Hídlap, 2005. július-szeptember (3. évfolyam, 128-192. szám)
2005-09-09 / 177. szám
4 HÍDLAP • 2005. szeptember 9, péntek RÉGIÓ www.istergranum.hu Szakorvosok végveszélyben? Több orvos működési engedélyét megvonhatják Folytatás az 1. oldalról A megalázó egzisztenciális feltételek miatt idén eddig már több, mint ezren választották a külföldi karriert. Lévén az orvosi diploma az egyik legegyszerűbben konvertálható végzettség, ez semmiféle bonyodalommal nem jár. Az esztergomi Vaszary Kolos Kórház egyetlen orvosát sem fenyegeti a „lefokozás” - tudtuk meg Pák Gábor orvosigazgatótól, aki elmondta, minden évben körlevélben figyelmeztetik a dolgozókat továbbképzési kötelezettségükről. A tatabányai Szent Borbála Kórháznak minden évre elkészül a kötelező továbbképzési terve, ám így is két ott dolgozó orvost érint a MOK elmarasztaló határozata. Ok nyugdíj mellett segítik a gyógyítást, a főfoglalkozású orvosok mindegyike teljesítette a feltételeket. Az érintettekkel a kórház megbeszéli majd, akarnak-e továbbra is dolgozni a megváltozó feltételekkel, vagy inkább a nyugdíjat választják. A váci Jávorszky kórház egyetlen orvosa sem került veszélybe, az igazgató véleménye szerint egyértelműen a halogatás, felelőtlenség okozhatja az elmaradást. Erős András felhívta a figyelmet arra, hogy a teljesítéshez az is elegendő, ha az orvos részt vesz évente két hazai kongresszuson, ahol a megjelenést regisztráltatva gyűjthet pontokat. A működés korlátozása szerinte sem okozhat ellátási gondokat. Komáromban a tatabányai helyzethez haCsődbe taszíthatja az önkormányzatokat a T-Mobile sonlóan akad érintett szakorvos. József Imre igazgató elmondta, hogy az intézmény 50 orvost foglalkoztat, az önálló munkavégzés jogának megvonása egy nyugdíj mellett dolgozó főorvost érinthet, illetve gond lehet még néhány kolléga teljesítésével, akik fellebbezéssel éltek, így az ügyük még függőben van. Az igazgató véleménye szerint a pontrendszer nem mindig tükrözi a valóságot, azt túl bürokratikus, rugalmatlan rendszerként jellemezte. Az orvosok szakmai ellenőrzéséről József Imre azt mondta, az az intézményvezetők által eddig is biztosított volt, az egészségügy számtalan problémája közül pedig ez a legkisebb gond. • Szabó Hajnal Folytatás az 1. oldalról Dömösön az önkormányzat működését veszélyezteti a visszafizetési kötelezettség. A T-Mobile követelésének jogosságát tisztázandó az adóhatóság az adózó által benyújtott önellenőrzés alapján adóigazgatási eljárás keretében ellenőrzést folytatott, jelenleg ennek eredményét várják, addig viszont nem fizetnek a szolgáltatónak - nyilatkozta Hajnal Enikő dömösi jegyző, hozzátéve, nem kevés pénzről van szó, bár a jogszabályok előírják a kötelező határidőt, egyelőre kivárnak, mert csupán egyetlen bírósági ítéletről van szó. Unyon az Alkotmánybírósághoz fordultak segítségért, a polgármester szerint a bírósági döntés „úgy ahogy van, alkotmányellenes”. A telephelyet ők egészen másként értelmezik, kérdésként merült fel, vajon jövedelemszerző tevékenységnek számít-e például a kábeltévé-hálózat működése vagy a gázvezeték biztosítása. Ezek ugyan nem fizetnek helyi adót, ám szolgáltatnak és nem veszélyeztetik a lakosok egészségét, nem rontják a település összképét. A képviselő- testület mindenesetre úgy határozott, hogy egyelőre nem fizetnek a cégnek, ehelyett utólagos normakontrollt kértek. Süttőn nem okozott nagyobb gondot az adó visszafizetése, ám az mindenképpen hátrányosan érinti a települést, hogy egy biztos bevételi forrás szűnt meg, jelenleg úgy tűnik véglegesen. • SZH Drog- és fegyverfogás Bényben Akár tíz év börtönt is kaphat a drogárus Pozsonyi stop a szélsőjobbnak Gimnáziumi tanárként dolgozik a nacionalista párt elnöke Ahogy arról a Hídlap a közelmúltban már beszámolt, augusztusban Dél-Szlovákiában több drogtermesztő és forgalmazó, illetve birtokló személyt is elfogtak a rendőrök, majd eljárást indítottak ellenük. A múlt hét folyamán a médiában felröppent az a hír, hogy egy fegyverraktárt és két kilogramm drogot találtak Párkány közelében, a rendőrség az elkövetőket elfogta és eljárást indított ellenük. A Nyitrai Kerületi Kapitányság sajtószóvivője Fábry lapunknak elmondta, hogy a rendőrség még márciusban, lakossági bejelentés alapján házkutatást tartott egy hatvan év feletti bényi férfinál, akinél egy kilogramm marihuánát és történelmi, illetve házilag elkészített fegyvereket találtak. Fábry hozzátette, hogy az elkövető a drogot eddig ismeretlen személyeknek eladta. A férfi jelenleg fogdában van, 3 és 10 év közötti büntetés vár rá. • SZ.É. Székely napok Révkomáromban A szepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum és a komáromi Magyar Kultúra és Duna Mente Múzeuma tavaly kötött együttműködésének köszönhetően, szeptember 10-11-én programsorozatot rendeznek Komáromban Székely Napok a Felvidéken címmel. Az ünnepi megnyitót követően a Szent László-legenda székelyföldi falképeken való megjelenítéséről, a széGulya István kely népviseletről és a Székely Nemzeti Múzeum régészeti gyűjteményéről is hallhatnak előadást az érdeklődők. Vasárnap a Tiszti Pavilon szabadtéri színpadán az Erdővidék és a Fölkér néptáncegyüttes mutat be gyimesi, felcsíki és moldvai táncokat. A rendezvény alatt táncházzal, kézműves-foglalkozással is várják az érdeklődőket. A programsorozatot a Transy mánia rockegyüttes koncertje zárja. • Szép LAP(SZ)ÉL Sulinecc a periférián Mi lenne, ha okosodó, nyiladozó értelmű magzatom - ha volna - tágra nyitná a szemét a világra, és ismereteit gyarapítani vágyná, történetesen a számítógépen keresztül? Mert ma már azon át kell, hogy tegye, mert azon át hatékony. A könyv is fontos persze, de látván nővérem idevágó korú gyermekeit látom, hogy előbb billentyűzetet - és egeret - vesznek a kiske- zükbe, majd csak utána jöhet a Harry Potter, azután meg a Rajzos számtan fedőnevű tankönyv. Ha volna magzatom, most bajban lennék (még inkább: lennénk), mert szerény keresetünkből (vélhetően volna neki anyja is) nagyon kevésre futná, pláne, hogy a benzinár már majd háromszáz fölöttre röppent, a tankönyv- és egyéb támogatást pedig olyan bőkezűen osztják manapság, hogy alig győzném-győznénk visszafizetni. A valaha, kezdetben (jobb) napokat látott Sulinet-kezdeményezés elsorvad, mint annyi más érdekes, amihez a mostani kurzus hozzáérintette ragadós (kívülről lopstopos, belülről bróker-pénzosztós) mancsát. Eredetileg a program arra volt hivatott, hogy a szegény, ám éppen ezen állapotukból például a gyermekeik - vagy a saját munkájuk - révén kitörni vágyó emberek is megfelelő minőségű-kapacitású számítógéphez - és azok szükséges kiegészítőihez jussanak. Az állam finanszírozott, aztán meg azt mondta, hogy hohó, kell a pénz nekem is, és különben meg a népek csak a digitális fotómasinériákat vásárolják, azokkal meg okosodni nem lehet, csak amatőr pornómagazint fabrikálni. Tulajdonképpen ez igaz is, mármint az a része, hogy beindult a képrögzítő gépek biznisze, és ez nem volt mindenben igazán szerencsés. Ennek ellenére azt mondom, hogy kár ezért a programért, valóban reformálni kellett volna (próbálkoztak vele, nagyjából úgy, ahogy az elefánt issza Zsolnaiból a kávét), nem hagyni, hogy végelgyengülésben kimúljon. Mert most majd jó sok embernek már nem lesz digitális fotóapparátja, ám még többnek meg személyi számítógépe sem, mondhatni esélye se (arra, hogy egyszer jobb legyen neki, vagy ükéinek). Marad minden a kormányunk nosztalgiája szerint a régiben, a helyén. Számítógépes nyelven szólva: a periférián. Folytatás az 1. oldalról Szlovákiában ugyanis tilos bármilyen módon fellépni a szlovák alkotmány, illetve a nemzetközi szerződések ellen. A párt működését, illetve a törvénysértéseket jelenleg a Főügyészség a büntetőjogi szervekkel karöltve vizsgálja. A Belügyminisztérium 2005. január 18-án jegyezte be hivatalosan a pártot. Erre azért kerülhetett sor, mert a programjukban nem szerepeltek a rendezvényeik során hangoztatott kijelentések. Ezek csak az úgynevezett népi programjukban olvashatók, amely a szimpatizánsaik számára íródott. Arra a kérdésünkre viszont, hogy a párt bejegyzését követően, illetve a fellépéseik alapján miért nem léptek fel korábban a mozgalom ellen, megválaszolatlan maradt. Gál Gábor (MKP) jogász szerint ugyanis a titkosrendőrségnek figyelemmel kellett volna kísérnie az ilyen szervezet működését és már korábban fel kellett volna lépnie a Belügyminisztériumnak ellene. Eddig azonban az illetékes hivatalok érdekes módon hallgattak az ügyről. Gál Gábor szerint az egész ügy azzal végződhet, hogy konkrét személyt vonnak felelőségre, adott esetben Marián Kotlebát, a párt vezetőjét. Gál Gábor szerint az is elképzelhető, hogy többéves börtönbüntetésre ítélik a „vezér”-t. Jelenleg azonban Kotleba gimnáziumi tanárként működik. A helyéről el sem lehet távolítani, hiszen arra vonatkozó jogalap nincs, hogy a nemzet és fajgyűlölő cselekedetei miatt valakinek a munkaszerződését felbontsák. Gál Gábor elszomorítónak tartja, hogy ilyen személy a katedrára állhat. Ha azonban Kotlebát a törvény előtt felelősségre vonnák, és vétkesnek találnák, akkor lehetőség nyílna arra, hogy a szerződését felmondják az adott gimnáziumban. Véleménye szerint ez az eset jó tanulságként szolgál arra, hogy az ilyen jellegű joghézagokat a közeljövőben pótolják. • Czigler Mónika Csak a postás csenget kétszer A szolgáltatók a hátunk mögött nyitogatják a kert és a jog kiskapuit-i ■ ' r- iJÓJHÍ fS iüviictcból.-c Aj t ‘ Folytatás az 1. oldalról Ennek következtében jelentős támogatástól eshetnek el, ha a program működésével kapcsolatos ellenőrzés során fény derül erre. Az áramszolgáltató nyilatkozatából kiderül: a szóban forgó területeken átvezető vezetékek védővezetőjének cseréjére még 2004-ben kértek engedélyt az illetékes Területi Műszaki Biztonsági Felügyelőségtől. A kiadott engedély végül idén május 24-én emelkedett jogerőre, s ekkor már nemcsak a felügyelőség, hanem a villamos energiáról szóló 2001. évi törvény is arra kötelezte az áramszolgáltatót, hogy maga kérje a vezetékjog (szolgalmi jog) bejegyzését az ingatlan-nyilvántartásba. A földtulajdonosokat pedig azért nem értesítették erről, mivel ezt a hatályos törvények nem írják elő. Az E-ON szerint szolgalmi jogra egyébként azért van szükség, hogy bármilyen magántulajdonú földterületen is karbantartást végezhessenek, és ez ne hiúsulhasson meg egy tulajdonos ellenállása miatt. A földművelésügyi tárca környezetgazdálkodási főosztályának vezetője, Tarr Ferenc kérdésünkre elmondta: a szóban forgó ügyben érintett, és a környezetgazdálkodási programban részt vevő földtulajdonosoknak semmi okuk az izgalomra. Amennyiben az E-ON tevékenysége miatt a termést letaposnák, vagy egyéb kár érné, egy erre a célra használt űrlapon azonnal bejelenthetik azt. A kár bekövetkeztét azonban egy falugazdásszal is igazoltatni kell, ugyanakkor a jelentést a területileg illetékes Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatalhoz eljuttatva a föld- tulajdonos mentesül a felelősség alól. Automatikus kizárástól tehát senkinek nem kell tartania. Az E-ON is megnyugtatta nyilatkozatában a tulajdonosokat, hogy a hálózaton végzett valamennyi munkálattal összefüggésben okozott károkat, például taposási, vagy zöldkárt, megtérítik a tulajdonosnak, vagy a földterület bérlőjének. Emellett a hálózaton végzendő tervszerű munkák megkezdését megelőzően mindenEsztergom több utcájában jó ideje nem működik a közvilágítás. Az önkormányzat már többször tett bejelentést az áramszolgáltatónál, azonban mindeddig nem történt változás. Lapunk azt a felvilágosítást kapta az E-ON ügyfélszolgálatán, hogy a bejelentést követően egy-két napon belül kötelesek elhárítani a hibát. Elvileg. képpen értesíteniük kell a tulajdonost, hogy az saját munkáit megfelelően ütemezhesse, és eleget tudjon tenni kárenyhítési kötelezettségének (például aratással, betakarítással). Az üzemzavar-elhárításról értelemszerűen nem lehet előzetesen értesíteni senkit, de az így okozott károkat szintén köteles a szolgáltató megtéríteni. Látszólag tehát senkinek nincs félnivalója, az eddigi tapasztalatok mégis a szolgáltatók ellen szólnak. Környezetvédelmi szakértők emlékeztetnek rá: az ország valamennyi településén is tudnának mit mesélni a lakók arról, hogy mit jelent, amikor szolgalmi jogával kíván élni egy közszolgáltató. Jó példa erre a főváros XI. kerülete, ahol már jó tíz éve nem teljesíti kártérítési kötelezettségét az illetékes gázszolgáltató. Persze a beruházások előtt a lakosság megnyugtatására mindent megígértek, ám még a legalapvetőbb előírásoknak sem tettek eleget, beleértve a magántulajdon védelmét. E példa is azt mutatja, a törvényi szabályozás ellenére is fenntartásokkal kell kezelni a közszolgáltatók ígéreteit, és fel kell készülni akár arra is, hogy elmarad a felelősségvállalás az okozott károk után, vagy hosszú huzavona árán sikerül csak érvényt szerezni a tulajdonosi jogoknak. • |. Regina Az E-ON Észak-dunántúli Áramszolgáltató Rt. a jogszabálytól és a megszokottól eltérően rendkívül magas büntetést szab ki a számlák befizetésének elmaradása esetén. Lapunk utánajárt, és megtudta: az E-ON az aktuális jegybanki alapkamat kétszeresét rója ki késedelmi kamatként, és a felszólítási díjak is nagyon magasak. Az első felszólítás 308 forintjába kerül a késlekedőnek, míg a második és a harmadik 408 forintba kerül. De késedelmes befizetés esetén akár 600 forint is terhelheti az ügyfél következő közüzemi számláját.