesz, hiszen a szak­vezető ezen a mérkőzésen debütál újra a kispadon. Neuzer András, a magyar rögbi válogatott szövetségi kapitánya kine­vezése óta gőzerővel készül arra, hogy minél ütőképesebb csapatot rakjon össze. A szakembernek kisuj­jában van a rögbi, de a bajnokcsapa­tok legjobb játékosait kell megtalál­nia. Nincs könnyű dolga, hiszen több játékos is sérülés miatt nem áll­hat a rendelkezésére. A szövetségi kapitányt kérdeztük arról, mi várha­tó a szombati összecsapáson.-Kezdjük először az ellenféllel. Mit kell tudni a bosnyákokról?- Nagyon erős csapatnak tűnnek, edzőmérkőzés keretén belül 20-20-as döntetlent játszottak Szerbia-Monte- negróval Belgrádban. A szerbek is nagyon jók, de a bosnyákok bebizo­nyították, hogy ütőképes csapatuk van. Ellenfelünk egyhetes edzőtá­borral készül a szombati találkozóra, nem bíznak semmit a véletlenre. Nem ijedünk meg, a szerbek elleni eredmény nem riaszt meg minket, számunkra csak a győzelem lehet el­fogadható eredmény.-Szövetségi kapitányként tisztában kell lenni az ellenfél eredményeivel. Mennyire lepte meg a 20-20-as döntetlen, és mennyiben változtatja ez meg a ma­gyar csapat taktikáját?- Nagyon meglepett, nem gondol­tam volna döntetlenre. Igaz, nem tu­dom, hogy milyen csapattal álltak fel a szerbek, mert a legerősebb gárdá­jukban hat idegenlégiós is szerepel, de ők az angol és a francia bajnokság­ban játszottak és nem vettek részt a bosnyákok elleni csatában. Ezek nél­kül a rögbisek nélkül a szerb váloga­tott talán egy kicsivel gyengébb, mint a magyar.-Az ellenfél csapatáról már képben vagyunk, de mit kell tudni a magyar gárdáról?- Az előzetes felkészülés mondhat­ni jól sikerült. Egyetlen nehézség van, hogy sok játékosunk sérüléssel bajlódik, de Vinkó Balázs esete sem jött jól, akit másodosztályú angol klubja nem engedett el. Ez nagy ér­vágás, de nem eshetünk kétségbe. A magyar válogatott kerete Battai Bulldogok: Csapó Norbert, Kendi Gábor, Kendi Géza. Elefántok: jéga Szabó Zsolt, Lakatos Sándor. Esztergomi Vitézek: Bíró Gábor, Deli Róbert, Heckel Zoltán, Juhász István, Hock István, Koller Zoltán, Marosi Ta­más, Novák Péter, Pfeiffer Tamás, Sujogan Károly, Szőlősi László, Molnár János. Budapesti Exiles: Garett Lloyd, Pásztor Tibor. Fehérvári Vadkanok: Madarász Viktor, Nagy Szabolcs, Ódor Tamás, Simon Zsolt, Varga István. Kecskeméti A.R.C.: Beliczai Zsolt, Hegedűs Szabolcs, Gerő Dániel. Fitt World Szeged: Varga János, Szilágyi Csaba. Abu-Dhabi: Matthew Holz. Nincs vészhelyzet Dorogon Tovább tart a bizalom az edzővel szemben LABDARÚGÁS Nem mondhatni, hogy villámrajtot vett volna az NB III Duna-csoportjá- ban szereplő Dorogi FC labdarúgó- csapata az idei szezonban. A gárda a 18. csapatos bajnokság 16. helyén szerénykedik, nyolc mérkőzésből mindössze öt pontot szerzett A tavalyi szezon végén a Dorogi FC vezetősége az edzőcsere mel­lett döntött, a kispadra az addig az utánpótlást ve­zető Für István került. A nyári szünetben több meghatározó já­tékos is távozott csapattól, helyükre rutintalan fiatalok ke­rültek. A bajnoki rajt előtt a vezetőség nem tűzött ki nagy célokat az együttes elé, a csapatnak meg kellett fizetnie a tanulópénzt, össze kellett érnie. Nyolc forduló telt el a 2005/2006-os őszi szezonból és a Dorogi FC jelenleg a 16. helyen áll, egy győzelem, két dön­tetlen és öt vereség szerepel a statiszti­kában. A rúgott és kapott gólok terén sem rózsás a helyzet, a csapat mind­össze hatszor talált az ellenfél kapujá­ba, míg az eddigi csapatok hússzor mattolták a dorogiak hálóőrét. A rossz eredmény ellenére azon­ban nincs vészhelyzet, a csapat veze­tősége továbbra is bízik az edzőben és természetesen a csapatban is. Következő mérkőzés: Dorogi FC-RTK 2005. 09. 24., 16 óra „A legutóbbi Szigetszentmiklós elle­ni találkozót követően elmondtam, hogy fogatlan oroszlánként küzdöt­tünk, ráijesztettünk ellenfelünkre, majd megadtuk magunkat” - mondta Kiss László, a Dorogi FC ügyvezető igazgatója. „Azzal mindenkinek tisztá­ban kell lennie, hogy fiatal csapatunk van, az edzőnek az a feladata, hogy eze­ket a játékosokat összegyúrja. Jó tréner­nek tartom Für Istvánt, nem csalód­tunk benne, tovább tart a bizalom.” Kiss László ügyvezető igazgató elmondta, hogy nem lesz itt probléma, de tény, hogy a csapatnak időre van szüksége. A legutóbbi meccs két kiállítása sem teszi jobbá a hely­zetet, de mindenkinek türelmesnek lenni. Für István vezető­edző is türelmes, nem rak terhet a játékosai vál­lára, bár tudja, hogy az ered­ményesség az utóbbi időben kíván­nivalót hagyott maga után. „Őszintén elszomorító, ami a leg­utóbbi meccsünkön történt” - mond­ta a csapat edzője. „Nagyon nem tud­tunk odafigyelni a játékra, egészen más a labdarúgók hozzáállása egy idegenben megvívott meccsen és egy hazai találkozón. Azt hiszem, hogy védekezőbben kell játszanunk, mert fejetlenül előremenni fölösleges.” Für István továbbá hozzátette, hogy a két eltiltott játékos közül a kapust lesz könnyebb pótolni, mert a nyári igazo­lás alatt sikerült jó hálóőröket Dorogra csábítani, de Farkas kiesése nagy gon­dot okozhat, mivel a védelem amúgy is gyenge pontja a csapatnak. • Nb Neuzer Andrást egy győzelem boldoggá tenné Helyette behívtuk Novák Pétert, az esztergomiak kiválóságát. Az első sorral is vannak problémák, Tóth István az U20-as válogatottal utazik Heidelbergbe, bár ő egyébként is sé­rült. Visszahívtuk Hock Istvánt, az esztergomi sarkazót, de Marosi Ta­mást a második sorból előrevisszük az elsőbe. Igazából ez egy kényszer- helyzet, de ugyanolyan teljes értékű most is a csapat, mint akkor, ha ját­szanának a sérültek is.- A többi csapatrésszel mi a helyzet?- A tolongásban nincs gondunk, az ott lévő játékosok jól teljesítenek, sta­bil tagnak számítanak. A kilences poszton Pfeiffer Tamás továbbra is sérült, nincs is értelme megkockáz­tatni a játékát," hiszen meccshiánnyal küzd. Ha nevezzük, akkor is csak cse­reként juthat szóhoz, őt a bajnokikon és felkészülésen is jól teljesítő Pásztor Tibor fogja helyettesíteni. A három negyedben rengeteg új játékos szere­Három nap múlva debütál Érsekújvár JÉGKORONG A Magyar Jégkorong Szövetség elkészítette az idei Borsodi Jégko­rong Liga sorsolását, megtartotta hagyományos, bajnokság előtti saj­tótájékoztatóját, így minden aka­dály elhárult az elől, hogy a hét csapat a szeptember utolsó hétvé­géjén a jégre lépjen. Az alapszakasz sorsolása elkészült, bár még nem minden csapatnak van kész a pályája, de a bajnoki rajtig az egyes munkálatok is véget érnek. Az egy, oda-vissza forduló után az Interligában nem szereplő csapatok még egy oda-vissza kört is játszanak egymással. A bajnoki döntőbe jutáshoz három nyert mérkőzésig tartó elődön­tők lesznek. Az első helyért négy nyert mérkőzésig, a harmadik helyért három nyert mérkőzésig tart majd a küzdelem. Az illusztris társaság idén egy csa­pattal bővült, a magyar gárdák mel­pel majd. Ez az a csapatrész, amely nagyon erős lett, szinte kétcsapatnyi rögbist is be lehet vetni. Kellemes gondjaim vannak ezen a területen, itt inkább az a probléma, hogy ki legyen az, aki nem kap játéklehetőséget.- Úgy tudom, bogy két légiós is erősíti a magyar válogatottat...- Matthew Holz, aki Dubaiban játszik, csütörtökön csatlakozik hoz­zánk, míg Ódor Tamás már hazaér­kezett Angliából.- Ki lebet a nyerő ember a csapatban, ki az, akitől kiemelkedő teljesítményt vár?- Az egyik a székesfehérvári Nagy Szabolcs, aki egy jó adottságú rögbis. A kecskeméti Hegedűs Szabolcs a bajnokikon és a felkészüléseken is nagyon jól teljesített, kiváló játékot mutatott. Rajtuk kívül az öreg róká­nak számító Molnár János (37 éves) is parádésan játszik mostanában, min­denképp nyerő ember lehet.-Elkerülhetetlen a kérdés: mit jelent­het a magyar csapatnak egy győzelem, il­letve egy vereség?- Mi a győzelemben gondolko­zunk, ami a harmadik divízió B- csoportját jelentené. Ha nyerünk, két hét múlva Szlovéniában lesz mérkő­zésünk. Ha valamilyen ok miatt ve­szítenénk, akkor a C-csoportba esünk vissza és a Luxemburg-Azer- bajdzsán mérkőzés vesztesével kell játszanunk idegenben. Ha ezt a mér­kőzést nem tudjuk megnyerni, akkor saját magammal szemben sem tud­nék elszámolni. Itt nem jöhet más szóba csak a győzelem. Annál is in­kább, mert két évvel ezelőtt vezeté­sem alatt a magyar válogatott az A- csoportban szerepelt, tehát egyszer már feljuttattam a gárdát az elitbe. • Nagy Balázs lett egy szlovák - Érsekújvár - együt­tes is részt vesz a bajnokságban. A ta­valy még a szlovák másodosztályban vitézkedő érsekújváriak nívósabb baj­nokságra vágytak, s mivel mindkét szövetség a támogatásáról biztosította a csapatot, az a 2005/2006-os szezon­ban nem szlovák együttesekkel, ha­nem az UTE-val, az Álba Volánnal, az FTC küzd majd meg. Két héttel ezelőtt még olyan infor­mációk láttak napvilágot, hogy a szlo­vákok csak az alapszakasz küzdelmeit vállalják, de a helyzet azóta változott. Kiderült, hogy a gárda az egész baj­noki szezonban pályára lép, s bár az erőviszonyokat ismerve nincs rá reális esély, de akár magyar bajnok is lehet. A szlovákok kezdésként a tavalyi baj­nok otthonában szerepelnek. Az Interligában is érdekelt Álba Volán Fevita idén szeretné megvédeni címét. Szlovák-szlovák találkozónak is lehetne titulálni az összecsapást, mivel a hazai csapatnak öt szlovák játékos is a tagja. ” • Hajdú Máté A járda ölte meg Simon Tibort? LABDARÚGÁS Mind a négy vádlott szabadlá­bon védekezhet az egykori labda­rúgó, Simon Tibor halála miatt in­dult perben. A bíróságon ugyanis - szakértői vélemények támasztják alá - kiderült, hogy a játékos ha­lálát a rossz esés és a közeli jár­da okozta. Galambos Jánost, a gyilkossági ügy elsőrepdű vádlottját házi őrizet­be helyezték, így a három és fél éve tartó előzetes letartóztatás véget ért. A döntés jogerős lett, mivel az ügyész is elismerte, hogy az állítóla­gos elkövető nem szökik meg házá­ból. A Galambos János ellen meg­szüntetett előzetes letartóztatás egy­ben az jelenti, hogy a Simon-ügy egyik vádlottja sincs már börtönben, a másik három elkövetőt februárban helyezték szabadlábra. A tárgyaláson szakértői vélemé­nyekkel támasztották alá, hogy Si­mon Tibor halálát nem ütlegelés okozta, hanem az egykori válogatott labdarúgó rosszul esett és a járdasze­gélybe verte be a fejét. Nagy Vas János bemutatkozott az NHL-ben A magyar válogatott támadója, Vas János is jégre lépett új csapatában, a Dallas Starsban az Edmonton Oilers elleni előszezon-mérkőzésen. A ma­gyar csatárnak olyan társai vannak, mint Mike Modano, vagy Bili Guerin, ennek ellenére neki sem kel­lett szégyenkeznie teljesítménye mi­att. Gólt ugyan nem szerzett, egy si­kertelen lövés áll a neve mellett, igaz, ha jól lekészített korongját csapattár­sa, a svéd Hagos nem puskázza el, akkor egy gólpassz is állhatna a neve mellett. A mérkőzést egyébként a Dallas nyerte 6-4 arányban. Nagy János a legjobb magyar öklöző A magyar profi bokszolok aktuális pontszámai alap­ján összeállított ranglistán Nagy János áll az élen, megelőzve Erdei Zsoltot és Kótai Mihályt is. Érdekes­ség, hogy Matolcsi József csak a kilen­cedik helyen szerénykedik, Balzsay Károly pedig csak a 19. helyen áll. A magyar profi bokszoló hölgyek abszo­lút listáját Csábi Bettina vezeti Miló Viktória előtt, míg az esztergomi Krempf Réka az ötödik helyen áll. Kézilabdagála szépségversennyel Debrecenben rendezik meg de­cember végén a hagyományos kézi­labdagálát, ahol több ínyenc mérkő­zést is játszanak majd egymással a külön erre az alkalomra verbuválódó csapatok. A Főnix csarnokban össze­csapnak a jelen és a múlt legjobbjai, illetve az All-Star gárdák is. A kézi- labdások ezúttal nem csak játékban, hanem szépségben is összemérik ma­gukat: összesen 15 sportoló közül le­het kiválasztani a sportág legcsino- sabb, illetve legsármosabb alakját. Matthäus: menni vagy maradni? A görög sajtó már biztosra ve­szi, hogy Lothar Matthäus októ­ber elejétől a PAOK Saloniki edzőjeként folytatja pályafutását. A hírek szerint egymillió euró volt a magyar kapitány ára, aki egyelőre csak annyit volt hajlandó elismerni, hogy tud a PAOK ajánlatáról. Mivel az MLSZ elnökségi tagok nem telje­sítették Matthäus kérését - hogy a hátralévő két, tétnélküli selejtező előtt döntsenek sorsáról - egyáltalán nem kizárt, hogy az utóbbi időben sokat támadott kapitány hátat fordít a magyar labdarúgásnak. SPORTSZILÁNKOK Raikkönen túl sokat iszik Megelégelték a finn pilóta^ rendszeres kilengéseit a McLaren-Mercedes vezetői. Ron Dennis levélben figyelmeztette a versenyzőt arra, hogy fogja vissza ma­gát, mivel felelőséggel tartozik az istál­lónak és ajzponzoroknak is. A finn pi­lótáról az utóbbi időben több kompro­mittáló fotó is készült különböző loká­lokban, a felvételek tanúsága szerint Kimi meglehetősen gyakran néz a pohár fenekére, igaz, a teljesítményén ez egyál- I talán nem látszik.

Next

/
Thumbnails
Contents