Hídlap, 2005. július-szeptember (3. évfolyam, 128-192. szám)
2005-09-08 / 176. szám
www.istergranum.hu RÉGIÓ 2005. szeptember 8., csütörtök • HÍDLAP Csak az állam éhségének nincs határa Miért nem avatkozik be a magyar és a szlovák kormány sem a benzinárakba? Folytatás az 1. oldalról Varga Mihály (Fidesz) volt pénzügy- miniszter lapunk kérdésére elmondta: bár figyelembe véve a világpiaci árak emelkedését a Mól Rt. sorozatos áremelő lépése elkerülhetetlen volt, ám az előző kormányokkal ellentétben az MSZP-SZDSZ koalíciónál a szándékát sem lehet érezni annak, hogy megpróbálnának úrrá lenni a helyzeten. A Fidesz tegnap ismét beadott egy javaslatot a jövedéki adó csökkentésére, mivel véleményük szerint az adómérsékléssel növekedne az üzemanyag fel- használás, ez pedig ellensúlyozná a költségvetést érintő bevételkiesést. Ráadásul ezzel a lépéssel a szomszédos országokban tankoló fuvarozókat is vissza lehetne csábítani. Varga Mihály szerint félő, hogy míg eddig csak a határ menti településekről jártak külföldre tankolni az autósok, addig a mindinkább emelkedő árak miatt ezentúl a határtól távolabb élők is rákényszerülnek erre. Az állam már így is jelentős áfa-bevételtől esett el, amit az élénkülő benzin- turizmus csak tovább növel majd. Varga szerint a kormánynak legalább átmeneti jelleggel érdemes lenne csökkenteni a jövedéki adót, hogy a valóságban is megtapasztalják annak hatását. Bod-Péter Ákos, tanszékvezető egyetemi tanár, volt ipari miniszter a speciális magyar helyzettel indokolja a kormány késlekedését, mivel tagadhatatlan tény, hogy az állami költségvetés az összeroppanás határára jutott - mondta lapunknak. Véleménye szerint valószínűleg Veress János (MSZP) pénzügyminiszter sem bánja a világpiaci árak alakulását, hiszen milliárdokkal gazdagodhat a költségvetés az üzemanyagra kirótt százalékos és rögzített adótételek miatt. A feszült olajpiac helyzetét látva sajnos valószínűden, hogy a nagykereskedelmi árak az amerikai krízis előtti állapotra mérséklődjenek, ezért vélhetően kell barátkozni a tartósan 300 forint körüli benzinárral. Bod-Péter Ákos hozzátette: az állam mohóságát a szomszédos országok üzemanyagárain mérhetjük le leginkább. Sajnos a januárra ígért húszszázalékos áfa még mindig jócskán az európai átlag felett lesz. Szlovákiában, Ausztriában, Németországban és Franciaországban ugyanis 19 százalék, és számos más országban is többnyire 16 százalék körül alakul az áfa-mértéke. Bod-Péter Ákos elmondta, nem tartja valószínűnek, hogy az árak folyamatos emelkedésével drasztikusan visszaesne a fogyasztás, mivel az árra kevésbé érzékeny termékről van szó. Átmeneti keresletcsökkenés elképzelhető ugyan, ám a fogyasztók többsége nem állítja le autóját, inkább a többlet- költséget beépíti kiadásaiba (feltéve, ha vállalkozásról van szó - a szerk.). Szerda óta Szlovákiában 42 koronába kerül egy liter 95-ös oktánszámú benzin. Míg a benzin 1,40 koronával, a gázolaj 0,80 koronával lett dráHa ma valaki Szlovákiában tankol, akkor 50 literes ,üzemanyag-tartályt figyelembe véve, 95-ös benzinnél, egyetlen úton 13 doboz sör árát takaríthatjuk meg, 12 koronás sörárral számolva. gább az előző hetekhez képest (egy szlovák korona nem egészen 6,50 forint). Tekintettel az üzemanyag árának szárnyalására, Robert Fico, a Smer vezére csökkentené az üzemanyagok fogyasztói adóját, Ivan Miklós pénzügyminiszter viszont hallani sem akar róla. A Smer mindenesetre kedden felszólította a pozsonyi kormányt, hogy tegyen javaslatot az üzemanyag adójának csökkentésére. Bár a lengyel kormány már jóváhagyta az adócsökkentést, a francia pedig előkészületeket tesz az üzemanyagokat sújtó adó mérséklésére, a szlovák pénzügyi tárca vezetője nem lát okot arra, hogy Fico felszólítására a kabinet drámai intézkedéseket foganatosítson. Ivan Miklós szerint a jelenlegi szlovákiai benzin ára nem éri el azt a szintet, amely indokolná az üzemanyag adójának módosítását (a szlovák minimálbér jelenleg 6500 korona - a szerk). A Ludovít Kaník vezette Munkaügyi, Szociális és Családügyi Minisztérium kacérkodik azzal a gondolattal, hogy az üzemanyagárak növekedése miatt 2006-tól bizonyos juttatásokban részesítse a mozgássérülteket. Jövőre Kaníkék erre a célra 120 millió korona elkülönítését tervezik. • Juhász-Oravetz Az Apeh honlapján lapzártánkkor a következő információk szerepeltek: „Ha a magánszemély az üzemanyagot a közleményben szereplő árak szerint számolja el, nem szükséges az üzemanyagról számlát beszerezni.” Az adóhatóság szerint 2005. július 1. és szeptember 30. között alkalmazható üzem- anyagárak a következők: 95-ös benzinnél 265 forint literenként, a 98-asnál 276 forint, míg gázolaj használatakor 256 forint. Ezzel szemben Esztergomban a Mól Visegrádi úti kútjánál mától a 95-ös benzin literjéért 293,90 forintot kérnek, míg a 98-as 299 forintba kerül. A dízelolaj ára 275,90 forint. Templomfelújítás állami segítséggel Felhígította az eső a szőlő árát A sok csapadék miatt botrányosan olcsón veszik át az idei termést A közeljövőben felújítják a kisölvedi templomot, a felújítási munkálatok költségeihez állami hozzájárulást is kapott a település. A héten megkezdték a kisölvedi református templom felújítását. A munkálatok elvégzésére a falunak két hónap áll rendelkezésére. Ezalatt szeretnék elvégezni a torony és a bádoglemez festéTöbb millió koronás büntetést is kaphat a szlovák Belügyminisztérium, amiért egyes szerződések megkötésénél, illetve nagyobb tételű vásárlások kapcsán nem tartotta be a pályázatok kiírására vonatkozó előírásokat. A minisztérium ugyanis a több százmillió koronás vásárlásoknál rendre megkerülte a közbeszerzési hivatalt. „A közbeszerzési hivatal saját kezdeményezésre indított vizsgálatot a Belügyminisztériumnál, amely során több törvénysértésre derült fény A hivatal elkészítette ezzel kapcsolatosan a jegyzőkönyvet, az ellenőrzött fél azonban még nem nyilatkozott hivatalosan az ügyben, bár a hivatalos értesítést a tárca még augusztus végén megkapta. Jelenleg a Belügyminisztérium visszajelzésére várunk, hogy az ügyben egyeztessünk. Ha az ellenőrzött fél aláírja a jegyzőkönyvet, elindítjuk az eljárást a pénzbírság kiszabására, amely elérheti a 12 millió korona magasságát is” - mondta lapunknak Fiala Hona, a közbeszerzési hivatal sajtószóvivője. A minisztériumnál két ellenőrzés is zajlott egy időben, a gépkocsik vásárlása esetében az ellenőrzés már lezárult. Mint kiderült, az utóbbi három évben tűzoltókocsikat, illetve más tűzoltó-felsét, valamint az épület elülső részének tatarozását. A munkálatok megközelítőleg félmillió koronát emésztenek fel. A költség nagy részét a település költségvetéséből állják. A költségekhez azonban Bacsa Zoltán polgármester elmondása szerint Csáky Pál miniszterelnök-helyettes kisebbségi osztálya is hozzájárult 180 ezer koronával. szereléseket (több mint 200 millió korona értékben) közbeszerzési pályázat kiírása nélkül vásárolt a minisztérium. Ezért a jogsértésért a Vladimír Palkó vezette tárcának a fent említett összeg öt százalékát kell megfizetnie. Ez az összeg 12 millió koronát tesz ki Áfával. Más vizsgálatok során azonban fény derült egyéb szabálysértésekre is. Még múlt évben egy beadvány alapján indított a közbeszerzési hivatal vizsgálatot a Chemkostav Rt. és a Kopa Kft. ügyében is. A Belügyminisztérium ugyanis ezeket a vállalatokat bízta meg a keleti határvidékeken egy 357 millió koronás beruházás lebonyolításával. A gond csak az, hogy a Belügyminisztérium a közbeszerzésnél nem tartotta be a törvény által előírt határidőket. Ezzel Fiala Ilona szerint diszkriminálták a verseny többi résztvevőit. „A többi jelentkezőnek például nem volt elegendő ideje arra, hogy banki letétbe helyezze a biztosítékot. A nyertes vállalatnak viszont elég ideje volt erre, bár azt nem tudni, hogy az honnan értesült időben a határidőről” - tájékoztatott Fiala Ilona. Ebben az esetben a hivatal elrendelte a közbeszerzés leállítását, ennek ellenére az érvénytelen közbeszerzés nyertesével kötötte meg a Belügyminisztérium a szerződést. • MR A sok csapadék és a változó időjárás nem tett jót az idei szőlőtermésnek, várhatóan a Duna mindkét, partján nemcsak minőségileg, hanem mennyiségileg is silányabb évre számíthatnak a borászok. A termelők a tavalyihoz képest alacsonyabb felvásárlási árakra számítanak, emiatt a Felvidéken a szőlőtermesztés is veszélybe kerülhet. A Felvidéken már tavaly is azért füstölögtek a termesztők, mert a szőlő felvásárlási ára még a kiadásokat sem fedezte. Korpás András, a kürti mezőgazdasági szövetkezet szőlésze kollégáihoz képest tavaly még viszonylag jó áron megszabadult a gyümölcstől, most azonban már ő is borúsan látja a helyzetet. Mint azt lapunknak elmondta, idén várhatóan tovább csökken a gyümölcs felvásárlási ára. A jövőben az is kérdésessé válik, hogy megéri-e még az ágazattal foglalkozni, hiszen a bevétel már nem fedezi a kiadásokat. Idén az időjárás sem kedvezett a gyümölcsérésnek, sok helyütt megindult a szőlő rothadása. Magyarországon is alacsonyabb fel- vásárlási árakra lehet számítani idén. Kamocsai Ákos, a neszmélyi Hilltop borászat vezetője lapunknak elmondta: az exportszőlő ára bizonyosan visszaesik. A borászat olaszországi felvásárlói például jelezték, hogy az idei szőlőt a tavalyinál 20-40 százalékkal olcsóbban vennék át. Tavaly a szőlőfajtától függően a legalacsonyabb ár 50 forint volt kilónként. Idén egyébként minőségileg és mennyiségileg rosszabb termésre számítanak. Dula Bence egri hegybíró szerint Magyarországon sok borsot tör a borászok orra alá a túlzott bürokrácia. Magyarország ugyanis Szlovákiával szemben magasabb szintű európai boA legtöbb helyen nagy gondot okoz, hogy az elöregedett szőlő- ültetvények újratelepítéséhez nincs anyagi fedezet. Szlovákiában és Magyarországon is csak az elhanyagolt termőterület kivágására kapnak anyagi támogatást a tulajdonosok. Abban az esetben, ha azt újratelepítik, már nem jár semmilyen segítség az államtól. A kürti mezőgazdasági szövetkezet szőlőterülete megközelítőleg 190 hektáros. A terület harmadrésze azonban már elöregedett, szükség lenne sürgősen az újratelepítésre. Az összterületből eddig csak 17 hektárt sikerült újratelepíteni, ehhez azonban nem kapnak állami támogatást a termesztők. rászati kategóriába tartozik. Sokaknak úgy tűnik, hogy ezért Magyarországon szigorúbb a bortörvény, ám Dula Bence szerint ez csak annak tudható be, hogy például a bor minőségének javításánál az engedélyeztetés túlságosan bonyolult. Az erjesztésnél ugyanis Magyarországon is lehet adalékanyagokat használni, így például répacukrot, vagy mustsűrűsítményt. Arra azonban oda kell figyelni, hogy a minőségi küszöböt ne lépje túl. Egy asztali bor kategóriájába tartozó nedűt például tilos olyan módon kezelni, hogy az a minőségi borok kategóriáját elérje. Ugyanígy határok között engedélyezett a savtartalom kiegészítése is. Dula Bence szerint a bürokratikus eljárásnak megvan a maga előnye, azonban teljesen fölösleges eljárásnak bizonyul jelenleg, hiszen az állami szervek nem ellenőrzik a törvények betartását. Ez viszont lehetőséget biztosít a visszaélésekre, amit sok borász ki is használ. • Czigler Mónika Több százmilliós belügyi kihágások Komoly büntetések elé néz a Belügyminisztérium Elkészül-e valaha a 10-es elkerülő út? Hiába vannak meg a tervek, az első elkészítendő szakasz munkálatait nem kezdhetik meg. Ennek oka, hogy természetvédelmi szempontból megkérdőjelezhető annak kijelölt helyszíne. A bírósági tárgyalást az ügyben decemberre halasztották. Kérdésessé vált tehát az építés elindításának időpontja. Heller Kinga (vállakozó), Előbb-utóbb mindenképp elkészül, de teljesen esetleges, hogy mikor kezdenek hozzá. Illúziókat nem táplálok afelől, hogy még az én életemben készen lesz az elkerülő út. A legjobb, ha mindenki a maga módján oldja meg, vagy még inkább kerüli el a Budapestre való utazást. Bakai Márton (utcazenész) Budapestre járok iskolába, hegedülni tanulok a konzervatóriumban, ezért csaknem minden nap kora reggel utazom a fővárosba. Gyakran szembesülök a dugókkal, órákig dekkolok a buszon, fél métereket araszolva előre. Morvayné Katalin (adminisztrátor) Nagyon sokat járok Budapestre, mert levelező tagozaton végzem a szociológiát. Katasztrofális az az útviszony, ami jelenleg ezen a szakaszon fennáll. Az elkerülő út elkészültében már nem bízom. Inkább arról kellene beszélni, hogy miért nem építik meg végre a gyorsvasutat, ami 45 perc alatt ér fel Pestre. Az is jó megoldás lenne, ha a MÁV indítana Esztergom-Budapest gyorsjáratot, ami csak 4-5 helyen állna meg. Turcsányi jános (diszpécser) Óriási szükség van az elkerülő útra, ugyanis az egyetlen út, amelyen gyorsan fel lehet jutni Pestre, Dobogókő felé vezet, de ha arra megy mostanság az ember, szintén nem jár jól. A Szentendrei utat is javítják, arra is akkora dugó van, hogy nem lehet haladni. Nem tudom, hogy mikor fog elkészülni a 10-es út, de ha ennyire húzzák-halogatják, csak a remény marad meg. Újabb fórum cementgyár-ügyben Nyergesújfalu. Szeptember 13-án lakossági tájékoztató fórumot tartanak az Ipari Parkba tervezett Holcim Cementgyárral kapcsolatban. A fórum helyszíne a nyergesújfalui Ady Endre Művelődési Ház lesz, ahol független szakértők és a Holcim Hungária szakembereinek tehetnek fel kérdéseket az ott megjelentek. Újabb áruház a megyeszékhelyen Tatabánya. Megkezdték a második Tesco áruház alapozását a megye- székhelyen. Az ezer négyzetméteres hipermarketet a város központjában építik fel, mindössze két kilométerre egy már működő Tesco áruháztól. A második egység felépítését állítólag a vásárlói igények indokolták, az új áruház átadását decemberre tervezik.