Hídlap, 2005. július-szeptember (3. évfolyam, 128-192. szám)
2005-09-13 / 179. szám
www.istergranum.hu SPORT 2005. szeptember 13., kedd • HÍDLAP 7 Győzelemmel kezdett az EKSE KÉZILABDA Az NB II Észak csoportjában szereplő Esztergomi Kézilabda Egyesület a bajnokság első fordulójában győzelemmel mutatkozott be hazai pályán a 2005/2006-os kiírásban. Al esztergomiak Dorogot fogadták a Dobó Katalin Gimnázium csarnokában vasárnap délután. A korábban az első osztályban szereplő, azóta teljesen átalakult fiatal együttes NB Il-es bemutatkozása jól sikerült, hiszen három góllal, 25-22-re verte riválisát, és ezzel második a tabellán a Környei SE ellen idegenben is magabiztosan játszó Láng SE mögött (15- 23). A csoport további mérkőzésein a régiónkbeli csapatok közül a Pilis- szentiváni SC szintén idegenben diadalmaskodott a Kinizsi TTK ellen, és ezzel harmadik a tabellán, míg a Solymári SC és a Szentendre NK egyaránt vereséget szenvedett. Az EKSE legközelebb idegenben lép pályára vasárnap a Pilisszentiván ellen. Elmosta a zápor a mérkőzéseket A Dorogi FC nem vallott szégyent a kupatalálkozón LABDARÚGÁS Sima párkányi győzelem, félbeszakadt esztergomi találkozó és dorogi helytállás a Magyar Kupában. így jellemezhető tömören a hét vége labdarúgó termése. A legjobb produkciót a Dorogi FC nyújtotta, amely igaz vereséget szenvedett a Győr elleni kupameccsen, de sokáig egyenrangú partnere volt az első ligás gárdának. Magyar Kupa, a legjobb 32 közé jutás: Dorogi FC-Győri ETO 4-2 (2-2) Hasonlóan kezdődött a találkozó a dorogiak számára, mint a legutóbbi bajnoki (Móri SE), mikor az ellenfél az első játékrészben kétgólos előnyre tett szert. így kezdődött, de a folytatás is ugyanúgy alakult (egyenlített a DFC), sőt az első 45 perc letelte előtt a dorogiak birtokolták többet a labdát és egy kis szerencsével a vezetést is megszerezhették volna. A folytatásban már kiütközött a két osztálynyi különbség, de a vereség ellenére nincs ok szégyenkezésre. „Meglepően jól tartottuk magunkat, jó kis összecsapást vívtunk az ETO- val, mondhatom, büszke vagyok játékosaimra” - mondta a találkozóval kapcsolatban Für István, vezetőedző. „Becsületes, tisztességes játékban maradtunk alul, de a focisták bebizonyították, hogy tudnak küzdeni. Ez a jövőre nézve mindenképp bíztató.” Megyei első osztály: Esztergomi SC-Bajót 0-0 - a találkozó az 50. percben a nagy eső miatt félbeszakadt Nem tudta lejátszani bajnoki találkozóját az ESC, mivel a második félidő elején a pályára zúduló eső alkalmatlanná tette a játékteret, így a játékvezető lefújta a meccset, melyet a két gárda megegyezése szerint szeptember 21-én újrajátszanak. „A lejátszott ötven percben kiegyenlített játék folyt a pályán, saját csapatomtól többet vártam.” - fogta rövidre mondandóját Holdampf Sándor, vezetőedző. Nyugat-Szlovákia, III. liga: Párkány-Nemsová 4-0 (2-0) A hétközi fordulóban szerzett három pont után a hét végén is győzni tudott a párkányi labdarúgócsapat, így a focisták teljesítették a vezetőség „óhaját” (két találkozóból hat pont). A párkányiak egy óra játék után már 4-0-ra vezettek, és a hátralévő időben sem forgott veszélyben a győzelem, mivel a nagy eső lehetetlenné tette a folyamatos játékot. „Nagyon jól játszottak a fiúk, egy rossz szavam sem lehet” - örült a megérdemelt három pontnak a klub első embere, Lapár Miroslav. „Segített a fejmosás, most már előbbre vagyunk, bár jobban is állhatnánk, ha Érsekújvár ellen nem kapunk ki. Megyünk tovább, a hét végén újabb rangadó vár a csapatra.” • NB Csúszott az újpestieknek a csíki sör Az újpesti jégkorongcsapat nyerte az idei Csíki Sör-kupát Erdélyben, miután valamennyi mérkőzésüket megnyerték a hét végi rendezvényen. A Gyergyószentmiklósi Progym ellen 10-0-ra, az ősi rivális Fradi ellen 1-0-ra, míg a döntőben a házigazda Csíkszereda ellen büntetőkkel diadalmaskodó lila-fehérek a győzelmen kívül két kü- löndíjat is elhoztak Erdélyből. Lisztessel nyert a 'Gladbach Közel egy órát töltött a pályán a Mönchengladbach színeiben Lisztes Krisztián. A magyar középpályásnak ez volt az első tétmeccse új csapatában. A kezdőként jelölt válogatott játékost az 58. percben cserélték le 1-1-es állásnál, a Duisburg elleni bajnokit végül Lisztes csapata 2-1-re nyerte. Federer verhetetlen A rögbiben nem számít az eső Az U20-as válogatott legyőzése sem okozott gondot a Vitézeknek RÖGBI Nem volt könnyű dolga a hét végén az Esztergomi Vitézek rögbi csapatának, mely szombaton vízilabda-mérkőzést vívott, míg egy nappal később már a rögbipályán bizonyított, az U20-as válogatottal játszott edzőmérkőzést. A vízilabdagálát csak egy könnyed szórakozásnak vették a játékosok, egy nappal később viszont már kemény összecsapás várt a rögbisekre. A németországi kontinensviadalra készülő U20-as válogatott elleni összecsapás Felkészülési mérkőzés: Esztergomi Vitézek-Magyaror- szág (U20) 20-10 érdekessége az volt, hogy szinte hasonló állapotok uralkodtak a pályán, mint egy nappal korábban a medencében. Egyikben és a másikban is a víz volt az úr. A válogatott elleni találkozó még száraz pályán kezdődött, a hazai gárdában a sok sérült miatt több öregfiú játékos kapott lehetőséget. Ennek ellenére komoly összecsapás kerekedett a találkozóból és öt perc elteltével a hétszeres bajnok szerzett vezetést. Ezután érkezett az égi áldás, mely nyolcvan percen keresztül nehezítette a játékot, de a találkozót nem szakították félbe. A fura meccs az áldatlan állapotok ellenére a hazaiak 2010-es győzelmével ért véget. „Tartalékosán léptünk pályára, ennek köszönhetően akadozott az összjá- ték, de a győzelem meglett” - értékelt Koller Zoltán. „Az eső nem befolyásolt semmit, a rögbi olyan sport, melyet ilyenkor nem kell megszakítani.” • HAJDÚ MÁTÉ Kovács Kati új autóval száguld Nagy megtiszteltetésben részesült Kovács Katalin, 15-szörös világbajnok, aki a Seat márkakereskedés jóvoltából egy évig használhatja a cég autóját A kajakoson kívül a Magyar Kajak-Kenu Szövetség is új autóval gazdagodott Az eseményen ünnepélyes keretek között egy-egy SEAT gépkocsit adtak át a szövetségnek, illetve Kovács Katalinnak, aki az idei poznani Európa-baj- nokságon és a zágrábi világbajnokságon egyaránt három aranyérmet szerzett. „Nagyon örültem az új autónak, - nyilatkozta Kovács Katalin - nagy megtisztelés számomra, hogy egy évig használhatom ezt a csodálatos, 2.0 literes, 140 lóerős dízel autót.” Az idei és a jövő évi kajak évaddal kapcsolatban a következőket mondta legeredményesebb magyar kajakozó: „Remekül sikerült ez az év. Most pedig elég sok szabadidőt kaptunk, mivel csak november elején kezdünk el újra edzeni, ami Fábiánná Rozsnyói Katalin elégedettségét is jelzi. Ami a jövő évadot illeti, már többen megkerestek, hogy négyesben vagy. esetleg egyesben is elindulunk-e Natasával. Eddig még nem ültünk le tárgyalni, de mindenképpen bővíteni szeretnénk a palettát.” • GY Andre Agassinak sem sikerült a bravúr, nevezetesen a kirobbanó formában teniszező Roger Federer megállítása. A sokadik fénykorát élő Agassi a döntőben mindössze egy játszmát tudott nyerni a svájci feno- mén ellen, aki végül 2 óra 20 perc alatt intézte el a US Open döntőjében az amerikait. Federer győzelme 1,1 millió dollárt, és egy luxusautót ért. SP0RTSZ11ÁNK0K Schumacher: terápiát Satónak! Elvesztette a fejét a hétszeres világbajnok Michael Schumacher, miután a hét végi nagydíj 13. körében | Takuma Sato bele- j rohant Ferrarijába. A japán verseny- | zőt a német pilóta szerint valamilyen ' terápiás kezelésre kellene küldeni, mi- ' vei az - Schumacher szerint - nem ké- ! pes uralkodni az idegein. Sato egyéb- ! ként az eset miatt a következő nagydí- i jón tíz hellyel hátrébbról rajtol, míg a | Montoyát kilökő Pizzonia nyolcezer j dollár büntetést kénytelen fizetni. Magyarországi állásajánlatok A Komárom-Esztergom Megyei Munkaügyi Központ kirendeltségeinek AllásajAnlatai Esztergomi kirendeltség (Esztergom, Lázár Vilmos u. 74.) Telefon: 33/413-350 • ács-állványozó • ács-állványozó (szak-, betanított és segédmunkás) • asztalos • bádogos • betanított csomagoló • cnc forgácsoló • cnc gépkezelő • cukrász • csőszerelő (lánghegesztő) • dukkozó • egészségügyi asszisztens • eladó (épületgépészeti technikus vagy szakmunkás) • élelmiszer eladó • építőhatósági ügyintéző (építészmérnök vagy településmérnök végzettség) • építőipari szak- és segédmunkás • esztergályos • faipari betanított munka (megváltozott munkaképességűeknek) • felszolgáló • felvonószerelő (lakatos, villanyszerelő is jó) • gépészmérnök • gépszerelő lakatos • gyártósori összeszerelő (Suzuki) • hidegburkoló • karbantartó lakatos • kátyúzó • kőműves • központi fűtés- szerelő • kubikos • kubikus • lótenyésztő (5 év gyakorlattal) • műszaki gépész ügyintéző (autocad ismeret) • nehézgépkezelő (catepiller) • operátor • operátor (1 műszak) • pék • szakács • szállítmányozási operátor (jó angol nyelvtudás) • szerkezetlakatos • szerszámkészítő • szerszámüzemi szakoktató tanár • szobafestő-mázoló • takarító (állandó éjszaka) • technikus operátor • tehergépkocsi vezető (E kát. jogosítvány) • testnevelés, fizika-számítástechnika szakos tanár • titkárnő (német-angol nyelvtudás) • traktoros • varrónő • vas-műszaki eladó • villamosmérnök (plc ismeret) • villamossági karbantartó (elektroműszerész, plc) • villanyszerelő Dorogi kirendeltség (Dorog, Kálvária u. 18. sz.). Telefon: 33/431-448. • áruosztályzó, raktáros • bet. forrasztó • bet. kábelszerelő • bet. kőműves • betanított ponthegesztő • betonelemgyártó gépkezelő • cukrász • építészmérnök • épületasztalos • értékesítési asszisztens • kubikosmunka • lóápoló • nehézgép-szerelő • operátor • pultos • recepciós-takarító • szerszámkészítő • tehergépkocsi-vezető - nemzetközi • zsákoló Komáromi kirendeltség (Komárom, Igmándi u. 45.) Telefon: 34/340-143. • árufeltöltő • betanított varrónő • gyakorlattal rendelkező nyomdaipari gépkezelő • gyártósori összeszerelő • pultos • raktári segédmunkás • raktáros (targoncavezetői jogosítvánnyal) • technikus (angol nyelvtudással) • vagyonőr Hasznos munkaerő-piaci információk és további állásajánlatok ismerhetők meg az Állami Foglalkoztatási Szolgálat www.afsz.hu honlapjáról!