Hídlap, 2005. július-szeptember (3. évfolyam, 128-192. szám)

2005-09-03 / 173. szám

www.esztergom.hu ESZTERGOM 2005. szeptember 3., szombat • HÍDLAP 3 Becsöngettek a nyári szünetről Másfélmillió diák ült be az iskolapadba a héten országszerte A héten visszaültek az iskolapad­ba a diákok, megkezdődött a 2005/2006-os tanév. Országosan közel másfélmillió, Esztergomban pedig több mint négyezer nebuló folytatja, illetve kezdte meg tanul­mányait az önkormányzati fenntartá­sú oktatási intézményekben. A diá­kok mindig nehéz szívvel ülnek visz- sza a padba, a kicsiknek pedig még a táskájuk is nehéz. Persze a peda­gógusok mindent megtesznek, hogy ésszerű határok között tartsák a tás­ka súlyát, de egy kis állami segítség jól jönne a probléma kezeléséhez. A csütörtökön kezdődött tanév­ben összesen 1 416 337 tanuló kezdte meg vagy folytatja alap- vagy kö­zépfokú tanulmányait, közülük 102 861 az elsősök száma. Az általá­nos iskolásoknak 181, míg a középis­kolásoknak 180 nap tanulást jelent a júniusig terjedő időszak. Esztergomban az önkormányzat által fenntartott intézmények közül tíz óvodában 1084-en, hat általános iskolában 2202-en, valamint három középiskolában összesen 1641-en kezdték meg a tanévet. Előzetes számítások szerint 2 600 körüli azon gyerekek száma, akik szülei fejenként ötezer forintos tá­mogatást kapnak az iskolakezdéshez Esztergom Város Önkormányzatá­tól. A támogatás alanyi jogon jár minden esztergomi állandó lakosú családnak, ha gyereke, vagy gyerekei 1-8 évfolyamba járnak, valamelyik esztergomi intézményben. Erről, amely a Szent Miklós program új eleme, a múlt héten hozott döntést a testület. Ettől kezdve évente határoz­zák meg, hogy mekkora lesz ennek a támogatásnak az összege. Idén ötezer forint, amelyet az intézmények segít­ségével juttat el az önkormányzat az egyes családokhoz szeptember 20-ig. Nem lép viszont életbe a kisisko­lások hátizsákjának súlyát limitáló szabályozás, vagyis a három kilós súlyhatárra majd csak a jövő tanév­től kell odafigyelni, bár az Oktatási Minisztérium „az iskolatáska töme­gének csökkentése érdekben több intézkedést is foganatosított. Ezek közül egyesek a tankönyvekre, má­sok a tanulásszervezésre, illetve a pedagógus, a szülő felelősségére is hivatkoznak” - áll a lapunkhoz eljut­tatott közleményükben. A Magyar Hírlapnak nyilatkozva Sipos János, az OM közoktatási he­lyettes államtitkára kifejtette, hogy jövőre már a tankönyvjegyzékben szerepelni fog a könyvek súlya is, ez alapján a pedagógusok úgy tudnak majd könyvet rendelni, hogy az ne lépje túl a három kilós határt. Az esztergomi József Attila Általános Iskola igazgatóhelyettese, Végvári Ágnes úgy véli, a tanárok a súly kedvéért nem változtatnak jól be­vált tankönyveiken, ha ezt kell fi­gyelembe venni, félő, hogy a minő­ség rovására megy majd. Jobb meg­oldásnak tartaná, hogy valamilyen módon támogatást biztosítanának az iskoláknak, hogy felszereljenek szekrényeket, vagy fejleszteni tud­ják a már meglévőket. Juhász Albinná, a Vitéz János Ró­mai Katolikus Tanítóképző Főiskola Gyakorló Általános Iskolájának igaz­gatója lapunk érdeklődésére azt mondta: az iskolatáska nehézségeivel kapcsolatban a törvényi szabályozás­sal egyetértenek. Úgy vélik ebben a tankönyvkiadóknak is nagy felelős­ségük van. A gyakorló pedagógusai eddig is odafigyeltek arra, hogy a megfelelő taneszközök kerüljenek a táskába, így többet közülük nem visznek haza a gyerekek. A gyerekek testi épségének óvását fontosnak tartják, hiszen egyre több gyerek küzd gerincproblémákkal. Ezért már hat éve bekapcsolódtak - a főiskolá­val együtt - egy országos gerinc-pre­venciós programba. Sió László fideszes politikus lapunk kérdésére kifejtette, hogy a súlymegha­tározás helyett, inkább azt kellene meg­oldani, hogy a könyveket az iskolákban ^ tudják tárolni a diákok. „Nem lehet ar­ra kötelezni egy iskolát, hogy úgy állít­sák össze az órarendet, hogy még az is­kolatáskák súlyára is odafigyeljenek” - mondta az Oktatási Műhely vezetője, -hozzátéve: „ez egy gyerekbarát mázzal bevont liberális program, ami nem más, mint az élet leszabályozása, igazá­ból nem a gyerekeknek tesznek jót, ha­nem a tanároknak rosszat.” • Gál Kata Ar Esztergomi Rendőrkapitányság dolgozói és a polgárőrség segítette teg­nap a gyerekek iskolába jutását a városban - mondta Szabó Gábor rend­őr alezredes, aki hozzátette: közlekedési baleset nem történt. Az akció, amelyet egész szeptemberben folytatnak, azt szolgálja, hogy a tanévkez­dés miatti megnövekedett forgalom ne okozzon baleseteket. A rendőrök és a polgárőrök az iskolákhoz vezető főutak és gyalogosátkelők mellett, valamint az intézmények közvetlen környezetében segítették a gyerekek átjutását és a járművek közlekedését. Az akció nemcsak Esztergomra, ha­nem a megyére - és persze az egész országra - kiterjed. Ennek keretén belül az első tanítási napokban felkeresik a kapitányság dolgozói az isko­lákat és főként az elsősök számára tartanak tájékoztatást a biztonságos közlekedésről, valamint füzetet, láthatósági mellényt és táskákra szerelhe­tő prizmákat ajándékoznak nekik. Menetrendváltozás szeptembertől Sűrítette járatait Esztergom és Budapest között a Volán A legfrekventáltabb reggeli idő­szakban sűrítette járatait a Volán­busz Rt az Esztergom-Dorog-Buda- pest útvonalon. Sűrűbben járnak a buszok Eszter­gomból Budapestre szeptember else­jétől. A már megszokott harminc per­ces követés helyett szeptember elsejé­től húszpercenként indulnak a buszok a kora reggeli órákban. Az igények fel­mérése ugyanakkor bizonyos időszak­okban járatcsökkenést eredményezett, mivel egyes járatok kihasználatlanul közlekedtek. Az intézkedésekre azért volt szükség, mivel a MÁV Rt. a Sie­mens vonatok beállításával sikeresen bővítette kapacitását a Volán társasá­gok kárára. Az esti órákban az Árpád- hídnál megszűnnek az 50 perckor in­duló járatok, így azok három esetben tíz perccel később, vagyis 21, 22 és 23 órakor indulnak ezentúl. Hétvégén a harminc perces követés helyett negy­ven percenként közlekednek majd a buszok. A Volánbusz Rt. kéri az uta­zók megértését, mivel új informatikai rendszerének akadozása miatt nem si­került mindenhol elsejéig elhelyezni a megváltozott menetrendeket. Két- három hét múlva kontroll ellenőrzése­ket terveznek az érintett útvonalakon, és az addig beérkező jelzések tükrében tovább finomítják és pontosítják majd a jelenlegi változásokat. • Juhász Pályázat katolikus fiatalok számára A Katolikus Központi Alapítvány pályázatot hirdet a Szent Imre-ösz- töndíj elnyerésére. Pályázhat minden 9-12. osztályos kö­zépiskolás, vagy felsőoktatási intéz­ményben nappali tagozaton, első diplo­más képzésben részt vevő, magyarorszá­gi tanintézményben tanuló katolikus fi­atal. A pályázatok elbírálása elsősorban a tanulmányi eredmény, az egy főre ju­tó jövedelem, a testvérek, eltartottak szá­ma és a hitoktatásban való részvétel alapján történik. A pályázatokat 2005. szeptember 25-ig kell benyújtani postán a Katolikus Központi Alapítvány címé­re: 1406 Budapest, Pf. 79 Döntés és kiér­tesítés decemberben várható. • BK Laptop-lízing diákoknak Elérhetőbbé kívánják tenni a fel­sőoktatásban résztvevők számára a számítógéphez való hozzáférést, ezért laptop lízing-programot hir­dettek a diákoknak. A Hallgatói Önkormányzat Or­szágos Konferenciája (HÖOK) ja­vaslatát kora tavasszal nyújtotta be az oktatási tárcának - mondta el Ekler Gergely a HÖOK elnöke. A lí­zing-program lényege, hogy a hallga­tók három éven keresztül havi 6-8 ezer forintos részletfizetés mellett ve­hetnének maguknak laptopot. A HÖOK elnöke kérdésünkre el­mondta, hogy a diákok visszajelzései pozitívak, várják, hogy végre köny- nyebben juthassanak a felsőoktatás­ban résztvevők számára szinte már nélkülözhetetlen laptopokhoz. A minisztérium döntése egyelőre várat magára, s így elképzelhető, hogy nem is fog megegyezésre jutni a szervezet és a hivatal. H • HB Egészségesebb ételekkel kezdődhet az új tanév Tiltás, tiltakozás, magyarázkodá­sok majd végül csupán ajánlás ma­radt az iskolai büféprogram terve­zett szigorából. Természetes, hogy a gyermekek étkezésére külön figyelmet fordít a népegészségügyi program, szülők és pedagógusok is, hiszen a kóros elhí­zás, vérkeringés-zavarok és mozgás- szervi problémák kialakulásának töb­bek közt a táplálkozásban keresen­dők a gyökerei. Egyoldalú szabályo­zással azonban nem sok sikerrel ke­csegtet a tiltás, amíg a gyermekek bárhol - így többek közt otthon is - hozzájuthatnak a káros cukros, szén­savas üdítőkhöz, édességekhez, csipszekhez. A legfontosabb dolog, hogy foko­zatosan szoktassuk a gyerekeket az egészségesebb gyümölcslevekre, müzlikre, salátákra. Az esztergomi Petőfi Sándor Általános Iskolában éppen most írtak alá szigorúbb szer- '! i . ződést a büfé üzemeltetőjével. „Az új bérlő a szerződés szerint ígéretet tett arra, hogy kínálatát az ajánlásnak megfelelően fokozatosan átalakítja” - tudtuk meg Kalmár Kálmánné isko­laigazgatótól. A Dobó Katalin Gimnázium büfé­se szerint a megfelelő választék biz­tosítása alapvető. Nem változtatott különösebben kínálatán, mert eddig is árult rostos leveket, teát, kakaót a szénsavas üdítők mellett, a szendvi­cseket sajttal és zöldséggel készítette. Érdekes azonban, hogy az ajánlásról csupán az Internet segítségével tájé­kozódhatnak az érintettek, a legtöbb büfés a médiából értesül a fejlemé­nyekről. Tehát ezentúl fokozottab­ban ügyelniük kell joghurt, kefir, müzli, friss zöldség és gyümölcs, so­vány húsok, teljes őrlésű gabonából készült pékáruk biztosítására. Csök­kenteniük kell viszont a cukros, sós és zsíros ételek árusítását. • Szabó Hajnal Diákzseb-kímélés Ledolgozható az érettségi előkészítő tandíja Ősztől alkalma nyílik a diákok­nak arra, hogy az érettségi előké­szítő költségeit ledolgozzák. A Meló-Diák és a DFT-Budapest kö­zös programjában lehetősége lesz a diá­koknak arra, hogy az érettségi előkészí­tők árát ledolgozzák, melynek tandíja 19 ezer forinttól kezdődik, de ennek mér­téke nőhet attól függően, hogy milyen képzésben vesz részt a diák. A tanulók­nak több munkalehetőséget biztosíta­nak, mint például az adatrögzítés, irodai adminisztratív munka, recepciós és tit­kárnő. Ezen munkák esetén az órabér 360-400 forint, de szakirányú munká­val a többszörösét is meg lehet keresni. A lehetőségek között egy-két napostól a több hónapos állások vállalásig számos lehetősége van a diákoknak a munkába állásra. Az érettségi előkészítőn résztve­vők, függetlenül attól, hogy már befe­jezték középiskolai tanulmányukat és jövőre újra felvételiznek, vagy még kö­zépiskolába járnak, kérhetik, hogy le­dolgozzák az előkészítő érettségi árát. A DFT-Budapest oktatási igazga­tóhelyettese, Szappanos Nikolett kér­déseinkre válaszolva elmondta, hogy a program az egész országban elérhető a diákok számára. Megyénkben Komá­romban, Tatabányán, Győrben és Esztergomban is van lehetőség a rész­vételre. A Meló-Diákkal már három éve működnek együtt, s ezalatt 1 500 diák kereste fel őket. A program az előkészítő teljes időtartama alatt ren­delkezésre áll a diákok számára, mondta el Szappanos Nikolett. • Hatvani Bernadett Ellepték a gólyák Esztergomot Jól érzik magukat a királyvárosban a jövendőbeli főiskolások Megkezdődött a Vitéz János Ró­mai Katolikus Tanítóképző Főiskola idei, hagyományos gólyatábora. A 190 elsőéves három napon keresz­tül élvezheti a nyár utolsó, iskola­mentes napjait. A gólyatábort a főiskola Hallgatói Önkormányzata rendezi évről-évre, ezt a tendenciát idén is megtartották. A programokról a HŐK elnökét, Ju­hász Andreát kérdeztük, aki készség­gel állt a Hídlap rendelkezésére. „Szerdán reggel érkeztek meg a ki­rályvárosba az első gólyák, és már az első napon több program várt rájuk” - kezdte beszámolóját Juhász Andrea. „Főigazgatói köszöntővel indult a nap, majd a kollégiumi és főiskolai szabályo­kat ismertették a hallgatókkal. Ezután szakonkénti (kommunikáció-művelő­désszervező, szociálpedagógus, tanító) ismertetőre voltak hivatalosak a gólyák. a v < .i Délután és este könnyebb program várt az elsősökre.” Csütörtökön a hall­gatók megismerkedhettek a kredit­rendszerrel, majd Homor Lajos, fő­igazgató-helyettes tartott általános be­számolót. Ezt követően városi vetélke­dővel folytatódott a gólyák programja, „melynek lényege, hogy jobban megis­merjék azt a helyet, ahol az elkövetke­zendő négy évet tölteni fogják” - mondta Juhász Andrea. Péntek délelőtt tűzvédelmi oktatás vár az elsősökre, azt követően pedig következett a hagyomá­nyosnak mondható Vitéz-próba, mely szellemi és ügyességi feladatokat foglal magába. A gólyatábor zárásaként éjsza­kai városnézés szerepelt a programban. A főiskola 2005. szeptember 3-án (szombat) tartja tanévnyitó ünnepsé­gét. Először a Veni Sancte tanévnyitó szentmisére kerül sor kilenc órától a Vízivárosi Plébániatemplomban • Nagy Balázs 1

Next

/
Thumbnails
Contents