Hídlap, 2005. július-szeptember (3. évfolyam, 128-192. szám)

2005-09-13 / 179. szám

www.esztergom.hu ESZTERGOM 2005. szeptember 13., kedd • HÍDLAP 3 Az elbontott mozi titka A keltáktól a törökökig sokan éltek a területen A Széchenyi téren a kerítésen ke­resztül bárki megnézheti az ásatá­sokat, a régi temetőt, a Szent Lő- rinc-templom romjait. A lebontott mozi alatti ásatásokról viszont ke­vesebbet tudni, ezért kerestük meg dr. Horváth István régészt, a Balas­sa Múzeum igazgatóját A belvárosi területről elsősorban azt kell tudni, hogy körülbelül a pi­ac utcájának vonalában egy vizes­árok helyezkedett ei, mely egészen a Kis-Dunáig vezetett. A régi kaputo­rony (ma Sopronban látni hason­lót), a Szent Lőrinc-kapu, a Szent Lőrinc-templomtól nem messze állt. A mozi alatti területen kevesebb ember élt, hiszen ez a terület akkori­ban gyakorlatilag a városon kívülre esett - mondta Horváth István. A legrégebbi leletek a rómaiak kora előttről származnak, Kr. e. 350 körül te­lepedtek meg a kelták a környéken. Most megtalálták ennek bizonyítékát is, kelta edénytöredékek formájában. Azóta folyamatosan lakott terület volt ez a rész, ezt bizonyítják a későbbi lele­tek: római kori, Árpád-kori edénydara­bok, középkori kerámiák, illetve 14-15. századi kancsó is előkerült innen, de a régészek feltártak egy ásott kutat is. A területen bújt meg egy török kori sír, ami nem meglepő, hiszen a 14-17. században - egészen a kórház területé­ig - török temető volt Esztergom ezen részén. Horváth István elmondta, hogy találtak egy későközépkori kőházat is, amelynek egy része „belóg” a tér alá. Ez egy kisméretű kőépület lehetett, ami szintén igazolja, hogy nem éltek itt sokan, ezért régészeti szempontból nem jelentősek a megtalált emlékek. A múzeumigazgató szerint mindezek el­lenére érdekes és értékes leleteket rejt­het még a terület, ezért folytatni fogják az ásatásokat, és valószínűleg a Kossuth Lajos utcai vasbolt alatti részt is meg­próbálják a jövőben feltárni. • Gy.D. Áldás a Gondviselés Házára Erdő Péter és Meggyes Tamás részvételével szerdán, rövid ünnep­ség keretén belül megáldják az intézményt. Szeptember 14-én, szerdán dél­után kettő órakor kerül sor Eszter­gomban a Magyar Máltai Szeretet­szolgálat Gondviselés Házának meg- áldására, amely Dr. Dékány Vilmos püspök nevét viseli. A program so­rán köszöntőt mond Kozma Imre atya, a szeretetszolgálat elnöke, vala­mint Meggyes Tamás, Esztergom polgármestere is. Prokopp Mária művészettörténész a ház történetéről szól majd, ezt követően pedig Erdő Péter bíboros, prímás, érsek megáld­ja a Gondviselés Házát. Az ünnepség végén Vecsei Miklós, a szeretetszol­gálat ügyvezető alelnökének záró szavai hangzanak el. Vízilabdagála a strandon Taroltak a kajakos olimpikonok A helyszínre, az esztergomi Szent István strandfürdő felé tartva arra gondoltam, hogy a meghívóban szereplő csapatok összecsapása, mint például az Esztergomi önkor­mányzat együttesének és az Eszter­gomi Vitézek Rugby SE vízilabdása- inak küzdelme minden bizonnyal az utóbbiak győzelmével végződik, hi­szen az irodai munkában nem kel­lően „kicombosodott” önkormány­zati csapatra - elgondolásom sze­rint - kevésbé lehet majd számíta­ni, mint a rugby-sek ruganyos izomzatú játékosaira. De tévedtem, s az említett meccs első részében az önkormányzat csapattagjai, a cá­pák fürgeségével nyestek be három gólt Azt is a medence szélénél álló drukkerek egyikétől tudtam meg, hogy a tavalyi meccsen az önkor­mányzat vízilabdásai győztek. A gála első és utolsó műsorszáma, az Esztergom -Vác gyermek illetve ifi mérkőzés, a vendég Vác együtte­seinek elmaradása miatt sajnos elma­radt. A napsütéses időben, a műsor végéig kellő nagyságú nézőszám mellett, a mérkőzések a csapatok meglepően ötletes játékával telt. Ez már az első meccs, az Esztergomi Önkormányzat és az Esztergomi Vité­zek Rugby SE vízilabda-együtteseinek összecsapásakor látható volt. Hauszler Károly bíró, a mérkőzés elején magá­hoz, a medence szélére kérte a csapato­kat és mosolyfakasztó instrukcióiban sokatmondóan felhívta a figyelmüket a víz feletti szabálytalanságok fontossá­gára. A derűre az is okot adhatott, hogy a bíró - főként a gálaműsor vidám han­gulatára gondolva - a szabálytalansá­gok jelzése illetve a mérkőzés vezényle­te mellett komoly és hatásos instrukci­ókkal látta el folyamatosan a vízben lé­vő versenyzőket. így lehetett, hogy né­hány szép gólnak, maga is részese volt. Az önkormányzat együttese a már említett előítéletre hamar rácáfolva a meccs első harmadában három háló­szaggató bombagólt dobott a testi súlyfölényüket kihasználni nem tudó rugby-s csapatnak. A cserejátékosok belépésekor megtartott taktikai meg­beszélések aztán meghozták az ered­ményt és a tojáslabda mesterei, bár nem kevés szabálytalansággal, de ke­mény, kitartó játékban egyenlíteni tudtak. A térfélcserét követően vi­szont a Knapp János alpolgármester, Petrovics János képviselő és Takács István önkormányzati referens nevé­vel fémjelzett együttes újra megsze­rezte a vezetést. A meccs vége előtt azonban a „vitézek” is gólt tudtak dobni, így ez a mérkőzés 4-4-es dön­tetlennel ért véget. A második mérkőzés a helyi vízi- labdás öregfiúk, azaz az Esztergom Masters és az Olimpiai Bajnok Kaja­kosok együtteseinek összecsapása volt. Az országos és a helyi média ál­tal egyaránt kiemelt figyelmet érdem­lő összecsapás főként a kemény, férfi­as játéktól, a közönség soraiból zajos buzdítással kísért párviadaloktól, a gyors ráúszásoktól és a remek cselek­től volt élvezetes. A hazai csapat ösz- szeállításában többek között olyan is­mert sportolók védték a mundér be­csületét, mint Kade „Döme” Zoltán vagy Pál György. A fordulatos mér­kőzést ennek ellenére a vendég kaja­kosok nyerték, elsöprő 16:9 arányban. • Pöltl „Oxi” Zoltán A levesek királyának rangadója Részvételi rekord született a III. Halászléfőző Versenyen Testvérvárosi ajándékok a Vöröskeresztnek Ha nem is szúnyogtalan, de min­denképpen esőtől mentes, szép időben került sor a Ifi. Halászléfő- ző Verseny megrendezésére az esztergomi Prímás-szigeten, a Pézsa Tibor Sportcsarnok mellett. Idén 19 csapat küzdött a dobogós helyezésekért, ami az előző két év részvételi számait tekintve ponto­san a kétszeresét jelentette. Ter­mészetesen, ahogy a Duna-parti város lakóihoz illik, a levesek kirá­lyának is betudható halászlé cso­dálatára már délután 3 órára népes közönség érkezett. Minden csapat külön főzősátrat kapott, mely mellett a felállított kon- dérban, kellő mennyiségű aprófával, a megfelelő hal, hagyma, paprika, só és egyéb fűszerekkel, no meg a saját titkos halié recepttel kezdtek neki a legkülönfélébb fajták elkészítésének. A halászlé kedvelőinek körében bizo­nyára ismert, hogy ezen ételféleség elkészítésének variációi a szintén jel­legzetesen magyar étel, a lecsó válto­zatainak számával vetekszik. A csapa­tok pontosan és egységesen 15 órakor gyújthattak a kondérok alá. Innentől kezdve két és fél órájuk volt az étel el­készítésére. A többségében 10 literes főzőkészségekben döntően a közis­mert dunai halfajták, a ponty, a ke­szeg, a harcsa úszott, de a szélsőséges megoldások hívei egy helyütt még la­zacot is tettek a lobogó vízbe. Néhá- nyan, akik az egyoldalú táplálkozás ellenzői, illetve még a halászlénél is veretesebb ételetalonok rajongói, nos ők a biztonság kedvéért gulyásleves­sel és pörkölttel is készültek. Nem le­hetett tehát oka panaszra a helyszín­re érkezők közül senkinek. A sport­csarnok melletti terület az ételek be­fejezésének idejéhez közeledve egyre inkább a fenséges illatok felhőjébe burkolódzott. Jómagam a tavalyi győztes, a bajnoki címvédő Kiss Ta­más főszakács sátránál figyeltem meg közelebbről a kollektíva munkáját. A halászlé-készítés itt ellesett fortélyait a sátornál tett titoktartási esküm mi­att nem oszthatom meg a kedves Ol­vasóval, de annyit mindenképpen el­árulhatok, hogy a leves megvalósítá­sának egyik fontos része, a passzíro- zás, némi előkészülettel sokkal gyor­sabban és hatásosabban megy. (A bir­tokolt furfang ellenére, idén mégsem a címvédő nyert.) Fél 6-kor aztán a zsűri vezényszavára le kellett tenni a fűszeres tasakokat és fakanalakat. A döntés, miként az ízléssel és ízleléssel kapcsolatos elbírálás, bizonyára ne­héz volt. A rangadón ugyanakkor több országosan és nemzetközileg is elismert szakácsfenomén, és helyi el­ismert konyhaművészeti szakember is megjelent. Közülük emelkedik ki Bartal Flórián a többszörös országos halászléfőző bajnok, Russ Péter, Szoboszlai Imre és Bence László, mint helyi szinten is elfogadott vendéglátóipari szaktekintélyek. A döntés értelmében az idei első helye­zett a „Polgári körök” csapata volt. A második helyen a „Némó nyomában” nevű kukta együttes, a képzeletbeli dobogó harmadik fokára pedig az esztergomi rugby-sek ínyenc főző­mesterei léphettek. A csapatok ese­tenként egységesen kívánták főzőis­kolájukat megjeleníteni, máskor pe- dig egy-egy csapatkapitány vezényle­tét tartották fontosnak kiemelni. A versengők - sokszor szórakoztató, öt­letes - nevei: „Szati és a másnapos­ok”, „Fishbone” (csapatkapitány: id. Petrovics János), „Táncoló halak” (csk.: Jódobronya Kálmán), „Szent Kristóf étterem (csk.: Villányi Ro­land), Reál Margit (csk.: Czuth Ár­pád), „Halaknak farkasai” (csk.: Kés­márki Mátyás), „Zöld sasok”, Pál Sándor és Bocsó Krisztián, „Némó nyomában” (csk.: Szepesi Szabolcs), „Halirtók” (Kosa Gábor), „Nem passzírozunk!” (csk.: Milakovszky Já­nos), Bartal Flórián, Esztergomi Ví­zilabda SC (csk.: Medve Tamás), „Tölgyesi úti barátok” (csk.: Schön- walder Miklós), Esztergomi Borklub, ESC, Sárii Gyula, Esztergomi Vité­zek Rugby SE., Polgári körök (csk.: Zsigárdi János) voltak. • PÓZ A Vöröskereszt Esztergomi Szerve­zete évek óta jó baráti kapcsolatot ápol a németországi Maintal vöröskeresztes csoportjával - tudtuk meg Tarján Istvánnétól, az esztergomi Vöröske­reszt szervezet titkárától. Kétévente lá­togatják meg egymást az Esztergom- Maintál Baráti Társaság közreműködé­sével. Idén a német vendégek látogattak el Esztergomba és hoztak vörös színű vöröskeresztes egyenruhát, amit kivo­nuló ruhaként használhatnak, valamint fehér színű ápolói ruhákat. A Vöröske­reszt helyi szervezetének tevékenységét segítik a különböző egészségügyi eszkö­zöket forgalmazó cégek is. Legutóbb a Phoenix Pharma Rt. adott át vérnyo­másmérőt és vércukorszintmérőt, vala­mint egy bébi légzés figyelőt az eszter­gomi szervezetnek. Ez utóbbit azoknak a családoknak adják használatra, ahol a kisbabánál légzési problémák vannak, a vércukorszintmérőt pedig a lakossági tájékoztató rendezvényeken használják majd. — mondta el Tarján Istvánné. • MÁ. Városi beszélgetések 2005-2006 Csalamddé Kenderes Kálvária-begy 2005. szeptember 14., szerda, 18 óra, Babits Mihály Általános Iskola Tisztelt Esztergomi Polgárok! 2005-2006-ban Városi Beszélgetések címmel konzultációs sorozatot indítunk, melyben városrészünk, Esztergom, megyénk és országunk sorsát érintő kérdésekről beszélgetünk. Ezeken a találkozókon lehetőség nyílik, hogy megismerjük egymás gondjait, megoszthassuk egymással elképzeléseinket, terveinket, beszélgessünk problémáinkról, orvosoljuk gondjainkat. Olyan fórumot szeretnénk teremteni, ahol nem pártpolitikai viták, hanem közös sorsunkat előmozdító beszélgetések zajlanak. Legyen mindannyiunknak jobb! Mindenkit szeretettel várunk: Meggyes Tamás Esztergom város polgármestere a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség országgyűlési képviselőjelöltje Néhány kérdés a Városi Beszélgetések témái közül: Mikor folytatódik a „bánomi áttörés” építése? Mikor újulnak meg lakókörzetünk útjai? Mikor nyílik az élményfürdő? Mi lesz a Fürdő Szálló sorsa? Mikor készül el a Széchenyi tér felújítása? Lesz-e saját ivóvízbázisunk? 1

Next

/
Thumbnails
Contents