Hídlap, 2005. július-szeptember (3. évfolyam, 128-192. szám)

2005-09-02 / 172. szám

8 BULVÁR www.istergranum.hu • HÍDLAP • 2005. szeptember 2., péntek szágban. Utolsó, 2002- ben megjelent lemeze után pedig új albumra vágyik, amelynek elő- készületei a baleset miatt szakadtak csak félbe. „El vagyok látva feladatokkal, minden rendben van.” - nyilat­kozta Keresztes Ildikó. Baleset után újra a régi Komoly autóbaleset után lábadozik Keresztes Ildikó, énekes-szí­nésznő. Lapunknak adott interjújában a baleset körülményeiről nem kívánt nyilatkozni, mivel nem szeretne a bulvársajtó ér­deklődésének középpontjába kerülni, de munkájáról szíve­sen beszélt. „Nem vagyok száz százalékos, mert fizikoterá­piára és rehabilitációra szükség van még, de már dolgoz­gatok, jövök-megyek.” - mondta lapunk érdeklődésére az énekesnő. A közönségnek tehát nem kell megválnia kedvencétől. Ősztől folytatja erdélyi koncert- körútját az Omegával, a soproniak három darabban is megcsodálhatják, de egyéni fellépéseken is találkoz­hatunk vele, szerte az or­Barátok közti pletyka Barátok közt-ben szereplő Kinizsi Ot­tó nemcsak a film­vásznon, hanem a valós életben is egy nála majd nyolc év­vel idősebb nőbe, Deutsch Anitába szeretett bele. Kap­csolatuk nyilvános­ságra kerülése után sokan kételkedtek románcukban ugyanúgy, ahogyan Mónika és Imre szerelmében sem bíztak a filmbéli ismerősök. Azóta Anita és Ot­tó már házasságot kötöttek, és megszületett szerel­mük gyümölcse, Emma is. A filmbéli frigy végkifej­lete azonban nem áll ilyen jóL.Szerdától újra forgat Váradi Zsolt, aki egy és fél évvel ezelőtt az érettsé­gije miatt hagyta ott a sorozatot. Egy biztos, a rajon­gók alaposan meglepődnek majd, hisz Danika kisfi­ús külsővel távozott a sorozatból, és most hosszú hajjal, igazi sármos férfiként tér vissza... Robbie Williams Travolta szerepében A brit fenegyerek alakíthatja a Szombat esti láz című film felújí­tott változatában Tony Manerót. A hetvenes években nagy sikert ho­zott a táncos lábú ifjú szerepe John Travoltának, akinek méltó utódja lehetne Robbie, legalábbis a Bee Gees fivérek szerint. A film újrafor- gatásának ötlete is a Gibb-fivérek fejéből pattant ki, ezúttal pedig nemcsak a főcímdalt énekelnék, hanem a produkciót is finanszíroz­nák. Úgy vélik, Robbie tökéletes a szerepre, jól énekel, táncol és rá­adásul karizmatikus is. Több mint kétszáz éve lottózunk lankadatlanul 235. születésnapját ünnepli a magyar lottó. Hazánk­ban az első lottósorsolást Budán rendezték 1770. szeptember 2-án. A játék gyökerei az ókori Rómába nyúlnak vissza, maga a szó is olasz eredetű, és a 16. századi Firenzében sorsoltak először a maihoz legin­kább hasonló módszerrel, igaz, hogy akkor a nyere­ményalapot még a játékosok gyűjtötték össze. Geno­vában lehetett először kilencven számra fogadni, majd futótűzként terjedt tovább a szerencsejátékok ezen formája. A pápák sokáig szigorúan próbálták til­tani a bűnös szenvedélyt, ám nem sok sikerret. A 18. századi Habsburg birodalomban állami monopólium volt a játék szervezése, nem kevés hasznot hajtva a kincstárnak. A kiegyezés után magyar kézbe került az addig osztrák lottó, 1895-től 1957-ig azonban a já­ték szünetelt. Az újraindulás utáni első ötös 855ezer forintot fizetett, a legnagyobb nyeremény eddig a 2003-ban kisorsolt 5 milliárd forint. Az ötöslottó má­ig a legnépszerűbb szerencsejáték, annak ellenére, hogy riválisai szép számmal nőnek. imúy = Bizonyára a sok karrierista, szingli nőnek köszönheti ferge­teges sikerét Sarah Jessica Parker, a Szex és New York cí­mű sorozat újságírója. A nép­szerűséget kihasználva Jessica piacra dobta Lovely névre keresztelt parfümjét. A Londoni bemutatón, amelyre a Harvey Nichols áruházban ke­rült sor, szinte megrohamozták a színésznőt a rajongók, akik természetesen az illatköltemény­ből is bőven vásároltak. A par­füm egyébként azoknak a nőknek lett megteremtve, akik ragyognak, nyilatkozta Jessica, vagy azoknak, akik ezáltal remélnek csillogást.. Gubás Gabi Miamiban forgat Az ifjú magyar színésznőt a Kalózok v című mozi tette ismertté, de emellett I || sokat szinkronizált és színpadon is láthatta a közönség. Most megin- dúlt felfelé a csillaga, méghozzá mk Hollywood ege felé. Gubás Ga- isSlk bi ugyanis két hét múlva el- kezdi forgatni Miamiban a Könyvek völgye című filmet. A . JHe magyar-amerikai koprodukci­k óban készülő thriller egy r meggyilkolt rendőr esetét f dolgozza fel, akiknek a szelleme a Gabi által játszott nőn keresztül je­lenik meg a filmben. A közönség 2006 februárjában láthatja a filmet ide­haza és Amerikában egyaránt £1 l/Äl/t)£tMX Kft SZEPTEMBER 2. Sápszki Márta diplomás asztrológus kos 03.21-04.20. Segítségre nem számíthat, de akadályokra annál inkább, különösen a rosszakarói mu­tathatják majd ki a foguk fehérét. Legyen kicsit meggondoltabb! BIKA 04.2i-05.20. A Mars tettekre készteti. S bár ?X különösen fontossá válik most a szexualitás, azért a szavak szerepét-erejét se becsülje le. IKREK 05.2i-06.2i. i?j> Valami azt súgja: ez a hétvé­ge jól fog sikerülni. Csak erre koncentrál,és így is történik. Gondjait vágja a sutba és tegye azt, amihez a leginkább kedve támad. RÁK 06.22-07.22. A munkában kisebb-nagyobb ; kudarcok, meddő viták, fö­lösleges idegeskedés és eredménytelen tárgyalások soroza­ta rabolja a drága idejét. OROSZLÁN 07.23-08.23. ysx Olyan munkához jut, vagy olyan beosztásba kerül, ahol hi? nagyobb a mozgástere, és szabadabban érvényesítheti szak­mai elképzeléseit. Tartsa szem előtt mások érdekeit! szűz 08.24-09.23. A magánéletében nem árt, ( ^ ha a szokásosnál is óvato­st sabb, mert önfejűségével nemcsak a partnerét haragíthatja magára, hanem a család anyagi biztonsága is összeomolhat. MÉRLEG O9.24-IO.23. A két szerencsebolygó (a ju- spiter és a Vénusz) a Mérleg 'jegyében együtt állva önre tereli még azoknak a figyelmét is, akik eddig talán észre sem vették. SKORPIÓ lO.24-ll.22. Rázós helyzetekbe kevered­het, és bár úgy tűnik a kívül- állóknak, hogy saját maga kereste a bajt, valójában önhibáján kívül kerül a slamasztikába. nyilas 11.23-12.21. Baráti köréből valaki mindent ; megtesz, hogy felhívja magára ‘ a figyelmet, és ön, pusztán kí­váncsiságból, belemegy a játékba. Ám amikor már túl éles a helyzet, a körülmények másként alakulnak. BAK 12.22-01.20. Jól tette, hogy nem fogadott ' el egy mára szóló meghívást. ff' Nem lehet annyit távolmarad­ni az otthonától, mert a családjának is szüksége van az együttlétre. VÍZÖNTŐ Ol.2i-O2.i9. • A munkahelyén akkor jut : előbbre, ha be tud illeszkedni i a közösségbe, nem akar min­dig külön utakon járni. Kedvező aján­latot kap, de túl nagy a kockázat. HALAK O2.2O-O3.2O. Csak olyan megbízatást fo- gadjon el, amihez megvan a * szakmai háttere. Különben a nyereséget elviszi a szükséges be­ruházás. Pontosabban szépséges színésznők estek egymásnak egy szerep miatt. Sharon Stone biztos volt abban, hogy ő játszhatja a főszerepet a Lanu Turner színésznő életéről készülő filmben. Mint mondta, nagyon sokat látogatta a gégerákban elhunyt dívát, jól ismerte, ezért ő tudná a leghitelesebb alakítást nyújtani. A producerek azonban nem mellette döntöttek, hanem Catherine Zeta-Jonesra bízták az érdekes karakter megformálását, akinek sokáig még a gengszter jonny Stompanattal is viszonya volt NORVÉGIÁBAN PRÓBÁL SZERENCSÉT BABY ÉVI Tavaly nyáron találkozott a nagy Ő-vel Bognár Évi, a volt Baby Sister egyik énekesnője. A lány Hongkong­ban lobbant szerelemre egy nála nyolc évvel idősebb üzletember iránt. Miután kapcsolatuk igazán komoly- lyá vált, felmerült az összeköltözés gondolata is. Mi­vel Andrét üzleti ügyei Norvégiába kötötték, Évinek pedig éppen nem volt lemezszerződése, így a lány­nak nem esett nehezére a döntés, és nekivágott Skandináviának. A Baby Sister így most ingázik Bu­dapest és Norvégia között, de nagyon jól érzi magát. Ma lenne 78 éves Leonard Katzman, amerikai tv- és filmszak­ember, a „Dallas” producere és rendezője. Katzman már fiatalon segédren­dezőként dolgozott nagybátyja, Sam Katzman oldalán olyan ko­rai, sikeres filmsorozatokban, mint a Batman, a Superman, és a Brenda Starr. Legnagyobb önálló rendezése az 1978-ban megkezdett Dallas családregény­sorozat, amelyből 356 epizódnak volt a producere, s a történetek egyharmadát ő is írta és rendez­te. Ugyancsak ő rendezte a „Route 66” című filmet, valamint ő írta a The Wild, Wild West, a Playhouse 90 és a Gunsmoke cí­mű sorozatokat. Ezenkívül szá­mos tv-showműsort is készített a CBS-TV számára. 1996. szeptem­ber 5-én hunyt el. Rivalizáló szépségek

Next

/
Thumbnails
Contents