Hídlap, 2005. július-szeptember (3. évfolyam, 128-192. szám)

2005-09-09 / 177. szám

2 HÍDLAP • 2005. szeptember 9, péntek ORSZÁG-VILÁG www.esztergom.hu Elbocsátások a Malévnál (H) Hatszáz dolgozó elbocsátását tart­ja szükségesnek a Malév vezérigaz­gatója. Gönci János a Népszabad­ságnak nyilatkozva azt mondta: saját erejéből is működőképes maradhat a cég, amelyhez ő az üzemanyag-üz­letág eladásából szerezne pénzt. A vezető kiemelte: a további fejleszté­sek finanszírozása miatt elengedhe­tetlen a társaság magánosítása. Gön­ci János hozzátette: még ez évben két-háromszáz, 2006 végéig pedig, összesen mintegy hatszáz fővel kell csökkenteni a légitársaság dolgozói­nak létszámát. A végső határozat előtt azonban a vezérigazgató még a szakszervezetekkel is egyeztetne - mondta a lapnak. Csak később választanak alkotmánybíró-jelölteket (H) Elfogadta a parlament Házbizott­sága a ciklus utolsó teljes, őszi ülés­szakának munkarendjét és a jövő he­ti plenáris ülés napirendjét - jelen­tette be a házelnököt helyettesítő Mandur László alelnök. Elmondta: a korábbi tervektől eltérően jövő hét­főn mégsem választja meg a tör­vényhozás titkos szavazással az al­kotmánybíró-jelölteket, mert a frak­ciók arra törekszenek, hogy - egy hétfő reggeli négypárti egyeztetés nyomán - egy héttel később négy je­löltről lehessen szavazni. Ehhez arra van szükség, hogy egyezség szüles­sen a Fidesz Lábady Tamás helyett előterjesztendő jelöltjéről. Fidesz a génmanipulált növények ellen (H) A Fidesz felszólította a kormányt, hogy vonja vissza azt a törvénymó­dosító javaslatot, amely lehetővé ten­né a génmanipulált növények' sza­badföldi termesztését Magyarorszá­gon - jelentette ki Illés Zoltán, az el­lenzéki párt országgyűlési képviselő­je csütörtöki sajtótájékoztatóján. A szakpolitikus arra hívta fel a figyel­met, hogy a kabinet az őszi parla­menti ülésszak alatt módosítani akarja a géntechnológiai tevékeny­séggel foglalkozó 1997-es törvényt; így lehetővé válna génmanipulált növények, például kukorica nagy­üzemi termesztése. A védelmi miniszter dönt (SK) A kormány megszavazta a légi közlekedésről szóló törvényt, mely­nek alapján a védelmi miniszter pa­rancsot adhat a szlovák pilótáknak arra, hogy utasszállító gépet lőjenek le, ha azon terrortámadás veszélye áll fenn. Ha a repülőgép átlépi az országhatárt, akkor a légierő pilótái üldözőbe vehetik, leszállásra kény­szeríthetik, sőt figyelmeztető lövé­seket is leadhatnak, de ahhoz, hogy likvidálni lehessen az utasszállítót a védelmi miniszter belegyezése szükségeltetik. Szlovákiai kiképzésen az irakiak (SK) Októberben megérkezik Szlová­kiába az a 16 iraki rendőr, akik ki­lenc hónapos kiképzésen vesznek majd részt. A kormány már bele­egyezését adta az itt tartózkodásra, de a parlament végső döntésére még várni kell. Az iraki rendőrök kiképzése hárommillió koronába kerül, a költségeket a védelmi mi­nisztérium állja. Kiszivárgott a jövő évi adótervezet Tovább terhelnék az autósokat: a regisztrációs adó hivatott ellensúlyozni az áfacsökkentést Az adócsomagban a személyi jö­vedelemadót érintené a legtöbb változás - derül ki a Világgazda­ság által közreadott tervezetbó'l. E-szerint, egy korábbi bejelentés­sel ellentétben, mégsem vezetné­nek be ío százalékos kamat- és tőzsdei árfolyamnyereség-adót, valamint az elkülönülten adózó jö­vedelmek adója 2010-ben nem csökkenne 18 százalékra. A dokumentum szerint 2006-ban 50 ezer forinttal feljebb, 1,55 millió forintra emelkedne az alsó jövede­lemkulcs alkalmazásának felső hatá­ra, míg az e fölötti éves jövedelmet a jelenlegi 38 százalék helyett már csak 36 százalékos szja terhelné. Az adó­táblát úgy írnák elő 2010-ig, hogy nem változnának az adókulcsok, csak a határ tolódna feljebb: 2007-ben 1,7 millió, 2008-ban 1,9 millió, 2009-ben 2,3, míg 2010-ben 3 millió forint ese­tén lépne be a felső kulcs. Jövőre há­romlépcsőssé tennék a minimálbért, és adómentes lenne az alsó - a kabi­net elképzelése szerint havi 63 ezer forintos - bér. Ezt a kiegészítő adójó­váírás mértékének változtatásával ér­nék el. Módosulna továbbá az adójó­váírás igénybevételének határa is. Csak csekély mértékben várható változás az szja-kedvezmények terén. Mindössze az önkéntes pénztári befi­zetések adókedvezménye és a családi adókedvezmény változik. Az önkéntes kölcsönös nyugdíj- és egészségpénztári befizeté­sekkel kapcsolatos kedvez­mény pedig az illető megta­karítását növeli. Ugyanakkor jelentő­sen korlátoznák a munkáltató által adómentesen adható juttatások együttes összegét: ma még nincs ilyen határ, de jövőre - az étkezési támogatás és az utazási költségtérítés ki- vételével - a bruttó bér 15 szá­zaléka, de maximum évi 500 ezer fo­rint lehetne. 44 százalékos szja tér helné a limitet meghaladó béren kí­vüli juttatást. Drasztikusan növelik a regisztrációs adót Jövő januártól jelentősen nő a re­gisztrációs adó az autók és a motorke­rékpárok esetében is - / értesült a Világgazda­ság. A lap úgy tudja: ezzel kívánják kompen­zálni a 2006-tól időszerű áfacsökkentést. Idén még csak inflációkö- S vetően emelkedett az adó­8 nem, de januártól drasztikus í módosításra kell készülni. A pénzügyi tárca már korábban jelezte: a 2006-tól esedékes ala­csonyabb áfakulcs negatív költ­ségvetési hatásainak ellensúlyo- ^ ' zására - a jövedéki adók mel- lett - a regisztrációs adó téte­leit is megemelik. Az új adótervezet szerint a Pénzügyminisztérium a használt külföldi autókkal kereskedő cégeknek próbált a kedvére tenni: jó­val kisebb mértékben nőnek az 5-ős­nél rosszabb környezetvédelmi kate­góriába tartozó járművek adótételei, mint az ennél jobb autókéi. Ez alap­ján egy korszerű 1100 köbcentiméte­res benzines gépkocsi regisztrációs adója jövőre 41,3 százalékkal nő, ad- dig egy hasonló jellemzőkkel bíró el- avultabb autó után csak 11,6 száza­lékkal kell több adót fizetni. A változás „kedvez” a nagyobb hengerűrtartalmú gépkocsik vásárlói­nak: a térfogat növekedésével csökken az adónövekedés aránya - írja össze­állításában a Világgazdaság. Ennél sokkal rosszabbul járnak viszont az „egyéb” és a muzeális jellegű gépko­csik tulajdonosai: 2006-ban az ő adó­tételeik csaknem 40 százalékkal emel­kednek. Nincs okuk örömre a moto­rosoknak sem: 50 százalékkal kell több adót fizetni a legkisebb motorok esetében, de az adótétel a többi kate­góriánál sem megy 35 százalék alá. • KONC2 ENDRE Közfoglalkoztatási kormányprogram A Fidesz szerint nem „ínségpolitika” kell önkormányzatoknak biztosít pá­lyázati lehetőséget huszonnégyezer új munkahely teremtésére az a Köz­foglalkoztatási Program, amelyet szerdai ülésén fogadott el a kor­mány - jelentette be László Boglár. A kormányszóvivő közölte: a kabinet a Száz lépés program keretében döntött a modellértékű lehetőségről. A szóvivő úgy fogalmazott: a kor­mány a szezonális foglalkoztatási gon­dok enyhítését várja a programtól, a leghátrányosabb munkaerő-piaci hely­zetben lévők bevonásával, akiknek se­gíteni kívánja a munkaerőpiacra való visszakerülését is. A program a telepü­lési önkormányzatok számára biztosít­ja regisztrált munkanélküliek, illetve aktív korú, szociális segélyen élők napi hat órában történő foglalkoztatását. Összesen 24 ezer munkahely megte­remtésére kapnak pályázati lehetősé­get az önkormányzatok oly módon, hogy önerőként a forrás 40 százalékát ők biztosítják, 60 százalékát a kormány adja — mondta László Boglár. A hat hónapos - novembertől májusig tartó - programra 7 tnilliárd forint áll ren­delkezésre. Hozzátette: a Közfoglal­koztatási Program a téli időszakra biz­tosít tehát munkalehetőséget, és a for­ráskoordinációnak köszönhetően a leg­hátrányosabb területeket helyezi elő­térbe. Keretein belül - az eddigi gya­korlattól eltérően - a közfoglalkozta­tásban dolgozó munkaerő munkaru­Balsai István hát, utazási költségtérítést és új mun­kaeszközöket kaphat. Balsai István fideszes országgyűlési képviselő szerint nem „ínségpolitikára” kellene költeni ezt a pénzt, hanem a tényleges munkahelyek számának bőví­tésére. A politikus azt mondta: erre fő­ként a kis- és középvállalkozások terüle­tén van szükség, támogatni kell őket a foglalkoztatás növelése érdekében, a munkahelyi költségek - így az adók és a járulékok - csökkentésével. Balsai a Fi­desz szempontjából aggályosnak nevez­te a megjelölt foglalkoztatási területek egy részét, amelyek közalkalmazotti, il­letve köztisztviselői feladatok. Úgy vél­te: ezeken a helyeken szezonális, téli munkát sem lehet biztosítani. • PALOTÁS Luxemburgi dicséret Pozsonynak Hivatalos látogatásra érkezett H.R.H. Grand Duke Henri, Luxem­burg főhercege Szlovákiába. A fő­herceg feleségével és legidősebb fiával érkezett az országba, és a három nap alatt nemcsak Po­zsonyt, hanem Lőcsét és a szepesi várat is meglátogatják. A luxemburgi főherceget Ivan Gas- parovic, köztársasági elnök fogadta az elnöki palotában. Az államfővel foly­tatott megbeszélés során Henri dicsér­te Szlovákia utóbbi időben mutatott gyors gazdasági fejlődését, kiemelve, hogy főleg az autógyártás terén ért el kiemelkedőt az ország. A dicséretre a szlovák államfő elmondta, hogy az or­szág már nemcsak arra képes, hogy külföldi befektetőket fogadjon, nagy beruházások helyszíne legyen, hanem arra is, hogy a szlovák cégek a határo­kon túlra menjenek. Gasparovic bízik benne, hogy a főherceggel érkező gaz­dasági szakemberek is látnak majd fantáziát Szlovákiában és a közeljövő­ben még szorosabb együttműködés lesz a két ország között. A megbeszélésen szót ejtettek az Európai Unióban kialakult helyzet­ről, főleg az európai alkotmányt lét­rehozó szerződést érintették. Gas­parovic ezzel kapcsolatban kifejtette álláspontját, elmondta, hogy szerinte nem jó az alkotmány, sőt a francia és a holland elutasítás megállította a ra­tifikációs folyamatot is. • NB MSZP: erősítés sztártanácsadókkal A pártok szívesen választanak külföldi szakembereket Ezúttal az akciószínészből lett kaliforniai kormányzó, Arnold Schwarzenegger tanácsadói vehet­nek részt a szocialista párt válasz­tási felkészülésében - értesült a Népszabadság. A többi párt is szívesen dolgozna külföldi szakértőkkel. A lap úgy tud­ja: az MDF egy német és egy ameri­kai céggel tárgyal, bár még nem álla­podtak meg. Az SZDSZ-nél ugyan­akkor úgy vélik, hogy legalább egy évig kellene itt élnie egy tanácsadó­nak ahhoz, hogy valóban hasznát tudják venni. Az újság információi szerint a Fidesz francia és amerikai PR-szakemberekkel tárgyal. Az MSZP lehetséges kampányta­nácsadója, a Dresner, Wickers és Társai cég korábban Borisz Jelcin volt orosz elnök 1996-os újraválasztá­sakor és Arnold Schwarzenegger ka­liforniai kormányzóvá választásakor Ceng Csing-hunggal, a Kínai Népköz- társaság alelnökével és Ven Csia- pao miniszterelnökkel, találkozott csütörtökön Gyurcsány Ferenc kor­mányfő Pekingben. jÁz.Országos fjé- pi Gyűlés épületében á magyar -mi­niszterelnököt előbb az alelnök, majd a kormányfő fogadta. A meg­beszélések előtt Gyurcsány Ferenc a két ország kapcsolatait kiválónak minősítette. Mint fogalmazott, Kína és Magyarország között nincs semmi probléma a kétoldalú viszonyban. alapozta meg tekintélyét. Jelcin an­nak idején majdnem biztosan vert helyzetből tudott fordítani a kam­pány segítségével. A Népszabadság ugyanakkor úgy tudja: a kampány­szakértők még csak tájékozódnak a magyar viszonyok felől, nem körvo­nalazódott a konkrét együttműködés. • KONCZ Az EU előtt a magyar vállalkozások ügye Tájékoztatást kért az Európai Bi­zottság a német hatóságoktól a ma­gyar vállalkozók zaklatásáról szóló információkkal kapcsolatban, vala­mint a jelenlegi helyzetről - közölte az MDF-es Olajos Péter európai par­lamenti képviselő szerdán Brüsszel­ben. A képviselő emlékeztet arra, hogy „a tavaszi-nyári EP-ülésszak során több uniós fórumon is szót emelt a hazai cégeket ért diszkrimi­náció miatt a német hatóságok SoKo Bunda és Soko Pannónia fedőnevű, magyar vállalkozások ellen irányuló agresszív razziáit követően”. Hozzá­tette: az ő kezdeményezésére idén jú­liusban 23 magyar EP-képviselő már együtt fordult írásbeli kérdéssel a belső piaci biztoshoz a német hivata­lok magyar vállalkozásokat érintő, vi­tatott jogalapú eljárásai kapcsán. Olajos Péter szerint ezáltal a bizott­ság végre hivatalosan is elismeri, hogy a probléma európai szintű ren­dezést igényel. • CZE Növekvő fizetések Szlovákiában Egyre jobban keresnek Szlováki­ában, a gazdaság területén dolgo­zó alkalmazottak - derül ki a Szlo­vák Statisztikai Hivatal felmérésé­ből. Az adatokból kiderül, hogy 2005 első félévében 9,1 százalék­kal nőttek a fizetések, a tavalyi év hasonló időszakához vsizonyítva. A statisztikai hivatal felmérése szerint az átlagos bruttó bér az idei esztendő el­ső fél évében 9,1 százalékkal volt több a tavalyi évhez viszonyítva. Ez összegben kifejezve 16 381 szlovák koronát jelent A 2005-ös esztendő második ne­gyedévében számottevő volt tehát a növekedés (8,2 százalék, 16 737 ko­rona), a legtöbbet az üzleti szférá­ban dolgozók (40 143 korona) ke­resték. A legfrissebb adatokból az is kiderül, hogy az átlagosnál gyor­sabban nőtt a bérek összege a gaz­daságban, de tízszázalékos emelke­dés volt megfigyelhető az oktatás területén is. A statisztikai hivatal által készített felmérésben nemcsak a legtöbbet ke­reső területek szerepelnek, de arról is kimutatás készült, hogy a legkisebb mozgás a mezőgazdaság területén (2,8 százalék) volt megfigyelhető. • NB

Next

/
Thumbnails
Contents