Hídlap, 2005. július-szeptember (3. évfolyam, 128-192. szám)
2005-09-03 / 173. szám
HÍDLAP • 2005. szeptember 3., szombat hídlajnnaízazin LE PANIC Mégsem szűnik meg az esztergomi punk rock? A 2005-ös év a Le Panic rajongók, de még a zenekar tagjai számára is a meglepő fordulatok évét jelenti. Az év elejei búcsúkoncert és Gomba énekes Írországba való távozása a banda leállásáról árulkodott. Az eddig a pontig folytonosan dolgozó, évenként új lemezzel, videoklippel, mindig frissülő saját honlappal jelentkező Le Panic legénysége egyfajta szünetre készülődve búcsúzott a közönségtől. Úgy hagyta félbe a pályáját a Le Panic, hogy több hasonló vagy náluk ismertebb zenekarnál gyakrabban játsszák dalaikat a rádióadók, videoklipjeiket a zenetévé csatornák. Nemrég röppentek fel a hírek, hogy a zenekar két tagja, Gyurika gitáros és András dobos már próbálnak, készül az új lemez, egy új projekt, ami akár a Le Panic is lehet talán, vagy valami egészen más. Gyurikát sikerült diktafonvégre kapni, hogy elárulja, végül is miről van szó.- A Hídlapban az év elején rólatok készült interjúban Vizo basszusgitáros, menedzser azt nyilatkozta, hogy az akkori búcsúkoncerttel lezárult egy fejezet a Le Panic együttes történetében. Gomba, aki nemcsak énekes, hanem az „ék csúcsaként" funkcionáló frontember, a zenekar arca is volt, Írországba távozott, így ebben a formában ez a zenekar jó ideig nem lesz látható, hallható. Viszont egy hete azt „csiripelik a verebek”, hogy a Le Panic újra összeállt, próbál, új szerzeményekkel készül valamire. Mi igaz a hírekből?- A Le Panic szerintem is szétment, sajnos. Ennek egyik oka kétségkívül Gomba távozása volt. O talán többet szeretett volna ebből a zenekarból kihozni, mint amennyit belefektetett. Persze ezzel lehet, hogy mindannyian így vagyunk. Nekem egyébként elég lett volna, ha havonta egyszer-kétszer tudunk csak fellépni, mert harmincegy évesen, családosán már nem vágyók arra, hogy annyira pörögjek. Az egész Le Panic lezárásról azt mondom, hogy megtettük a magunk köreit, sajnos csak eddig jutottunk. Ezen az ügyön már csak egy saját menedzser tudott volna segíteni, aki azon ügyködött volna, hogy ne csak a saját pénzünket kelljen már befektetni a Le Panicba. A kérdésre válaszolva, nem állt össze újra a Le Panic, a búcsúkoncert után megállapodtak a tagok, hogy ezt a nevet nem használjuk más felállásnál. Az viszont igaz, hogy Andriska, a dobosunk és én továbbra is zenélünk, számokat írunk, és egy pár nótából álló kisebb anyagot a közeljövőben rögzíteni is fogunk.- A Le Panic búcsúja után rögtön nekiálltatok ennek a munkának?- Tulajdonképpen igen. Bár azt is érdemes megemlíteni, hogy a legkülönbözőbb helyi, környékbeli, főként underground, fiatal együttesek kerestek meg azzal, hogy zenéljek velük, illetve, hogy beszállnának mellénk. Ezekből a felkérésekből nem tettem eleget egyiknek sem. Az Andriskával készülő felvételeknél egy dob-basszusgitár-ének felállásban fogunk rögzíteni ketten három vádi új szerzeményt. Egyet az András énekel, kettőt pedig én. Erre pedig várhatóan szeptember végén, október elején kerül sor. Az egész felvétel egyébként két teljes napot vesz majd igénybe. Addig is hetente egyszer gyakorol a duettünk.- Mit terveztek ezzel a demóval, ha kész lesz?- Szétküldjük különböző szaklapoknak, újságoknak, kritikusoknak, esetleg kiadóknak. Hogyha erre pozitív visszajelzést kapunk, akkor azt mondom, hogy hórukk és akkor folytatjuk ezt a projektet. Akkor, abban az esetben megcsináljuk a teljes zenekart. Tulajdonképpen nekünk elég egy basszusgitáros is, mert ha nincs más, akkor én vállalom a frontember szerepét, bár nem nagyon szeretném, mert azért a régi számainkhoz hasonlóan a friss nótákban is eléggé pörgős gitárrészek lesznek.-A Le Panic esetében, mint kiderült, a legtöbb dalnál te írtad a zenei alaptémát, te vagy a Le Panic jellegzetes, riffelős, egyedi rock, metal gitármotívumokat felvonultató muzsikájáért a felelős. Menynyiben található meg az új projektben ez a fajta vonal?- Amikor '96-'97-ben elkezdtük a Le Panicot, akkor még nagyrészt Vizo szerzeményeit játszottuk. Később alakult az ki, hogy ő a basszusgitározás mellett főként menedzserkedett a zenekarban, és én lettem a dalszerző. Ez így működött jól, így alakult ki az a Le Panic hangzás, amiről fel lehet ismerni a csapatot. Az új projekt említett három dala közül egyet a dobos írt, a másik kettőt szereztem én. A stílus pedig tulajdonképpen marad az eddig megszokott punk-rock. Sőt annyiban még le panic-os is lesz, hogy a Gomba szövegeit is fogjuk használni e dalokban...- Említetted, hogy a rögzítésre kerülő új dalokkal főként a könnyűzenei szakmabelieket szeretnétek megkeresni, ugyanakkor biztos vagyok benne, hogy a közönség is rém kíváncsi lesz az új projekt által elkészített anyagra. Hol juthat hozzá publikum az új dalokhoz?- Valószínű, hogy a Le Panic honlapjáról lesz majd letölthető az anyag. Ha ott mégse lenne rá mód, mert Vizo legutóbbi találkozásunkkor mondta, hogy áz oldal meglehetősen teli van és le kéne venni valamit ahhoz, hogy egy ilyen nagyságú információ fölkerülhessen rá, nos ha ez nem járható út, akkor egy másik oldalon tesszük közzé a demót. Természetesen ingyenesen tudják majd letölteni a rajongók a zenét. Emellett valamennyit még lemezre is kinyomunk, hogy aki nem férne hozzá az internethez, annak is meglegyen. A tárgyalt zenei anyagról még annyit, hogy a Watch My Dying együtteshez hasonlóan, ennél a demónál sem lesznek a számok között szünetek, az egyes trackeket különböző más effektek, kis intermezzok kötik majd össze.- Szerettem volna megkérdezni, hogy mi lesz az új zenekar neve, de ahogy így hallgatlak, lehet, hogy véletlenül nem Le Panic?- Hát, nem tudom. Az biztos, hogy ha most ismét együtt játszanánk, akkor a műsor kilencven százalékát a Le Panic dalok adnák. De ha már az új név került szóba, elárulom, hogy valami anagrammát szeretnék használni... • Pölti „Oxi" Zoltán Mondom a magáét Gulya István // Őszi sanzon (iskola, szénsav, taps) Miközben azon törtem busa fejem, hogy a Vük folytatásában - WU-2, hehe - vajon visszatérjen-e a bosszúszomjas Karak, vagy a Simabőrű vegyen-e elégtételt, szóval bimbódzó forgatókönyvírói csíráimat locsolgattam ötletvizekkel, felderengett, hogy megkezdődött a tanév. (Vajh1 lesz-e elég tétel...?, höhö.) Ezt onnan tudtam leginkább, hogy az oktatási miniszter - aki oly' pazarul elszórakoztatott minket az érettségi-felvételi mókasággal - mellett a tárca összes, valamire való kádere a képernyőre került. Szerintem csak a portás nénit nem engedték mikrofon elé. Pedig ő megmondta volna a tutit. Na de és szóval. Itt van az ősz, itt van újra; és itt az isi. Vagyis táskával a háton, a kézben (vagy anyukán, apukán) nekivágtak a kis- és nagycsibészek, hogy megtalálják az alma mátert, amit, mint a slágerből tudjuk, Péternek nem sikerült, mert a cucc már akkor is denehéz volt. Mennyi csillogó, ártatlan kis óvodásszem! Ami persze a nyári „züllés” során nem szocializálódott, nem szocializálódhatott még az iskolára, a bajszokon még ott a forró tej - vagy az annak látszó reggeli ital - maradéka. Erről jut eszembe, hogy nem az iskola okozta számomra a traumát, ellenben az óvoda. Erre mi sem jellemző jobban, hogy harminc esztendő távlatából is beleborzongok a pillés forralt tej okozta ijedelembe, és emlékeimben óriásira duzzad az egykori, mai sejtésem szerint két decis műanyag pohár, aminek a forró lötty marta poliészter-íze most is a számat ingerli. Meg az a ráncos föl, a pille. Hogy lehetséges ilyen szépen hangzó nevet adni neki? Nem csoda, ha egymillió magyar alkoholista igyekszik kiöblíteni a kisgyermekkor nyomasztó zamatát nyeldeklőjéből, akár kannás kimérttel. És hát az a finomfőzelék... Hiába a sok iskola, a mai napig nem tudom felfogni - feldolgozni, pláne megérteni -, hogy a felkavarodott gyomor űrtartalmára hajazó tejes sárgarépa és zöldborsó darabok kusza turmixában mi a finom, hacsak nem a feltét. Na, de hát mindez már a múlt, és mostanság akkor eszem mekdonálcot, amikor csak akarok (és épp futja rá). S hát nem is ez a lényeg. Hanem, hogy okosulás van, tudásvágytól csillogó szűzi (úgymint: romlatlan) szemecskék, és mielőtt a májkeldzsekszonizmus vádja illetne, leszögezem, ezzel egyidejűleg elszaporodtak a közhelyeken rajcsúrozó gonosz kis- és nagylurkók. Hangoskodnak, nevetgélnek, ujjal mutogatnak rám - itt van Lagzi Lajcsi -, jól érzik magukat. Mind (média-) sztár akar lenni, híresség, mutogatni fűnek-fának. Aki ott van a mindennapi sajtóban - nem is értem, honnan veszik a mintát. Nem csoda, ha a derékjámbor, csoszogó nénikékhez szokott buszsofőröket is elönti a pulykaméreg, és a gőzt nyitják meg a kobakjukban, nem az ajtót. Mint például az egyik pesti csuklóson, amikor a láthatóan középiskolás nyurga lány - mit kapkodik, hát nem - jelzése ellenére hoppon és a járművön maradt, hiába suttogta behízelgő nőies hangján, hogy „Elnézést, leszállnék. Vagy nem?”. Vessen magára. Legyen tévéműsor-vezető, oszt nem kell tömegesen közlekednie meg jeleznie. De jobb, ha elemyedünk, a természet és az idő már csak olyan, hogy övék a jövő. Csupán az öreges ijedelem és a féltékeny irigység beszélt belőlem, mert ha, mondjuk, magam öl- tenék iskolatáskát magamra, akkor az középen szétrepedne, bezárnának valami intézetbe, általában véve: jót röhögnének rajtam. Persze, amúgy is csak vicceskedtem, éljenek a kis- és nagykáderek, élvezzék azokat a napokat, amiket én már nem tudok, és hátha nem követik el azokat a hibákat, amiket én (is) elkövettem. Menjenek csak nyugodtan tévéshow-nak, legyenek csak sztárok. Aranyozzák be keserű időskori napjainkat, mint például Romár László. Ki megmondta volt: „Az életem a szénsav meg a taps.” Egy fesztivál, melyhez nem kell KOTTA Már idén elkezdődött a jövő évi buli szervezése Lapunk hasábjain írtunk már nyári fesztiválokról, nagyobb cikkben emlékeztünk meg a hetedik Fesztergomról, beszámoltunk augusztus legnagyobb banzájáról, a 13. Sziget fesztiválról és itt az ideje, hogy néhány sort szenteljünk a Kottának, a 14. Klubok Országos Turisztikai Találkozójának. Mert Magyarország egyik legrégibb bulija igenis ott van a topon... Igaz, hogy az idei Kotta fesztivál (Hajdúböszörmény) már egy hónapja véget ért, de hogy aktualitást adjunk cikkünknek, arról is beszámolunk majd, hogy az utómunkálatok végeztével a szervezők már a jövő évi programon törik a fejüket. Egyet viszont rögtön az elején szögezzünk le: hasonlóan, mint a Sziget esetében (az idei fesztivál helyet követel magának a legjobbak között), a 2005-ös Kotta is kivívta magának a .legjobb jelzőt. Ezt a véleményt tartja, a fesztivál főszervezője, Molnár „MZ” Zoltán is. „A tavalyi esztendőben megrendezett fesztivál nem úgy indult, ahogy mi azt elképzeltük, mivel a pletykák (májgyulladásos fertőzést híre terjengett a városban, mellyel még az abszolút hiteles Fókusz is foglalkozott) több száz embert távol tartottak a rendezvénytől” - tekintett egy évvel korábbra Molnár Zoltán. „Most p>edig úgy érzem, minden összejött, panaszra nem lehet okunk. Sokáig kellene azon gondolkoznom, hogy mikor volt utoljára a Kotta fesztivál mindhárom napján jó idő. Idén erre sem lehetett egy rossz szavunk sem.” Szögezzük le akkor még egyszer: az utóbbi évek egyik legjobb hangulatú Kotta fesztiválját ünnepük a szervezők, de azért azt is tudják, hol hibáztak, hol lehet még javítani. Ez becsülendő dolog, hiszen 14 év sok idő, és még mindig van terület, ahol lehet még jobbnak lenni. Három nap, három helyszín, rengeteg fellépő, különböző műfajok, moziest, terasz- party, minden volt, mi szem szájnak ingere. A hajdúk fővárosában július utolsó hétvégéje maga volt a hamisítatlan buli, a féktelen jókedvé volt a főszerep. A zenekarok (Heaven Street Seven, Kowalsky meg a Vega, Neo, stb.) pedig úgy járnak vissza Böszörménybe, mintha hazajönnének. Mert itt nem a pénz, a minél nagyobb bevétel számít, hanem tényleg a felhőtlen szórakozás viszi a prímet. S hiába fáradnak el az egyes zenekarok frontemberei a nyár közepére, a Kottán mindent beleadnak: mert az idelátogató emberek tényleg megérdemlik. És ezt egyik zenekar sem felejti el megemlíteni. Kowalsky annak ellenére, hogy fáradtnak érezte magát, a koncerten kitette a lelkét is. „Öröm volt itt fellépni, az emberek szinte az őrület határán álltak, imádom ezeket a fellépéseket” - mondta a zenekar frontembere.S ha már a Kottára bejutó emberekről esett szó, meg kell említeni, hogy idén a bérletesekből volt több, a napijegyekből kevesebb fogyott. „Ebben az évben inkább a bérleteket részesítették előnyben, az elmondások alapján az jobban bevált, mint a napijegy” - vette vissza a szót Molnár Zoltán. „Nem panaszkodunk az idei látogatottságra, ami az időjárásnak is köszönhető. Úgy tűnik, visszatér minden a régi kerékvágásba, újra a 18-25 éveseké volt a Kotta, ez a korosztály képviseltette magát leginkább a fesztiválon.” MZ azt is elárulta, hogy a 14. Kotta a sérülések, balesetek szempontjából is pozitív képet mutatott, mindössze két esetben kellett beavatkozniuk az elsősegélyeseknek. „Először próbálkoztunk olyan fesztivállal, melyen három különböző helyszín (Nagyszínpad, KottaCafé-Est-színpad, Kisszínpad) adott helyet koncerteknek” - taglalta az újításokat Zoli. „így utólag azt mondom, érdemes volt belevágni, azt hozta, amit elvártunk.” Az utómunkálatok véget értek, de a szervezők már összedugták fejüket, és belekezdtek a jubileumi, 15. Kotta fesztivál szervezésébe. S hogy mi várható 2006-ban? Még jobb, még színvonalasabb buli, több koncert, több party-helyszín. A szervezők mindenből a legjobbat szeretnék elhozni 2006-ban Hajdúböszörménybe, mert a zenekarok mondatával élve, tényleg megéri és most nem elsősorban az anyagiakra kell gondolni. Mert abból nincs túl sok”. „Tisztában vagyunk vele, hogy az önkormányzat helyzete nem túl rózsás, de továbbra is bízunk a támogatásukban, mert szeretnénk jövőre is nagyon jó Kottát szervezni, olyat, ami talán az ideit is felülmúlja” - búcsúzott a mihamarabbi vi- szondátás tudatában Molnár Zoltán. • Nagy Balázs ,1
