Hídlap, 2005. július-szeptember (3. évfolyam, 128-192. szám)

2005-09-03 / 173. szám

magazin 2005. szeptember 3., szombat • HÍDLAP VII Szeptember a Szűz hónapja Mottó: Nem a kedvező bolygóállást kell lesni, és nem misztikus energiákat kell vadászni, hanem felelősségbe ágya­zott éberséget kell szerezni. „Az élet célja nem az, hogy boldo­gok legyünk - hanem, hogy produk­tívak és hasznosak” - szól a Szűz energiáiból. És ha számba vesszük Szűz jegyű ismerőseinket, róluk álta­lában tényleg a „szolgál” szó jut az eszünkbe. A jegy szülöttei valóban nagyon szeretik, ha szükségük van rájuk, szeretnek hasznosak lenni. Ha megbízzák őket egy feladattal, akkor a lehető legrövidebb idő alatt a lehe­tő legkisebb felhasználással és a leg­nagyobb hatékonysággal fogják azt elvégezni. Most, hogy a Nap augusz­tus 23-án, 01:35 perckor belépett a Szűz jegyébe, egy kicsit az egész vi­lágra hatással lesznek ezek az energi­ák, gondoljunk csak bele: ebben az időben történik az aratás, amely nemcsak külső körülményekre érten­dő, hanem a belső betakarítás, a rendszerezés is megkezdődik. A ka­lász, mint jelkép kötődik a tisztaság­hoz, a szűzi fogantatáshoz, s mint ilyen, az isteni eredet bizonyságát hi­vatott jelképezni, főleg a katolikus hagyományokban. Az iskola is meg­kezdődik, itt a Szűz uralkodó boly­gója, a Merkúr veszi át a főszerepet, és sarkallja a diákokat a szorgalmas, rendszerezett, precíz tanévkezdésre. A Szűz sokat emlegetett rendszerete- te megerősödik: ha áttekinthetően minden a helyén van, úgy tűnhet, hogy az egész világ egy rendszere­zett hely, ahol megbízható, áttekint­hető fiókok és feltételek vannak. Aki meg akar érteni egy Szüzet, an­nak tudnia kell, hogy figyelme nagy részét az a kérdés veszi igénybe, hogy „Mi van, ha...?” Annyira fél a jövőtől, hogy mindig átgondol minden lehető­séget. Bármi, ami megtörténhet és az emberi értelemmel elképzelhető, arra a Szűz már megtette az óvintézkedé­seket. A Szűznek kétségtelenül hajla­ma van az aprólékosságra, az egzakt­ságra és a szőrszálhasogatásra. Kiváló­an tud a módszerek és a precízió segít­ségével munkát megtakarítani és haté­konyan dolgozni. Mindenre kritikusan és józanul tekint, és mindig megtalálja a „hajszálat a levesben”. A Szűz másik oldala felülmúlhatatlan képessége, hogy a megfelelő időben a megfelelő helyen legyen. Természetes érzéke van arra, hogy milyen szolgál­tatásokat mikor vesznek igény­be, és ért hozzá, hogyan gon­doskodjon embertársairól. O a csöndes segítő, aki magára vál­lalja a kellemetlen, de szüksé­ges munkát. O az, aki időben figyelmeztet a kockázatokra, a veszélyekre, és nem utolsósor­ban: ő az a jegy, aki garantálja a munkafolyamatok súrlódás- mentes lefolyását. Képes arra, hogy tisztán, az elképzelései és a vágyai megszépítő hajlamát figyelmen kívül hagyva tekint­sen az életkörülményeire, és a lehető legjobbat hozza ki belő­lük. Azért alakítja ki sikeresen az éle­tét, mert olyannak látja a dolgokat, amilyenek azok valójában. Nem táplál hamis vagy túlzó reményeket, nem ro­han fejjel a falnak, és nem akar meg­birkózni lehetetlen feladatokkal. A Szűz mitológiája A Szűznek eredeti jelentésében nincs köze a szexuális szüzességhez. A szó egyszerűen egy olyan nőre vonat­kozik, aki nincs férjnél, aki egyeden fér­fié sem, csak saját magáé. Egyetlen em­bernek sem a birtoka, függvénye vagy kiegészítője. A mitológiában számos szűz istennő van, és legtöbbször nem halandó férfiaktól esnek teherbe, ha­nem egy magasabb szellemtől (pl. Má­ria). A legismertebb szűz istennő Per- szephoné vagy Koré (lány). O a tavasz istennője, és Demeter, a termékenység és betakarítás istennőjének a lánya. Anyjával él egy meleg, biztonságos vi­lágban, ahová nem engednek be férfit, ahol mindennek megvan a maga rend­je és kialakult mintája. Ez a hely biz­tonságot ad, mivel itt minden folyamat ismert, ugyanígy az őket körbevevő dolgok neve is. Perszephonéban valami azonban tapasztalatra vágyik, s így egy napion egyedül indul el virágot szedni. Hádész, az alvilág istene már régen szemet vetett rá, és kihasználja az alkal­mat, hogy elrabolja. Arra kényszeríti, hogy a felesége legyen, és egy gránátal­mát ad neki, amely sok magja miatt a termékenység szimbóluma. Mikor Per- szephoné megeszi az almát, örökre az alvilághoz kötődik. O lesz a holtak is­tennője, egy gyermeket szül Hádésznek, Dionüszoszt. Demeter megesküszik, hogy soha többé nem nő semmi a Földön, ha nem kapja vissza a lányát. Végül Zeusz, Hádész és Deme­ter kompromisszumot kötnek, mely szerint Perszephoné egy fél évet anyjá­val tölt a Földön, és egy fél évet Hádésszel az alvilágban. A megerősza­kolás és az alvilágból jövő elrablás a Szűz fontos témája. A tudattalanból, a psziché nem racionális részéből valami kiemelkedik, és áthatja Koré egészséges világát. Annak ellenére, hogy anyjához visszatérhet, gyermeke Dionüszosz, az eksztázis, az irracionális és ellenőrizhe­tetlen istene - még ott van. Koré, aki Perszephonévé válik, kénytelen been­gedni életébe és biztonságos világába ezt a részt - amely magába foglalja a halált is, hogy elérje a teljességet és va­lódi asszonnyá váljon. A Szűz félelme az ismeretlentől valójában az a tudat, hogy jól elrendezett, áttekinthető vilá­ga mögött ott leselkedik a káosz, a ren­dezetlenség és kiszámíthatatlanság, amely minden pillanatban rátörhet. A Szűz szimbóluma a Skorpióéra ha­sonlít. Mindkét jegyben található egy kép, amely az „m”-re emlékeztet. Ami­kor az Allatöv még csak 10 jegyből állt, a két jegyet egybetartozónak tekintet­ték, és az ősz egyik nagy csillagképének tartották, amelynek az „m” volt a szim­bóluma. Egy átmeneti időszakban az őszi csillagkép>et úgy értelmezték, hogy az a Szűz folytatása a Skorpióban, tehát a Mérleg nélkül. Később osztották fel a nagy őszi csillagképet három szakaszra (Szűz, Mérleg, Skorpió), és így keletke­zett a 12 jegyű állatöv. Mivel a Szűz a nyár végét és a betakarítás idejét lejöl­te, a kalászt rendelték hozzá, amely már a mitológiából is ismert volt. így az „m”-ből egy kör hozzáadásával a Szűzben az örök, halhatatlan élet jelké­pe lett (kalász, mag, amely áttelel). • SApszki MArta Gasztronómia - étkezés a szabadban Most, kivételesen - vagy akár rendszeresen - sza­kadjunk el konyhánk megszokott kényelméből, s míg az idő engedi, térjünk a szabad ég alá, egy kellemes piknikre, grill partira. Nem kell több száz kilométert utaznunk, elég a lakóhelyünkhöz legközelebb eső rét­re, erdőszélre kivonulni, és máris kezdődhet egy ebéd a fák alatt, vacsora a lenyugvó nap fényében a tábor­tűz mellett Gyakran halljuk ezt a szót barbecue. Va­jon mit is jelent? A barbecue-t a spanyolból származtatják, jelentése olyan összejövetel, ahol a társaság grillezés céljából a sza­badban találkozik. A családi házak tulajdonosai szinte ki­vétel nélkül berendeznek a ház udvarán egy grillezősarkot. Erre szélmentes hely felel meg a legjobban, ahonnan a szél és a huzat nem viszi be egyenesen a szom­széd hálószobájába a füstöt és a hamut. A romantikusnak indult délutánt igen sokszor olyan hívatlan vendégek is megzavarják, akikre, illetve amelyekre a városi ember, így elsőre nem is számít. A finom illatokra bizony odasereg- lenek az erdő-mező rovarféléi, legyei, bogarai, hangyái és nem utolsósorban a szúnyogok. Mit tegyünk ilyenkor? Vigyünk magunkkal fűszernövényeket, és próbáljuk meg természetes módon elriasztani apró látogatóinkat. A cit­rom kimondottan légyriasztó, de a rovarokhoz hasonlóan a legyek nem kedvelik a bazsalikom, a menta, a kamilla il­latát sem. Azt sem díjazzák, ha éppen egy bodzabokor kö­zelében tanyázunk, gyűlölik ezt az illatot! Ha viszont han­gyatámadás indul ellenünk, tépjünk néhány páfrányt, és tegyük az útjukba. Garantáltan visszavonulást fújnak, mégptedig rövid időn belül. Nos, akkor süssünk is valamit! Mézes báránygerinc grillen sült zöldséggel: Hozzávalók: 1-1,20 kg bárány gerinc. A pácléhez: olívaolaj, házi méz, só, bors, friss bazsalikom, fokhagyma. A grillen sült zöldségekhez: padlizsán, cukkini, vargánya vagy champignon gomba, paprika, egyéb zöldségek ízlés szerint. Elkészítés: A báránygerinc-szeleteket nyársra húz­zuk, és a páclében 2 napig pácoljuk (természetesen ott­hon). A páclé elkészítése: az olívaolajat és a mézet a kézi botmixerrel összeturmixoljuk, ízesítjük friss bazsalikom­mal, fokhagymával, sóval, kevés borssal. A zöldségeket félcentis darabokra, a gombát cikkekre vágjuk, persze ebben az esetben sem a méret a lényeg, tehát azok a sze­letek lehetnek nagyobbak is. A báránynyársakat és a zöldségszeleteket a grill-lapra helyezzük, és készre süt­jük. Tálaláskor kevés mézet csurgatunk a bárányra. Ter­mészetesen, még számtalan módja és lehetősége van az embernek, grillezett finomságok készítésére. Szinte bár­milyen zöldséget és gyümölcsöt, de akár halat is grillez- hetünk. Egy-egy ínyencség elkészítésének csak a fantázi­ánk szabhat határt... Jó étvágyat! ■ (Márkus) Rejtvény EGY IDÉZET B.FRANKLINTÓL Helyezze el a felsorolt betűcsoportokat ill. sza­vakat az ábrában! Egy szót könnyítésül előre beírtunk. Ha helyesen töltötte ki az ábrát, egy idézetet kap megfejtésül B.Franklintól az ábra kiemelt soraiban. 2 BETŰSEK: AB, AM, EL, FA, ID, IR, IS, KO, LO, MA, MS, NA, NO, OE, OT, ŐT, RL, SM, TO, UR, VE, YA, YO. 2 BETŰSEK: ABA, ADU, ADU, AKR, AZR, ÁTA, BAL, ELŐ, FAL, ÍRJ, KST, LEA, LED, LES, MSK, NAS, NÉI, NÍD, NŐL, OLT, ÓTA, PNÁ, RIÓ, RPS, TAT, TEA, TZT, UBN, ZÍY. L BETŰSEK: ÁMÍT, ÁRPP, BREK, DOME, ELZA, KOKO, LYOB, MANN, MEBE, REEE, ROSA, SEPI, SIAJ, TARA, UVOL. «; BETŰSEK: A MENŐ, ARARA, DIÓDA, KÓMÁS, NYAKI, PAKSI, PÁRÁS, RESME, SOKAN, TÁRNA, TARTU, VÁRDA, ZABOS. 6 BETŰSEK: ÁRUDÁT, DE JURE, ELERED, EPI­DOT, IJEDSZ, KANYAR, LÓKAPA, REPPEL, *m~ KGKt 7 BETŰSEK: AUSTRIA, ELKOBOZ, ÍZLÉSES, KAR­ÓRÁN. 8 BETŰSEK: BESZEREL, SZAMURÁJ. t Q BETŰSEK: A TÜRELMES, KEREVETEN. 10 BETŰSEK: BELEMERED, ENJAMBEMENT, KA­LAMÁRIS, SZAKOKTATÓ.

Next

/
Thumbnails
Contents