Hídlap, 2005. július-szeptember (3. évfolyam, 128-192. szám)

2005-09-10 / 178. szám

www.istergranum.hu RÉGIÓ 2005. szeptember 10., szombat • HÍDLAP • Dominóelv.: minden drágul a benzinár miatt Ha a kormány nem avatkozik be, súlyos áremelésekre számíthatunk Folytatás az 1. oldalról A MÁV nagyfelhasználóként egyébként diszkontáron szerzi be a szükséges gázolajat, de az áremelke­dés ebben az esetben is jelentkezik. A villamosított szakaszokon ezért igye­keznek villamos mozdonyokat üze­meltetni, amennyiben ez gazdaságos, indokolt és lehetőség van rá. A Fuvarozó Vállalkozók Országos Szövetségének főtitkára, Peredi Péter lapunknak elmondta, hogy augusz­tusban született egy tervezet, amely a fuvarozók helyzetén kíván segíteni. Az ismétlődő üzemanyag-áremelések miatt azonban csütörtökön ismét ösz- szeültek a Belügyminisztérium és a Gazdasági és Közlekedési Minisztéri­um képviselői. A cél, a jövedéki adó mértékének módosítása lett volna, eredmény azonban még nem szüle­tett az ügyben. Peredi Péter kérdé­sünkre azt is elmondta, hogy az APEH által megállapított üzem- anyagárak csak a kisvállalkozói körre, és a magánszemélyek üzemanyag-el­számolására vonatkoznak, ezt azon­A lengyel kormány elsőként a tagországok közül szeptember 15-étől mérsékli a benzin jövedéki adóját. A kormány döntésének hátterében az áll, hogy az áremelkedés már-már a gazdasági növekedés lelassulásával fenyeget. A lengyel pénzügyminiszter bejelentése szerint az ólommentes benzin jövedéki adója a literenkénti 1,57 zlotyról (0,4 euró) 0,25 zloty- ra csökken, a gázolajé (1,1 zloty) viszont nem változik. Egy liter ólom­mentes benzin jelenleg 4,5 (kb. 290 forint) egy liter gázolaj pedig 4 zlotyba (kb. 255 forint) kerül Lengyelországban. ban csak negyedévenként igazítja a pi­aci árakhoz a hatóság. A jelentős fo­gyasztók azonban hiába dolgoznak tényleges árakkal, ha ezt tarifáikban nem tudják érvényesíteni az olcsó külföldi konkurencia miatt. Egri Béla, a tatabányai E+V Trans Kft. tulajdo­nosa elmondta, hogy a jövedéki adó csökkentése önmagában nem elég, így a cigarettához hasonlóan itt is az árak behatárolására lenne szükség, ha csak minimálisan is. Nemzetközi fuvarozó­ként tankolhat külföldön is, ám sze­rinte nem ez a megoldás. Veres János pénzügyminiszter saj­tóértesülések szerint egy uniós meg­A Brit Automobil Szövetség adatai szerint néhány országban alig van különbség a benzin és a dízelár között, és akad, ahol a környezet­kímélőbb üzemanyag a drágább - derül ki a Portfolio összesítéséből. Az üzemanyag árak emelkedésé­ben továbbra is az USA vezeti a mezőnyt, míg Dániában és Norvé­giában némi csökkenés tapasztal­ható, ám ez valószínűleg a magas tartalék-bázisnak tudható be. állapodásra hivatkozott az SZDSZ- frakció ülésén, miszerint a 2003. janu­ár elsejei jövedéki adószint az üzem­anyagoknál továbbra sem csökkenthe­tő. Tállai András fideszes országgyű­lési képviselő cáfolta a hírt, és hozzá­tette, az adók mértékének megállapí­tása nemzeti hatáskör, Veres János ki­jelentése tehát nem állja meg a helyét. Tállai szerint a kormánynak le kellene mondani a jövedéki adóból származó többletbevételekről, mivel az adó csökkentésével a fogyasztás egészen biztosan növekedne, ami pótolná a költségvetési hiányt. A lépés tehát semmilyen kockázattal nem járna. • Jrg Milyen jövőt jósol a magyar focinak? A futballértő-rajongók jó része meccs­ről meccsre határozottabban állítja, hogy újra nézhető a magyar foci. Habár győz­ni még nem mindig sikerül, a fiúk dere­kasan helytállnak a legnagyobb nemzet­közi sztárokkal szemben is. Szorosabbra húzott nadrágszíjak Újabb összegeket vontak meg a felsőoktatási intézményektől Több felsőoktatási intézmény ke­rül a csőd szélére annak az intéz­kedésnek köszönhetően, melynek során újabb összegeket zároltak az egyetemek, főiskolák költségveté­séből. A rektorok értetlenül állnak a döntés előtt. A kormány újabb összegeket zárolt a felsőoktatási intézmények vagyoná­ból. Az egyetemek, felsőoktatási in­tézmények vezetői nem értik, miért történt ez az újabb zárolás, hiszen a jogszabályban meghatározott, min­den évre kötelező egyszázaléknyi va­gyont már tavasszal zárolták. így te­hát nem indokolt, hogy újabb forrá­soktól vágják el az intézményeket. Az újabb megvonások következtében az országban több egyetem nem lesz képes a fizetéseken kívül más kiadáso­kat fedezni. így elképzelhető, hogy hi­degben, sötétben kell majd tanítani a felsőoktatási intézményekben, mert ar­ra már nem lesz pénzük, hogy az áram­szolgáltatót, vagy a fűtést kifizessék. Az esztergomi Vitéz János Római Katolikus Tanítóképző Főiskola fő­igazgató-helyettesét, Homor Lajost kérdeztük meg ez ügyben, aki elmond­ta, hogy ők egyelőre nem tudják, ho­gyan fog jelentkezni a megvonás, mert havi bontásban kapják a támogatást. A főigazgató kijelentette továbbá, hogy nincs tudomása arról, hogy őket érin­tené az intézkedés, de nem tartja jó stratégiának azt, ami most történik, mert csak a felsőoktatást gyengítik meg azzal, ha nem adnak elég támoga­tást számukra. Ha viszont a felsőokta­tás meggyengül, akkor a jövő zálogát, a tudást is meggyengítik. Az egyetemek rektori konferenciá­ját szeptember 20-án tartják meg, s úgy tervezik, hogy erre meghívják a pénzügyminisztert is, hogy megkér­dezhessék, miért volt szükség az újabb megszorításokra. Egyesek sze­rint azért történt ez, mert így akarták elérni, hogy ne látsszon akkorának a költségvetési hiány. Egy biztos csak, ha a felsőoktatási in­tézményektől csak elveszünk, annak a vége az lesz, hogy csőd közeli állapotba fog jutni mindegyik, még a legerőseb­bek is. Ez pedig a jövőben csak hát­rányként jelentkezhet az oktatás terén. • Hatvani Végre átadták a párkányi korzót Folytatás az '1. oldalról Csütörtökön erősítették meg csa­varokkal az utolsó kihelyezett pado­kat a templomtól vezető bekötőút és szökőkút között. Szerdára már elké­szült a városi hivatallal szembeni ut­caszegély és a volt bank (VUB) előt­ti terület rendezése is. A változékony időjárásnak és a Közterület Fenntar­tó Vállalat (TSM) alkalmazottjai ál­tal végzett rendszeres öntözésnek köszönhetően szép zöld a két platán­sor közötti fűvel bevetett terület, de a beruházás kapcsán kihelyezett fák is szépen beleillenek a környezetbe. Az ünnepélyes átadás volt a hét végi vá­rosnapok nyitánya, szombaton és va­sárnap színes programok várják az érdeklődőket az új korzón, illetve a fürdő előtti parkolóban felállított programsátorban. • Oravecz A Jordan FI csapata Párkányban A hét végi párkányi városnapok egyik színfoltja feltehetően az angol Jordan Formal-es csapatának nagy ér­deklődéssel várt szereplése lesz. A mo­torsport szerelmesei testközelből láthat­ják majd a Jordan versenyautó „boxba történő behajtását” és a villámgyors ke­rékcseréket. A tömegközlekedés számá­ra ezért lezárják a takarékpénztár és a nánai bekötőút közötti szakaszt, ame­lyen Halasi Tibor, a Városi Művelődé­si Központ igazgatója szerint a négy versenyfutam árverésének győztese ki­próbálhatja majd a versenyautót. Az ár­verésből befolyt összeget a mentálisan károsultakat segítő egyesület párkányi szervezetének javára utalják át. A Jordan csapat párkányi szereplésének megszervezésében komoly szerepet ját­szott egy cseh társaság motorokért ra­jongó néhány lelkes szakembere. • (zc) Balogh Ferenc (tanuló) A magyar bajnokság­ban csak a Fradi meccseit nézem, a ma­gyar válogatottnak vi­szont minden mérkő­zését együtt izguljuk végig a haverjaimmal. Ez a szívügyem, mert hiszem, hogy ha Aranycsapatunk nem is lesz, de kijutunk még EB-kre, VB- kre. Az utóbbi időkben újra van összetartás, csapatszellem. Molnár Gábor (muzsikus) Csak a legmagasabb téttel bíró mérkőzése­ket nézem, a világbaj­nokságot vagy az olimpiát, ebből adódó­an a magyar focit nemigen követem. A 6:3 óta kevésbé beszélhetünk ma­gyar fociról, igaz fokozatosan ereszkedett le a mai szintig. Utoljá­ra '80-ban voltam meccsen. Homoki János (recepciós) Legutóbb a magyar­svéd meccset néztem. Nagyot tetszett, de hi­ába játszottak jól a fi­úk, nem nyertek. Több mint 20 évig fociztam, úgy érzem, értek hoz­zá. Mattheus jó focista volt, de nem hiszem, hogy jó edző is. Meg kelle­ne tanítania azt, hogy a kapu felé játsszanak, ne hátrafelé. Sárközy Viktória (spanyoltanár) Nem szoktunk nyerni, amennyire képben va­gyok a focit illetően. Fiúbarátaim szerint emelkedik a színvonal, de amit ebből tapaszta­lok, annyi, hogy a kocs­mában végigszurkolják a válogatott meccseket, és csak a csomó kihagyott helyzet és vereség marad a végén. Szelektíven gyűjthetjük az elemeket is Az Európai Unió is sürgeti a szárazelemek újrahasznosítását Példaértékű diákösszefogás Magyar bulikat és jazz estéket is szervez a Diákhálózat Folytatás az 1. oldalról Szakszón Norbert véleménye sze­rint, Pozsonyban a magyar nemzetisé­gű diákokat nagyon ritkán érik atrocitá­sok. Ennek ellenére sok egyetemista fé­A Diákhálózat jelen van a Szlováki­ai Magyar Ösztöndíj Tanácsban, valamint az Illyés Közalapítvány szlovákiai alkuratóriumában. Tagja a Magyar Ifjúsági Konferenciának, és a Kárpát-medencei magyar di­ákszervezeteket tömörítő Össz­hang érdekegyeztető diákfórum­nak. Kiemelt külföldi partnerszer­vezetei: Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája; Rákóczi Szövetség; Vajdasági Magyar Diák- szövetség; Országos Magyar Diák- szövetség; Kárpátaljai Magyar Diá­kok és Fiatal Kutatók Szövetsége. leiemmel kezdi el az első évet, de aztán egy-két hónap alatt beilleszkedik és megszokja a közeget. A DH elnöke pél­daként a Nagyszombatban rendezett első „magyar bulit” említette. Nagy­szombat magyarellenes városként van a köztudatban, ezért az ottani Diákklub félelemmel fogott bele az első rendez­vények megszervezésébe. A „magyar bulikat” siker koronázta és a szlovák di­ákok körében is népszerűek lettek. A Diákhálózat egyébként a színes diák­élet megvalósítására törekszik, ezért különböző rendezvényeket: magyar bulikat, jazz esteket, előadásokat, film­vetítéseket, sportnapokat, kiránduláso­kat, táncházakat rendeznek. Tavaly pél­dául egy Republik koncertet is sikerült megszervezniük, melyen körülbelül 800 diák vett részt, de a többi zenés tán­cos bulin is átlagban ötszázan vannak. • Szép Éva Folytatás az 1. oldalról A bizottság szerint létre kellene hozni egy ún. zártláncú rendszert, melyben az elemeket összegyűjtenék, újrahasznosítanák és a benne lévő fé­met visszaforgatnák a termelési fo­lyamatba. Az Európai Tanács szerint azonban ez túl költséges lenne, ezért inkább a hordozható kadmium-ele- mek részleges tilalmát javasolja. Az elemek és akkumlátorok fő gyártói értelemszerűen a betiltás ellen lob­biznak, ehelyett az elemek szelektív begyűjtését támogatják. A magyar Országgyűlés augusztus 22-én fogadta el azt a rendeletet, mely szerint szeptembertől a gyártóknak és a kereskedőknek kell majd gondoskod­niuk az energiaforrások begyűjtéséről és hasznosításáról. A környezetvédel­mi tárca által kidolgozott kormányren­delet értelmében a kereskedők kötele­sek lesznek típustól és gyártótól füg­getlenül ingyen visszavenni valameny- nyi használt elemet, a gyártók és im­portőrök pedig kötelesek lesznek eze­ket átvenni a kereskedőktől. A begyűj­tési kötelezettség azokra az elemet áru­sító kereskedőkre vonatkozik, akik le­szerződnek a gyártókkal, a hálózatban a tervek szerint országszerte körülbe­lül húszezer bolt vesz majd részt. A gyűjtéshez használatos konténerek elő­ször ősszel a fővárosban, majd a me­gyeszékhelyeken jelennek meg, a teljes rendszer kiépítése körülbelül két évet vesz majd igénybe. Mindezen felül a jelenleg is működő, önkormányzatokra és iskolákra kiterjedő begyűjtési háló­zatok is megmaradnak, ezek után is le lehet adni elemeket a középiskolákban, főiskolákon, stb. így például az eszter­gomi Vitéz János tanítóképző főisko­lán is megtalálhatók a jellegzetes, piros folyosói konténerek, amelyek az el­múlt évben bizonyították hasznossá­gukat. Az ezeken a helyeken átvett ele­mek ártalmatlanításának költségét azonban a jövőben a gyártóknak kell magukra vállalni. A Környezetvédel­mi és Vízügyi Minisztériumtól meg­tudtuk: a rendelet értelmében a, gyár­tóknak a forgalomba hozott szárazele­mek és kis kapacitású akkumulátorok idén legalább 7, jövőre 10, 2007-ben pe­dig 13 százalékát kell majfl visszagyűj- teniük és ártalmatlanítaniuk. A nikkel-kadmium elemekből származik a városi hulladéktömeg kadmium- tartalmának 52%-a. Ezek az elemek leggyakrabban újratölthető eszközök­ben, távkapcsolókban, füstriasztókban, háztartási gépekben és telefonok­ban használatosak. Elméletben egy ilyen elemet 1000-szer fel lehet tölte­ni, vagyis egy nikkel-kadmium elem 150 alkáli elemet pótol. A nikkel-kad­mium elemek használatával csökken a hulladékmennyiség higanytartalma, de nő a kadmiumé. A nikkel-kadmium elemek különösen a vízi környezet­re erősen mérgező hatásúak, az emberi egészségre nézve pedig rákkeltő hatásuk van. Egy négytagú család évente átlagosan fél kilogrammnyi használt elemet „termel”, országosan így kétezer tonna veszélyes hulla­dék keletkezik, ami eddig nagyrészt a háztartási hulladékban landolt. • GY.D.

Next

/
Thumbnails
Contents